Lilina: The Wild Roses (A vadrózsák)

Draco ismét a Griffendélesek asztala felé bámult, mint egy hete már folyamatosan. Megint ott ül és vele beszélget, ahogy minden reggel. Elöntötte az agyát a méreg. Ginny. Nem is tudta már pontosan, hogy mióta is gondol rá. Talán amióta a tiltott rengetegben, megmentette attól a szörnytől. Közös büntetőfeladatot kaptak, mert párbajoztak a folyosón. Vagyis nem teljesen párbaj volt inkább csak egymást átkozták. A lány akkor is Nevillet védte. Szerencsétlenségükre McGalagony lefülelte mindkettejüket, így együtt kellett elvégezniük a rájuk kiszabott feladatot. Bár délután volt a rengeteg azon részén rémes sötétség honolt. Eredetileg gyomtalanítás lett volna a feladatuk, de végül az egész egy hatalmas veszekedésbe torkollt. Aztán jött az a vérfarkas, és ha nincs ott Ginny akkor ő talán már csak félember lenne. Sokat gondol azóta a lányra talán túl sokat is! Már előtte is szemet szúrt neki a szépsége, de az, hogy megmentette az életét még egy indokot adott rá, hogy nézze, s csodálja. A szépségét és a természetét.  

A reggeli végeztével- lévén, hogy hétvége volt- Draco a tópartra ment. Szeretett ott ücsörögni, főleg mostanság. Egyre jobban emésztette magát apja elvárásai miatt, amiket ő nem szeretett volna végrehajtani. Nem akart halálfaló lenni. Nem akart gyilkolni sem, de tudta, hogy ez egyáltalán nem rajta múlik. Megint ezen gondolkozott és a rákényszeríttet ütődött viselkedésen, amit az apja éveken át belesulykolt. Hogyan legyen apuci kisfia elegáns, jó prefektus később iskolaelső és nők bálványa. Annyira silány szerep, amit szeretett volna levetkőzni, csak egyszer az életben önmaga lenni, mert észre sem vette, hogy az évek folyamán teljesen az apja mása lett. Teljesen elfelejtett szeretni! Sohasem voltak igazi barátai, csak az a két tökkelütött mamlasz, akik mást sem tudtak csak röhögni és az öklüket ropogtatni. Senki sem ismerte igazán, senkinek sem önthette ki a szívét. Az egyetlen, akihez még vonzódott az a Weasley lány volt. Félt azonban attól, hogyha komolyabb érzelmeket kezd el táplálni a lány iránt apja miatt örökre elveszítheti. Ezért nem tett semmit annak érdekében, hogy Ginny megszeresse, bár ő egy percre sem bírta kiverni a fejéből. Annyira elmerült gondolataiban, még azt sem vette észre, hogy valaki leült mellé. Szomorúan nézte a tavat, csak akkor fedezte föl a mellette kuporgó személyt mikor az megszólalt.

- Nem gyengeség megosztani az érzelmeinket másokkal- az illető halkan, kedvesen beszélt. Draco a hang forrása felé fordult.

- Ginny!- kiáltott fel a meglepetten- Hogy kerülsz ide?

- Csak járkáltam és láttam, hogy itt ücsörögsz egyedül, gondoltam idejövök. De ha zavarlak…

- Nem- rázta meg a fejét a fiú- egyáltalán nem

- Nézd, tudom, hogy nem könnyű apád árnyékában élni, de te döntöd el, hogy melyik oldalt választod

- Ez nem ilyen egyszerű- sóhajtott a Mardekáros- korántsem 

- Én nem haragszom rád-, folytatta a lány-, már tudom, hogy te belül egész más vagy. Mindig is sejtettem.

- Nocsak, valaki átlát a Malfoy féle üvegburkon?

- Te magad tártad fel előttem- mosolygott a vörös- a tiltott rengetegben

- Hmm… lehet

Ezután hosszas csend következett. Ginny a vizet fürkészte, néha lopva oldalra tekintett. Draco már merészebben, mert a lány felé tekintgetni, s akkor sem zavartatta magát, amikor az már egészen belepirult a pillantásaiba. S mikor már végképp nem bírta szavak nélkül ismét megszólalt.

