Szerelemmel vésve…

Draco sohasem szerette a Griffendéleseket, sőt mondhatni utálta őket! Ugyanis ő Mardekáros és köztudott, hogy a Mardekárosok utálják a Griffendéleseket. De most együtt kellett dolgoznia velük, ugyanis egy Legendás lények gondozása órán vettek részt. Draco hetedéves varázslónövendék volt, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Mivel elég jóképű, rengeteg lány bálványozta és ez nem kicsit imponált neki. Persze már fiatalabb korában is sejtette, hogy ez lesz. Lévén, hogy iskolaelső, ráadásul prefektus! Akarhatna még többet az ember? Nem, Draco tökéletesen elégedett volt az eredményeivel, no meg a külsejével is. Tulajodképpen ő volt a Mardekáros szívtipró. Csak azaz agyalágyult Potter bosszantotta igazán és az, hogy most is bámulnia kellett azt az abnormális fejét. Na meg persze Weasley és Granger is ártottak a szeme világának, nem igazán bírta őket. Potter egy vesztes, most is csak olyan, mint egy nyugdíjazott szuperhős- gondolta.- Igaz, hogy van egy-két nőcske, aki körülötte sündörög, de azok csak a neve és pénze miatt pályáznak rá! Weasley-t egy szánalmas bolondnak tartotta, Granger-t pedig egy stréber libának. Semmi izgalmas nem volt bennük. Szerencsére az órának mindjárt vége. Már nem bírnám sokáig!- alig, hogy ezt végiggondolta Hagrid már mormolta is a házi feladatot. Végre- sóhajtott majd feltápászkodott. A nagyterembe menet azonban megrázó élményben volt része. Potter és a szánalmas kis csapata ugyanis valamivel előbb felért, mint ő és ahelyett, hogy bementek volna ebédelni, nem, Potter és a legifjabb Weasley ott csókolóztak a folyosón. Draconak egyszerre elment az étvágya. A két másik meg annyira belefeledkezett egymásba, hogy észre sem vették. Úgy döntött, hogy mégsem eszik ebédet inkább, lemegy a szobájába. Ahogy levetette magát az ágyra egyszerre mély álomba zuhant, fáradt volt mivel tegnap éjszaka igen keveset aludt, halaszthatatlan dolga akadt egy csinos szöszke Mardekáros lánnyal. Így egészen sokáig tudott aludni, mire felébredt már csaknem vacsoraidő volt. Feltápászkodott hát, hogy lemenjen vacsorázni, és csak remélni merte, hogy Potter és Weasley ezúttal nem veszik el az étvágyát. Szerencséjére senkivel sem találkozott a nagyterembe menet. Elégedetten megvacsorázott, -ezúttal egyedül- és indult vissza a szobájába, de útközben gyanús hangok ütötték meg a fülét. Granger locsogott valamiről Ginny Weasleynek. Mivel azt hitték, hogy üres a folyosó vidáman cseverésztek Draco pedig besurrant egy páncél mögé.

- És mi volt?- érdeklődött Hermione

- Aztán elég hosszan csókolóztunk, de nem is tudom Herm, olyan fura volt már nem szeretem igazán!

- Nem igaz Ginny, hiszen évekig bele voltál zúgva és most mikor végre, összejöttetek…

- Értsd meg, engem valaki más vonzz, lehet, hogy hülyeség de…

- Na ki vele! Légyszi, tudni szeretném, hogy ki az, akiért ejtenéd Harryt

Draco feszülten figyelt.

- Jó, de senkinek egy szót se erről!

- Hallgatok, na?

- Draco Malfoy

Draco nehezen tudta megállni, hogy ne boruljon fel a páncéllal együtt, egy kicsit meg is ingott hát állóhelyében. Ginny, aki csaknem vele-, vagyis a páncéllal- szemben állt észrevette ezt, de nem szólt semmit. Sőt Draconak az a különös érzése támadt, hogy a lány őt nézi. Néhány pillanattal később azonban Granger-ből kitört a nevetés és ez mindkettejük figyelmét elterelte.

- Bocsi, de Draco Malfoy? Az az alattomos, sunyi görény?

- Nem, dehogy csak vicc volt- nevetett a másik is, de közben félszegen a fiú felé tekintett- Én és Malfoy az két külön földrész, szóval Ted Melon a Hollóhátból. 

