|
15. fejezet: Hófehérke
2006.02.17. 23:11
- Aberforth? - vonta fel szemöldökét Krum. - Mit tudsz erről?
- Nos, Viktor, ehm... - az öregember a csizmájára nézett, - szóval, a jetit... öö... én hoztam ide.
- Maga? - a többiek testületileg levegőért kaptak.
- De mi a csudáért hoztál ide egy jetit? - kiáltotta Krum.
- Én... nem akartam senkit sem bántani, tulajdonképpen a Fehér Hegyre vittem, valószínűleg onnan csavargott el, egyik hegyről a másikra. Nem gondoltam volna, hogy megtámadhat egy diákot... nagyon jámbor teremtés, igazán.
- Jámbor, mi? Majdnem megölte a húgomat! – vetette oda dühösen Viktor. - Miért hoztad ide ezt a bestiát?
- Ne nevezd Hófehérkét bestiának! - vágott vissza Aberforth.
- Hófehérke? - kérdezte kórusban Harry és Hermione.
- Aha, ez a neve, mert olyan fehér, és aranyos... - válaszolta Dumbledore.
- Aranyos? Ez a szörnyeteg? - sikította Mileta. - Össze akart roppantani engem!
- És hol van most a jeti? - kérdezte Krum.
- Odafent annak az emelkedőnek a lábánál - mutatott az Ördög-lejtőre Dennis. - Elkábítottam. Lehet, hogy azóta már magához tért, nem tudom.
- El kell kapnunk, hogy ne veszélyeztessen többé senkit! - jelentette ki Krum. - Felrepülök, és lehozom a bestiát.
- Én is jövök - ajánlkozott Harry, felemelve pálcáját: - Invito Rakéta 4000!
Krum is hívta a saját seprűjét. Pár perc múlva mindkét seprű megérkezett a kastélyból.
Mint a régi szép időkben, gondolta Harry vigyorogva és felszállt a seprűjére.
Félóra múlva visszatértek a horkoló jetivel, amelyet mint valami marionett figurát, bűbájjal a seprűikhez erősítettek, míg repültek.
Amikor leszálltak a hóra már sötétedett, így több varázsfáklyát is meggyújtottak. A Kék Hegy lábánál még mindig ott ácsorogott az összes diák és tanár. Valamennyien nagyon izgatottak voltak, hiszen látni akarták, hogy a bírók milyen pontszámot adnak a bajnokoknak.
Amint Harry és Viktor leeresztette a hóba a jetit, az felmordult és kinyitotta égszínkék szemét. Bután pislogott és körülnézett. Ahogy megpillantotta Aberforth-t, aki húszlábnyira volt onnan, felugrott és futni kezdett az öregember felé.
Minerva, aki félúton a jeti és Dumbledore között állt, felsikoltott és Aberforth nyakába vetette magát. Az öreg varázsló pajkosan vigyorogva, védelmezően a karjaiba zárta, a jeti viszont nem állt meg, hanem odafutott az öregemberhez meg McGalagonyhoz, és mindkettőjüket szorosan átölelte.
Minerva majdnem elájult, Viktor pedig éppen Stuport akart kiáltani a jetire, amikor Dumbledore rákiáltott: - Ne!
- Miért? Hiszen megtámadott! - Krum a jetire szegezte pálcáját.
- Ó, nem! - nevetett Aberforth Hófehérke szorításában. - Csak öleléssel üdvözölt. Látod? - kibontakozott a jeti karjaiból, de fél karjával továbbra is tartotta McGalagonyt. - Olyan jámbor, mint egy nyuszi. A légynek sem tudna ártani! Jó fiú vagy, Hófehérke! – mondta, megpaskolva a jeti hátát.
- Jó fiú? - pislogott Hermione. - De... ez egy bestia!
- Bestia? Ő? Neeeem - mosolygott Dumbledore. - Ő egy túlméretezett teddimaci, semmi más. Biztosan csak játszani akart magával, Mileta kisasszony - fordult Miletához.
- Játszani? - képedt el a lány. - Kergetett engem...
- Persze. Fogócsázni akart - felelte Dumbledore. - De a kedvenc játéka a bújócska. Az igazán nagyon jól megy neki, ugye, Hófehérke?