- Nem tudom, mondtam- e már, de amit értem tettél… én köszönöm

- Már megköszönted- mosolyodott el a lány  

- Szereted Longbottomot? –bukott ki végül a fiúból

- Nevillet? Nem tudom. Kedves fiú, de valahogy… nem vagyok belé szerelmes. De miért kérdezel tőlem ilyeneket?

- Nem tudtam, hogy tőled nem lehet kérdezni

- Dehogynem lehet, csak pont…

- Azért kérdeztem, mert folyton beszélgetsz vele és akkor is őt védted mikor…

- Igen, tudom, de Neville számomra akkor is csak egy barát marad, nem tudok rá másként nézni!

- Egy ellenségre tudnál?- kérdezte Draco hamiskás mosollyal és tekintete, ami eddig a tavat fürkészte most a lányra szegeződött.

- Az attól függ- sóhajtott fel a vörös

- Mitől?

- Ha az illető éppenséggel szőke, szürke szemű és Draco Malfoynak hívják akkor igen, de már megbocsátottam… hisz tudod

- Igen tudom…- a fiú nem folytatta, tudta, hogy Ginny életét kockáztatná vele, ha bevallaná neki érzéseit. Ehelyett inkább felállt. Még felsegítette a lányt és búcsúzóul megölelte.

Se szó, se beszéd váltak el, s a Mardekáros fiút még mindig gyötörte a benne kibukni kívánó vallomás, melyet nem oszthatott meg a lánnyal.

Másnap reggel elhatározta, hogy akármi lesz, ha szóval nem is, de tettekkel megvallja érzelmeit. Gyorsan el is ment hát a tiltott rengeteg szélére, ahol a vadrózsák nőttek. Leszakított egyet, amit át is adott Ginnynek az udvaron. A vörös vegyes érzelmekkel fogadta a virágot, melyhez Draco a következő szavakat intézte:

- Pont olyan gyönyörű, mint te

Ezt követően egyikük sem szólt. A lány megköszönte a virágot és visszament a kastélyba.  

Eltelt pár nap s úgy tűnt, mintha a Ginny kerülné a fiút. Egyik délután azonban ott ült a tóparton. Kezében a Dracotól kapott virággal, aminek szirmai egyenként a vízbehulltak. A Malfoy nem tudta mi tévő legyen. Aztán végül rászedte magát és odasétált hozzá. Látta, érezte, hogy a lány észrevette őt, mégis hallgatott. Végül is a másik szólalt meg:

- Nem tudom mitévő legyek. Talán te tudsz segíteni, mert… olyan hirtelen jött minden, egyik nap még az ellenségem volt, aztán a barátommá vált és most talán szeretem, mégsem tudom egészen, mit érzek iránta.  

- Ez nagyon egyszerű- mosolyodott el a fiú-, mert én is ezt érzem

A vörös hátrafordult és felállt. Tett még egy lépést ezzel pontosan Draco elé került, alig néhány centiméterre tőle.  

- Talán mindig is szerettem, csak eddig még nem jöttem rá- mondta azzal megcsókolta a szőkeséget. Amaz viszonozta, s még percekig csókolóztak szenvedélyesen, szerelmesen.

- Tudod hol nőnek a legszebb rózsák?- kérdezte Draco mikor már egy hatalmas bükkfa alatt ültek s most ismét egyre csak a tavat bámulták.

- Nem- rázta a fejét a lány- de szeretném tudni

- Akkor megmutatom… gyere velem

A fiú elvezette őt egészen a tiltott rengeteg szélére, ahol egy csodálatos hatalmas vadrózsabokor állt. Ginny csak nézte-nézte és nem tudott betelni a látvánnyal.

