Figyelem! A következő novella a szerző engedélye nélkül került fel az oldalra, ezért ha valamiféleképp ellenére van ez, akkor azonnal leveszem. (Sajnos az e-mailemre nem válaszolt.)

FORDÍTÁS by Sphinx. Eredeti szerző:
http://epicyclical.livejournal.com/
A fordításhoz a szerző hozzájárult.

~~~~~~

Draco Malfoy igen igen elkeseredett fiú volt.

Persze, a hatodik évét nem így kezdte. Akkoriban még egész jól álltak a dolgok. Az apjának sikerült kijutnia az Azkabanból, és attól eltekintve, hogy mostanában a legkisebb izgalomtól elájult, és hajlamossá vált Dracot „Charles”-nak szólítani, úgy tűnt, egészen jól vette az akadályokat. Draco ismét prefektus lett, és bár még mindig csúfosan veszített Harry Potter ellen minden egyes kviddicsmeccs alkalmával, rájött, hogy ha arany csíkokat fest a kviddicstalárjára, az nem csak a külsejét dobja fel, de a vereség fájdalmán is enyhít némileg. Randizott Pansy Parkinsonnal, szakított vele, aztán újra összejöttek, miután is a lány szakított vele, ezzel épp elegendő pletykatémát adva a mardekárosok számára, és persze nagyban növelve Draco playboy hírnevét.

Ennek ellenére Draco elkeseredett volt. És mindennek Ginny Weasley volt az oka.

Vagyis inkább Ginny francos Weasley, ahogy Draco mostanában magában nevezte. Ezelőtt nem nevezte magában semminek, legalábbis az idei év előtt nem. Általában csak egy határozatlan vörös foltnak látta, ami valahol Potter mögött szokott lebegni. Kicsit olyan, mint a bátyjai, egy kicsivel kisebb, talán némileg kerekebb idomú, na nem mintha Draco valaha is megnézte volna. De az idén Draco bármerre ment, a lány mindenütt ott volt – és mindig más fiú társaságában.

Nem Draco volt az egyetlen. Mindenkinek feltűnt, hogy Ginny Weasley minden bizonnyal azt tűzte ki célul, hogy a Roxfortban fellelhető összes fiúval randizni fog. Először elfogyasztotta a griffendéleseket, aztán a hollóhátasokat, szédítő sebességgel váltva Dean Thomasról Seamus Finniganre, majd Terry Bootra. Ezután rászabadult a hugrabugosokra, és ezzel természetesen véget nem érő viszályt provokált a két ház, valamint egy könyvtári asztal tetején lefolytatott párbajt Justin Finch-Fletchley és Ernie Macmillan között. Dracot ez végtelenül mulattatta, hamarosan – gondolta – a lány hozzá is eljut majd, és akkor ő élvezettel fog nemet mondani neki.

Csak éppen Ginnynek ez esze ágában sem volt.

Nem mintha bármi problémája is lett volna a mardekárosokkal. Draco csak állt és nézte, ahogy a lány randizni hívja Malcolm Baddockot, majd Theodore Nott-ot. Elgondolkodva rágcsálta az ajkát, amikor Ginny a folyosókon ölelkezett Dex Flinttel. A tintatartójával játszadozott, miközben Ginny bűbájtanon összebújt Alastair Higgs-el. A lány állítólagos viszonya Millicent Bulstrode-al (aki noha nem volt fiú, mégis távolról gyakran annak nézték) szintén nem hagyta hidegen Dracot.

Na persze a legkevésbé sem érdekelte, hogy mit csinál Ginny. Csak éppen úgy érezte magát, mint aki felesleges. Mint akit visszautasítottak. Mint akit észre sem vesznek.

Végtére is a leghelyesebb fiú volt az iskolában. Ezen kívül a legelbűvölőbb modorú és a legjobban öltözött is. És mégis, Ginny kerülte akár a pestist, inkább a kancsal, büdös Desmond Midgen-hez szottyant kedve. Ez kegyetlenül igazságtalan volt. Ez már több volt, mint kínos.

Draco fortyogott. Aztán magában motyogni kezdett. Dühösen megmarkolta a tintatartóját, amikor Ginny Gregory Monstro kevéssé intelligens öccse, Geoffrey karján ellibegett mellette. A tintatartó szétrobbant, és tönkretette Draco vadonatúj irhabőr kabátját. Dracot elöntötte a méreg. Itt cselekedni kellett, mégpedig azonnal.

Úgy döntött, külső segítséghez folyamodik.

Draconak mindig is úgy tűnt, Harry Potter folyton láb alatt van, az útjába kerül, elzárja a közlekedést a folyosón a sok hülyével együtt, akik köréje gyűlnek, hogy a hülye sebhelyét meg a hülye szemüvegét bámulják.

Hamar kiderült, hogy ha valaki privát beszélgetést szeretne folytatni vele, nos, akkor se híre se hamva.

Végül Draco rábukkant Hermione Grangerre. A lány a nagyteremben ücsörgött és egy gigantikus vastagságú könyvbe mélyedt, ami a Dühkezelő Bűbájok és Alkalmazásuk címet viselte. Amikor Draco Harry holléte felől érdeklődött nála, Hermione sötét gyanakvással kezdte méregetni. – El sem tudom képzelni, miről is akarhatnál beszélni vele – mondta.

- Srácprobléma – közölte Draco. – Úgy értem - tette hozzá sietve -, nem srácokkal kapcsolatos probléma, csak éppen, tudod, olyan férfias problémák.

- Felőlem – Hermione hessegető mozdulatot tett a kezével. – A te temetésed, Malfoy. Harry épp a tóhoz készült lemenni, amikor utoljára láttam. És – tette hozzá -, kissé paprikás hangulatban volt.

- Tényleg? Na és miért?

Hermione feddő tekintettel nézett rá. – Hát, épp elég baja van mostanában, nem? – csattant fel.

- Ha úgy vesszük – morogta Draco, és elindult le a tóhoz.

****

Draco a kviddicspályához vezető úton talált rá Harryre. Harry határozottan masírozott előre, kezében egy doboz gyufával. A másik kezével összecsavart kötélre kötött horpadt fémhordót vonszolt maga után.

- B-e-n-z-i-n – olvasta le elképedve Draco a szavakat a hordó oldaláról. – Ez normális esetben úgy micsoda?