A jeti megint hümmögött, egyik emberről a másikra nézve. Tényleg nem tűnt valami vérengző vadállatnak. Dennis rájött, hogy valószínűleg a jeti követte, amikor úgy érezte, hogy figyeli valaki. Nem csoda, hogy nem látta, hiszen a színével beleolvadt a hóba.
- De... még mindig nem árulta el nekünk, hogy miért hozta ide ezt az állatot – jegyezte meg Hermione.
- Ó, hát... - az öregember Minervára vigyorgott, akit még mindig ölelve tartott, - ... Minerva miatt.
- Miattam? – csodálkozott Minerva és gyorsan kibontakozott az öleléséből.
- Bizony - vont vállat Aberforth. - Azt mondta, csak akkor ugrik a karjaimba, ha egy jeti kergeti magát. Így hát hoztam egyet.
Miután elhalt a nevetés, Krum meghagyta Aberforthnek, hogy vigye vissza a jetit Tibetbe. Az öregember szomorúnak látszott, de bólintott, és megígérte, hogy még aznap éjjel hazaviszi Hófehérkét.
- Azt hiszem, én tudom, mikor hozta ide a jetit - suttogta Harry Hermionénak. - Akkor éjjel, mielőtt Szentpéterváron voltunk vásárolni. Aznap éjjel láttam elrepülni a szánjával.
- Akkor rendben vagyunk, - szólalt meg Krum, - megkérhetem a bírákat, hogy dugják össze a fejüket, és osszák ki a bajnokok pontjait? Ne feledjék, minden bajnok összesen ötven pontot kaphat, így minden bíró nullától tíz pontig adhat pontokat.
- Remélem ötven pontot kapsz, Dennis - mondta Mileta lesütött szemmel. - Megmentetted az életemet. Én nem érdemlek egyet sem.
- Hogy mondhatod ezt, Mileta? - rázta a fejét Dennis. - Elérted az Ördög-lejtőt, és biztosan átküzdötted magadat egy csomó csapdán. Nem így volt?
- Hát igen, volt egy pár, az igaz - vont vállat a lány.
Guillaume Lochar lépett oda hozzájuk, szélesen vigyorogva. - Jobb, ’a nem várhtok túl sok pontot... különben sem tudtátok meghszerezni a ’avasi gyhopáhrt.
- Menj a francba - morogta Dennis, hátat fordítva a francia fiúnak.
Tíz perces megbeszélés után Krum megköszörülte a torkát és a tömeghez fordult.
- A zsűri meghozta döntését a pontokról. A pontszámok következők: Mr. Guillaume Lochar, akinek, átküzdve magát az akadályokon, sikerült leszednie a fekete havasi gyopárt, de aki ügyet sem vetett a segítségre szoruló Krum kisasszonyra, negyvenöt pontot kap.
- Negyvenötöt? - sápadt el Lochar. - Ötvenet khéne khapnom! Ez miattad van! - morogta Miletának. - Nem khellett volna bajba kherülnöd azzal a jetivel!
- Mintha én akartam volna az a bestiát! - csattant fel Mileta.
- Krum kisasszonynak, - folytatta Viktor, - sikerült elérnie az Ördög lejtőt, ahol a jeti akadályozta a továbbjutásban. Igaz, késésben is volt, mert a másik két bajnok gyorsabban elérte a lejtőt. Harmincöt ponttal jutalmazzuk.
Mileta arca ragyogott a boldogságtól.
- Látod, hogy elég sok pontot kaptál - mosolygott rá Dennis.
- Mr. Creevey, - folytatta Krum, - a legnehezebb és legveszélyesebb úton közelítette meg a havasi gyopárt, mégis ugyanakkor ért oda, mint Mr. Lochar. Mindazonáltal amikor látta, hogy Krum kisasszony bajban van, nem habozott a segítségére sietni. Mr. Creevey otthagyta a havasi gyopárt, hogy megmentse Krum kisasszony életét. Ezért negyvenöt pontot kap.
- Micsoda? - pislogott Dennis. - Negyvenötöt?
- Megérdemelted! - Mileta Dennis nyakába ugrott. - Köszönöm, hogy megmentettél, hősöm!
- Szívesen - pirult el Dennis.
- El se tudom hinni, hogy holnap hazamegyünk! - sóhajtotta boldogan Harry. Két és fél hét telt el az első próba óta, és december 23-a volt.
