|
16. fejezet: Hazatérés karácsonykor
2006.02.17. 23:12
A Black kúria hatalmas nappaliját hangos robaj rázta meg.
- Mi volt az, Sirius? - kiáltott le Ginny az emeletről.
- Csak felállítottam a karácsonyfát! - kiáltott vissza a férfi.
- Felállítottad, vagy felgyújtottad?
- Nemtom. Meglátjuk! - nevetett Sirius, varázspálcáját a fenyőfára szegezve, a pálca arany gömböket és szikrázó, fehér, hópehely alakú díszeket eregetett. - Így ni. Tök jól néz ki - egy utolsó suhintással foszforeszkáló csillagot rakott a fa csúcsára.
- Gyönyörű - mosolygott Ginny, amint lesétált a lépcsőn, Lily kezét fogva. A kislány kitépte a kezét az anyjáéból és odaszaladt a karácsonyfához, amely arany, ezüst és tulajdonképpen a szivárvány minden színében ragyogott... a legszebb dolog volt, amelyet valaha is látott.
- Faa, faa! - kiabálta, és izgatottan ugrálva a fára mutogatott.
- Nem rossz, mi kölyök? - vigyorgott Sirius. - Sirius bácsi jó munkát végzett, mi? Jól van Siri, ügyes vagy - megveregette a saját vállát, Lilyre kacsintva. - Mikor érkezik Ron? - fordult Ginnyhez.
- Azt hiszem egy óra múlva. De nem ez érdekel... engem az érdekel, Harry mikor érkezik.
- 'Arry? - kérdezte a kislány.
- Igen, drágám. Az apukád - válaszolt az anyja ragyogó mosollyal. - Végre hazajön.
A kislány a kandallóhoz szaladt, hogy megnézze a rajta lógó harisnyákat.
- Nem biztos, hogy egyáltalán megismeri Harryt - jegyezte meg Sirius. - Két hónapja távol van. Egy tizennyolc hónapos gyerek nehezen emlékszik valakire, akit hónapok óta nem látott.
Ginny elhúzta a száját. - Lehet. De majd megismeri újra... végül is Harry több mint egy hétig itthon marad, nem?
- Pontosan. Kíváncsi vagyok, mit szól majd az újsághoz.
- Az újsághoz? Arra gondolsz... - kérdezte Ginny somolyogva. - Biztos vagyok benne, hogy el lesz bűvölve.
Egy pukkanással Ron hoppanált mellettük. - Üdv mindenkinek!
- Szia Ron.
- Hermione itt van már? – kérdezte a fiatalember.
- Nem. De most már minden pillanatban megjöhetnek - felelte Sirius. - Kicsit izgatott vagy, hogy láthatod őt, Ron?
- Láthatom? - nevetett Ron. - Sokkal érdekesebb terveim vannak vele, mint csak nézni őt. Öhm, hová tehetem a csomagjaimat?
- Tedd csak oda a többi mellé - mutatott Ginny a karácsonyfa alatt lévő csomagokra.
Ron letette az ajándékait a fa alá, aztán az unokahúgához fordult. - Hello, Lil. Nézd csak, Ron bácsi mit hozott neked! - előhúzott egy Mézesfalás csokoládé szeletet (egy év feletti gyerekeknek már adható) a zsebéből, és odaadta Lilynek, aki rá sem pillantva, szabályosan félrelökte Ront, az ajtóhoz szaladt azt kiabálva: 'Arry!
Ginny, Sirius és Ron megfordult és megpillantotta a hatalmas helyiség túlsó végében álló két alakot. Egyikük lehajolt, és karjaiba zárta a kislányt.
- Édes kis angyalkám! – Harry olyan szorosan ölelte a gyereket, mintha el sem akarná engedni. - Apuci tündéri kis hercegnője! Hát még emlékszel rám?
Lily bólintott, kis karjait Harry nyaka köré fonta. - Adj egy puszit apucinak, hercegnőm!
Lily cuppanós puszit nyomott Harry arcára.
- Köszönöm, angyalkám – mosolygott a fiatal varázsló, majd felállt, a karján tartva a kislányt.
- Szervusz, Harry - mondta Ginny, és egy kis mosollyal odalépett hozzá.