- Nagyon szépek-, mondta és átkarolta kedvesét- és az illatuk…

- Hajad színét tükrözi mind, s ajkaid vörösét. Illatuk, pedig mint a te illatod. Szirmuk selyme a bőrödéhez hasonul. És vadak… akárcsak te, szelíden vadak! Te vagy az én vadrózsám… a legszebb és legszelídebb

- Köszönöm- suttogta két csók között Draco fülébe a lány- köszönöm, hogy elhoztál ide

- Én köszönöm, hogy leszakíthattalak téged- nevetett a fiú

Eljött a hétvége, s a fiatalok újból találkoztak. A következményekre akkor még nem is gondoltak. Élvezték egymás szerelmét, és figyelmen kívül hagyták a többieket. Akik mindent láttak és hallottak, és nem hagyták ezeket szó nélkül.

Ron Weasley, Ginny bátyja volt az első, akinek a párocskát látva erősen felszökött a vérnyomása. Ezt persze szavakkal is nyomatékosította.

- Nem hiszem el! Hogy juthatott eszedbe Malfoyal szóba állni Ginny? Nem vagy komplett! Ez egyértelműen egy csapda, ne legyél ilyen naiv! Az egész Malfoy család Tudjukkit szolgálja! Hiszen te is tudod…

- Draco és én szeretjük egymást! De, amit látom ezt te, sohasem fogod megérteni… nem vagyok naiv, ha csapda volna, már tudnék róla! Ennyire nem becsülhetsz le engem Ron! Sosem vakítana el úgy a szerelem!

- Ha még egyszer meglátom, hogy hozzád ér esküszöm, felnyársalom

A lány nem szólt semmit, de dühtől izzó arca mindent elárult.

- Menj el Ron- zihálta-, most azonnal tűnj el a szemem elől

- Na haragudj-, motyogta a fiú- csak nem szeretném, ha bajod esne! Szeretlek Gin, a húgom vagy… ha belekeveredsz ebbe…

Bátyja elkeseredett, bocsánatkérő tekintetét látva Ginny is egy kicsit megnyugodott.

- Jól van na, tudok én vigyázni magamra- mondta immár nevetve

Ron megcsókolta húga homlokát és megölelte.

Draconak élő szóváltásra nem kellett gondot tartania. Barátaival, -ha lehet őket így nevezni- nem beszélgetett mostanában, gorilláit elhagyta, ezért leginkább egyedül rótta a pince folyosóit. Ám a viszonya a Griffendéles lánnyal nem maradt titokban. Pansy Parkinson éles bosszúja, hogy elfecsegte az eseményeket Lucius Malfoynak. Nem sokkal később a fiú baglya egy levelet pottyantott az ágyára. Természetesen az apjától érkezett.

Fiam!

Hallottam rólad ezt-azt mostanában. - Draco szájszeglete megrándult, ahogyan hozzáképzelte apja fennkölt hanglejtését, s a gúnyos fintorát ezekhez a szavakhoz.

Mondd csak mi szándékod egy Weasleyvel? Azt hittem, gyülölöd öket, ahogyan mi is.  Nem értem, hogy juthatott ilyen az eszedbe! Akármi történt is köztetek, verd ki a fejedböl azt az ostoba fruskát és koncentrálj végre a tanulmányaidra! Nemsokára csatlakozol hozzánk és így állnál elébe? Lépj ki ebböl az egészböl mielött túlságosan is behálóz téged! A nök nagyon veszélyesek fiam, azt hittem ezt nem kell többször a szádba rágnom. Szórakozz vele még egy pár napig, aztán dobd el! Egy ilyen lány csak erre jó!       

Draco keze ökölbeszorult, ahogy a levél végére ért. Fruska? Egy ilyen lány csak erre jó? Hogy jön ahhoz, hogy Ginnyt szidja? Hiszen nem is ismeri őt! Nekem többé nem parancsol! Mostantól végre a saját életemet akarom élni! Dühös volt, rettentően haragudott az apjára és egy nem túl szívélyes válaszban ki is adta érzéseit, a baj csak az, hogy el is küldte. És Lucius Malfoy nem híres a megbocsátásáról. Főleg, ha megtagadják a parancsait…

A Hold ezüstösen csillogott a párás fülledt tavaszi légkör sötét égboltján. Ginny egy rejtett folyosón várt Dracora, aki nem sokkal később meg is érkezett. Kézcsókkal és egy rózsával köszöntötte a lányt.