- SEMMI KÖZÖD HOZZÁ, MALFOY – dörrent rá Harry teli torokból. Hermionenak igaza volt, úgy tűnt, tényleg rossz hangulatban van. Fekete haja vadul meredezett a szélrózsa minden irányába, és zöld szemei valamiféle tűzben égtek. – EGYÉBKÉNT IS, MIT AKARSZ?

- Ginny Weasleyről akarok beszélni veled – mondta Draco. – Tudni akarom, miért nem hívott még randira engem.

- AZT ÉN HONNAN TUDJAM? – A hordó beleakadt egy kőbe, mire Harry vadul rángatni kezdte. – ENGEM SE HÍVOTT MÉG RANDIZNI.

- Tényleg? – Draco megpróbálta elrejteni kaján örömét, de nem sikerült neki. – Azt gondoltam volna, téged kérdez meg először.

- MÉG EGY NYOMORULT KÉPESLAPOT SE KÜLDÖTT – vicsorgott Harry. – FELMEGY TŐLE BENNEM A PUMPA, ANNYIT MONDHATOK. – Egy rántással kiszabadította a hordót, és az pattogni kezdett a kavicsos ösvényen. Draco félreugrott, nehogy a hordó bokán csapja. – ANNYIRA DÜHÍT, HOGY…

- Igen, szóval Ginny – vágott közbe Draco. – Beszélt neked valaha is rólam, említett esetleg…?

- SENKI SEM BESZÉLGET VELEM MOSTANÁBAN – üvöltötte Harry.

- El sem tudom képzelni, miért – morogta Draco. – Figyelj, te nyafogó, piteképű gőte, itt most nem rólad van szó, hanem rólam. Miért akarna bármelyik lány is járni az összes fiúval ebben az iskolában, és mégis kihagyni engem, mikor nyilvánvalóan én vagyok a legjobb pasi errefelé, beleértve a szomszédos megyéket is?

- SOKAT KÉPZELSZ MAGADRÓL, MI, MALFOY? HOGY EZ ENGEM MENNYIRE UNDORÍT.

- Van egyáltalán valami, ami nem idegesít? – tűnődött fennhangon Draco.

Harry megállt, és egy pillanatig töprengő arcot vágott. – Hedvig nem zavar – mondta végül normális tónusban. – Jól tud hallgatni.

Draco pislogott egyet. – Te megbuggyantál, Potter – közölte aztán olyan tiszteletteljes hangon, amit valószínűleg még sosem használt Harryvel szemben.

Harry arca dühös lilás színt öltött. – SENKI NEM KÉRDEZETT, MALFOY. UNOM LÁTNI A FEJEDET. VALÓSZÍNŰLEG GINNY IS UNJA. NEM CSODA, HOGY NEM AKAR RANDIZNI VELED. MOST HÚZZ EL INNEN, MIELŐTT BELELÖLKEK A TÓBA.

Draco eljátszott a gondolattal, hogy esetleg beletaszítja Harryt egy pocsolyába, de Harry fenyegetően hadonászni kezdett a gyufásdobozával, és Draco nem akarta, hogy megpörkölődjön a haja. Ehelyett inkább tett egy illetlen kézmozdulatot Harry felé, és elporoszkált a kastély irányába. Már félúton járt a bejárat felé, mikor valami a háta mögött azt mondta, *pomf*. Draco hátranézett és észrevette, hogy a kviddicspálya seprűtárolója lángra kapott, és most vidáman lobog. Furcsa, gondolta magában, aztán visszament a kastélyba.

****

Draco az egész alakos tükör előtt állt a hálószobájában, és még egyszer végigsimított selyemingének az elején. Aztán elgondolkodva megszemlélte a tükörképét. A tükröt ajándékba kapta az anyjától, és néha gyanította, hogy az kissé elfogult, ha Draco külsejéről van szó.

- Helló, tükör – dorombolta. – Hogy nézek ki?

- Fantasztikusan – áradozott a tükör. – Nincs egyetlen nő, férfi vagy beszélő portré ebben a kastélyban, aki ne borulna térdre előtted, és adna hálát Merlinnek, hogy csokiszószt nyalhat le a te összehasonlíthatatlan lábfejedről.

Na jó, talán mégsem elfogult.

- És a hajam? – követelte a választ Draco.

- Egy fenséges aranyló nimbusz, amely glóriaként keretezi angyali arcodat és holdfényszínű szemedet.

Draco gyanakodva összecsippentette a szemét. – Szerinted nem túl hegyes az arcom?

- Egyáltalán nem. Sokkal inkább finom metszésű.

- Vagy túl sápadt? – Draco megmozgatta az állkapcsát. – Az igazat mondd, kibírom.

- Nos – habozott a tükör -, talán kissé tésztaszínű…

- Te hazug fémdarab! – kiáltotta Draco. Felkapta a teknőchéj hajkeféjét a szomszédos éjjeliszekrényről, és a tükörhöz vágta.

Az összetört tükör bocsánatkérő bugyborékolást hallatott. Draco türelmetlenül toppantott a lábával, aztán odamasírozott, és félrerántotta a virágmintás bársonyfüggönyt, ami elválasztotta a szoba ráeső felét Crak és Monstro részétől. – Monstro! – vakkantotta Draco. – Add ide a barnítódat!

****

Draconak az egész délelőttjébe és egy teli tubus barnítókrémbe került, hogy elérje azt, amit ő igazán lenyűgöző bronzos árnyalatnak vélt.

Emiatt aztán későn ért be gyakorlati bűbájtan órára, és épp hogy csak elkerülte az összeütközést Flitwick-kel amikor beszáguldott az ajtón.

A termen halk, meglepett moraj futott végig, aztán mindenki rábámult. Draco szenvtelenül nézett szembe az elképedt osztállyal. Felgyűrte gombos ingének az ujját, és meglazította a gallérját, hogy minél több látszódjon frissen barnított bőréből. Aztán finoman megfeszítette az egyik bicepszét.

Flitwick égnek emelte a tekintetét. – Üljön le, Mr. Malfoy.

Miközben Draco elindult a terem vége felé, Ginnyre pislogott. A lány volt osztálytársai közül az egyetlen, aki nem őt bámulta. Ugyanis túlzottan lefoglalta az, hogy Neville Longbottom kezét fogja, aki közben odaadóan nyalogatta a fülét, akár egy spániel a mézes csontot.

