|
23. fejezet: Kinder Surprise
2006.02.17. 23:21
Másnap reggel, pontosabban hajnalban, Harryt az a kuvik ébresztette, amelyet Ginnynek küldött előző nap.
- Milyen gyors kézbesítés! – jegyezte meg vidáman. - Köszönöm.
A bagoly szárnyra kapott, és Harry gyertyát gyújtott, hogy elolvashassa a levelet a szürkületben, aztán visszaült az ágyára és olvasni kezdte felesége válaszát.
Drága Harry!
A vers egyszerűen csodálatos volt... nem találok szavakat. Még soha életemben nem kaptam verset, és ez olyan gyönyörű! Az igazat megvallva teljesen elfelejtkeztem a Bálint-napról, úgyhogy nagyon meglepődtem, amikor a bagoly megérkezett a leveleddel.
Nagyon szépen köszönöm, drágám.
Nem csak a vers tett boldoggá, hanem az a tudat is, hogy megbocsátottad a vádaskodásomat. Olyan borzasztóan dühös voltam magamra, és féltem, hogy talán nem bocsátasz meg nekem... de megbocsátottál, és ez boldoggá tesz.
Ami Ront illeti... nos, jobb nem is beszélni róla. Az utóbbi hónapban állítólag olyan keserű lett, mint Piton professzor. Én nem igazán tudom, mert az elmúlt pár hetet Roxmortsban töltötte és egyfolytában csak dolgozott. Azt hiszem, agyon akarja dolgozni magát, hátha az segít neki felejteni. Ugye milyen ostoba? Biztos vagyok benne, hogy Hermione soha nem csalta meg Viktor Krummal - kérlek, biztosíts felőle, hogy nem!
Sirius elég furcsán viselkedik mostanában. Napokra eltűnik, és nem akarja elmondani, hol járt. Persze nem akarom erőltetni, végtére is felnőtt ember, tud vigyázni magára.
Lily rengeteg új szót tanult, és állandóan beszélget Angyallal. Hiányzol neki, és azt hiszi, hogy amikor a plüss egyszarvúhoz beszél, akkor hallod, amit mond.
Képzeld, Daniel megtanult felülni! Olyan büszke vagyok rá! Neked is itt kéne lenned, Harry. Remélem, velünk leszel, amikor megteszi az első lépéseit.
Vigyázz magadra, és soha ne feledd, hogy szeretlek.
Ginny
Ez után a levél után Harry abba se tudta hagyni a vigyorgást. Kinyitotta a zsebnaptárát és megszámolta a napokat húsvétig, amikor újra látja a feleségét. Ötvenkilenc nap! Úgy érezte, nem bírja ki addig Ginny nélkül. Újra átolvasta a levelet, aztán csodás hangulatban öltözött fel a Csodálatos világ című Louis Armstrong dalt dúdolva.
Éppen azt a pár zokniját húzta, amelyet Dobbytól kapott a tizenkilencedik születésnapjára (az egyik tengerészkék volt apró szülinapi tortákkal, a másik piros arany griffekkel), amikor valaki kopogott az ajtón.
- Jövök! – szólt Harry, remélve, hogy ezúttal nem Mileta az. – Huh – sóhajtotta megkönnyebbülve, amint meglátta Hermionét az ajtófélfának dőlve. – Jó reggelt Herm.
- Jókedvűnek látszol – állapította meg a nő, amint belépett.
- Igen, jó kedvem van. Az élet gyönyörű, a madarak dalolnak, én pedig fülig szerelmes vagyok!
- De nem Tatyanába ugye? – kérdezte Hermine aggódó arccal.
- Neeeem – nevetett a fiatalember – épp most kaptam levelet Ginnytől. Csodálatos dolgokat írt. A szerelem olyan gyönyörű.
- Aha, az – felelte a fiatalasszony szomorú mosollyal.
- Nem kellett volna ezt mondanom – sóhajtotta Harry a vállára téve a kezét. – Sajnálom, Herm.
