|
24. fejezet: Exsugo vium magicae
2006.02.17. 23:22
- Krummal? Hermione! Te megcsaltál!
- Azt hiszed, teljesen hülye vagyok?
- Elfogadtad Krum ajándékát! Miért ad neked ajándékokat, mi? Az ember még... azt gondolná...
- Biztosan kapcsolatban voltál vele nyár óta!
- Hagyd abba kérlek, kérlek, Ron, higgy nekem! Ártatlan vagyok! - kiabálta vissza Hermione.
- Miért kéne hinnem neked?
- Igen, miért kéne hinnie neked te kis nyavalyás? Elvesztetted a férjedet, és el fogod veszíteni a legjobb barátodat is!
- Nem! NEEEEEM!
Hermione lihegve ült fel az ágyában. Egész teste verejtékben fürdött, a szíve pedig olyan hevesen vert, hogy azt hitte, kiugrik a mellkasából.
- Csak álom. Csak álom - suttogta maga elé, remélve, hogy senki nem hallotta meg. Eléggé kellemetlen volna, ha a szomszédos szobák lakói bezúdulnának hozzá. - Nyugalom. Minden rendben van. - Keze még mindig lapos hasára tévedt, és gyengéden cirógatta. - Ne féljetek édeseim, mami csak rosszat álmodott. Semmi baj. Apátok tényleg egy hülye alak, de ... szeretem. Ti is szeretni fogjátok majd. Nagyszerű srác, igazán. Jól fogtok szórakozni vele... és Harry bácsikátokkal is... jól van. Semmi sem történt vele... - hirtelen levegőért kapott. - Óóóóó! - csapott a homlokára. - Miért nem gondoltam erre előbb?
Kiugrott az ágyból, suhintott a pálcájával, hogy meggyújtsa a gyertyákat, az asztalhoz szaladt, és remegő kézzel kinyitotta Bájgúnár Bill életrajzának harmadik kötetét.
- Itt kell lennie... valahol itt... - mormolta, olyan sietve lapozva a könyvet, hogy néhány oldal elszakadt. - Ó, igen! - kiáltott fel, amikor megtalálta azt az oldalt, amelyet keresett. - Exsugo vium magicae... - Elkezdett olvasni, a döbbenettől tágra nyílt szemmel. Mire végigolvasta a leírást, szabályosan elállt a lélegzete. - Nem... - mellére szorította a kezét, levegőért kapkodva. - Jaj, ne! - még egyszer átfutotta az oldalt, remélve, hogy félreértelmezte a sorokat... de nem volt ott semmi félreértés. - Ó, jaj, miért nem jutott ez korábban az eszembe? - Kezébe temette az arcát, és nagyon nyomorultul érezte magát. A könyvnek ezt a részét évekkel ezelőtt olvasta és már majdnem elfeledkezett róla... - De... háromszor kell megtörténnie... a harmadik még nem történt meg! – Hermione kicsit reménykedni kezdett. - Meg tudom akadályozni, ha továbbra is követem Harryt mindenhová! Nem téveszthetem szem elől... Még a fürdőszobába is vele megyek, ha kell, de nem hagyhatom, hogy megtörténjen! - szorosan lehunyta a szemét. - Miért... miért teszi ezt vele az a szörnyű nő? Mit akar elérni vele? - zakatoló aggyal bújt vissza az ágyába. Akárhogy próbálta, egész éjjel nem jött álom a szemére.
- Holnap... holnap... ó, egek! – motyogta magában Dennis másnap a vacsoraasztalnál.
- Hé, fel a fejjel Dennis, menni fog! - veregette meg a karját Natalie McDonald.
- Ja, szuper leszel! - tette hozzá Eleanor.
- Meg kell verned azt a szépfiút, hallod? - mondta neki Graham Pritchard. - Nem bírnám ki, ha az a Guillaume Jan Luc Akárki nyerné meg a tusát!
- Győznöd kell Creevey! - tette hozzá Malcolm Braddock.
