Egy furcsa csokor…
(Köszönet a tudatalatti-kezdõlökésért Jadennek! :) )


Reggeliztem. Valentin - napon. Egyedül… de ez most furcsa volt. Eddig mindig Harryvel beszélgettem, amíg a többiek ettek. De most sehol sem láttam… Ron és Hermione a közelben ültek, és õket bezzeg egyáltalán nem aggasztotta a gondolat, hogy hol lehet Harry…
Kiderült, hogy feleslegesen aggódtam. Pár perc múlva õ és David Lovegood rohantak be a terembe. Tõlem nem messzire Parvati elejtette pirítósát. Rájöttem, Dave akkor kelhetett, ugyanis máskor mindig egyenes, hosszú szõke haja most kócosan állt. Mellesleg a szemét dörzsölgette. Mi ezen "kiesik-a-kezembõl-a-kaja" féle?

Egy levelet kaptam, sikeresen kitéptem Chloe kezébõl, mielõtt elolvashatta volna. Megnéztem a feladót, és fecnikre téptem. Kezemben a darabjaival felálltam, és elindultam a hollóhát asztala felé. Megálltam a döbbent Michael Corner elõtt, és a hajába szórtam a levél maradékát, és kezemet leporolva távoztam. Mikor veszi észre, hogy nem szeretem?! Azt hiszem, egy haverja utánam fütyült…

Mire visszaértem a helyemre, még egy iskolai bagoly várt. Nagyot sóhajtva megnéztem a feladót. Nem volt rajta, gyorsan a táskámba süllyesztettem, nem törõdve a többiek izgatott kérdéseivel. Táskámat megragadva Harry mellé ültem. David zavartan mosolyogva hárította a lányok támadásait. Harry elõtt kb. hat bagoly tipródott, de õ nem törõdött velük. Zenét hallgatott, amennyire hallottam, Green Day-t. Észrevette, hogy mellé ültem, mert eddig szorosan behunyt szemei közül az egyiket kinyitotta. Utána a másikat is.

- Helló. - köszönt.
- Szia, hogy vagy?
- Rosszul.
- Rosszul?!
- Képzeled. Mindenki írt, csak õ nem.
- Aha, én is így vagyok vele.
- És akkor még itt van Dave hülyesége is… hogy tudom tenni?! Sehogy. Lebõgés lesz a vége.
- Nem hiszem.
- Azt sem tudod, mi lesz.
- Nem baj. Attól még minden oké lesz, csak gondolkodj optimistán.
- Eddig is próbáltam, és nem írt. Megnéztem a feladókat.
- Talán majd késõbb… ?
- Remélem. - sóhajtott. Felálltam, és elindultam a klubhelységbe.
- Ginny! Jött még egy baglyod! - sipította Vivs. De kirohantam a terembõl. Nem is csodálom… Nagyon ki voltam akadva… hat év. Hat éve szeretem, és õ még mindig nem. Bár ahogy telik az idõ, egyre biztosabb, hogy az álmom nem válik valóra…

Idõközben felértem a toronyba, elmotyogtam a jelszót ("Cotus corpus laborat"), és egyenesen a szobámba indultam. Halkan sóhajtva körbenéztem, és a tekintetem megakadt egy nagy, vörös színfolton. Közelebb léptem hozzá. Egy hatalmas, vörös rózsákból álló csokor volt. A szoba közepén… meg kellett néznem a kártyát rajta, hogy tudjam, kié… de csak két szó állt rajta kézírással: "Ginnynek, szerelemmel."
Kihúztam egy széket, és lerogytam rá. Ki küldhette? Michael… nem tudhatta, hogy már nem szeretem. Vagy az, aki a második levelet írta… ó, biztos nem Õ…
Nevetgélve beléptek a lányok.

- Utánad hoztuk a leveled, Gin. Tessék. - nyomta kezembe a borítékot Vivs.
- Jah… köszi.
- Úúúh, kié az a gyönyörû csokor?
- Váóó! Ez Ginnyé! Mekkora mázlista…!
- Tudod, milyen romantikus lehet a pasi? Óh, ez biztos David…
- Jaj, Chloe, te is tudod, hogy nem tetszem Dave-nek…
- Honnan veszed? Nem, nem tudom. De el kell indulnunk mágiatörire, nem, csajok?
Lassan szedelõzködni kezdtünk, és õk vihorászva, én némán elindultunk Binns terme felé.
Pár perccel becsöngetés után kómába estem. Harry szokását követve, zenét hallgattam, de nem sokáig. Eszembe jutott a levél, amit a lányok adtak át. Kiszedtem talárom zsebébõl, és mivel feladót nem láttam, felbontottam. Egy negyedikes srác írta… csokorról szó sem volt.
Összetéptem, és a padba hajítottam. Jen egy cédulát dobott a padomra a hátam mögül.