- Ja, alig várom, hogy láthassam az én Ronomat! - bólintott Hermione, pálcájának egyetlen legyintésével becsomagolva egy ajándékcsomagot. - Szegény Madame Maxime...
- Szegény? Miért? - vonta fel szemöldökét Harry.
- Itt kell maradnia a Beauxbatonsos diákokkal. Nem találkozhat Hagriddal.
- Ó, tényleg. Szegény Hagrid. Biztosan rosszul érzi majd magát a kis felesége nélkül.
- Igaz, hogy gyerekeket terveznek? - kérdezte Hermione, átkötve a csomagot egy kék szalaggal.
- Ja, Hagrid említette a születésnapi bulimon. - Harry odatette az ujját a szalagra, így Hermione szorosabb csomót tudott kötni.
- Köszi - mosolygott rá a fiatalasszony, de látva Harry tekintetét a mosoly lehervadt az arcáról. Odanyúlt megszorítani a kezét. - Tudhattam volna, hogy ne hozzam szóba ezt a gyerek dolgot.
- Nem, semmi baj, Herm. Én... én már túl vagyok rajta. Igazán.
- Biztos vagy benne? – Hermione tekintete mélyen a fiatal varázsló szemébe fúródott.
Harry lesütötte a szemét. - Nem.
- Harry, tehetek érted valamit?
- Nem. Ezzel nekem kell megbirkóznom. Nekem és Ginnynek.
- És ez aggaszt téged, igaz? - mondta sokatmondó arckifejezéssel Hermione.
- Úgy valahogy. Ő... én... nem tudom biztosan, hogy képes lesz-e lefeküdni velem anélkül, hogy idegeskedne. Örökké attól fog félni, hogy újra megtörténik... hogy egy másik kviblit hoz a világra. Mindegy mit csinálunk, milyen módon védekezünk, mindig ott lesz a kockázat, hogy teherbe eshet, és attól félek, ő nem akar több gyereket.
- És te? - kérdezte Hermione. - Te akarsz több gyereket?
- Persze, hogy akarok! - felelte a fiatal varázsló. - Olyan csodálatos dolog apának lenni... látni ahogy megszületnek a gyerekek, nőnek, megtanulnak járni és beszélni... én nem bánnám, ha mágikus képességek nélküli gyerekeim lennének, de Ginny... ő bánná. Pár hete beszélgettem Aberforthszel, és ő rámutatott, hogy dühös vagyok. Nem csak magamra, de az egész világra. Mindent és mindenkit hibáztatok amiatt, hogy Danielnek nincsenek mágikus képességei... Aberforthnek igaza volt. Százszor átgondoltam, és sikerült kibékülni a gondolattal... nem érdekel, hogy a fiam mugli, tényleg nem. De Ginnyt érdekli, és mindig is fogja.
- Egy kicsit félsz hazamenni, mi? - Hermione a többi tucat csomag, rokonainak és barátainak szánt karácsonyi ajándékok tetejére dobta a csomagot.
- Igen - felelte Harry de nem igazán neki, inkább a cipőjének. - Félek. Sirius azt írta, hogy úgy tűnik, Ginny rendbe jött... a távollétemben. Nem tudom, hogy fog viselkedni, ha megérkezem. Nem tudom örül-e majd annyira, hogy lát, mint ahogy én fogok örülni neki... Nagyon hiányzik, Hermione... és a szex is hiányzik vele. – Elfordult, érezve, hogy elvörösödött. - Biztosan azt gondolod, hogy szex-mániás vagyok, vagy valami...
Meglepetésére Hermione nevetett. - Nem, Harry – Hermione átkarolta. - Sosem gondoltam, hogy szex-mániás vagy. Igazat megvallva nekem is hiányzik a szex Ronnal... első dolgom lesz otthon letépni a ruháit - tette hozzá kacsintva.
- Ron szerencsés fickó - vigyorgott Harry. - Bár én is megtehetném Ginnyvel. Letépni a ruháit… - elfordította a tekintetét. - De nem tehetem. Neki kell az első lépést megtennie.
- Mi lesz, ha nem fogja? - vonta össze a szemöldökét Hermione.
- Nem tudom... - sóhajtotta a fiatalember. - ...de nagy esélyem van rá, hogy megbolondulok a további szex-elvonástól.
- Nem szoktad… saját kezedbe venni a dolgokat? - a boszorkány kíváncsi arcot vágott.