- Gin... - Harry előrehajolt, hogy egy puszit adjon az arcára, mire a nő összevonta a szemöldökét. - Egy pillanat – Harry letette a lányát, aztán mindkét kezét kinyújtva magához ölelte és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta a feleségét.
- Ezt már szeretem - sóhajtotta boldogan Ginny, amint elengedte őt. - Isten hozott itthon, drágám.
- Ez igazán kellemes üdvözlés volt édesem - vigyorgott Harry, újabb hosszadalmas csókot adva neki.
- Khm... - valaki megköszörülte a torkát.
- Ó, szia Sirius. - nézett fel Harry elpirulva.
- Azt hittem már sosem veszel észre - somolygott Sirius, aztán hirtelen mozdulattal szorosan megölelte Harryt. - Örülök, hogy újra látlak.
- Én is örülök, hogy látlak. Remélem, nem tanítottál több csúnya szót a lányomnak.
- Neki? Nem. Most Danniet tanítom - kacsintott rá a keresztfiára.
- Tényleg ő hol van? - kérdezte Harry.
- Fent a szobájában, alszik - felelte Ginny.
- De jól van, ugye?
- Persze, hogy jól. Erős kis csibész, mondhatom - válaszolta Sirius. - Nagyon hasonlít az apjára.
Harry elvigyorodott és a barátjához fordult. - Szia Ron.
- Mi? - Ron kinyitotta a szemét és oldalpillantást vetett Harryre, el sem engedve Hermione ajkait. Az utóbbi három vagy négy percben egyfolytában csókolóztak. Végül Hermione szakította meg a csókot, gyengéden arrébb tolva a férjét.
- Ó, szia Harry - Ron elvörösödött, megrázta barátja kinyújtott kezét. - Örülök, hogy egy darabban látlak... és nem fagyottan. Szerencséd volt azzal a tüdőgyulladással.
- Tüdőgyulladással? - vonta fel szemöldökét Ginny. - Miről beszélsz, Ron?
- Uh, nem tudtam, hogy nem mondták el neked - vont vállat Ron.
Látván Ginny zavart arckifejezését, Harry átkarolta. - Később elmondom szívem, rendben? Most látni szeretném a fiamat.
A kis Daniel Potter még mindig aludt, amikor apja odasétált a bölcsőjéhez, de talán meghallotta a lépéseket, vagy az ajtó nyílását, mert kinyitotta szemét és Harryre villantotta csokoládé barna pillantását. - Hello kicsikém - Harry a fia felé nyújtotta a kezét, aki ösztönösen megragadta a mutatóujját.
- Óó, milyen erős vagy! - nevetett Harry, amint Dannie az ujját húzkodta. - Nagyon kemény fiatalember, igazán - gyengéden elhúzta ujját Dan szorításából és kiemelte a gyereket. - Hűha, hogy te mekkorát nőttél! Nehezebb lettél, fiatalember... vagy ez csak a teli pelenka, mi? Azt hiszem, tisztába kell tenni téged, kisfiam.
- Hagyd csak rám - szólt Ginny, aki követte őt a szobába.
- Hadd csináljam én - mosolygott rá a férje. - Két hónapja nem cseréltem pelenkát! Már hiányzott... és persze hiányzott az etetés és a fürdetés is, és az esti mesélés is...
- Ahogy akarod - mondta az anya megértő mosollyal, míg Harry levette Danny pelenkáját. - Felküldöm Dan vacsoráját Dinkyvel, és megetetheted, jó?
- Köszi - bólintott a fiatal varázsló a babahintőporért nyúlva.
- A szülői élet örömei, mi? - Ginny az ajtófélfának támaszkodva figyelte a kisfiukat gondozó férje látványát. Megható látvány volt.
- Egyedül hagylak vele... jól viselkedj apáddal, Dan! A nappaliban leszek a többiekkel, drágám - mondta Harrynek és kiment a szobából.
Harry figyelte a távozását és vágyakozva felsóhajtott ringó csípője láttán. - Édesanyád csodálatos nő, tudod-e Dan? Na jól van, lássuk azt a tiszta pelenkát!