"Nem tudod, ki küldhette a rózsákat?? Jaj, Gin, ha a helyedben lehetnék…
Jen!! Egyáltalán nem biztos, hogy az küldte, aki tetszik nekem!
Akkor derítsd ki. Állj elé, és hajrá.
Ha-ha, nagyon vicces. Ez nem ilyen egyszerû. Nem így kell…
Hanem? Na, mondd már, ne csigázz.
Ha komoly a dolog, akkor még MA megkeres. Ha csak egy kis fellángolás, akkor nem. Ennyi.
Ginny… és mi van, ha nem keres meg, de nagyon szeret téged?
Hát remélem, hogy megkeres!!
GIN!!!! Mi van, ha mondjuk Harry küldte????"

Na álljunk meg egy szóra. Nem szóltam nekik Harryrõl…
"Mi lenne? Õ csak egy haverom.

De ha neki több vagy…!"
Ez tud valamit. Gyors választ írtam…
"Honnan veszed?
Csak gondolom. A reggelirõl csak õ és David késett… mi pedig rendes idõben mentünk reggelizni! Senki nem volt már a szobában!
Állj! Nem csak õk késtek! Biztos más is. Na és, bagollyal nem lehetett elküldeni?
Jaj, de hülye vagy! A bagoly nem tudja a csõrébe fogni. Meg tuti el is törné. Csakis saját kezûleg tehették oda!
Vegyek tõlük ujjlenyomatot?
Felõlem… két perc múlva kicsöngetnek. Hagyjuk abba, oké?"

Tanácstalanul mentem ki a folyosóra. Most Vivs lépett mellém.
- Na. Szerinted ki küldte…
- Vivs!! Mondom, hogy fogalmam sincs! Szálljatok le a témáról végre.
- Jól van. Csak azt hittem, sejted…
Nem! Nem sejtek, csak remélek. - mondtam magamban.
A délelõtt eseménytelenül telt. A lányok csak egymás közt sutyorogtak, velem nem beszéltek.
Délben levelet kaptam. Elõször azt hittem, egy kissrác elaludt, de aztán leesett, hogy valószínûleg a csokor küldõje írt. A szívem a torkomban dobogott…

"Kedves Ginny!
Remélem, kellemesen telik a Valentin napod… Rájöttél már, ki vagyok? Én küldtem Neked a rózsákat is. Remélem, tetszenek… csak azért nem mondom meg, ki vagyok, mert biztos vagyok benne, hogy Te nem érzel így… legalábbis nem irántam. De ha mégis rájönnél, ki vagyok, csak szólj."

Mikor a levél végére értem, észrevettem Chloe kérdõ tekintetét, és mivel nem akartam magyarázkodni, gyorsan a táskámba nyomtam a levelet.
Vajon ki lehet?! Sok idõm nem maradt a töprengésre. Dumbledore megengedte, hogy ma délután elmaradjon a tanítás, helyette mindenféle program kapott helyet, többek között egy "Ki mit tud?" nevû verseny. Valószínûleg erre nevezte be Harryt David…
Persze a lányok rögtön ebéd után készülõdni kezdtek, pedig a mûsor csak ötkor kezdõdött. Volt egy tervem: beöltözöm Avril Lavigne-nek. Bár semmi értelme, de jó hecc lesz. Gondoltam, elõ is adok egy számot tõle, de letettem róla… maradt a fekete szoknya, a necckesztyû, és a fekete szemfesték. Martens. Ennyi. Ha Harry eddig nem írt, attól még most sem fog, hogy magamra borítom a sminktáskát… vagy hogy mondják ezt a mugliknál.
Félkor elindultak, hogy megkeressék a pasikat. Én háromnegyed körül leslattyogtam a lépcsõn. Mivel már szinte mindenki lement a nagyterembe, meglepõdtem, amikor Harry hangját hallottam:

- David!! Nem vagyok hajlandó rá, és kész!
- Sziasztok. Hát ti? - léptem óvatosan melléjük. Ha Dave nem áll mellettem, és nem fogja meg a vállam az utolsó pillanatban, elájulok. Harryn mugli ruha volt: fekete ing, fehér nyakkendõ, és nadrág. A szemüvege sehol, helyette a szeme körül szemceruzával vastag, fekete csík. Ami csak még jobban kiemelte hihetetlenül szép zöld szemeit…
- Ginny! David azt akarja, hogy én így kimenjek a…
- Ginny. Mondd meg neki, hogy egy kiköpött Billie Joe, és ha le meri venni ezt a ruhát, megtépem.
- Harry. Te tényleg hasonlítasz Billie Joe-ra.
- És akkor ezt te még nem is láttad! Pedig nyár óta hordja! - emelte föl Harry kezét. Vékony, fekete karkötõ, belehímezve három betû: "BJA".
- Billie Joe Amstrong! BJA!
- Harry, figyelj, ha bírod a Green Dayt, és ennyire hasonlítasz az énekesre, akkor nem értem, hogy miért…
- Ginny! Nekem David szerint el kéne énekelnem a Boulevard of Broken Dreams - ot!!
- Mert teljesen azt érzi, ami a dalban van!
- Nyugodjatok meg, így nem mentek semmire. Harry, ha tudod a dalt, és elõ is akarod adni, akkor rajta. Viszont ha nem, akkor Dave sem kényszeríthet…
- De sajnos igen. Emlékszel a fogadásunkra, Harry? Hogy mi lett volna annak az ára, hogy ne tedd meg? Most kapsz egy utolsó esélyt! Hajrá!
Nem értettem, mit vár David. Harry pedig nem csinált semmit. David vállat vont.
- Te tudod, Harry… viszont akkor nyomás. Ja és Avril, csak utánad.
- Avril?! - kérdezte Harry.
- Ja. Nem látod?
- Dehogynem. Tök jól néz ki.
- Kösz. - mosolyodtam el. Aztán elindultunk a nagyterembe. Harry középen, egyik oldalán David, a másikon én.
-
Mikor beléptünk a nagyterembe, jól megnéztek minket. Harry olyan volt, mint Billie Joe, én, mint Avril, David pedig… önmaga volt, szintén feketében, a szõke hajához és kék szeméhez… kockázatos.
Együtt mentünk le a nagyterembe. Középen Harry, egyik oldalán Dave, a másikon én…
A mûsor unalmas volt… alig néhány valamire érdemes produkciót láttunk.
Aztán Dumbledore megkért mindenkit, hogy menjünk ki a terembõl, amíg az utolsó számra felkészülnek az elõadók… mindenki felállt, de Harryék a másik irányba indultak.
Mikor visszamentünk, a székek eltûntek, a színpadon pedig egy teljes "rock - felszerelés" állt.
Végül a fiúk felléptek a színpadra, mellettem nem egy lány meglepetten felkiáltott: Harry teljesen más volt szemüveg nélkül, és azzal a fehér nyakkendõvel, mikor minden más ruhája fekete…

David kezdett gitározni, majd Harry, aki énekelt is. Boulevard of Broken Dreams - a törött álmok sétánya… különösen a szöveg nélküli részeknél látszott rajta, hogy együtt él a zenével. Mintha a szomorúság nem is a zenébõl, hanem belõle áradt volna…
Amilyen hirtelen kezdõdött, vége is lett. Rádöbbentem, hogy hiányzik a levegõbõl Harry meglepõen gyönyörû hangja…
Néhány lány sikítozni (!) kezdett a folytatásért, de õk lesétáltak a színpadról, és holmi autogramkérõkkel nem is foglalkozva, velem együtt kisétáltak a terembõl.

- Milyen volt, Ginny? - kérdezte meg David.
- Nagyon jó...
- Mondtam, hogy tetszeni fog neki, Harry…
- Pofa be!
- Jól van, na. Én csak segíteni…
- Mondom, kuss.
- Oké, oké. Meg sem szólalok. Látod, milyen csendben vagyok, Harry?
- Nem.
Végig egymást szekálták. Harry egyszer teljes erõbõl nyakon vágta Davidet. Jó, hogy nem kezdtek el verekedni…!

Este, mikor álmatlanul forgolódtam, hirtelen halk kopogtatást hallottam az ablak felõl. Egy iskolai bagoly meredt rám. Óvatosan odamentem, és kinyitottam az alakot. Még ott, a holdfényben olvasni kezdtem a levelet:

"Szia, Ginny!
Megvannak még a rózsáid? És a dalom hogy tetszett? Végig rád gondoltam. Az az igazság, hogy még most is, mikor az ágyamon ülök, és írom neked ezt a levelet. Meg hát minden percemben. Ne haragudj, de nem bírom tovább magamban tartani: én vagyok az… de megpróbállak elfelejteni, bár tudom, úgysem sikerül…
Szeretlek. Sajnálom.
Harry"


Nesztelen léptekkel elindultam a klubhelység felé. Sejtésem beigazolódott: már csak Harry volt a szobában. Mellé ültem.
- Szia.
- Halihó. - tekintete csupa kérdés, de most én kezdem…
- Tényleg te küldted a rózsákat és a leveleket?
- Igen. Ne haragudj, de…
- Ellenkezõleg. Boldog vagyok.
- Mi… ?
- Szerelmes vagyok beléd, Harry, már több éve. De ha te…
- Ginny. Szeretlek! - és megcsókolt. Körbefordult velem a világ: Harry szeret!!!! Azt kívántam, hogy ez a csók örökké tartson…


VÉGE