- De Hermione! - csattant fel a fiatalember. - Ez... beteges... egyedül csinálni.
- De próbáltad, nem?
- Minden tizenhárom évnél idősebb fiú próbálta, Hermione – Harry összefonta a karját. - De jobb Ginnyvel.
Harry meglepetten hallotta, hogy Hermione újra kuncog. - Ez nem vicces - próbált morcosan nézni rá, de a nő kacagása lehetetlenné tette a számára, hogy komolyan nézzen. Így hát ő is nevetni kezdett.
- Üres lesz nélküled a kastély, Hermijjóni - sóhajtotta Viktor vacsora után, amikor a többi tanár már távozott a tanári asztaltól.
- Üres? De hiszen több száz diák lesz itt és Madame Maxime, Aberfoth és McGalagony professzor... - hirtelen a homlokára csapott. - Jajistenem, Viktor! Minerva őrjöngeni fog, amikor megtudja, hogy Aberforth is itt tölti a következő hetet! Szegény Minerva...
- Haragszanak egymásra valamiért - bólintott Krum. - Csak azt nem tudom, miért.
- Viktor, hogy lehetsz ilyen vak, hogy nem veszed észre, hogy tetszenek egymásnak? - somolygott az ifjú boszorkány.
- De én azt gondoltam utálják egymást - vont vállat Viktor. Te miért vagy olyan vak, Hermijjóni, hogy nem veszed észre, hogy tetszel... hogy szeretlek? - tette hozzá gondolatban.
- Mi a helyzet a karácsonyi bállal, Viktor? - kérdezte Hermione. - Melyik nap is lesz pontosan? Nem ismerem az ortodox egyház szokásait. Szóval, mikor is ünneplitek a karácsonyt?
- Január 7-én - válaszolta Krum. - Ti január 1-jén jöttök vissza Nagy-Britanniából. Akkor csak három napotok lesz felkészülni a bálra. - Közelebb hajolt a nőhöz: - Vegyél valami csinosat az Abszol úton. Valamit, ami a múltkori karácsonyi bálon viselt ruhádra hasonlít. Elbűvölően néztél ki abban a mélyzöld ruhában, Hermijjóni.
- Kösz Viktor – pirult el kissé Hermione. - Van egy új ruhám, ami nagyon hasonló ahhoz... ugyanaz a szín, meg minden. Karácsonykor akarom először felvenni.
- Akkor... ez menni fog hozzá - Viktor egy kis dobozt nyomott Hermione tenyerébe.
- Mi ez? - kérdezte.
- A karácsonyi ajándékom neked, Hermijjóni.
Harry éppen ki akart lépni a papucsából, és lefeküdni, amikor kopogtak az ajtaján.
Kinyitotta és Mileta Krum állt a küszöbön lesütött szemmel.
- Öö, hello, Harry - mormolta a lány.
- Szia, Mileta. Minek köszönhetem a látogatásodat? - Harry keresztbe tette a karját. - Tizenegy óra van, ha nem vetted volna észre.
- Én... én csak... bejöhetek? - kérdezte könyörgő tekintettel a lány.
- Ez nem a legjobb ötlet - rázta fejét Harry. - Mi ez? – hirtelen hegyezni kezdte a fülét, és hallotta, hogy valaki énekelve közeledik.
- Aberforth! - lehelte a lány.
- Akkor gyere már! – Harry megragadta a lány karját és behúzta a szobájába, épp időben, mielőtt Dumbledore befordult a folyosóra. Hallották az öregember ajtaját becsapódni.
- Majdnem meglátott téged! - mondta Harry ingerülten. - Mit gondolsz, mit szólna, ha meglátna az ajtóm előtt ácsorogni ilyen későn? Mit gondolna rólam? Azt gondolná, hogy viszonyom van veled!
- Az olyan szörnyű lenne? - kérdezte a lány.
- Igen! - vágott vissza amaz. - Ha nem tudnád, becsületes férfi vagyok. Feleségem és gyerekeim vannak...
- ... és nem vagy az a típus, aki elcsábítja a barátja húgát, mi? Ezt akartad mondani? - kérdezte a lány fintorogva.
Harry vérvörös lett. - Figyelj, Mileta, kérlek, ne járj utánam. Nagyon kedves lány vagy, de soha nem leszek szerelmes beléd, úgyhogy csak az idődet vesztegeted. Biztosan vannak itt más fiúk, akiknek tetszenél... például Dennis.