Mivel eléggé sokáig tartott megetetni és álomba ringatni Danielt, már nyolc óra is elmúlt, amikor Harry csatlakozott a többiekhez. Ő is a fa alá tette az ajándékait, aztán felemelte Lilyt a karosszékből, majd leült és ölbe vette. A kislány már álmos volt, és hamarosan elszundított, vörös-fürtös fejét apja mellkasán nyugtatva. Harry lenézett rá, és úgy érezte, valami melegség járja át egész valóját. Olyan jó volt újra a családjával lenni, ölelni és csókolni őket... látni, amint a kislánya az ölében alszik, egyik kis keze a talárja szegélyét markolja...
Békesség. Békességet érzett. Tekintete találkozott Ginnyével, az ő pillantása is békét és melegséget sugárzott. Talán... talán minden rendbe jön végül. Talán a félelmei alaptalanok voltak. Talán még van esély rá, hogy kapcsolata a feleségével jobbra forduljon.
Bizakodj Harry, hiszen karácsony van... a szeretet és remény ünnepe... - gondolta Harry. Igen, muszáj remélnem, hogy meg lehet menteni a szerelmünket Ginnyvel. Nem adhatom fel a reményt...
- Harry!
- Mi? - nézett fel Harry. - Bocs, kicsit elkalandoztam.
- Azt hittem, jobban érdekelnek a családi ügyek - nézett rá Ron szemrehányóan.
- Sajnálom - kért elnézést Harry. - Mit is mondtál?
- Azt mondtam, hogy Percy eljegyezte Penelopét. Január elsején házasodnak össze.
- Ó, ez nagyszerű. Akkor biztosan nagyon boldogok.
- Igen, azok. De a család többi tagja már kevésbé - Ron savanyú képet vágott. - Ismered Percyt: nagy felhajtást csinál mindenből, és mostanában másról se hallasz tőle csak az esküvőről, hetek óta mindenkit az őrületbe kerget vele. Persze az egész család jön 26-án, és Percy hozza Penelopét, úgyhogy készülj fel a legunalmasabb karácsonyra, amiben valaha is részed volt.
- Akkor nem kérdezek tőle semmit az esküvőről - vont vállat Harry. – Percy részletes fejtegetése az üstök fenékvastagságáról épp elég volt.
- Hidd el, az esküvőről még unalmasabban képes beszélni - felelte Ron. - Ezzel összehasonlítva az üstvastagságról szóló jelentései határozottan élvezetesek voltak.
- Tehát... - elgondolkodó kifejezés futott át Harry arcán, - ...Percy megnősül, ez azt jelenti, hogy már nincs öö, az a problémája, múlt karácsony óta, ugye?
- Nincs - nevetett Ron, közelebb hajolva Harryhez. - Sajnos. Pedig mi nagyon jól szórakoztunk azzal, hogy emiatt szekáltuk.
- Azt lefogadom - vigyorgott vissza Harry.
- Észrevettétek, - vágott közbe Ginny, - hogy némelyik babona valóra válik? - mindenki zavartan nézett rá. - Úgy értem... amikor eldobtam a csokromat, Penny kapta el. És most hozzámegy Percyhez.
- Tényleg - bólintott Hermione. - Bár az én csokromat McGalagony kapta el... - pillantása Harryre esett, és nevetésben törtek ki.
- Mi olyan vicces? - kérdezte Sirius.
- McGalagony... elkapta Herm csokrát... - nevetgélt Harry. - Igazad van Gin, ez a babona
valóra válhat...
- Mi? - vonta fel szemöldökét Ron. - Hogy érted ezt?
- Minervának, - kezdte Hermione, - van egy hódolója.
- Egy micsodája? - hördült fel Sirius. - Annak a vén spinének... kicsoda?
- Dumbledore - somolygott Harry.
- Micsoda? Az igazgató? - fintorgott Ron. - Azt hittem neki Arabella Figg tetszik!
- Nem az a Dumbledore, Ron - felelte Hermione. - Hanem a fivére, Aberforth.
- Ja, igen, egyszer említette a bátyját... - mondta Ron. - Milyen ember?
- Furcsa egy alak - válaszolta Harry. - Kicsit fiatalabb Albusnál, és ugyanolyan hm, bolond, mint ő.
