Lilina: Macskaszem
Az Odúban Ginnyn kívül senki sem tartózkodott. Elvileg ő is átment volna a többiekkel a Grimmauld térre, de annyira megviselte a Harryvel való szakítás, hogy muszáj volt egy kis időt egyedül töltenie. Szülei bár nagyon aggódtak érte, megígértette velük, hogy nemsokára utánuk megy. Eközben halálfalók törnek be a Weasley házba, ahol a lány egyedül tartózkodik. Már-már úgy tűnik, hogy sikeresen elrejtőzött, mikor Lucius Malfoy kiszúrja őt. Ezután egyfajta hajsza indul meg közte és a halálfaló között. És ekkor valami egészen különös dolog történik. Vajon túlélheti- e ezt a hirtelen támadást?
A szűk elhagyatott külvárosi kisutca nem is hitte volna, hogy valaki valaha még meglátogatja egyszer. Hogy emberek lépteit érezheti még a kopott macskakövein és hallhatja, amint a lakatlan bérházak visszaverik a léptek moraját. Egy- egy patkány ugyan végigfutott rajta olykor, esetlen egy macska, de ember nem tette rá a lábát az ősrégi kövekre már jó ideje. Most azonban egyszerre egy egész csapat sötétségbe burkolózó alak szelte át. Ahogy kiértek onnan, egy tisztásra érkeztek. Láthatólag nagyon siettek. A Hold álmosan hunyorgott ki az egyik sötét felhő mögül, onnan szemlélte a csuklya alá rejtőző sejtelmes népséget. A fű durva zizzenése és a baglyok távoli huhogása még félelmetesebbé varázsolta az amúgy is misztikus és sötét légkört. Már a tisztás szélénél járhattak mikor az egyikük, a legelső megállt a többiek pedig követték a példáját.
- Miért álltunk meg? Bella, mi a fenét művelsz?- lépett ki az egyik a többi közül, közvetlenül a vezető mellé
- Nyugodj már le, csak ellenőrizni akarom, hogy mégis jó helyen járunk-e…
- Azt sem tudod hol vagyunk?- hördült fel a másik- Hogy állíthatott akkor mégis a Nagyúr a csapat élére?
- Tudtommal, amikor téged állított a csapat élére Lucius, elbuktunk és majdnem az egész társaság börtönben végezte…- hangzott a csípős felelet
A férfi nem szólt semmit csak morgott egyet. Kisvártatva mégis folytatta.
- Weasleyék itt laknak valahol a környéken… jó helyen járhatunk…
- Ugyan már honnan veszed? Amíg fel nem bukkan az a viskó, képtelenség megtalálni! Amióta ráküldték azt a rengeteg védővarázslatot, teljesen megközelíthetetlen… csakis gyalogszerrel bukkanhatunk a nyomára!
- A Weasleyk ősellenségeim… úgy gyűlölöm őket, hogy már szinte érzem a közelségüket. Már alig várom, hogy egyenként kínozzam meg az összes nyomorultat…
- Eljön annak is az ideje- Bellatrix szeme különös kegyetlenséggel csillogott-, ne hidd, hogy csak te várod! Most viszont mennünk kell… minden jel arra utal, hogy valóban közel járhatunk már!- a nő intett a többi halálfalónak, hogy kövessék majd továbbindult a tisztás szélén.
Mindez idő alatt egy lángvörös hajú, szeplős lány szomorú arccal meredt a sötét távolba. A szobájában, az ágyán ücsörgött a ház teljesen csendes és kihalt volt. Még ennek a kis helységnek is csak a Hold adott némi derengő fényt. A lány arcát a sírás pont olyan vörösre marta, mint amilyen volt kócos hajkoronája. A rendezetlen haja alatt egy póló és egy lenge szoknya fedte testét, kezével pedig egy világoskék kispárnát szorongatott, ami felitatta a szeméből egyre kibugyogó kövér könnycseppeket. A külsőre bánatos és ártatlan arc, belül egy igazi tüzes kis egyént rejtett, aki sokkal inkább volt dühös, mint szomorú. Ezt a dühét azonban leplezte forró könnyeivel-melyek, sokkal inkább önmagáért, mint másért hulltak- de igazából nem is értette, hogyan gázolhatott valaki így bele az ő szívébe és lelkébe és, hogy ő maga hogyan vesztette el minden büszkeségét.