- Dennis? - morogta a lány. - Miből gondolod, hogy valaha is megkedvelném Dennist?
- Nos... Láttam, ahogy megölelted az első próba után, és úgy gondoltam...
- Csak ne gondoljad. Egyszerűen csak hálás voltam neki. Az nem szerelem volt. Ez az. - Ezzel megfogta Harry arcát és szenvedélyesen megcsókolta őt. Harry pár pillanatig megpróbálta ellökni magától, de a lány vasmarokkal fogta, ajkai csábítóan mozogtak az övén, nyelve utat talált a szájába... pár pillanatnyi hiábavaló ellenállás után Harry elfelejteni látszott abbéli elhatározását, hogy visszautasítja őt... a lány kezei végigsiklottak a hátán, az ajkai a nyakára tapadtak... Harry újra az ajkához vonta a lány ajkait, és tíz hónap elfojtott vágyódásával csókolta, keze a lány talárja alá siklott, amíg a lány rekedten nyögdécselni kezdte a nevét, teljesen Ginny-szerűtlen hangon. Ekkor Harry kinyitotta a szemét és ellökte a lány kezét.
- Harry... miért hagytad abba? - kérdezte a lány egy lépést téve feléje. A fiatal varázsló hátrált, idegességében ujjaival végigszántott a haján. Szeme a pizsama nadrágjára tévedt. - Ó, a francba! - szitkozódott és összehúzta hálóköntösét, hogy elrejtse a nyilvánvaló dudort.
- Harry... ? - suttogta a lány.
- Én... sajnálom Mileta - a fiatalember félrenézett, szemüvegét igazgatva. - Fogalmam sincs mi ütött belém... én... egy pillanatra azt hittem... azt hittem, Ginny vagy...
- Ginny? - Mileta undorral ejtette ki riválisa nevét. - A feleséged?
- Igen, a feleségem – bólintott Harry, hátat fordítva a lánynak, hogy az ne lássa, amint a pálcáját az ágyékára szegezve Deminuo-t suttog.
- A feleséged... - a lány még egy lépést tett felé, - a feleséged, aki nem fekszik le veled időtlen idők óta...
- Ezt meg miből gondolod? - fordult vissza Harry összevont szemöldökkel.
- Történetesen meghallottam, amikor Hermione és Aberforth erről beszéltek. Hermione azt mondta, hogy neked hiányzik valami. Gondoltam, szükséged van valakire, aki... aki megadhatja neked azt, amit a feleséged nem – ezzel odanyúlt, hogy megérintse a fiatalember arcát, de az visszahőkölt.
- Nincs szükségem senkire - szólt amaz komoran.
- Csupán egy perccel ezelőtt nagyon úgy nézett ki, szükséged van valakire - mondta a lány mézesmázosan. - Hogy szükséged van rám... - odalépett hozzá, a mellkasára téve kezét, gyengéden simogatva a férfit. - Szükséged van rám, Harry... és én kész vagyok odaadni neked mindent.
- Pont ez hiányzik nekem! Egy tizenhét, nem csak tizenhat éves csaj, akinek történetesen van egy rémesen féltékeny bátyja! El tudod képzelni, mit szólna Viktor, ha megneszelné, hogy megdugtalak?
A lány vállat vont. - Nem kellene megtudnia.
- Mi van, ha teherbe esel? - érvelt Harry.
- Ismerek bűbájokat és bájitalokat...
- ...amelyek néha nem működnek - mutatott rá a fiatalember. - Mi a helyzet a szüzességed elvesztésével, mi? Megtudják majd... például a következő fiúd, vagy a férjed. Ezt akarod?
Mileta könnyedén legyintett. - A szüzességem elvesztése? Piha! Nem hallottál még a Reparo bűbájról?
- Reparo? - pislogott Harry. - Te jó ég, Mileta, nem hiszem el, hogy ilyesmiről társalogjunk itt! Kifelé a szobámból és hagyj aludni!
- Jól van! - pattogott a lány. - De ne is számíts rá, hogy megvigasztallak, miután visszajössz Angliából egy kiábrándító, szex-mentes karácsonyról, amit az édes kis feleségeddel töltöttél!
- Azt hiszed, azt akarnám, hogy megvigasztalj? - nevetett a fiatalember. - Nevetséges.