- Bolondabb - jelentette ki Hermione.
- Nos, talán egy kicsit. De kitűnően énekel, és nagy állatbarát. Összebarátkozott egy jetivel, és úgy bánt vele, mint Hagrid Norberttel, vagy a szurcsókokkal.
- Akkor tényleg nem normális - jegyezte meg Ron.
Hirtelen kop-kop, kopogtattak az ablakon. Mindannyian odafordultak és látták, hogy Hedvig lebeg az ablak előtt.
- Kinyitnád, Sirius? – Harry a karjában alvó kislányára mutatott. - Nem akarom felébreszteni.
Sirius kinyitott az ablakot, Hedvig pedig beröppent, egyenesen Harry karosszékének karfájára. - Szia Hedvig. - Harry kinyújtotta szabad kezét, hogy megpaskolja baglya fejét. - Hogy vagy? Remélem semmi bajod nem történt az én vén bolond keresztapám miatt! – Siriusra sandított, aki igyekezett nagyon ártatlannak látszani. - Szóval mindben rendben veled, igaz?
Hedvig megnyugtatóan megcsipkedte az ujját, aztán furcsán huhogott, Harry még sosem hallotta így huhogni. Amint abbahagyta a huhogást, szárnyak zaja hallatszott, és további baglyok repültek be a szobába, és mind Harry karosszékére szálltak le. Harry körül nézett, és meglepve látta, hogy valamennyi hóbagoly, és kicsit kisebbek, mint Hedvig. Ettől eltekintve, a megszólalásig hasonlítottak rá.
- Hedvig... - suttogta Harry, amint leesett neki a tantusz. - Hedvig... ezek... ezek... a gyerekeid?
Hedvig bólintott, újra megcsipkedve a gazdája ujjait.
- Egy, kettő, három, négy, öt... hat - számolta őket Harry. - Hat kicsi Hedvig! Ez... szuper! Anyuka vagy Hedvig! Ezt el se hiszem! De... hol az apa? - kérdezte összevont szemöldökkel.
- Ah, az apa... - legyintett Sirius. - Ismered őket... pont, mint a férfiak, tudod... az a Henry csak, öö... felcsinálta őt és elszelelt.
- Az a szemét! – fortyant fel Harry. - Remélem, nem voltál túl szomorú, Hedvig.
Az anyabagoly megrázta a fejét, szeretetteljes pillantást vetve fiókáira.
- Értem. Nem bánod, hogy elment, mert most itt vannak a fiókáid, akiket szerethetsz helyett is
– vonta le a következtetést Harry. - Hogy hívják őket?
- Ez a te dolgod lesz Harry - mondta Ginny. - Úgy döntöttünk, megvárunk téged, hogy te nevezd el őket. Különben is te vagy a nagypapájuk.
Harry vigyorgott. - Jól van. Hány fiú és Hány lány?
- Három, három - válaszolt Sirius. - Legalább is azt gondoljuk.
- Jól van akkor, lássuk... - tűnődött Harry. - Mi lenne ha... Helena... Hannah és Helga lenne a lányok neve, és Herold, hm, Hector és... Hubert a fiúké. - Hedvighez fordult, aki egyetértően huhogott. - Tetszenek a nevek? Rendben. Akkor a gyerekeidnek már van neve, mami.
Hedwig még egyet huhogott, aztán szárnyra kelt és kirepült az ablakon, Helena, Hannah, Helga, Herold, Hector és Hubert követte őt.
- Milyen szép kis család - nézett utánuk Harry, aztán tekintete visszatért Lilyre. – Azt hiszem neked már ágyban lenne a helyed, hercegnőm. - Lassan felállt, óvatosan, hogy ne ébressze fel a kislányt. - Felviszem őt – mondta, és elfojtott egy ásítást. - Hm, azt hiszem nem ő az egyetlen, akinek alvásra van szüksége. Jó éjszakát Ron, Hermione, Sirius
- Jó éjt, Harry - viszonozták a többiek.
- Mi lenne, ha mi is mennénk? - javasolta Ron, megfogva felesége kezét.
- Kitűnő ötlet - mondta amaz, mosolyogva.