- Próbálok, rendben? - mondta Dennis ingerülten.
- Tedd, vagy ne tedd. Ne próbáld - mondta bölcsen Eleanor.
- Yoda? - Dennis végre elmosolyodott - napok óta ez volt az első mosolya. Egyszerűen túl ideges
volt ahhoz, hogy mosolyogjon.
- Ne izgulj Dennis, az Erő veled lesz! Meg a pálcád is. Nagyszerűen fog menni - vigyorgott Eleanor.
- Bárcsak igazad lenne - vigyorgott vissza a fiú.
Vacsora alatt Harry a második próbát beszélte meg Aberforthszel és nem tudta nem észrevenni, hogy az öregember lopott pillantásokat vet McGalagonyra, aki időnként elkapta a tekintetét, aztán újra és újra elfordul.
Harry nagyon szórakoztatónak találta a dolgot, de jobbnak látta nem említeni egyiküknek sem.
Krum kicsit jobb hangulatban volt és élénken beszélgetett Madame Maxime-mal.
Harry, bár mélyen elmerült az eszmecserében Dumbledore-ral, észre vette, hogy Hermione egyáltalán nem eszik. A boszorkány sápadt volt, mintha beteg lenne. Harry a terhességének tulajdonította a dolgot, amely már köztudomású volt a kastélyban. Hermione sok gratuláló lapot kapott tanártársaitól, sőt még diákoktól is. Harry írt a terhességről Ginnynek, de megkérte őt, hogy ne mondja el Ronnak. Ginny nagyon örült az újságnak, de megígérte, hogy nem pakol ki a bátyjának.
Harry nevetségesnek tartotta, hogy Hermione nem bocsát meg Ronnak, de úgy döntött, nem szól bele. Ezúttal mégis úgy érezte, meg kell kérdeznie, jól van-e.
- Ne izgulj, Harry jól vagyok. Csak kicsit hányingerem van – Hermione erőltetve elmosolyodott. - Ez normális az állapotomban, ugye?
- Az. Reggel Ginnynek is hányingere volt amikor a gyerekeket várta – bólintott Harry.
- Csakhogy most este van, Harry - ráncolta a szemöldökét Hermione. - Mindegy, ne is törődj vele.
- Gondterheltnek látszol - jegyezte meg Harry. - Nem hiszem, hogy a reggeli rosszullét miatt, igaz?
- Olvasol a gondolataimban, Harry? – a nő kutatóan nézett barátjára.
- Nem - rázta fejét amaz, odanyúlt és megfogta a kezét. - De ismerem a legjobb barátomat. Ismerlek téged, és tudom, hogy aggaszt valami.
Hermione mélyet sóhajtott. - Igazad van, Harry. Aggaszt valami.
- Micsoda?
- Olvastam valami... hátborzongatót Bájgúnár Bill életrajzában. Neked is látnod kell.
- Már láttam azt a könyvet, Herm... cipeltem is. Borzasztó nehéz.
- Harry. Gyere velem. Meg akarom mutatni. Muszáj.
- Rendben – sóhajtotta Harry és felállt.
A fiatal boszorkány is felállt, aztán kétrét görnyedt, halkan felsikoltott és Harry karjába zuhant.
- Hermione! – Harry gyengéden paskolta az arcát, hogy magához térítse.
- Hermijjóni! - Krum felugrott és rémült arccal rohant oda.
- Mi történt vele? - aggódott Minerva.
- Elájult - felelte Harry. - Ez normális... azt hiszem. Felviszem a szobájába.
- Én viszem - mondta Krum. – Te csak menj, keresd meg a javasasszonyt!
Harry bólintott és elhagyta a termet.
Mire a nővér befejezte Hermione vizsgálatát, az egész kastély elnéptelenedett, mindenki lefeküdt.
Harry megkönnyebbülten hallotta, hogy barátját nem fenyegeti veszély, és a kisbabák is jól vannak Viktor Krum ragaszkodott hozzá, hogy Hermione ágya mellett virrasszon, és aludni küldte Harryt.