Draco ezen igencsak megbántódott, így megállt Ginny asztala előtt, és hangosan megköszörülte a torkát. Ginny felpillantott, és a szemei elkerekedtek.

- Draco – lehellte. – Narancssárga vagy.

Dracot ez a kijelentés elég fájdalmasan érintette. – Nem vagyok narancssárga – mondta. – Bronzos vagyok.

- Lehet, hogy sárgaságod van – közölte segítőkészen Ginny. – A sárgaságtól narancssárga lesz az ember bőre.

- Valójában a sárgaságtól sárga lesz a bőröd – szólt közbe két nyalogatás között Neville. – Jobb lesz, ha benézel a gyengélkedőre Malfoy, ott talán kiderül mi bajod. Remélem halálos – tette hozzá elgondolkodva.

Draco tudomást sem vett róla. Most némán fixírozta Ginnyt, olyasmi tekintettel, amiről remélte, hogy nagyon átható. Úgy tűnt, a lányra ez sem tesz különösebb hatást. Ha valami ült az arcán, az inkább a szánalom kifejezése volt. Draco viszont sosem érezte méltóságán alulinak, hogy kihasználja mások szánalmát, ha az neki előnyt jelentett. Talán tragikus körülményei (még ha azokat ő okozta is magának) meglágyítják a lány szívét. – Figyelj, Weasley – kezdte. – A mostani roxmortsi hétvégéről lenne szó…

Az osztályterem ajtaja egy reccsenéssel kicsapódott, és Harry Potter zuhant be rajta. Szemei kimeredtek, talárját leginkább neonsárga festékre emlékeztető csíkok borították. Harry Flitwickre szegezte a tekintetét. – ÉS AKKOR MI VAN, HA KÉSTEM? – ordította. – MILYEN JOGON ÍTÉL EL BÁRMELYIKŐTÖK IS?

- Potter megint paprikás hangulatban van – motyogta fáradtan Draco.

- Hát, épp elég baja van mostanában, nem? – háborodott fel Neville.

- Ó, fogd be, Longbottom – közölte Draco.

Ezt azonban olyan hangosan mondta, hogy sajnos Harry figyelmét sem kerülte el. Harry dühödten rámeredt. – MI A FRANCTÓL NARANCSSÁRGA MALFOY? – tette fel csak úgy általánosságban a kérdést. Tekintetét végighordozta néma osztálytársai arcán. – OKÉ, NE MONDJÁTOK EL. SENKI NEM MOND EL NEKEM SEMMIT.

- Mister Malfoy – sipította Flitwick. – Tíz pont a Mardekártól, amiért felzaklatta Harryt, és narancssárgán jelent meg az órán! Most leülni!

****

Draco elsőként lépett ki a bűbájtanteremből, így elsőként ő vette észre, hogy valaki világító neonsárga festékszóróval A SÖTÉT NAGYÚR KURVA ANYJÁT szavakat festette végig a folyosón. Annyira megdöbbent ezen az új fejleményen, hogy még azt sem vette észre, hogy Ginnyt Dean Thomas és Seamus Finnegan kíséri a következő órára, szemmel láthatólag azon veszekedve, hogy ki cipelje a könyveit.

- Valahogy más a folyosó – jegyezte meg Ron Weasley, miközben Hermione bájitaltanra vonszolta.

- Biztos Hóborc volt – felelte vidáman Hermione. – Mostanában mindenfelé bajt csinál, remélem Dumbledore hamarosan kijön a gyengélkedőről, és elintézi. Szörnyű, hogy Dumbledore pont azt a robbanó pezsgőbombát nézte citrompornak…

Utoljára Harry lépett ki a teremből, és barátságtalan pillantást vetett Dracora. – TE MEG MI A FENÉT ÓLÁLKODSZ ITT?

- Ugye tudod, hogy tiszta sárga festék a ruhád? – kérdezte Draco.

- NA ÉS? – csattant fel Harry. – MIRE CÉLZOL EZZEL, MALFOY?

- Felejtsd el. – Dracot az egész ügy nem érdekelte annyira, hogy erőltesse a dolgot. – Figyelj, átadnál egy üzenetet a nevemben Ginnynek?

- A HALOTT ROTHADÓ TESTEMEN KERESZTÜL FOGOK NEKED SZÍVESSÉGET TENNI.

- Oké, nagyszerű – mondta Draco. – Mondd meg neki, hogy szeretnék vele beszélni a hétvégével kapcsolatban. Nézzen le a pincébe vacsora után. A jelszó: „Blutsauger”.

Harry egy pillanatra érdeklődő arcot vágott. – Umlauttal, vagy anélkül?

- Eleget mondtam, Potter – csattant fel Draco, összeszedve magát. – Mondd meg Ginnynek, hogy a pincében leszek, ha szüksége van rám.

- ELŐBB FAGY BE A POKOL, MALFOY.

Draco elfordult, és lekezelően Harry felé intett a válla felett. – Jól van, legyen ahogy mondod, te agyilag záptojás.

****

Draco ellógta a bájitaltant és a vacsorát is, az estét pedig a prefektusi fürdőben, a barnítókrém lesikálásával töltötte. Több kádnyi narancssárga víz és hat darab Suviczkold Szappan után visszabaktatott a mardekáros klubhelyiségbe, csupán egy lazán megkötött törölközőbe és a saját - immár eredeti selymes tejfehérségét visszanyert - bőrébe öltözve.

Békés hangulata sajnálatos módon durván szertefoszlott, mikor kinyitotta a klubhelyiség ajtaját. Azt szálldosó fehér valamik töltötték meg, és Draconak beletelt néhány pillanatba, mire rájött, hogy ezek… tollak?

- Mi a fene…? – Draco ámulva nézett körül. – Felrobbant a bagolyház? Mi történt?

- Valaki betört ide, és egy késsel darabokra hasogatta az összes kanapét – felelte Blaise Zabini, aki egy kibelezett karosszék karfáján ücsörgött. Blaise göndör fekete haját fehér tollpihék borították. – Craket és Monstrót felelősségre vonják, amiért kiadták a jelszót.

- Miből gondolja mindenki, hogy ők adták ki a jelszót? – érdeklődött Draco.