- Ne sajnáld, Harry – szólt amaz, helyet foglalva egy kis asztalnál.
Harry mellé ült. – Ron egy idióta.
- Úgy van. De most ikreket várok attól az idiótától – suttogta a fiatal boszorka.
- Micsoda? – Harry szeme elkerekedett, és elkapta a nő kezét. – Hermione! Ez… ez … biztos?
- Holtbiztos – bólintott amaz.
- Ez csodálatos, Herm! Nagybácsi leszek! – Harry boldogan csapta össze a kezét.
Hermione próbált mosolyogni, de helyette könnyekbe tört ki.
- Hé, minden rendben van – Harry magához húzta és átölelte a fiatalasszonyt. – Jól van… ne sírj, Hermione. Valami csodálatos dolog történik veled. Örülnöd kellene.
- Én örülök! – zokogta amaz.
- Nem úgy nézel ki – rázta a fejét Harry.
- De igen... ó, Harry ez olyan nehéz! – szipogott Hermione. - Mióta összeházasodtunk Ronnal gyereket akartam tőle, de... most a lehető legrosszabbkor jönnek... mi van, ha Ron azt hiszi, hogy Krum gyerekei?
- Akkor Ron nem komplett - mondta Harry gyengéden simogatva sógornője haját. - Különben is, létezik apasági vizsgálat, és... hé, végül is Weasleyk lesznek! Vörös haj meg minden... Ronnak eszébe sem jut majd feltételezni, hogy nem az övéi!
- Daniel a te hajadat örökölte, nem a Weasley vöröset - mutatott rá Hermione. - Az én hajam körülbelül olyan színű, mint Viktoré. Ron könnyen téves következtetésre juthat, ha a babák az én hajszínemet öröklik.
- Akkor jól fenéken billentem - mondta Harry mosolyogva. - Tud már róla valaki?
- Nem. Én is csak tegnap este jöttem rá.
- Ezek szerint én vagyok az első, akivel megosztottad? Köszönöm, ez nagyon hízelgő.
- Persze, hogy te vagy az első Harry bácsi - somolygott rá.
- Harry bácsi - ismételte amaz ízlelgetve a kifejezést. - Tetszik a hangzása... El sem tudod képzelni, hogy szerettem volna hallani a lányomtól azt apa, de ő 'Arrynek szólít helyette. Azt is szeretem. Olyan aranyosan tudja mondani.
- Igen. Lily csodálatos kislány - sóhajtotta Hermione. - Remélem a lányaim olyanok lesznek, mint ő.
- Lányok? - vonta fel szemöldökét Harry. - Honnan tudod?
- Nem tudom - mosolygott a kismama. - Csak érzem.
- Talán már nevet is választottál nekik?
- Nos, egy biztos, NEM Frederica és Georgina lesz a nevük.
Harry nevetett. - Bölcs döntés. Jut eszembe... te meg Ron... nem védekeztetek?
- Nos... tulajdonképpen igen... de... egyszer vagy kétszer elfelejtettük, azt hiszem. Például újévkor - vonta meg a vállát a nő.
- Ó. Akkor nem az a helyzet, mint Ginnyvel és velem.
- Nem. Én tudom, hogy párszor elfelejtettük, de ti ketten... sosem felejtkeztetek el róla, ugye?
Harry bólintott. - Ez az, amit még mindig nem értek, Hermione. Miért nem működött sem a bűbáj sem a bájital? Vajon mi közömbösítette a hatásukat?
- Nem tudom... de biztos lehetsz benne, hogy NEM lett terhes, ha használtátok a kis ajándékomat... na persze azok is elszakadhattak... - tűnődött Hermione.
- Remélem, hogy nem! - jelentette ki Harry félig komoly, félig tréfás arckifejezéssel. - Menjünk McGalagonyhoz és mondjuk el a nagy hírt, jó?
- Jó, menjünk.
