A vád tanúja

Egy kora őszi délelőttön történt. A termet dohos levegő töltötte meg. Legszívesebben mindenki hazasétált volna az aranyló napsugárban, de sajnos nem tehette.
- Szólítom a vád első tanúját: Virginia Pottert.
Erre kitárult az ajtó, és én beléptem rajta. Éreztem, hogy az összes tekintet rajtam függ. És azt is tudtam, hogy nem csak azért bámulnak, mert tanúskodni fogok, hanem mert nagyon is csinos voltam. A vörös hajam meg amúgy is kihívó. Ezért nem akartam soha befesteni. Harry sokszor javasolta. Pedig őt is ez babonázta meg, mikor felnőttként újra találkoztunk.
- Mrs. Potter! Esküszik, hogy az igazat, és csakis az igazat mondja?
- Esküszöm.
- Kérem, mondjon el mindent az augusztus 18-i éjszakáról, mikor az eset megtörtént.
Nehezen kezdtem hozzá. Nem volt könnyű erről beszélni.
- Aznap este… Harryre, a férjemre vártam egyedül. Mondta, hogy súlyos esetük van, ezért gondoltam, hogy sokáig fog dolgozni. Mégis nyugtalan voltam. Ébren akartam várni, ezért olvasni kezdtem. Aztán - már nem is tudom, hány óra volt – hirtelen kattant a zár. Persze azt hittem, Harry az, úgyhogy rohantam is elé, hogy köszöntsem, de a kandalló előtt valaki egészen más fogadott.
- Ez volt az a férfi? – itt a vádlottra mutatott.
- Igen, ő. Draco Malfoy.
- Folytassa, kérem!
- Igen… Szóval rögtön rám küldött egy varázslatot, amivel megkötözött.
- Ez nem így volt, és ezt te is tudod, Ginny! – Draco kétségbeesetten pattant fel a helyéről.
- Üljön vissza! Folytassa, legyen szíves!
- Nos… Nagyon megijedtem. Nem tudtam, mit akar velem csinálni. És akkor lefektetett a kanapéra. Amennyire tudott, levetkőztetett, majd… majd simogatni kezdett – itt már kezdett elcsuklani a hangom – Talán itt kezdtem el sikítozni. Erre ő lepisszegett. Olyan kedvesen, de mégis annyira megrémisztett. Onnantól kezdve nem mertem semmit sem tenni ellene. Csak tűrtem, hogy … mindent. És akkor érkezett haza Harry. Rögtön lerángatta rólam Mr. Malfoyt. Először azt hitte, hogy én is akartam, de aztán elmondtam neki, hogy mi történt, és akkor behozta őt ide.
- Mrs. Potter, jó házasságban él ön a férjével?
- Persze. Hat éve vagyunk házasok. Kisebb viták persze nálunk is vannak, de ez mindenkinél előfordul.
- Értem. Ha jól tudom, a vádlott és ön egy iskolába jártak.
- Igen, ez így van.
- Mondja, tartotta ön a kapcsolatot Mr. Malfoyjal az iskola elvégzése után?
- Nem. Egyáltalán nem.
- Miért hazudsz?! – Dracoból újra kitört a keserű gyanúsítgatás.
- Üljön vissza, vagy kiküldöm a teremből!
Így hát visszaült; tehetetlenségében az asztalra könyökölt, s a fejét fogta.
- A védelem óhajt kérdéseket feltenni?
- Igen. Mrs. Potter! Ha ön meg volt kötözve, akkor a férje miért gondolta, hogy maga megcsalta?
- Mert közben Mr. Malfoy eloldozott. Amikor látta, hogy nem tudok ellenkezni. Hogy a kötél hova lett, azt viszont nem tudom.
- Köszönöm. Nincs több kérdésem.
- Köszönjük Mrs. Potter. Elmehet.

Akkor tehát felálltam, és elindultam a kijárat felé. Közben Dracoval találkozott a tekintetünk. Én rámosolyogtam olyan gúnyosan, ahogy ő szokott, és most úgy nézett rám, ahogy én szoktam rá. Pont olyan kétségbeesetten. Soha nem fogom elfelejteni azt az arckifejezést. Majdnem sírt! Azt hitte, szeretem. Pedig egy ócska szerető volt a sok közül. Mondjuk tény és való, hogy jobb volt vele, mint bárki mással. Még Harryt is túlszárnyalta. Jaj, ne nézz így aranyom! Nehogy azt mondd, hogy elhitted ezt az egész mesét! Tölts még nekem egy kis whisky-t, kérlek! Én már azon is csodálkoztam, hogy a Winzengamot nem fogott gyanút. Azok ostobák! De neked több eszed lehetne, Hermione! Most meg hova rohansz? Feljelentesz, vagy mi? Elmondod Harrynek? Menj csak! Úgysem fog hinni neked senki! Ezek az orruk hegyéig sem látnak…

VÉGE