- Ki más lenne elég hülye ahhoz, hogy kiadja a jelszót? – vont vállat filozofikus arccal Blaise.

- Mondasz valamit – értett egyet Draco. Egy tollpihe ereszkedett le az orra hegyére; türelmetlenül félresöpörte. – Figyelj csak, nem keresett valaki?

- Nem volt itt senki, csak Ginny Weasley.

Draco felélénkült. – Mi, tényleg? Itt járt?

- Aha – mondta elgondolkodva Blaise. – Randira hívott a következő roxmortsi hétvégén. Köpni-nyelni nem tudtam. Nem gondoltam volna, hogy egyáltalán van fogalma róla, ki vagyok.

Dracoban felforrt a méreg. – De hiszen te lány vagy!

Blaise sértett arcot vágott. – Nem vagyok az!

Draco megvizsgálta közelebbről. Ilyen távolságból el kellett ismernie, hogy Blaise valóban nem lány. Ha a borosta nem is volt túl árulkodó, a figyelemre méltó bajuszt már nem lehetett nem észrevenni. – Nos – mondta Draco -, nagyon lányos neved van.

- Azt akarod mondani – prüszkölt Blaise -, hogy már hat éve járunk együtt iskolába, és eddig nem tudtad, hogy fiú vagyok-e vagy lány?

- Sosem gondolkoztam rajta – felelte gőgösen Draco, és erősen megrántotta a csomót a törölközőjén. – Na mindegy, megyek lefeküdni. Remélem szörnyű hétvégétek lesz Ginny Weasleyvel, te leszbikus szemétláda.

Aztán ezzel az érthetetlen kijelentéssel Draco elvonult a hálószobájába, otthagyva az elképedten bámuló Blaise-t.

****

Annak ellenére, hogy egy határozott reparo-val megjavította a tükröt, Draco úgy érezte, az nem a megszokott színvonalán működik. A hangja, mikor Draco kérdéseire felelgetett, most határozottan neheztelő volt.

- Na szóval, tükör. – Draco körbefordult, hogy hátulról is megcsodálja az új szürke szövetnadrágját. – Hogy nézek ki?

- Fantasztikusan – felelte duzzogva a tükör. – Te mindig fantasztikusan nézel ki.

A tükör közömbös hangja szinte gyötörte Dracot. – Igen, de előkelőnek látszom-e? Vagy valahogy különlegesnek? Kitűnök-e majd a többi csodálója közül?

A tükör mélyet sóhajtott. – Ki is az, akit le akarsz nyűgözni?

- Ginny Weasley.

- Hmm – tűnődött a tükör. – Az a hír járja a folyosókon, hogy a lány kissé csapodár.

- IGEN, TUDOM – jajdult fel Draco. – Mindenkivel csapodár, csak velem nem! Mit csináltam rosszul? Hogyan nyerhetném el kicsinyes és feslett szívét?

A tükör ismét sóhajtott. – Megígéred, hogy nem fogsz hajkefével dobálózni?

Draco keresztbe tette az ujjait a háta mögött. – Esküszöm.

- Próbáld ki a bőrnadrágot – morogta a tükör. – Minden lány csípi a bőrnadrágot.

- Nekem egy francos bőrnadrágom sincs – mondta undorodva Draco.

- Elkérheted Millicent cowboynadrágját, aztán átváltoztatod – javasolta vidáman a tükör.

- Millicentnek van cowboynadrágja?

- Igen. Meg egy bőrmaszkja is.

Dracot teljesen letaglózta az ámulat. – Ki gondolta volna?

****

Draco gyanította, hogy valami gond lehetett a cowboynadrágon alkalmazott átváltoztató bűbájjal, de most már túl késő volt bármit is módosítani rajta. A nadrág ugyanis fájdalmasan szűk volt. Még a lélegzés is problémát jelentett, leülésről pedig szó sem lehetett. Draco máris utálta a ruhadarabot, de a tükör olyan dicshimnuszokat zengett a látványról, amit Draco hátulról nyújtott, hogy Draco úgy kezdte úgy érezni, erkölcsi kötelessége viselni ezt a nadrágot.

Mivel az összes fő artériája közel volt az elszoruláshoz, Draco kénytelen volt igen igen kis léptekkel haladni egészen Roxmortsig, így aztán ő érkezett meg utoljára a Három Seprűbe. A kocsmát betöltötte a zaj, a nevetés és az összekoccanó kupák zaja. Draco fáradtan körbetekintett, és kisimította a homlokából nedves haját. A szűk nadrágban rémesen izzadt.

Egy pillantással felmérte, hogy sem Ginny, sem az udvarlói nincsenek a közelben. Meglátta viszont Harryt, aki a bárpult mögül masírozott elő, egyenesen feléje tartva. Éppen a sliccét húzta fel, és igen titokzatosnak tűnt. – TE MEG MIT BÁMULSZ, MALFOY? – reccsent rá Dracora.

- Ginnyt kerestem – lihegte Draco. A nadrágban kissé nehezére esett a lélegzetvétel. – Nem láttad valahol?

- A HÁTSÓ RAKTÁRBAN SMÁROL TERRY BOOT-AL – kiabálta Harry. – HOGY EZ ENGEM MENNYIRE FELDÜHÍTETT.

- Igen? – érdeklődött Draco. – És miért?

- MERT CSAK, ÉS KÉSZ.

- Hé – jutott eszébe Draconak -, te vagdostad össze a kanapékat a mardekáros klubhelyiségben egy nagykéssel?

Harry most még rejtelmesebb arcot vágott. - ELŐFORDULHAT.

- Oké – mondta Draco. – Csak kíváncsi voltam.

Elfurakodott Harry mellett és sántikálva elindult a kocsma hátsó része felé, hogy egy kicsit megpihenjen egy árnyas ablakmélyedésben. Nekidőlt a falnak, és arra gondolt, hogy kicipzározza magát a kényelem érdekében, de mielőtt az övéhez nyúlhatott volna, egy ismerős hang szólalt meg mellette az árnyékban.

- Szia Draco – mondta Ginny.

Draco megpördült és megpillantotta az ablakpárkányon ücsörgő lányt, aki most tágra nyílt, sötét szemekkel fixírozta őt. Vörös haját sárga szalagokkal két copfba kötötte, és szégyentelenül csinos volt.