Harry megsuhintotta a pálcáját, hogy eloltsa a gyertyákat, de azok nem aludtak ki.
- A pálcám már megint rendetlenkedik! - sóhajtotta. – Azt hiszem el kell mennem Ollivanderhez megnézetni, amikor húsvétra hazamegyünk.
- Én nem valószínű, hogy hazamegyek húsvétkor - rázta fejét Hermione. - Nem akarok Ronnal találkozni.
Minerva éppen kijött a gyengélkedőről, meglehetősen durcás arccal, amikor Harry és Hermione észrevették.
- Meglátogatta Aberforth-t? - kérdezte Hermione.
- Igen - bólintott komoran a professzor.
- Magához tért már?
- Öö, nem.
- De rendbe jön, ugye? – kérdezte aggódva Harry.
- Semmi komoly baja nem esett - horkant fel McGalagony. - Különben is megérdemelte. Az a szégyentelen ember! Ha úriember lett volna, el kellett volna kábítania engem, megakadályozni abban, hogy ilyen zavarba ejtő helyzetbe hozzam magam! - megrázta a fejét. - Nem kellett volna hagynia, hogy tovább csókolgassam. Alaposan rászolgált arra, amit tettem vele.
- Én mégis sajnálom őt - jegyezte meg Harry. - Önnek pedig bűntudata van.
- Persze, hogy bűntudatom van, Potter! - csattant fel Minerva. - De NEM azért, mert eltörtem kezét-lábát, hanem, mert megcsókoltam! Micsoda szörnyű szégyen! Botrány!
- A Durmstrang történetének legnagyobb botránya? - súgta Harry Hermione fülébe, aki kuncogni kezdett.
- Ez nem vicces! - jelentette ki McGalagony szigorúan. - Az az ember nem normális!
- De ön mégis kedveli – jegyezte meg Harry.
- Maga képzelődik, Potter! - felelte az idős professzor karba téve a kezét.
- Valóban? - Harry rávigyorgott sógornőjére, aki viszonozta. – Nos, mi viszont nem ezt akartuk elmondani önnek, igaz, Herm?
- Nem – a fiatal boszorkány ragyogó mosolyt villantott sógorára. - Minerva... képzelje, ikreket várok!
- Óóóóóóóó! - csapta össze kezét Minerva, a komor kifejezés azonnal eltűnt az arcáról, - Milyen
csodálatos hír, Hermione! Gratulálok! Ez fantasztikus, nem gondolja, Mr. Krum?
Hermione és Harry megfordult és észrevették Viktort, aki úgy állt ott, mint aki lenyelt egy szurcsókot.
- Ó, nem pont így akartam elmondani neki - suttogta Hermione Harrynek legszívesebben belerúgott volna valamibe.
- Valahogy meg kellett tudnia - állapította meg Harry.
Egy perc kínos csend után Krum kihúzta magát (már amennyire egy görbe vállú személy kihúzhatja magát), és erőltetett mosollyal odalépett hozzájuk.
- Engedd meg, hogy gratuláljak, Hermijjóni. Ez nagyszerű.
- Köszönöm, Viktor - felelte a kismama, tudva, hogy a másik mosolya nem valódi, hogy Viktor inkább legszívesebben sírva fakadna, ha büszkesége engedné.
Két hét telt el Hermione felfedezése után, és Krum hangulata nem javult egy hajszálnyit sem. Mindenkit elkerült, alig beszélt, és állandóan morcos volt.
Olympe Maxime folyton panaszkodott, hogy a Durmstrangos igazgatónak fogalma sincs a jó modorról. Aberforth kezdett jobban lenni (visszanyerte az eszméletét), és mindkét karját és egy lábát is tudta használni. Mankót kapott és szemlátomást élvezte a dolgot. Bal lába továbbra is gipszben volt, mert olyan szerencsétlenül tört el, hogy egyszerű bűbájjal vagy varázslattal nem lehetett rendbe hozni, csak a regenerálódást lehetett gyorsítani. A gipszére vicces képeket rajzolt, hogy érdekesebbé tegye: egy jetit, amely kezet rázott a Mikulással, egy a naplementében vitorlázó hajóra tekintve. Ez alá a kép alá egy nyíllal átlőtt szívet rajzolt, és McGalagony legnagyobb rémületére beleírta azt, hogy Szeretlek Minerva.