- Ejnye fiatalember, hát csak a kezemet óhajtja, megcsókolni?- nevette

- Jaj dehogy, a világért ki nem hagynám ajkai édes ízét-, mondta tréfásan az említett majd szavait tettekre váltotta s szenvedélyesen megcsókolta szerelmét. Miután szétváltak újfent megszólalt:

 - Itt nem maradhatunk, menjünk a prefektusi fürdőbe-, suttogta

- Rendben- bólintott a lány

Pár perc múlva már meg is érkeztek Balgatag Borisz szobrához, amitől már csak pár méternyire volt a fürdő. Draco elmotyogta a jelszót és mindketten beléptek. Lévén, hogy Ginny is prefektus volt nem először járt már itt, mindketten könnyeden, otthonosan mozogtak. A fiú megnyitotta a medence csapjait, aztán levette a talárját, a lány ugyanígy tett, így már csak a pizsama volt rajtuk. Nemsokára a medence megtelt illatos habfürdős vízzel. A szőkeség noszogatta barátnőjét, hogy menjen be vele a vízbe fürödni, de neki csak nem akaródzott. Így hát Draco kénytelen volt belelökni a vízbe, aztán ő is beleugrott. Pizsamástul.

- Ostoba vagy, én zuhanyozni akartam volna-, nyafogta Ginny áldurcásan

- Akkor, tessék- a fiú elkezdte vízzel fröcskölni őt, és kilökdösni- menjünk zuhanyozni!

Ezt követően mindketten kimásztak a vízből és kergetőztek. Többször majdnem el is csúsztak. Egymást fröcskölték, csipkedték, csókolgatták. Végül megérkeztek a zuhanyzó részhez. A lány belépett az egyik kabinba és levetette a vizes pizsamáját. Draco megborzongott a látványtól annyira gyönyörűnek találta és majd szétvetette a vágy, hogy ölelje, csókolja a meztelen hófehér testet. Ezzel valószínűleg kedvese is így lehetett, mert intett neki, hogy menjen oda hozzá. Amaz villámgyorsan levetkőzött és a vörös mellé lépett. Szenvedélyes, követelőző, erőszakos és szerelmes csókháború indult meg kettejük között, becsukták a kabint, megnyitották a melegvizet és élvezték egymást. Nem volt megállás. Átadták magukat a szerelemnek, a forró vágyaiknak és a szenvedélynek. S átadták magukat a másiknak.

Még órákkal később is mindig a zuhanyzókabinban álltak és egymást fürdették. A szőke fiú szerelmesen pillantott a lányra, aki összeborzolta annak kósza hajtincseit.

- Mikor kicsi voltam- kezdte Ginny elmélázva- akkor voltam a legboldogabb, mikor elloptam egyet a bátyáim seprűi közül és kiszöktem kviddicsezni. De ez, amit az előbb veled műveltem még annál is jobb volt… sokkal jobb!

Draco elmosolyodott és egy gyengéd csókot nyomott kedvese homlokára és ajkára.

- Én akkor mikor egyedül üldögélhettem a kertben. Senki sem zavart, s az apám sem osztott buta parancsokat, csak ültem és néztem a fákat és virágokat. Csöndben, elmélázva. Csak én egyedül senki más… de most úgy érzem, hogy gondolatban jól esett megosztani veled ezt a kertet… ami az imént szebb volt, mint bármikor máskor…

Eltelt egy vagy két nap, s a fiatalok ismét a prefektusi fürdőben töltötték a fél éjszakájukat. Egyre többet járkáltak kéz a kézben az udvaron és a folyosón, s most már nyílt titok volt a kettejük viszonya. Sokszor eljártak a vadrózsabokorhoz, gyönyörködni a virágokban. S a tópartra, ahol szerelmük elkezdődött.  