- Mit csinálsz itt hátul? – kérdezte Ginny, őrjítő módon rágcsálva egyik szalagjának a végét.

- Ezt én is kérdezhetném – mondta Draco. – Hol van Blaise? Vagy éppen Terry Boot?

Ginny vállat vont. – Fogalmam sincs. Miért kérdezed?

- Csak úgy – vicsorgott Draco. – ÉPP CSAK ÚGY KÉRDEZTEM. – Mikor ráébredt, hogy úgy hangzik, mint Harry, gyorsan összeszedte magát. – Hozzak neked egy vajsört?

Ginny ragyogóan rámosolygott. – Az jó lenne.

Draco épp csak egy lépést tett előre, mikor velőtrázó sikoly hasított bele a füstös levegőbe. A hang forrása Madam Rosmerta volt.

- A vajsör! – visította. – Romlott a vajsör! Mindenki azonnal tegye le a kupáját! – Kezét figyelemreméltó kebleihez szorította. – Valaki belevizelt a vajsörös dézsába!

A Három Seprűt öklendező-fuldokló hangok töltötték be, ahogy a diákok egymás után köpték vissza a vajsört a kupáikba. Crak még gyorsan magába döntötte a sajátját, mielőtt kikaphatták volna a kezéből. Néhány diák kimenekült hányni a hóba. Csupán Harry, aki most nyugodtan vizsgálgatta a körmeit, tűnt halálosan nyugodtnak.

- Nem hiszem el, hogy valaki belepisilt a vajsörbe – jegyezte meg Draco a csetepatét bámulva.

- Ó – mondta Ginny. – Biztos csak Harry volt az.

Draco ezen a kijelentésen annyira meglepődött, hogy hirtelen fenékre ült. Ez hiba volt. Hangos reccsenés hallatszott, amit még a zajongás sem tudott elnyomni.

Ginny az ajkába harapott és előrehajolt. – Teljesen szétrepedt hátul a nadrágod – suttogta együttérzően -, tudsz róla?

****

Már ismét a szobájában, Draco gyűlölettel telve meredt a tükrére. – Azt mondtad, hogy észbontóan nézek ki ebben a nadrágban – sziszegte.

- Mert így is van – felelte a tükör.

- Nos hát, teljesen szétrepedt hátul, amikor leültem – csattant fel Draco. – Végtelenül megalázó helyzet volt. Ginnynek vészhelyzeti reparo bűbájt kellett raknia a fenekemre. Ez aztán a lenyűgöző meg a csábító.

- Senki nem mondta, hogy ülj le – mondta rosszkedvűen a tükör.

- Elgyengült a térdem a sokktól, amikor meghallottam, hogy Harry Potter belepisilt a vajsörös dézsába – magyarázta Draco. – Más is meglepődött volna a helyemben.

- Fogalmam sincs miért.

- Mert Potter teljesen dilis! – kiabálta Draco.

- Hát – mondta a tükör -, épp elég baja van mostanában.

Ez volt az utolsó csepp. Draco felüvöltött, megragadta a hajkeféjét és a tükörhöz vágta. A tükör bocsánatkérő nyikkanással tört ezer darabra.

****

Másnap Draco úgy döntött, hozzáértőbb segítséget keres.

- Piton professzor – mosolygott be Piton szobájának ajtaján két óra között -, segítséget szeretnék kérni.

Piton nekidőlt egy fagyasztott majomdarabkákat tartalmazó befőttesüvegekkel teli polcnak, és érzékien leeresztett szemhéjak mögül szemügyre vette Dracot. – Igen, Mr. Malfoy? Mit tehetek magáért?

- Szükségem lenne valamire, ami csábítóbbá tesz – mondta Draco.

Piton a talárja felső gombjaival kezdett matatni. Gyakran csinálta ezt, amikor Draco bejött a szobájába két tanóra között. Azt állította, hogy nagyon érzékeny a hőmérséklet legapróbb változásaira is, és ezért gyakran kimelegszik. – Hiszen már így is nagyon csábító, Mr. Malfoy – susogta Piton.

- Ez igaz – ismerte be őszintén Draco. – De valami olyan kell, amitől Ginny Weasley belémszeret.

Piton közben egészen a derekáig szétnyitotta a talárját, és sóvárogva simogatni kezdte a gubancos szőrt a mellkasán. – A szerelem fájdalma kínoz, ifjú Draco?

- Azt nem mondanám, hogy kínoz – kertelt Draco. – Inkább csak zaklat kissé.

- Esetleg egy elfenekelés elterelné a gondolataidat a problémákról?

- Nem – mondta sietve Draco. – Nincs több elfenekelés.

Piton csalódottnak tűnt. – Nos rendben, de sokat veszítesz. – Hátranyúlt, és levett egy apró üvegcsét a feje fölötti polcról, aztán odaadta Draconak. – Ez itt néhány csepp a személyes arcszeszemből – mondta. – Még sosem hagyott cserben, ha románcról volt szó.

Draco egészen felvillanyozódott. – Köszönöm, tanár úr! – Közelebb hajolt, hogy megvizsgálja az üvegcsét. Az vékony üvegből készült, és halvány, rothadásra emlékeztető szagot árasztott.

Piton ránézett. – Ki ne boríts egy cseppet se – figyelmeztette Dracot. – Vagy kénytelen leszek megbüntetni téged.

Draco a mellkashoz szorította az üvegcsét. – Az újabb elfenekelést jelent?

Piton hűvösen mérte végig. – Minden újabb elfenekelést jelent.

****

Piton arcszesze használat után sem lett kellemesebb illatú. Legendás lények gondozása órán mindenki igyekezett minél távolabb kerülni Dracotól. Még Hagrid is szenvedő képet vágott. Csak Harryn nem látszott, hogy bármi hatást tett volna rá a rohadó szeméthez hasonlatos illat, ami most Draco környékéről áradt.

- Honnan jön ez a szag? – suttogta Parvati Lavendernek. – Úgy bűzlik, mint egy döglött furkász.

Draco igyekezett közömbös arcot vágni. A mellette álló Harry rezzenéstelen tekintettel meredt egy néhány méternyire lévő üres füves részre.

