Az írónő Szerelemmel vésve című novellájának folytatása.

A temetőben már csak egyetlen férfi álldogált egy friss sír mellett. Még csak egy hónapja történt, de Harry Potter számára egy örökké valóság lett volna. Olyan tisztán emlékezett még a háború előtti napokra. A fejfán melyet beborított a nemrég idehordott koszorútömeg ez állott: Ginevra Molly Weasley 

17. életévében, súlyos baleset következtében elhunyt.

Harry, már vagy egy fél órája álhatott így mozdulatlanul. A legtöbb boszorkának és varázslónak ünnep volt a mai nap, de ő nem tudott örülni. Emlékezett. S mindegyik emlékkép kis gyilkos tőrként fúródott az elméjébe és mardosta lelkét.

Pontosan egy hónapja még Roxfortban küzdött a halálfalókkal. Érezte, tudta, hogy ilyen idegállapotban nem veheti fel a harcot Voldemort ellen. Dühös volt, nagyon dühös, csalódott és keserű. Ginny megcsalta őt. Ginny terhes. A barátnője terhes és születendő gyermekének Draco Malfoy az apja. Draco Malfoy, az ő esküdt ellensége, aki ellen most is küzd. Miért? Miért nem volt Ginnynek elég jó? Miért kellett neki Malfoy? Miért? Olyan kérdésekkel ostorozta magát, amire nem tudott és nem is akart válaszolni. Talán a választ se szerette volna megkapni rá. Bolyongott. Küzdenie kellene, de nem tud. Most nem. Az egyik toronyszobában volt, pihenni akart, hát feljött ide. Ám tudta, hogy egy percet sem késlekedhet tovább. Mennie kell. Most nem szabad Ginnyn rágódnia. Ami történt megtörtént, még tud vele beszélni. Még megbocsáthat. Még akár…egy hangos puffanást hallott kintről, majd egy velőtrázó sikolyt. Kinézett az ablakon és még ilyen távolságból is jól kivehetően látszott egy vörös folt. Egy lángvörös üstök mely nem lehet másé. Azonnal lerohant a lépcsőn. Talán még sem ő volt az. Talán csak…az udvarra érve azonban minden világossá vált előtte. Ginny és Draco összeölelkező holttesteit és a mellettük reszkető Parvati Patilt pillantotta meg. Hihetetlen méreg öntötte el. Malfoy volt, magával rántotta őt. Odaszaladt, hogy jobban szemügyre vehesse őket. Ahogy egyre közeledett megpillantotta Ginny kezében a tőrt. Abban a percben úgy érezte, mintha millió tört döftek volna a szívébe. Ginny meghalt. Ginny nincs többé. És ő tehetett volna ellene, de inkább azon kesergett, hogy megcsalták őt. Ha helyette inkább őt vigasztalta volna még talán ma is élne. Hirtelen keserves zokogás tört föl testéből. Az elmúlt 17 évének összes kínja, melyért még soha, egyetlen könnycseppet sem ejtett. Ezek után mérhetetlen dühvel és gyilkolási vággyal indult el a Voldemort elleni harcra. S erősebb volt, mint valaha…

Még napokkal a halálfalók támadása előtt megtudta, hogy Ginny terhes. Nem tudta mire vélni a helyzetet. Hogy történhetett? Hiszen minden olyan szép volt? Kitől, és miért esett teherbe? Hermione mondta el. Harry látta a szemében a félelmet. A lány félt, hogy ő megint ki fog borulni, hogy elkövet valami végzetes ostobaságot. Örömmel látta azonban, hogy tévedett. Harry nem tört zúzott, nem ordított, egyáltalán semmit sem tett. Csak ült döbbenten maga elé meredve, azon tűnődve, most akkor hogyan tovább?

Ginny az elmúlt időben egyre furcsábban viselkedett és ezt már nem csak azok vették észre, akik közel álltak hozzá. Többször elájult, hányt és hol semmit sem kívánt, hol pedig mindent megevett, amit csak elétettek. Elkezdett hízni, bár Harry ezt csak a közelgő háború miatti stressznek tudta be. Mennyire tévedett…

A griffendélesek körében az a rosszmájú pletyka járt szájról szájra, hogy Ginny összejött Dracoval. Harry nem akart hinni a fülének. Még hogy Ginny és Draco? Ez teljes képtelenség!

Harry rettenetesen boldog volt! Olyan boldog, mint még talán sohasem ezelőtt. Hihetetlennek tűnt számára ez az egész! Hogyan és mikor? Olyan hirtelen történ, hogy Ginny és ő egymásra találtak! De mégis megtörtént! Már majdnem egy éve várta ezt a percet! Istenem, de szép volt! Egyszerűen gyönyörű…

Egy kis mosoly bujkált valahol a szíve mélyén, amikor az utolsó közös szerelmes emléket elevenítette fel Ginnyvel kapcsolat. Nem tudott haragudni a lányra és undorodott magától, amiért nem bocsátott meg neki rögtön. Még ha Malfoyt szerette is… arról sem ő tehetett. Már-már könnyek áztatták az arcát. Ginny már csak egy álom… sosem volt több. Mondogatta magának miközben egyre eltávolodott a sírtól. Megtorpant, még egyszer visszanézett és felidézte maga előtt Ginny mosolygós arcát. Gyönyörű álom volt. 

VÉGE