Harry mégis úgy döntött, hogy alvás helyett eszik valamit, ugyanis a második próba Aberforthszel való megbeszélése majd a Hermionéval folytatott beszélgetés miatt nem volt ideje, hogy evésre használja a száját.
Aberforth már hónapokkal korábban elmondta neki, hol van a konyha, így Harry lement a földszintre, hogy kérjen a házimanóktól abból az ízletesnek látszó sültből, amelyet vacsorára szolgáltak fel. Elővarázsolhatott volna magának némi ennivalót, de biztosra vette, hogy pálcája nem "főz" olyan jól, mint a házimanók.
Miután befejezte vacsoráját felfelé tartott. Örült, hogy végre megjegyezte, merre kell menni a szobájába. Vagy mégsem?
Befordult egy ismerősnek tűnő sarkon, és rájött, hogy a kastély ismeretlen részén jár.
Akkor meg hogy tűnhetett az a sarok ismerősnek? Őrület, gondolta. Deja vu érzés kerítette hatalmába, de mégsem emlékezett rá, hogy járt volna már ezen a folyosón.
Észrevett egy hatalmas festményt rajta egy bosszús bojárral, aki ingerülten tapogatta az arcát újra meg újra, azt motyogva: gyűlölöm Nagy Pétert! Gyűlölöm!
- Miért gyűlöli őt? - kérdezte Harry kíváncsian. - Nem kell válaszolnia, ha nem akar.
- Áh! - legyintett türelmetlenül a nemes. - Péter egyszerűen őrült. Nézze, mit tett velem! Meg az összes bojárral!
- Mit? - vonta fel szemöldökét Harry. Semmi oda-nem-illőt nem látott a férfin.
- Mit? Megborotvált minket! - szólt a bojár megbotránkozva. - Elment arra az ostoba utazásra Nyugat-Európába, ott látta az embereket borotválkozni... aztán visszatért és leborotváltatta a gyönyörű szakállunkat!
- Azt hiszem, ön elég jól néz ki szakáll nélkül - vont vállat Harry. - Meg tudná mondani, hol vagyok?
- A Durmstrangban, maga bolond - morogta a nemes.
- Azt nagyon jól tudom. De melyik részén?
- Nyugati torony - felelte a festmény. - Utálok mindent, ami nyugati, és ezt nagyon jól tudják! Ezért is tettek ide, hogy bosszantsanak! Gyűlölöm Nyugat-Európát, gyűlölöm a Nyugati Tornyot, gyűlölöm Nagy Pétert!
Harry a szemét forgatta és továbbment - elege volt a bojár nyafogásából. Úgy tűnt, ebben a kastélyban mindenki nyafog: Anna Karenina, Mileta, Ivan Iljics, Mileta, Nagy Katalin, és persze Mileta.
Harry nagyon örült neki, hogy mostanában nem kellett Krum húgával beszélgetnie.
- Megint eltévedt, Harry? - kérdezte egy hang egy félig nyitott ajtóból.
- Öhm, Tatyana – mondta az ifjú varázsló. - Nem, nem tévedtem el, csak kedvem támadt sétálni egyet - füllentette, nem akarván beismerni, hogy megint eltévedt.
- Sötét folyosókon szottyant kedve sétálni? - ráncolta a szemöldökét a tanárnő. - A Durmstrang veszélyes hely, nem tudta, Harry? Vannak veszélyesen ostoba szellemek, veszélyesen bosszantó festmények és veszélyes bájital tanárok, mint én.
- Nem hiszem, hogy ön veszélyes lenne - felelte amaz. - Nincs semmi okom, hogy veszélyesnek tartsam... különben is, megmentette az életemet.
Az asszony mosollyal jutalmazta ezt a kijelentést. - Akkor... van kedve bejönni és inni velem valamit? Tudja, valahogy unatkozom. Kellemes, ha az ember társaságot kap.