- Mit bambulsz, Potter? – morrant rá végül Draco, bár tudta, hogy nagyon meg fogja bánni a kérdést.

- GYÜLEKEZNEK A THESZTRÁLOK – intonálta mérgesen Harry. – VONZZA ŐKET AZ ÁRTATLANOK VÉRE.

- Öö – mondta Hagrid –, nem igazán, Harry. – Kissé zavart tekintettel körbepillantott. – Ma nem is akartam thesztrálokat mutatni. Általában csak akkor jönnek elő, amikor a pöcegödröt takarítom.

- A VÉGZET – mondta némi elégedettséggel Harry.

Hagrid a fejét vakarta. – Biztos hogy valami idevonzotta őket, de mi?

Az osztály többi része idegesen pislogott körbe. – Esznek a thesztrálok embert? – aggodalmaskodott Lavender.

- Nem – felelte Hagrid. – Inkább csak büdös húst…

- VAGYIS – ordított közbe Harry -, AZ EGÉSZ A TE HIBÁD, MALFOY.

- A jó fenét az – háborodott fel Draco, de mielőtt folytathatta volna, egy hatalmas, láthatatlan súly csapódott a mellkasának. Draco hanyatt esett, a valami pedig a földhöz szögezte. Egy óriási szörnyeteg nedves, érdes nyelve kezdte nyalogatni az arcát és a nyakát, sűrű nyállal borítva be Dracot.

- Segítség! – üvöltött fel Draco. – Ez meg akar enni!

- EDD MEG – ordította a thesztrálnak Harry. – EZ EGY SZEMÉT ROHADÉK, ÉS MEGÉRDEMLI.

- Gyűlöllek, Potter! – hörögte Draco. – Elmebeteg vagy! Senki nem veszi észre, DE ÉN IGEN!

- Nem kéne így beszélnie Harryvel – suttogta Neville-nek Parvati. – Harrynek amúgy is épp elég baja van mostanában!

- Szedjétek le rólam! – kiabálta maga körül csapkodva Draco. – Engem itt meggyilkolnak!

- Nyugi, nem gyilkol meg senki – mondta egy nyugodt hang Draco fülébe. Egy pillanattal később a nyomasztó súly eltűnt, mint ahogy a csöpögő nyelv is, és Draco nyáltól homályos tekintettel a fölébe hajoló Ginny Weasley csinos arcába bámult.

- Eltüntettem – mondta a lány, és zsebrevágta a pálcáját. – De jobb lesz, ha visszamész a kastélyba, mielőtt idejön a többi.
Draco túl kábult volt ahhoz, hogy udvarias legyen. – Harry Potter egy pszichopata – mondta.

Ginny az ajkába harapott. – Tudom.

Draco vadul belekapaszkodott a lány ruhaujjába. – Hogy érted azt, hogy tudod?

- Teljesen nyaralni mentek nála – felelte Ginny, lepillantva Draco kezére. – Én már hónapok óta ezt mondom.

Dracot elöntötték a szerelem hullámai. Elfeledkezett arról, hogy thesztrálnyál borítja, hogy Potter komplett őrült, elfeledkezett még a fenekelésről is, ami rá vár, ha Piton megtudja, hogy ráesett az arcszeszes üvegre, és darabokra törte. El akarta hívni Ginnyt a karácsonyi bálba, szenvedélyesen meg akarta csókolni, ott nyomban feleségül akarta kérni. De amikor kinyitotta a száját, csak egy ingerült kérdés jött ki rajta:

- Tulajdonképpen mit keresel itt, Weasley? Te nem velünk jársz legendás lények gondozására.

- Tudom – mondta Ginny. – Csak Crakért meg Monstróért jöttem, hogy vigyem őket a délutáni randinkra.

Draconak kimeredtek a szemei. – Ne haragudj, azt hiszem nem hallottam jól. Mintha azt mondtad volna, hogy Crak és Monstro.

- Nem tudtam választani közöttük – kuncogta Ginny. – Ezért úgy döntöttem, hogy mindkettőjükkel járni fogok!

Draco rábámult. – Hagynod kellett volna, hogy megegyen az a thesztrál – mondta rekedten.

Ginny gyengéden megveregette a vállát. – Viszlát később, Draco! – csiripelte, és tovaszökellt. Draco hunyorogva bámulta az eget, túl letörten még ahhoz is, hogy megmozduljon. Néhány perc múlva egy másik árnyék takarta el a napot. Harry volt az, aki most mérhetetlen elégedettséggel bámult le Dracora.

- SZÍVÁS AZ ÉLETED, MALFOY.

Draco kénytelen volt egyetérteni vele.

****

Draco a következő két hét legnagyobb részét az ágyában búslakodva töltötte, halomszám ette a csokiegereket, és végtelenül sajnálta magát. Annak ellenére, hogy közeledett a karácsonyi bál, és Pansy erősen utalt rá, hogy meghívásra számít, Draco nem tudta magát rávenni, hogy elhívja. Ha nem mehet Ginnyvel, akkor inkább nem megy senkivel.

Újra meg újra visszatérő rémálmok gyötörték, amelyekben bár elbűvölő külsővel jelent meg a bálon, kénytelen volt azzal szembesülni, hogy Ginny szenvedélyesen táncol Pitonnal, Rémszem Mordonnal vagy épp a Patil ikrekkel. Egy emlékezetes éjszakán Draco azt álmodta, hogy a lány az egész hollóhátas kviddicscsapat kíséretében ment a bálba, akik egymás után ejtették bele a cikeszt a dekoltázsába.

Másnap megírta az apjának, hogy halálosan szerelmes Ginny Weasleybe, csak azért, hogy veszekedést provokáljon. Sajnálatos módon az antidepresszánsok, amiket Lucius az azkabani eset óta szedett, kissé zavarossá tették apja emlékeit, és a válaszleveléből kitűnt, hogy összekeverte Ginny Weasleyt George nevű bátyjával.

Furcsamód, Lucius nem túlzottan bánta a dolgot.

Draco elzavarta Crakot meg Monstrót, hogy derítsék ki, kivel megy Ginny a karácsonyi bálba, de azok használható információ nélkül tértek vissza. Úgy tűnt mindketten élvezték a randit a lánnyal, bár nem meséltek róla túl sokat, azon kívül, hogy Ginny nagyon jó a dartsban.