Aberforth és Harry az utolsó simításokat végezték a második próba tervein, miközben Hermione még mindig haragudott Ronra, és Harry nem tudta rávenni, hogy levelet írjon neki.
- Nem, Harry, nem érdemli meg, hogy megtudja, apa lesz! - jelentette ki hűvösen.
- De, Herm... nem mondhatnád meg neki holnap... születésnapi ajándékként?
- Születésnap? - vonta fel szemöldökét Hermione. - Ő elfelejtette a Bálint napot, én elfelejtem a születésnapját.
- Nem lehetsz ilyen bosszúálló, Herm.
- De igen, lehetek! - mondta Hermione jelezve, hogy a vitát lezártnak tekinti.
Harry hiába próbálta, nem tudta meggyőzni sógornőjét, hogy bocsásson meg Ronnak, mindegy mennyi időt töltöttek együtt… pedig igencsak sok időt töltöttek együtt, túl sokat is Harry véleménye szerint.
Harry egyszerűen nem tudta felfogni, hogy Hermione miért követi mindenhová, de nem akarta szóvá tenni a dolgot.
Továbbra is kapcsolatban állt Ginnyvel, aki tudatott vele mindent ami otthon történt. Harry elképedt amikor elolvasta felesége március 3-i levelét:
Drága Harry!
Remélem, jól érzed magad a Durmstrangban. Nálunk nem a legjobban mennek a dolgok. Sirius időről időre eltűnik, és csak két-három nap múlva jön vissza. Egyszer megpróbáltam kifaggatni, de azt mondta (nagyon udvariasan) hogy nem az én dolgom.
Ron még mindig nagyon morózus, és elriasztja a vevőit. A seprű eladás fenyegetően csökken, ha nem tér észhez hamarosan, bezárhatja a boltot.
Percy kedve sem jobb, még mindig nem tudta túltenni magát a katasztrofális esküvőjén, és rosszindulatú pletykák szerint, még mindig nem fekszik le Penelopéval! El tudod ezt képzelni? Már három hónapja házasok! Ez botrányos! (Én például belehaltam volna a vágyakozásba, ha csak egyetlen napig elhanyagoltál volna az esküvőnk után:)
Az ikrek dolgai sem mennek jobban, George teljesen felgyógyult, de nem állnak szóba egymással, és ragaszkodnak hozzá, hogy külön-külön vezessék a Weasley Varázs Vicc Vállalatot: így Fred van a boltban hétfőn, szerdán és pénteken, George pedig kedden, csütörtökön és szombaton. Angelinát kezdi nagyon idegesíteni a helyzet. Attól félek még idegösszeomlást kap, és az biztosan ártana a babának is.
Anya még mindig haragszik George-ra, amiért elcsábította az ikertestvére barátnőjét, de nincs igaza, mivel George be volt rúgva. Na persze nem kellett volna annyit innia.
Anya mostanában minden idejét Yvette-tel tölti (Fleur a családját látogatja Franciaországban, Bill pedig visszament Egyiptomba). Szegény kicsike meg sem fogja ismerni a szüleit.
Ezek után a rossz hírek után hadd meséljek valami szebbet is: Dannie elkezdett mászni! El sem tudod képzelni milyen helyes, amikor fel alá "száguldozik" a házban. Múlt héten majdnem szívbajt kaptam, mert amikor mentem etetni, nem volt a bölcsőjében. Azt hittem elrabolták, vagy valami ilyesmi, aztán a konyhában találtam meg, Dinkyvel! Lekúszott a lépcsőn! Abuval is összebarátkozott, szinte elválaszthatatlanok.