- Na azért! Már megijedtem! Őt meg aztán végképp felejtsd el, túl sokan keringenek körülötte! És nem illik hozzád!    

- Jó lehet, de… áh mindegy menjünk majd a hálóteremben, elmondom- ezzel a két lány elsietett s Draco végre, kiszabadulhatott a páncél mögül. Miért mondta, hogy ő? Vajon tetszik Ginnynek? Most meg mit csodálkozik ezen? Hiszen ő rengeteg mindenkinek tetszik. Végül is így meggondolva Weasley elég csinos. Dracoban egyre vadabb, egyre piszkosabb gondolatok kavarogtak, s ahogy elképzelte a lányt meztelenül már nem is ment el tőle az étvágya úgy, mint amikor Potterhez volt tapadva. Talán azaz idióta Potter volt az oka- gondolta-, áh lehet, hogy tényleg csak vicc volt, de akkor miért nézte őt? Ha őt nézte egyáltalán.

Lassan indult el és útközben végig Ginny járt a fejében. Tényleg ilyen perverz állat volnék?- kérdezte magától újra és újra- Már egy Weasley-re is izgulok?

A Mardekár klubhelységében aztán belebotlott két tökelütött csatlósába.

- Draco, hol a fenében voltál? Már mindenütt kerestünk!- dörmögte Crak.

- Igen- bólogatott Monstro is.

A fiú nem felelt csak félrelökte őket és levágta magát az egyik bőrfotelba.

Nap napot követte, hét hét után múlt el, de Draco nem volt képes kiverni a fejéből a Weasley lánnyal kapcsolatos emlékeit. Néha találkozott a tekintetük, de Ginny sokszor elrántotta a fejét. Miért figyeli őt? Mit érdekli ez a lány? Mikor látta Potter-el legszívesebben beverte volna a fiú képét. Ő Draco Malfoy, a mardekár ház oly népszerű és jóképű tanulója megverte volna Pottert azért, mert a barátnőjével csókolózott?! Igen, mert az a lány fontos volt neki! Be nem vallotta volna, de őrületesen kívánta őt. Mint még soha senkit! Miért csak az az átkozott Potter kell neki?- gyötörte a gondolat mindultalan- a szerelem egy fölösleges érzelem, túl gyengévé tesz-, állapította meg aztán.

Egyik fárasztóbb napon dühödten rohant végig a folyosón. A bagolyházból jött. Levelet kapott az apjától, hogy hamarosan kitör a háború, és neki halálfalóként kell harcolnia. Nem nézett semerre csak törte magának az utat. Egészen addig ameddig bele nem szaladt egy lányba. Mindketten elestek.

- Szent ég, majdnem letaroltál, jól vagy?- kérdezte egy kedvesen csengő ismerős hang.  

Draco felnézett, Ginny ült vele szemben a földön.

- Malfoy?

- Amit látod!- gúnyolódott a fiú. Hosszan nézték egymást, míg végre feltápászkodtak. A fiú nem bírta tovább fékezni az indulatait, magához húzta a lányt és erőszakosan megcsókolta. Ginny szinte mindvégig kapálózott, ám mikor már nem ellenkezett, Draco eldobta magától. Amaz hosszan és szomorúan nézett a fiúra, majd halkan csak ennyit mondott:

- Gyűlöllek!

A körülöttük álló diákok csak Dracot bámulták, ő nem szólt semmit hagyta Ginnyt futni, hagyta, hogy róla pletykájanak a többiek. Olyan mindegy már. Hiszen halálfaló lesz, hiszen Ginny nem szereti viszont. Csak egy búcsúcsókot erőszakolt még ki szerelméből hisz a többi nem is fontos már.

Este nem volt kedve a szobájában ücsörögni ezért inkább lement a parkba, hogy sétáljon egyet. A tó közelébe érve olthatatlan vágyat érzett arra, hogy megmártózzon. Késő volt már, nem volt kint senki, neki sem szabadott volna kint lenni, de kiszökött. A víz kellemesen langyos volt, villámgyorsan levetkőzött és óvatosan beleereszkedett. Nem sokkal később arra lett figyelmes, hogy egy kis vörös macska figyeli őt a partról. Ahogy közelebb ment, a cica nem szaladt el. Valahonnan nagyon ismerős volt neki a kis állat. Neeem az nem lehet!