Fényesen virradt fel a karácsonyi bál napja, és Dracot még mindig az ágyban találta. Draco egy vérízű nyalókát szopogatott, és tudomást sem vett Crakról és Monstróról, akik szorgalmasan készülődtek az ünnepségre. Felajánlották, hogy hoznak egy kis süteményt Draconak a nagyteremből, de Draco csak vicsorgott válaszul.

Hamarosan aztán meg is bánta a dolgot. Összetört szívének fájdalma jelentéktelenné tompult, amikor az éhség kínja átvette a helyét. Napok óta nem evett mást, csak csokiegeret, és mostanra már igencsak szédelgett a feje. Úgy döntött, épp csak annyi időre megy le a nagyterembe, amíg összeszed néhány kekszet, és kimászott az ágyból. Magára kapott egy farmert meg egy régi pulóvert, házipapucsba bújt, és elcsoszogott a bál irányába.

Mint minden karácsonykor, a bejárati csarnok most is telve volt csillogó jégcsapokkal, éneklő bronzdíszekkel, zenélő páncélokkal, és színpompás, repkedő zöld-piros szalagokkal. Draco meglátta Harryt, amint az egy asztalon állt a kettős szárnyú ajtó mellett. Harry, kezében egy csákánnyal, szorgalmasan darabolt egy hattyút formázó jégszobrot. Draco lemondóan sóhajtott.

Ahogy beért a nagyterembe, rögtön a svédasztal mellé osont, igyekezvén észrevétlen maradni. Ez pont az ellenkező hatást váltotta ki, ugyanis épp mikor már az asztal felénél járt, Draco egyenesen nekiütközött valakinek – egy lebegő kék taláros, vörös hajú valakinek.

- Au! – mondta Ginny Weasley.

Draco rápislogott. – Te?

A lány felvonta a szemöldökét. – Rémesen nézel ki.

- Tudom – mondta némi elégedettséggel Draco, aztán Ginnyről annak táncpartnerére siklott a tekintete, aki, ébredt rá Draco, gyomrának egy rosszkedvű rándulásával, nem volt más, mint a bátyja, Ron. Ron pávazöld dísztalárt viselt, és hosszú orra felett megvetően nézett Dracora.

- Húzz a francba, Malfoy – javasolta.

Draco rájuk bökött remegő mutatóujjával. – Most – jelentette ki -, most túl messzire mentél!

A másik kettő meglepett arcot vágott. – Miről beszélsz? – kérdezte Ginny, kibontakozva Ron karjaiból.

- Te! És ő! – Draco Ron felé bökdösött az ujjával, igyekezvén nem összefüggéstelenül hadarni. – Már az is épp elég volt, hogy az összes griffendélessel randiztál! Rendben, ezt gondolhattam volna. De aztán jöttek a hollóhátasok! Aztán elkezdtél hugrabugosokkal járni! HUGRABUGOSOKKAL! Ki jár azokkal egyáltalán?! És végül, hogy teljesen kikészíts, mindenkire rámásztál az én házamban! Blaise! Malcolm! Crak és Monstro! Azok ketten azt se tudják, hogy kell betűzni azt, hogy „randevú”! Azt hiszik, hogy az valami francia sajt!

Ginny tágra nyílt szemmel bámult rá. – Nem értem, mi köze van ennek a…

- És VELEM mi lesz?! – ordította torkaszakadtából Draco. Nagyon is tudatában volt annak, milyen jelenetet rendez, de nem érdekelte. – Valami baj van velem? Túl magas vagyok? Túl alacsony? Túl kövér? Túl sovány? Túlságosan jó pasi? Túl sok a hajam? Túl kevés a hajam? Úgy értem, pontosan mi-is-a-gond-velem?!

- Hát – mondta Ginny. – Harryt sem hívtam randizni.

- Na jó, de ő tiszta bolond.

- Hé! – szólt közbe felháborodva Ron. – Épp elég baja…

- Pofa be, Weasley! – Draco Ron felé pördült. – És te, te perverz alak, a saját húgod után koslatsz, szégyellhetnéd magadat, csak azért, mert Ginny nem tudja türtőzteni magát, nem jelenti azt, hogy…

- Igenis tudom türtőztetni magam! – csattant fel Ginny.

- Nem vagyok perverz! – tiltakozott Ron.

- Igen, hát persze, Weasley – húzta el a száját Draco. – Most mondd, hogy nem reménykedtél egy kis etyepetyében ma este.

Ginny csípőre tette a kezét. – Draco, ne hülyéskedj.

- Igen – mondta Ron, és arca egészségtelen lilás színt öltött -, micsoda röhejes feltételezés… most ha megbocsátotok, vissza kell vinnem egy szobakulcsot Madam Rosmertának a Három Seprűbe…

Ron elsompolygott.

Draco ismét Ginnyre nézett. A haragja már kezdett lelohadni. A lány arcán ülő kifejezésből ítélve azonban Ginnyé még csak most kezdett felforrni. – Draco Malfoy – csattant fel. – Tudni akarod, hogy miért nem hívtalak randira? Mert idióta vagy. Egy nagy, hatalmas, óriási idióta. Nincs még egy fiú ebben az iskolában, aki akkora idióta lenne, mint te.

Draco szíve elfacsarodott, de nem mutatta. Dacosan felemelte az állát, és dühös pillantást vetett a lányra. – Rendben – mondta. – Remélem te és a bátyád nagyon boldogok lesztek együtt. – Azzal kiviharzott a nagyteremből, épp csak annyira lassítva le, hogy elemeljen egy csokipudingot az egyik svédasztalról.

****

A bejárati csarnok üres volt. Még Harry meg a csákánya is eltűnt valahová, bár a padlót még mindig törött jégszilánkok borították. Draco magában átkozódva félrerugdosta az útjából a jégdarabokat, és kilépett az egyik erkélyre. Jeges, holdfényes éjszaka volt, és gyönyörű kilátás nyílt a birtokra. A távolban, Hagrid kunyhója mellett Draco megpillantott egy ide-oda masírozó apró fekete alakot.

- Mazsola – morogta sötéten Draco, megbökdösve a pudingját. – Utálom a mazsolát.

- A helyedben nem kóstolnám meg – szólalt meg Ginny, aki hirtelen ott állt mellette, mintha a semmiből került volna elő. – Fred és George szállították a bulit… csak a jó ég tudja, mi lesz veled, ha megeszed.