Nem hiszem el, hogy Harry ejtett engem azért a lökött tyúkért! Ezt még nagyon megkeserüli! Ezt nem hagyom ennyiben! Ezerszer megemlegeti még, hogy velem packázott! És én meg, hogy lehettem ilyen nyomi, csak így összeálltam vele??? Esküszöm még a tetű Malfoynál is rosszabb! Ő legalább bevallotta, hogy csak egy éjszakát akar…
Ginny gondolatai minden pillanattal egyre vadabbá váltak. Szíve és lelke vad, émelyítő dühtől fortyogott, amely egyszerre volt édes a bosszúállás tudatában és keserű a szomorúság érzésétől. Ám elhatározta, akármi lesz is ő ezt nem hagyja ennyiben! Azt akarta, hogy Harry is ugyanannyit szenvedjen, mint ő! Annyi éven keresztül várt a szerelmére, és tessék! Most meg csak így eldobta magától őt! Ezt mindenképpen meg kell bosszulnia akármi történjék!
Már éppen a bosszúálláson törte a fejét, amikor zajt hallott lentről. Olyan volt, mintha a valaki brutálisan felrobbantotta volna a bejárati ajtót. Ginny óvatosan felkelt az ágyról és kipillantott a szobája ajtaján. Így már megbizonyosodhatott róla, hogy nem csak olyan volt, hanem konkrétan ez is történt! Ijedten rántotta vissza a fejét az ajtóból és zihálva nekidőlt a falnak. Villámgyorsan magához kapta a pálcáját és ismételten kinézett az ajtón. Már egy egész csoport csuklyás állt a konyhájukban. Csak egy gondolat járt a fejében… eltűnni innen villámgyorsan.
A halálfalók a konyhában tartottak rövid megbeszélést. Egy körbe tömörülve tanácskoztak és igyekeztek minél kevesebb zajt csapni. Bár Bellatrix robbantgatásának köszönhetően, ha itthon tartózkodtak volna a Weasleyk már minden bizonnyal felébredtek volna. Valahogy ő is erre juthatott, mert figyelmeztette társait.
- Lehet, hogy már fel is ébredt valamelyik! Nagyon óvatosnak kell lennünk, megértettétek?
- Persze hogy megértették… jaj Bella ne húzzuk már!- méltatlankodott Lucius
- Fogd már be! Most én vagyok a csapatvezető és addig húzom, ameddig akarom!
Malfoy nem válaszolt, csak idegesen morgott egyet.
- Jól van akkor, sok sikert mindenkinek! Azt hiszem élvezetes élményekben lesz részünk!- Lucius a kijelentést követően, mint egy éhes ragadozó villámgyorsan elindult felfelé a lépcsőn. Bella eszelős vigyorra húzta a száját, miközben követte a férfi példáját. Mindenki elindult körbe a házban.
Ginny kezdetben az ikrek szobájába készült, végül is a harmadik emeleten egy szekrényben húzta meg magát. Rettentően félt, de ugyanakkor ki is akart állni az ellenfelek ellen. Bár tudta, hogy azt semmiképpen sem élné túl. És neki még annyi mindent meg kell tennie! Nem, semmiképpen sem halhat meg! Most és itt nem! Ahogy hallotta a léptek dobogását a padlón egyre nehezebben tudott levegőt venni. Érezte, hogy torkában gombóc alakul. És egyre hangosabban hallotta a lábdobogást, míg a léptek is közeledtek.
Lucius halántéka egyre erősebben lüktetett mikor a harmadik üres szoba köszönt neki vissza egy újabb ajtó elpusztításakor. Bella szemei szintén izzottak az elfojtott dühtől.
- Hol a fenében lehetnek?- kérdezte dühösen a férfi
- Nem tudom, itt nincsenek!- válaszolta epésen a kérdezett
- Azt észrevettem! De ki figyelmeztette őket a veszélyre?
- Nem tudom! Nyugodj le végre, semmit sem tehetünk!- ripakodott rá a nő mikor amaz éppen az egyik szekrényt készült felrobbantani éppen.