Hetek múltán már úgy érezték semmi és senki sem állhat kettejük közé. A szerelem, s a másik rabjai voltak, már elképzelhetetlennek érezték, hogy egymás nélkül kelljen eltölteniük életük hátralévő részét. Az évvége is vészesen közeledett mikor is Draco végleg kilép az iskola kapuin.

Ám a tökéletes szerelemi burkot átszakítva érkezett egy levél a fiú számára, ami minden számítását keresztülhúzta. Apja írta, a halálfalónak való beavatásáról- amire a levél szerint nyáron kerülne sor- és arról, hogy most azonnal hagyja el Ginnyt különben a lány meghal. Az ifjabb Mafoy azonban nem tágított. Összetépte a levelet és nem tartott gondot a válaszadásra sem. Egyáltalán nem akart halálfalónak állni és elhagyni azt, akit a világon mindennél jobban szeret. Másnap megkérte a legkisebb Weasley kezét, aki örömmel igent mondott erre az ajánlatra. Hiszen szerette, hiszen fiatal volt és meggondolatlan és nem tudta, hogy mi vár rá majd azután...

Az éjjel Draco a tóparton várt a lányra, ahogy megbeszélték. Ám várakozása hiábavalónak számított, hiszen szerelme csak nem akart megérkezni. Órákig várt, s már-már komolyan aggódott miatta. De mihelyt a keresésére indult volna valaki olyan erővel fejbe vágta, hogy ájulásából reggelig sem ébredt fel.

Reggel nagyon baljós gondolatok kavarogtak a fejében. Rettentően nyugtalanul érezte magát ezért el is indult körülnézni az udvaron. Részben Ginny miatt is, részben a támadás miatt.

A lányt azonban nem kellett sokáig hajkurásznia. A vadrózsa bokornál rá is lelt. Csakhogy valaki brutálisan szétvagdalta a rózsákat. És nem elégedett meg azokkal…

Egy világ omlott össze a fiúban. Egyre csak szerelme élettelen testét nézte. Valaki teljesen összeszurkálta. A mellén, a hasán… szinte mindenütt fel lehetett lelni vágásokat az egész testén. A gyönyörű kis testén. Odarohant hozzá és megölelte. Ölelte, csókolta az ernyedt testet. Rázta őt, üvöltött. Mint egy dúvad, akinek a szívét tépték szét. Ébresztgette a lányt, de az nem mozdult. Dracoban testében iszonyatos erővel dübörgött a düh. Az ölni akarás. Hát mi volt a bűne? Szeretett? Mert szerette őt? Ezért hát? Meg akarta bosszulni szerelme halálát, ugyanakkor egy percig sem akart tovább maradni ezen a világon. Ekkor a rengeteg szélén megpillantotta azt a vérfarkast, ami annak idején az erdőben rátámadt. De hát hol van most Ginny, hogy megvédje? A farkas elkezdett futni felé. A lány mellett megpillantotta a gyilkos tőrét és még mielőtt a vadállat odaérhetett volna, elvágta a saját torkát. Védekezhetett volna, de nem akart. Nem volt miért. Mindketten ott haltak meg, ahol a leginkább szerettek volna. A vadrózsák között.

Haláluk története sokáig téma maradt a varázslócsaládok között. Két család azonban nem szeretett beszélni róluk. A saját családjuk.

A szerelem egyszerre kegyetlen és gyönyörű. A legjobb dolog a világon mégis néha a legrosszabbnak látjuk. Azért van, hogy szebbé és jobbá tegye az életünket sokszor, mégis emiatt akarjuk a saját vesztünket. Egy biztos. A szerelem örök. Van, volt és lesz. Ha elmúlt a háború… és talán valahol máshol szintén tovább él…

Vége

A szerző elérhetőségét az Alkotóink menüpont alatt találhatod.