Draco pudingot tartó keze lehanyatlott. – Ne csinálj úgy, mintha érdekelne – mondta barátságtalanul.

Ginny sóhajtott, és hátravetette az egyik copfját. – Figyelj… - kezdte.

- Bocsánatot akarsz kérni, amiért idiótának neveztél?

- Nem.

Draco ezt fontolóra vette. – Miért nem?

- Mert idióta vagy – mondta Ginny. – Ha nem lennél az, már rég rájöttél volna magadtól, hogy miért nem hívtalak sose randizni.

- Aha. – Draco érezte, hogy nem hozza éppen a legjobb formáját ebben a beszélgetésben, de fogalma sem volt, mit mondhatna. – Valószínűleg mert utálsz engem, nem?

- Nem – felelte Ginny. – Azért mert kedvellek. Nagyon, nagyon kedvellek. A többi fiút könnyen el tudtam hívni, mert az nem jelentett semmit, és azt hittem, ha képes leszek megkedvelni valamelyiküket, akkor el tudlak felejteni téged. De ez nem működött, téged meg nem mertelek megkérdezni. Túl szégyenlős voltam.

- Túl SZÉGYENLŐS?! – hitetlenkedett Draco. – A Három Seprű raktárában smároltál Terry Boot-al, és túl szégyenlős voltál? Ott szórakoztál Dennis ÉS Colin Creevey-vel a kviddicspályán a MECCS KÖZBEN, és túl szégyenlős voltál? Sztriptíztáncot jártál Millicent Bulstrode-nak a harmadik emeleti folyosó lépcsőfordulójában, és túl szégyenlős voltál?

Ginny vállat vont. – Az voltam.

- De kedvelsz engem – mondta Draco, végre a lényeges pontra fókuszálva.

- Aha – felelte Ginny. – Kedvellek.

- Ó – mondta Draco tetszelegve. Most jön a jó rész. – És pontosan miért is kedvelsz engem?

Ginny megint vállat vont. – Hát… mindig olyan beképzeltnek meg fölényesnek tűnsz, mintha tudnád, hogy milyen jól nézel ki, meg milyen vagány vagy.

- Igen, igen – mondta Draco, közelebb húzódva a lányhoz. – Kérlek, folytasd.

- De valójában – folytatta vidáman Ginny -, csak lökött vagy, és kissé szerencsétlen, és önbizalomhiányos, és fogalmad sincs a barnító használatáról, aztán miközben ott vergődtél a thesztrál alatt, nyállal borítva…

- Elhallgass, te nő! – rémüldözött Draco.

- … és teljesen magatehetetlenül, az jutott eszembe, hogy meg kéne menteni téged…

- Ó, csend legyen már – jajdult fel kétségbeesetten Draco, aztán megragadta Ginnyt és megcsókolta – persze csak azért, gondolta magában, hogy befogja a száját. Normális esetben sosem csókolna meg senkit, aki így vérig sértette. Még egy olyan valakit sem, aki ilyen kellemesen simul a karjába csók közben, akinek puhák, és kissé forralt almabor-ízűek az ajkai, és aki olyan módon suttogja a nevét, ami arra enged következtetni, hogy mégsem tartja Dracot annyira reménytelen esetnek.

- NA HÁT EZ AZTÁN TÉNYLEG AZ UTOLSÓ CSEPP A POHÁRBAN – jött egy dühös hang. Draco elszakította magát Ginnytől, és meglátta az erkély szélén felfelé kapaszkodó Harryt. Harry talárja nyitva volt, és valahogy furcsán testesnek látszott. Felfelé sandítva meredt Ginnyre. – DRACO MALFOYJAL CSÓKOLÓZNI, ENNÉL TÖBB ESZED LEHETNE. CSAK VÁRJ, AMÍG RON MEGTUDJA.

Ginny még mindig Draco kezét fogta. – Harry, mi a csuda van rajtad?

Harry lepillantott magára. A talárja alatt bonyolult összevisszaságban színes rudak sorát viselte a derekára kötözve. - DINAMIT – mondta sötét elégedettséggel a hangjában. – FEL FOGOM ROBBANTANI AZ ISKOLÁT.

Ginnyt szemmel láthatólag felkavarta a dolog. – De miért?

- MERT NAGYON MÉRGES VAGYOK – felelte Harry. – SZERINTEM EZ ELÉGGÉ NYILVÁNVALÓ.

- Az egyszer biztos – mondta Draco. – Hát akkor, előre, Potter. Sok szerencsét, meg ilyenek. – Kinyújtotta a kezét. – Tessék, egyél egy pudingot.

- MAZSOLA – mondta Harry, miközben elvette a pudingot. – UTÁLOM A MAZSOLÁT.

Azzal bemasírozott az erkélyről. Egy pillanattal később hangos pukkanás hallatszott, és néhány toll vitorlázott ki az erkélyre.

Draco épp csak annyira hajolt el Ginnytől, hogy bepisloghasson az ajtón. – Nagyszerű – jelentette ki. - Pelikánná változott.

Ginny aggódni látszott. – Remélhetőleg le tudjuk róla szedni a dinamitot, mielőtt elmúlik a puding hatása.

Draco égnek emelte a tekintetét. – Pont így terveztem eltölteni az estét, hogy robbanóanyagot szedegetek egy pelikánról, aki azelőtt Potter volt.

Ginny megszorította a kezét. – Mondok valamit. Ha végeztünk, átmehetünk a harmadik emeleti lépcsőfordulóhoz, és megmutatom neked azt a sztriptízt, amit Millicentnek.

- Nekem nincs bőrmaszkom – figyelmeztette Draco.

- Túlélem – mondta Ginny. – Csak… ne légy túl mérges Harryre, oké? Úgy értem, csak egy kis terápiára van szüksége, és talán néhány, izé, előírt gyógyszerre, és minden rendben lesz vele. Azt hiszem.

- Nem vagyok rá mérges – felelte Draco, és előrehajolt, hogy újra megcsókolja a lányt. Ginny a nyaka köré fonta a karjait, és Draco rámosolygott a sötétben. – Végülis – épp elég baja van mostanában, nem igaz?

~~~~~~~~~~~