- Azt hiszem én is megyek lefeküdni - mondta Sirius Ginnynek, miután Weasleyék távoztak.
- Jó. Én is megyek lefeküdni – somolygott Ginny vissza a férfira és felfelé indult.
- Kellemes éjszakát, gyerekek - suttogta Sirius.
Miután Harry betakarta Lilyt, belépett a hálószobájukba, és meglátta Ginnyt ott állni hálóköntösben. Hosszú égővörös haja a derekáig hullott, és smaragdzöld szeme szikrázott a szobába ömlő holdfényben. Olyan szép volt, mint egy festmény.
- Hm, Gin... - Harry lépett egyet felé, bizonytalanul, nem sejtve, hogy mi lesz a válasz. - Öö... akarod, hogy máshol aludjak, vagy... – be sem tudta fejezni a mondatot, mert felesége három gyors lépéssel átszelte a szobát és egy csókkal elhallgattatta.
- Azt hiszem ez elég jó a válasz - suttogta Ginny.
- B... biztos vagy benne? - kérdezte az ifjú varázsló. - Nem félsz, hogy...?
- De félek... de nem hagyhatjuk, hogy a félelem közénk álljon... nem engedhetjük, hogy tönkretegye a házasságunkat.
Harry szeme elkerekedett meglepetésében. - Ginny...
- Csitt! Hadd beszéljek – Ginny Harry ajkára tette az ujját. - Átgondoltam a dolgot, Harry. Nem tudom miért nem működött sem a bűbáj, sem a bájital legutóbb... Nem tudom, hogy eshettem teherbe a védekezés ellenére... talán ez volt a sors akarata. Talán próbára akart tenni minket, hogy a szerelmünk elég erős-e, hogy mindezt kibírja-e... és elég erős, Harry. Mindegy mi történt, vagy mi történik majd, én mindig szeretni foglak, és nem érdekel, ha a jövőbeli gyerekeink nem lesznek boszorkák és varázslók. Attól még szeretni fogjuk őket. Tehát... nincs értelme visszatartani magunkat attól, hogy kifejezzük a szerelmünket egymás iránt. Fejezd ki, Harry. Mutasd meg, mennyire szeretsz.
- Ó, Ginny… - Harry szorosan magához ölelte a feleségét, forrón megcsókolta, úgy csüggött ajkain, mintha az élete függne tőle. - Mi volt ez? - hirtelen eleresztette Ginnyt, mert valami furcsa zizegő hangot hallott. A lehulló hálóköntös zajára emlékeztette, de Ginny még mindig viselte a köntösét.
- Ott! - Ginny egy borítékra mutatott, amelyet az ajtó alá csúsztattak. Harry felvette. Sem feladó, sem címzett nem volt rajta. Csak két szót írtak rá egy ismerős kézírással: használd belátásod szerint.
- Mi ez? - csodálkozott Ginny.
- Fogalmam sincs - vont vállat Harry. – Lássuk... - kinyitotta a levelet, és kihúzott egy kis lapos csomagot. - Hermione, Hermione, te mindenre gondolsz... - mormolta, belenézve a borítékba, amelyben tucatnyi kis csomag volt.
- Mi ez? - érdeklődött Ginny.
- Ez... hm, tudod, - Harry érezte, hogy elvörösödik, - a legnagyobb mugli találmány... furcsa, hogy nem jutott előbb eszembe... olyan rohadt egyszerű, és soha nem gondoltam rá! Persze Piton azt mondta, hogy nem száz százalékosan biztos, de ő túlságosan is varázsló ahhoz, hogy megbízzon a mugli dolgokban...
- De mi ez? Mit csinál? - kérdezte Ginny.
- Ez lehetővé teszi, hogy aggódás nélkül szeretkezzünk, drágám... legalábbis remélem.
A fiatal boszorka zavartan nézett a kis csomagra. - Hogy működik?
- Te tényleg nem figyeltél Hermione szex oktatás óráján, ugye? - kuncogott Harry.
- Nem. Bevallom - vigyorgott a felesége. - A Szombati Boszorkányt olvastam a pad alatt. Szóval, hogy működik?
Harry csibészesen rámosolygott. - Hadd mutassam meg.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