- Éppen társaságra vágyom én is, és egy jó italra – mosolygott Harry vissza a nőre. Igencsak szomja volt, hiszen semmit nem ivott a sós sült után.
- Gondterheltnek látszik - állapította meg a tanárnő, amint leültek Tatyana kőasztalához. - Mi aggasztja annyira?
- Nos... Hermione... és Ron. Azt hiszem.
- Összevesztek? - kérdezte a nő, átnyújtva az italt.
- Eléggé csúnyán... és teljesen ostobán.
- A legtöbb veszekedés ostoba, nem igaz?
- Igen, viszont a legtöbb pár veszekedik néha-néha.
- Ezt tapasztalatból tudja?
- Nos, igen. De a feleségem és én mindig megoldjuk a problémáinkat.
- Akkor ön szerencsés férfi - mosolygott a nő.
- Az vagyok – bólintott az ifjú varázsló, kortyolva egy kicsit az italából. - Én vagyok a legszerencsésebb fickó a világon, mert ő szeret engem. - Húzott még egyet a pezsegő narancsszínű folyadékból. - Ginny egyszerűen... csodálatos. Ginny... - ránézett Tatyana szürke szemére, amelyet addigra zöldnek hitt... és hollófekete hajára, amelyet Harry abban a pillanatban lángvörösnek látott. - Ginny...
Hermione reggel hétkor ébredt fel. Körülnézve meglepődött, hogy Viktor Krumot látja az ágya lábánál szunyókálni. Az igazgató egy karosszékben ült és fejét a matracra hajtotta.
- Viktor? – szólította meg a nő.
- Hermijjóni! – a varázsló kinyitotta a szemét, pislogott és ásított. - Jól érzed magad?
- Igen, de... mit csinálsz te itt?
- Csak virrasztani akartam melletted - mondta a fiatalember fájós nyakát masszírozva.
- De miért?
- Mert aggódtam érted – válaszolt Viktor halvány mosollyal. - Végül is elájultál…
- Elájultam? - ráncolta a szemöldökét a kismama, próbálva emlékezni. - Harryvel beszélgettem a vacsoránál, aztán mondtam neki, hogy jöjjön velem, mert mutatni akarok neki valamit... óóóóóóó... – Hermione megragadta a fiatal varázsló kezét. - Viktor! Menj és nézd meg, Harry a szobájában van-e! Menj!
- Miért?
- Csak menj, kérlek!
Viktor kissé furcsának találta a kérést, de engedelmeskedett. Kiment a szobából és bekopogott Harry ajtaján.
- Mi vaaaaaan? - jött az álmos hang bentről.
Viktor visszaszaladt Hermionéhoz. - Bent van.
- De egyedül van, ugye? - kérdezte amaz aggódó arccal.
- Öö, nemtom. Egy pillanat - felelte a fiatalember és visszafutott Harry szobájához, hogy újra kopogjon.
- Tessék!
Viktor belépett, és egy borzasztóan fáradtnak látszó Harry pislogott rá.
- Szia Viktor. Mit akarsz?
- Semmit. Öö... csak azt akartam kérdezni, felkészültél-e a mai bíráskodásra.
- Hát persze, hogy fel! - morogta Harry, a fejére húzva a párnát.
- Jól van, akkor reggelinél találkozunk.
Krum visszasietett Hermionéhoz.
- Egyedül van. - Látván a nő megkönnyebbülését, megkérdezte: - Mit gondoltál, ki lehet vele?
- Senki - mosolygott Hermione. - Azt hiszem, ideje felkelni.
- Eléggé jól érzed magad hozzá?
- Persze, hogy. Jól vagyok. Kimennél, hogy fel tudjak öltözni?
Krum elpirult és bólintott. - Hogyne.
- Hé, Viktor! - kiáltott utána a nő.
- Igen? - fordult vissza az ajtóból az igazgató.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rám.
- Nincs mit.
Reggel kilenc órára az összes diák és tanár lent volt a tónál.