Pár másodperccel később Ginny tűnt fel a macska helyén. Mihelyt Draco elérte a partot finoman berántotta a lányt a vízbe. Gin nem tiltakozott, egy szempillantás alatt kidobálta a ruháit a partra miután beljebb mentek. Hagyta, hogy a fiú finoman átkarolja a derekát, és hevesen megcsókolja.

-Hát mégsem gyűlölsz-, mondta neki Draco gyengéden 

- Nem- hangzott a rövid felelet- nem gyűlöllek

Hajnalban Draco arra ébredt, hogy a hideg erősen csípi az arcát, még mindig a parton volt és egyszál alsónadrágban feküdt a talárján. Egy pillanatra azt hitte, hogy az egészet csak álmodta, de ekkor megpillantotta maga mellett Ginnyt. A lány az ő ingében feküdt. Vörös tincseit lágyan kapkodta a hajnali szél, így egyszerre még gyönyörűbbnek látta szerelmét. Mire a lány fölébredt Draco már felöltözött-már amennyire tudott- s a fa tövéből fáradtan nézte őt.       

- Miért tettük?- kérdezte lomhán az ébredő

- Mert szeretjük egymást!- felelte Draco, de szeme még mindig huncutul játszadozott kedvese testén. 

- Szeretsz engem?- érdeklődött félszegen a lány

- Persze hogy szeretlek- a fiú gyengéden lehajolt hozzá- a kérdés, hogy te szeretsz- e?

- Talán- suttogta Ginny

 Ezután egy darabig csak ültek egymásba belefeledkezve. Draco sokáig tépelődött, míg végre megszólalt:

- A jövő héten elmegyek.

- Tessék? Hová?

- A háború- felelte halálsápadtan az ifjú varázsló- kitört

Talán utoljára csókolták meg egymást, igazán, szenvedélyesen és szerelmesen. Lehet, hogy hetek múlva már csak ellenségekként pillanthatnak egymásra és lehet, hogy még így sem majd ezután. S úgy álltak fel a fa mellől, hogy talán már nem beszélhetnek soha többé. Felejtenek, de Draco Malfoy egyvalamit sohasem felejt el: hogy milyen volt utoljára Ginny könnyekkel teli szemébe nézni!

Annak a folyosón lezajlott forró csókjelenetnek hamar híre ment, de Ginny azt mondta, hogy Malfoy erőszakoskodott és mivel a fiú hamar elment Harry sem csinált nagy ügyet belőle.

Draco nem jött vissza többé.

Hetekkel később a háború már javában zajlott, s a halálfalók már Roxfort falait ostromolták. Draco Ginny keresésére indult, az egyik üres teremben lelt rá. A ruhája csupa vér volt, kezében egy véres tőrt szorongatott. A fiú rögtön odarohant hozzá. Ginny résnyire kinyitotta a szemét.

- Dra..co?

- Ki tette ezt veled? Mond, és nyomban végzek vele!

- Te… tetted- felelte halkan a lány

- Hogyan?

- Terhes lettem… te ped… te pedig elmentél… meggyűlöltek… nem voltál itt velem… nem bírtam… nem bírtam már.

- Ginny én… nem tehettem mást, hisz te is tudod.

- Gyere velem, ha igazán… szeretsz!

- Azt nem tehetem!- mondta, de a lány ezt már nem hallhatta, utolsó szusszanással egy másik helyre repült- Ginny…

Draco mindent porig rombolt a teremben. Szerelme szavai visszhangzottak a fejében.  Gyere velem, ha igazán… szeretsz! Nem gondolkozott, meg akart szabadulni a gyilkos hangoktól. Fogta a lány holttestét, kitörte az ablakot és felállt elé. Egy mély lélegzetvételt követően kivetette magát a gyilkoló szélbe. Mivel a lány nehezéknek számított a karjaiban hirtelen és gyorsabban zuhant, az utolsó pár méternél egyre szorosabban magához húzta Ginnyt… még a földetérés előtt szörnyethalt.

Az utolsó szerelmes lehelete még kettejükért szólt, az igaz szerelemért és azért a gyermekért, aki sohasem születhetett meg.

VÉGE