- Nem kenődött el a szemfestékem? - kérdezte Emma.
A minisztérium egyik női vécéjében kuporogtunk. A helységben csak mi négyen voltunk, egy bűbájjal lezártuk az ajtót, így nem érkezhettek váratlan vendégeink. Sminkünk és ruhánk igazítássásán ügyködtünk teljes lázban.
Nem, viszont öt perc múlva kezdés - jegyeztem meg. - Nem kéne lassan indulnunk?
- Egy perc. - emelte fel szabad kezét Jas. Másikban elénkrózsaszín szájfénnyel egyensúlyozott. Mikor kész lett, elindultunk a díszterem felé. Minden férfi utánunk fordult, s nem egy halkan füttyentett vagy oldalba bökte társát is. -
- Ha négyen együtt ilyen vonzók vagyunk, mi lesz egyedül? - súgta fülembe Nicol.
- Hááát... - motyogtam, hogy csak ő hallja. - Gyere, oszoljunk!
Nicol elengedte Emma karját, így kettes csoportokban helyezkedtünk el az embertömegben. Az összes auror és néhány felsőbb minisztériumi ember feszített bent, alkalmibbnál alkalmibb ruhában. Nicol-lal az egyik asztal mellé álltunk, jó szokás szerint a férfiakat vizsgálva. Egyszer csak Nicol megérintette a vállam.

- Na kit látok, akit te nem? - függesztette egy pontra tekintetét.
- Öö... igazából nem tudom. - kerestem a megoldást. - Nem segítenél?
- De - fordult felém a barátnőm. - Bolondul érted, fekete haja van, fekete ruhái, és téged fixíroz az eszméletlen zöld szemével.
- Úristen. Nem fordulok meg.
- Dehogynem. Nézz oda és mosolyogj. Gyerünk, mi lesz már?

Mély levegőt vettem, és olyan arcot vágtam, mintha az előbb vicceket meséltünk volna Nicollal. Lábujjhegyre álltam, mintha valakit keresnék, jobbról balra haladtam, így pont félúton szembe találtam magam Harryvel. Uralkodnom kellett magamon, hogy ne essen le az állam. Harry, fittyet hányva az írott és íratlan szabályokra, fekete farmerban és fekete ingben érkezett, az elmaradhatatlan Martenssel persze. Mellette David Loveggod állt, a szőke hajú, kékszemű herceg, és már láttam is Emma tekintetét az övébe kapcsolódni. Ahogy Harry zöld szemei is az enyémbe mélyedtek.
Nagyot nyeltem, de elfordítottam a fejem.
- Tényleg... - suttogtam Nicolnak mozdulatlan szájjal. Nem figyelt rám, az emelvényen sürgölődő alakok felé fordult. Lassan visszanéztem Harryre. Még mindig engem nézett, szemügyre vette fekete ruhámat, hát nem hiába választottam hozzá a színt... Rámosolyogtam. Viszonozta a gesztust. Komisz mosolyával egy pillanat alatt kocsonyává változtatta a lábam...

Ám ebben a pillanatban megszólalt Dumbledore hangja. A teremben mindenki elhallgatott és felé fordult.
- Köszöntök mindenkit ezen a mai napon. Mindenki örömmel érkezett ma ide, hiszen végre nem csak a munka, csak a végtelennek látszó küzdelem a sötét oldal ellen... - Nicol megbökött, szemével Emma felé bökött, ő pedig alig észrevehetően Harry és David felé intett a fejével. A két férfi mintha „kő papír olló”-t játszott volna a hátsó sor rejtekében... Emmával ösztönösen egymásra mosolyogtunk, amolyan "nézd már a kis édeseket" mosollyal.
- Hadd ne húzzam a szót, tudom, mindenki izgatottan várja, hogy bemutassam az Auror Parancsnokság új „vezérét”… de higgyék el, ő még jobban izgul, mint bárki más. Hadd mutassam be Önöknek Daniel Werth-et!

Udvarias taps következett, majd az emelvény oldalán feltűnt az a férfi, akire, azt hiszem, egész eddigi életemben vártam.
És ahogy mellettem Nicol felsóhajtott, biztosra vettem, hogy fogok is még rá várni egy darabig.

Eszméletlenül nézett ki… sötétbarna haja egyenes volt és rendezett, de egy-két elszabadult tincs játékosan a szemébe lógott – meg sem próbálta elsimítani. Öltözéke kifogástalan fekete mugli öltöny és hozzá illő nadrág, egyetlen szín rajta vörös nyakkendője volt. Hanyagul zsebre dugott varázspálcájának kilógó vége tökéletesen idézte szeme színét. Ami pont abban a pillanatban megállapodott rajtam…
Döbbenetemben levegőt is elfelejtettem venni. Forogni kezdett körülöttem minden.
Szerencsére ekkor Dumledore a kezét nyújtotta Danielnek, aki így elfordult felőlem.
- Szervusz, Daniel.
- Üdvözlöm, Professzor Úr. – selymes hangját elnyomta az említett kacaja, aztán elengedte a férfi kezét.
- Lehet, hogy Daniel sosem fogja elfelejteni azt az egy hónapot, amikor kisegítőtanárként dolgoztam a Beauxbatonsban…

Daniel ragyogó mosolyától minta egy pillanatra halványabban égtek volna a gyertyák.
- …én viszont nagyon büszke vagyok egykori tanítványomra!
- Elsősorban magának köszönhetem, hogy ma itt vagyok. Bízom benne, hogy a kiváló aurorokkal együtt megalapozhatunk egy olyan rendszert, amivel harcolhatunk a sötét oldallal szemben. Már most, első pillantásra sok szimpatikus munkatárssal találkoztam… - képzelődtem, vagy tényleg felém siklott a tekintete? - … és ne feledjék: nem „vezér” akarok lenni, hanem társ és jó barát a harcban. Lesz még időnk, hogy megismerjük egymást… - Dumbledore mintha csak erre a jelre várt volna.
- Akár már most az állófogadás alatt! – volt igazgatóm tapsolt egyet, mire a terem közepén feltűnt egy hatalmas, szendvicsekkel és sütikkel megrakott asztal.

- Jó étvágyat mindenkinek! – intett az asztal felé Daniel. Kábultan néztem, ahogy a tömeg Nicollal együtt abba az irányba indul…