- Kíváncsi vagyok, mi lesz a feladat - fordult Hermionéhoz McGalagony.
- Én is. Remélhetőleg semmi olyan, amitől bőrig áznak a versenyzők. Még emlékszem, milyen volt fél órán át vizes ruhában lenni, miután Viktor kihúzott a tóból. Kész kínszenvedés volt.
- Ne aggódjon, a bajnokok ezúttal nem lesznek vizesek - szólt közbe Aberforth, amint odaért a mankóival. Már nem viselt gipszet, de még mindig nem tudott rendesen járni.
McGalagony elfordult, próbált úgy tenni, mintha nagyon érdekelné Guillaume Lochar, aki a fürtjeit igazgatta, míg két beauxbatonsos egy nagy tükröt tartott neki.
Míg Lochar teljesen gondtalannak látszott, Dennis remegett izgalmában, Mileta pedig inkább morcosnak látszott, és gyanakodva méregette Guillaume-ot.
Hermione látta, hogy Harry, aki csatlakozott hozzájuk, ugyancsak megviseltnek látszik.
- Mi történt veled? - kérdezte.
- Nem tudom - szólt amaz. - De borzalmasan érzem magam. Olyan vagyok, mint egy kifacsart citrom. Alig volt erőm fölkelni.
- Harry, csak nem... - kezdte Hermione, de nem tudta befejezni mondatát, mert felhangzott Aberforth mágikusan felerősített hangja:
- Legyetek üdvözölve a Trimágus Tusa második próbáján! Remélem, mindenki izgatott, nemcsak a bajnokok! Mint tudjátok, a bajnokok személyenként ötven pontot szerezhetnek ezen a feladaton, amely itt fog lezajlani - mutatott a tó melletti kis dombon lévő jégbarlang szájára. - Különböző csapdákat és varázslatokat találtok majd útközben... csak mint rendesen... Itt azonban csak egy út van, míg az első próbán, a hegyen, különböző ösvényeket választhattatok. Az egyetlen út azt jelenti, hogy együtt kell mennetek, ki kell próbálnotok, hogyan tudtok csapatban dolgozni. Igen... tudom, hogy furcsának találjátok, hogy ebben a feladatban csapatmunkát kell végeznetek, de ne feledjétek, a jó varázsló nemcsak egyedül kell, hogy képes legyen megfelelni a követelményeknek. Tudnia kell együtt működni másokkal, harcolnia kell másokért... túl kell tenni magát az esetleges sérelmeken... Innen figyeljük majd a tevékenységeteket Videus Camericus bűbájok segítségével, amelyeket a barlangban több ponton rejtettünk el. Sosem fogjátok tudni, hogy éppen figyelünk-e vagy sem. A bírók az együttműködési készségeteket fogják jutalmazni. – Széles mosolyt villantott a bajnokokra, akiknek úgy tűnt, egyáltalán nem tetszik a dolog. Dennis például el se tudta képzelni önmagát, amint Guillaume Locharral működik együtt, mert utálta a felvágós fiút; és nem sok kedve volt együttműködni Miletával sem, aki tetszett neki. Tudta, hogy a lány nem viszonozza az érzelmeit, és ettől kényelmetlenül érezte magát a jelenlétében. Nem is beszéltek a karácsonyi bál óta, gyakorlatilag rejtőzködött a lány elől.
Mileta sem szívesen dolgozott volna együtt a francia fiúval, aki nem izgatta magát miatta, amikor bajba került a jetivel; sem pedig Dennisszel, akinek bolond vonzalma zavarta a lányt.
Guillaume megvető pillantást vetett a másik kettőre, de szíve mélyén remegett a félelemtől. Ha ennél a próbánál igazán segíteniük kell egymásnak, tudta, hogy komoly bajban lesz. Kételkedett benne, hogy akár Dennis, akár Mileta segítene neki, ha szüksége lenne rá.