Lucius végül nem robbantott, de dühösen belerúgott a falba, aminek következtében csak a lába fájt jobban, de a Weasleyk nem kerültek elő. Vagyis azt azért elérte vele, hogy Ginny, aki a közeli szekrényben lapult már lélegezni sem mert.
Bellatrix, aki még nem adta fel teljesen a keresést elindult lefelé, hátha legalább valakit, akár egy patkányt talál, amin kiélheti a dühét és vérszomját.
Ha tudta volna, hol kellene patkányt keresni talán mást is talált volna, ugyanis Ginny lábánál éppen akkor tekergőzött egy kisebb példány. A lány kitartóan tűrte, hogy időnként elsimul a lába mellett, de amikor a bele is harapott a lábába az már neki is sok volt. Dühösen lerúgta magáról az állatot, persze ez nem végződött hang nélkül. A vörös csak remélni merte, hogy már senki sincs az emeleten. Lucius azonban, aki hatalmas dühével küszködve éppen próbált megnyugodni és mikor konstatálta, hogy ez így lehetetlen indult volna a berendezést rongálni, ekkor hallotta meg Ginny sikkantását és a patkánypuffanást. Elindult a szekrény felé, a lány mozdulatlansága itt már nem segített.
Először csak egy ijedten világító csokoládébarna szempárt látott a résnyire nyitott szekrényajtó mögött. Majd az ajtó agresszív eltávolítását követően megjelent a kócos vörös haj és maga Weasley kisasszony is. Lucius szemében újra feltűnt az öröm és szenvedélyes kegyetlenség, ami legutóbb az Odú megpillantásakor volt jelen. Rászegezte a pálcáját a lányra és a karjánál fogva durván kirángatta a szekrényből.
Ginny elhatározta, akármi történjék, nem hagyja, hogy a fájdalom megbénítsa testét. Ütött, rúgott, sőt még talán harapott is, de mindez hasztalan volt. Csak azt érte el vele, hogy Malfoy még erősebben kezdte el szorítani és elkobozta tőle még a pálcáját is.
- Lám csak milyen kis vadmacskával van dolgom- küldött egy gúnyos mosolyt áldozata felé a férfi, s mindeközben furcsán méregette őt-, na sebaj! Talán ha megajándékozlak utoljára egy szép emlékkel, akkor kedvesebb leszel hozzám…- tette hozzá egy eszelős vigyorral, majd a lány combjának gyengéd simogatásába kezdett.
Ginny pedig, aki eddig pusztán félt, most sokkal inkább kétségbeesett és megkísérelt egy újabb menekülést, de Lucius teljesen odapréselte a falhoz.
- Ugyan már hisz nem megkínozni akarlak- búgta kéjes hangon- meglátod ezek után sokkal szebb lesz a halál…
- Eresszen el- kapálózott a vörös mialatt a férfi a nyakát csókolgatta és egy hatalmas rúgás mért Malfoy sípcsontjára. Amaz kissé meghátrált így ő el tudott szaladni.
- Ostoba lotyó- hörögte a másik miközben villámgyorsan a lány nyomába eredt.
A halálfalók- mivel a földszinten tartózkodtak- nem látták sem az ijedten rohanó Ginnyt, sem a nyomában lihegő Luciust, de a különös zajok többük figyelmét felkeltette. A legkisebb Weasley olyan gyorsan futott, ahogy csak a lába bírta. Aztán egyszerre megbotlott és elsötétült előtte minden. Az utolsó dolog, amire emlékezett, hogy egy kis szobrot tart a kezében.
Malfoy az egyik lépcsőfordulóban lemaradt a lány mögül később- mikor már a földszintre ért- hitetlenkedve vette tudomásul, hogy szem elől vesztette őt.
- Hová tűnt? Miért nem kaptátok el?- ripakodott rá dühösen az éppen előtte álló Crakra és Monstrora.
- De hát micsodát?- kérdezték értetlenül
- Ó ti ostobák! A lányt!
- Mondd, jól érzed magad Lucius? Vagy a düh teljesen elborította az agyadat?- kérdezte a hozzájuk csatlakozó Bellatrix- Egy macskát, üldöztél! Nincs itt semmiféle lány!