Lily is nagyon jól van, egyfolytában csacsog. Egyszerűen nem lehet leállítani egy percre sem (kivéve amikor eszik... és sokat eszik! Remélem nem fog úgy kinézni, mint Millicent vagy Myrtle:)
Add át üdvözletemet Hermionénak és McGalagonynak!
Szeretettel:
Ginny
Két héttel a második próba előtt Dennisen megint elhatalmasodott az idegesség. Harry mindenki másnál jobban megértette a fiút és igyekezett rábeszélni, hogy egyen valamit.
- Nem vagyok éhes. De tényleg - mondta a fiú, a tányérjára meredve.
- De ha nem eszel valamit, nem lesz elég erőd a versenyzéshez - mutatott rá Harry. - Ha pedig nem versenyzel, nem nyerheted meg a tusát a Roxfortnak.
- Te tényleg hiszel benne, hogy győzhetek? - kérdezte Dennis nagy adag bizonytalansággal a hangjában.
- Hát persze, hogy hiszek benne. Bízom benned, fiatalember - felelte Harry. - Tehetséges vagy, találékony és bátor.
- Bátor? - a fiú meglepetten pislogott. - Én nem úgy gondolom. Ahhoz sem volt elég bátorságom, hogy elhívjam Miletát a bálba.
- Mileta... - suttogta Harry. - Tényleg mi van vele mostanában? Régen nem beszéltem vele.
- Azt hittem, ő nem beszél veled - szólt Dennis. - Bár gőzöm sincs miért. Mit csináltál?
- Semmit. De ő azt hiszi, hogy tettem valami... csúnya dolgot - vont vállat Harry. - Nem érdekel mit gondol, amíg tudom, hogy nem tettem semmi rosszat.
- Igazad van - bólintott Dennis. - Na, azt hiszem ennem kéne, mielőtt jéghideg lesz.
- Ezt már jobban szeretem - mosolygott rá Harry, egy serleg vajsörért nyúlva (karácsony óta senki sem akart teát inni, így a házi manóknak meghagyták, hogy ne merjenek teát felszolgálni). Amint a vajsöréért nyúlt, tekintete találkozott a bájital tanárnőével. Harry érezte, hogy borzongás fut át a gerincén, és elfordult a nőtől.
Harry hamar befejezte a vacsoráját és felfelé indult, mert fáradt volt. Amint befordult a harmadik emeleti folyosón, megpillantotta Nagy Katalin cárnő portréját, aki a képe keretén ült, sírva.
- Mi történt önnel felség? - kérdezte.
Az asszony letörülte könnyeit egy csipkés zsebkendővel. - Én... én levelet kaptam Akaijtól... - szipogott egy borítékot mutatva Harrynek, a következő szöveggel: Sophie Friederike Auguste von Anhalt-Zerbstnek
- Bocsánat, de ki ez a hosszú, németes nevű hölgy?
- Én vagyok! - csattant fel a cárnő. - Ez az eredeti nevem! Ennyit igazán tudhatna!
- Öö, bocsánat. Eléggé keveset tudok ennek a helynek a történelméről - válaszolt Harry - De miért olyan szomorú?
- Mert... Akakij szakított velem! - zokogta a nő. – Elvette az eszét a... pogrebinek!
- Micsoda? Pogrebinekbe szeretett bele?
- Nem! Pogrbinek! - a cárnő Harry háta mögé mutatott.
- Jaj, ne! - nyögte Harry a pálcáját keresve, de nem volt elég gyors. Mielőtt megfoghatta volna a pálcáját a talárzsebében, a két démon rávetette magát, öklükkel püfölve őt. Egyikük Harry arcára mászott, és amíg Harry próbálta ledobni magáról, érezte, hogy valami éles tárgy hasít a mellkasába. Fájdalmában felkiáltott, eltaszította magától a két támadóját, és mielőtt elkábíthatta volna őket, hallotta, hogy valaki Avada Kedavrát kiált.