- Mielőtt bementek, - folytatta Aberforth, - tudnotok kell, hogy a barlang patkó alakú, ami azt jelenti, hogy két ösvényt láttok, de bármelyiket választjátok, ugyanazon az úton haladtok majd végig. Különben a jobb kéz felőli ösvény a bejárat, a kijárat pedig a baloldali. Sok szerencsét!
Mindhárom bajnok felemelt pálcájával lépett a barlang bejáratához. Vastag szőrmebundát viseltek, mivel a barlangban feltehetőleg fagyott.
- Az Erő legyen veled, Dennis! – kiáltotta a roxfortos bajnok után a Star Wars rajongó Eleanor Branstone, mire a fiú visszafordult és hálásan rámosolygott.
- Akkor hát… - Aberforth felemelte pálcáját és zöld szikrákat lövellt belőle. – Induljatok!
Harry figyelte a három bajnokot, amint beléptek a barlangba és örült, hogy ezúttal nem neki kell teljesítenie. Különben is túl fáradt és gyenge volt ahhoz, hogy szörnyeket nyomjon le, vagy rontásokat védjen ki.
Hermione körülnézett, Fjodrovna professzort keresve a tömegben, de sehol sem látta. Hátán végigfutott a hideg. Rossz előérzete volt.
Minden tanár és diák a barlangban lejátszódó eseményeket figyelte a három hatalmas lebegő mágikus képernyőn. Micsoda gondatlanság volt a Roxfort részéről, hogy nem használtak ilyen képernyőket, gondolta McGalagony. Ha használtak volna, láthattak volna mindent, ami a tó mélyén és az útvesztőben történt. Láthatták volna, hogy Harry találta meg elsőnek a túszokat, vagy hogy valaki félreátkozta az akadályokat Harry útjából a labirintusban.
Az egyik képernyő hirtelen elsötétedett.
- Elromlott a bűbáj! – mérgelődött McGalagony, felemelve pálcáját; de Harry gyorsabb volt, és megsuhintotta a pálcáját, hogy helyreállítsa a vételt. Semmi sem történt.
- Elromlott a pálcám! – morogta Harry. Nem ez volt az első eset, hogy a varázspálcája nem működött megfelelően. Újra megpöccintette, próbálva rávenni, hogy csináljon… valamit. De a pálca nem csinált semmit. – Ostoba pálca! – szitkozódott Harry, vadul lengetve a pálcát, de mind hiába.
- Próbálj egy ráolvasást, akármit – javasolta Aberforth.
- Orchidessus! – mondta Harry, de pálcája nem hajtott virágokat. – Lumos! – még mindig semmi.
- Hadd próbáljam meg én - szólt Hermione remegő hangon, és falfehér arccal kihúzta a pálcát Harry kezéből. – Lumos!
Kicsi láng tűnt fel Harry pálcájának a végén.
- Nekem miért nem működik? – kérdezte döbbenten az ifjú varázsló.
- Harry… - Hermione nagyot nyelt. – Találkoztál… találkoztál esetleg Fjodrovna professzorral tegnap este?
- Tatyanával? – Harry megvakarta a fejét. – Iiiiigen. Meghívott egy italra, aztán… Nem emlékszem.
- Jaj, ne! – kapott levegőért Hermione, visszanyomva a pálcát Harry kezébe. – Próbáld újra! Kérlek, próbáld újra!
- Rendben… Incendio nem, Avis!… Serpensortia!… Nem megy.
- Tessék, próbáld meg az enyémmel. – Hermione odanyújtotta neki a pálcáját. Harry átvette és meglengette.
- Lumos! – kiáltotta idegesen. – Nem megy, Hermione…
- Mi történt, Potter? – kérdezte McGalagony, miután megjavította a képernyőt.
- Én… én…
- Igen?
- … elvesztettem a varázserőmet.
A szerző megjegyzése: a fejezet címe elvileg azt jelent, hogy ’kiszívni valaki varázserejét’, bár gondolom ezt is rosszul ragoztam.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