- Egy macskát?- prüszkölte dühösen a férfi- Itt van a lány! Őt üldöztem!
- Határozottan nem, Lucius! Tessék nézd meg magad-, mondta, azzal felhajtotta az asztalterítőt, hogy látszódjon az asztal alatt lapuló, fújtató vörös cica.
- Ez meg…- Malfoy hosszan végigpásztázta a macskát. Szeme megakadt a különösen izzó szempáron.- Ő az!- ordította vérben forgó szemekkel- A lány animágus!
- Jó rendben próbáljuk ki- bólintott a nő, majd a macskára szegezte a pálcáját. Pár másodperccel később egy kékesfehér fénycsóva indult meg az állat felé és elérve kékesfehér derengésbe vonta azt. Nem történt semmi. A macska, macska maradt Lucius pedig újból, idegesen végigmérte a kis lényt.
- Ez csak egy macska- torkolta le a férfit Bellatrix- láthatod magad is!
- De akkor hova tűnt a lány?- dobbantott idegesen Malfoy a padlón
- Tulajdonképpen miféle lányról beszélsz?
- A Weasley lányról! Itt van a házban!
- Nem képzelődtél? Mert mi senkit sem találtunk!
- De én igen! A két kezemmel fogtam azt a kis csitrit… már a markomban volt, amikor elmenekült! Aztán felszívódott…
- Jól van, Crak, Monstro és Peters ti mentek a harmadik emeletre, a többiek a másodikon keresik, én itt maradok Luciussal, mi itt nézzük át! Gyerünk nyomás egy-kettő!- adta ki az utasítást Lestrange- Pontosan mikor is vesztetted szem elől?- fordult aztán Malfoyhoz
- Valahol a második emelet környékén- a férfi újból az asztal alá pillantott. A macska immár békésen ücsörgött és egyfolytában őt nézte.- nem tetszik ez nekem! Valami nem stimmel ezzel az állattal!
- Hagyd már azt a nyomorult macskát! Inkább keressük meg a kis Weasleyt!- Bellatrix idegesen elrángatta onnan a férfit és Ginny keresésére indultak. Mikor már mindent átkutattak és ennek ellenére nem jártak sikerrel, elindultak a következő célpont, Diggoryék házához. Lucius utoljára egy dühödt pillantást vetett az asztal lábánál ülő kisállatra majd horkantott egyet.
A macska a csuklyások távozása után, felszaladt a második emeleten heverő kis szoborhoz és megérintette a mancsával.
Ginny a Grimmauld téri szobájában tért magához. Értetlenül tekintet körbe. Hermione és Mrs. Weasley örömtől sugárzó arccal hajoltak felé.
- Ó Ginny! Úgy aggódtunk érted! Csakhogy felébredtél!- szorította magához kislányát Molly
- Igen! Jó hogy itt vagy!- lelkendezett Hermione is. Ekkor egy vörös kis szőrcsomó surrant be a szobába és felugrott Ginny mellé az ágyba. Leült a lány takarójára és békés dorombolásba kezdett.
- Nem sokkal utánad érkezett! Nem gondoltam volna, hogy megtalálja a zsupszkulcsot. Nagyon okos cica- mosolygott a Granger lány
- Nem is tudtam, hogy Csámpás ott van!- ráncolta a szemöldökét Ginny
- Persze hiszen mi sem vettük észre, hogy ottmaradt! A lényeg, hogy jól vagytok és hogy a halálfalók nem bántottak.
A vörös előtt hirtelen megvilágosodott minden. Csámpásban botlott el. A macska megrendezte az egészet.
- Nem, nem bántottak… bár nem sokon múlott…
- Ó Istenkém, ha tudnád mit izgultam!- sopánkodott Mrs. Weasley- De Remus nem engedett utánad! Már épp azon voltam, hogy megyek, mikor előkerültél. Hála az égnek, hogy nem esett bajod kicsikém!
- Nyugi anya jól vagyok- nevetett Ginny majd, felkapta a lábán heverő szőrpamacsot- köszönöm-, súgta a macska fülébe, aki egy kedves miákolással válaszolt.
VÉGE
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