- Te vagy nevetséges - csattant fel a lány, majd hátat fordított, és az ajtóhoz indult. Az ajtóban visszafordult. - Különben csak bocsánatot kérni jöttem a múltkori átverésért, és kellemes karácsonyt akartam kívánni. De most már nem kérek bocsánatot semmiért, azután, amit velem tettél! - mielőtt bevágta volna az ajtót, még hozzátette: - Borzalmas karácsonyt kívánok!
Harry esküdni mert volna rá, hogy az egész kastély hallotta a veszekedésüket, és előre rettegett a reggeltől, amikor szembe kell néznie Hermionéval, pláne Viktor Krummal. Ki tudja, Mileta mit képes mondani a bátyjának? Mi van, ha azzal a hazugsággal eteti Viktort, hogy Ő, Harry tulajdonképpen meg akarta erőszakolni? Ebből a lányból bármit kinézne... Tökéletes Mardekáros lenne belőle - gondolta Harry és a fejére húzta a takarót.
Harry egész éjjel nem tudott elaludni, mégsem ő nézett ki a legrosszabbul másnap reggel.
- Jól vagy? - kérdezte Harry az öregembert, amint a nagyterembe mentek a folyosón.
- Jól? - szipogott Aberforth vörös orral, és véreres szemmel. - Borzasztóan érzem magam, fiam.
- De... múlt éjjel... énekeltél. Azt gondoltam, jól vagy – jegyezte meg Harry.
- Énekeltem? Öö, biztosan túl sokat ittam - vont vállat Dumbledore.
- De miért ittál annyit?
- Muszáj volt. Felejteni akartam. - Az öregember a sírás határán volt.
- Felejteni? Mit?
- Hófehérkét! Tegnap este visszavittem Tibetbe! - szólt Aberforth, a szemét pedig elfutották a könnyek. Harryt nagyon emlékeztette Hagridra, Norbert elvesztése után.
- Hé, minden rendben. Jobb neki a hazájában, nem igaz? - a fiatalember megveregette Dumbledore hátát.
- De... olyan magányos lesz nélkülem! - szipogott Aberforth. - Sokat játszottunk együtt és most nem lesz neki játszótársa!
Harry forgatta a szemét. Biztos volt benne, hogy Aberforthnek volt szüksége a jetire, és nem fordítva. - Hé, fel a fejjel, mindjárt karácsony van!
- Karácsony? Ó, igen - bólintott az öregember. - Kár, hogy a Durmstrangban csak január hetedikén ünneplik. Legalább Minervának tetszene azt ajándékom...
- Igazán kedveled őt, ugye?
- Ühüm - bólintott Aberforth.
- Akkor hagyd abba a sírást, ha nem akarod, hogy így lásson. - Harry a közeledő alakra mutatott.
- Ó, Minerva! - suttogta Dumbledore, kihúzva magát.
- Jól van, Mr. Dumbledore? - kérdezte McGalagony, látván a könnyeket az öregember szemében.
- Persze, McGalagony kisasszony. Csak egy rovar... belerepült a szemembe.
- Mindkettőbe? - vonta fel a szemöldökét az asszony, Harryhez fordulva. - Át kell adnom Mr. Krum üdvözletét, egy napra Moszkvába kellett mennie. Mágiaügyi minisztériumi ügyben. Nagyon kellemes karácsonyt kíván magának, Mr. Potter.
Harry úgy érezte, nagy kő esett le a szívéről. Mileta biztosan semmit sem mondott a bátyjának. - Ez kedves tőle. Kár, hogy nem búcsúzhattam el tőle. Én is nagyon kellemes karácsonyt kívánok önnek, McGalagony professzor, és neked is Aberforth.
- Boldog karácsonyt, Mr. Potter - mosolygott rá Minerva. - Adja át üdvözletemet Ginnynek.
- Átadom.
- Harry! - Hermione szaladt oda hozzá. - Készen vagy a csomagolással?
- Persze. Mikor indulunk?
- Egy óra múlva - felelte Hermione ragyogva. - Viktor szerzett nekünk egy zsupszkulcsot az Abszol útra. Készítsd össze a holmidat és legyél a bejárati csarnokban negyven perc múlva! Hazamegyünk!
Harry követte a szemével, amint végigszaladt a folyosón, a holmijáért. – Aha… - lenyelte a gombócot a torkában. - Hazamegyünk.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