A két pogrebin holtan zuhant a padlóra.
Harry döbbenten nézett rájuk, aztán lenézett a bal kezére, amelyet ösztönösen a mellére szorított. Ujjai vértől vöröslöttek. - Óóóh... - hördült fel, az ájulás szélén volt. Látása elhomályosult, de tudta, hogy jön valaki, hallotta egy szoknya suhogását.
- Nem lesz több gond ezekkel a mocskos kis szörnyetegekkel. - szólt meg egy női hang. - Jól van?
- Úgy nézek ki, mint aki jól van? – morogta a fiatalember. Kinyitotta a szemét, megpróbálva felismerni a másikat. Bandzsított, és homályosan meglátta Tatyanát, aki mellette térdelt, és elvette kezét a sebéről.
- Nem túl mély. Túléli - jelentette ki a nő nyugodtan. Pálcájának suhintásával eltüntette a két pogrebin holttestét. - Segítek felállni.
Harry megfogta a nő kezét és szédelegve felállt.
- Jöjjön, bekötözöm a sebét, és adok valamit, amitől azonnal meggyógyul - mondta a tanárnő.
- Ó, nem, ne is álmodjon róla! - szólalt meg egy másik női hang.
- H...Hermione? - dadogta Harry. - Mi...?
- Nem mész sehová azzal a nővel, Harry - jelentette ki sógornője ellentmondást nem tűrő hangon. - Velem jössz. Add a kezed, segítek.
- Nem kell támogatnod, tudok menni - felelte amaz ingerülten. - Köszönöm Fjodrovna professzor. Megmentette az életemet - mondta a másik nőnek.
- Szívesen - mosolygott rá Tatyana, és nézte, amint elsántikált Hermionével. - Ezért még megfizetsz, Weasley - suttogta, amikor a másik kettő hallótávolságon kívülre ért.
Harry sebe pár óra alatt behegedt az iskolai javasasszonynak és kitűnő bevarró-bűbájának köszönhetően. Nem maradt a helyén más csak egy rövid, fehér sebhely.
Harry újra jól érezte magát, de Hermione szemlátomást továbbra is aggódott érte. Most már tényleg nem tévesztette szem elől, és szinte még a fürdőszobába is el akarta kísérni.
- Hermione! Jól va-gyok! - mondta neki, miután Hermione egy hétig sertepertélt körülötte. - Tényleg. Semmi szükség rá, hogy bejöjj és figyeld ahogyan pisilek, oké?
- Rendben! - mérgelődött a nő. - Visszamegyek a szobámba olvasni!
Hermione kiviharzott, de a szobája helyett a könyvtár felé indult. A sarkon, mindazonáltal beleütközött Fjodrovna professzorba.
- Sajnálom - mondta Tatyana.
- Sajnálja? - kiáltotta Hermione. - Tudom, mennyire sajnálja... hogy nem tudott újra lefeküdni Harryvel!
- Micsoda? - kapott levegőért a másik nő.
- Ne játssza meg az ártatlan kislányt, professzor! - válaszolta Hermione ökölbe szorított kézzel. - Tudom, mit művelt a sógorommal! Még fogalmam sincs miért csinálta, de számíthat rá, hogy kitalálom!
- Mi lesz, ha túl későn találja ki? - kérdezte Tatyana hűvösen, karba téve a kezét.
- Az kizárt dolog. Figyelmeztetem, és biztosra veheti, megakadályozom, hogy ártson Harrynek! Hallotta? Nem – hagyom – hogy – ártson - neki!
Ezzel elrobogott.
- Biztos vagy benne, Weasley? - vicsorgott Tatyana. - Egészen biztos vagy benne? Megmutatom neked te kis... megmutatom, hogy ha én elhatározok valamit, akkor senki sem állhat az utamba!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
