Elgondolkozva ücsörögtem kis irodámban, előttem az asztalon pár Smarties cukorka hevert. Mindet megettem, csak a zöldeket és a kávébarnákat nem. Úgy meredtem rájuk, mintha bármelyik megszólalhatott volna. Zöld vagy barna? Harry vagy Daniel? Jósolni akartam belőlük. De mégis, melyikkel kezdjem? Majd csukott szemmel rábökök valamelyikre…
Kopogtattak az ajtófélfán. Ijedtemben olyan gyorsan fordultam meg, hogy majdnem leestem a székről.

- Elnézést, nem akartam megijeszteni…
Az ajtóban maga Daniel Werth állt, mint egy égi jelenség. Ő is szeretheti a mugli ruhákat, mint Harry, mert ismét makulátlan barna nadrágban jelent meg, fehér inggel párosítva. Már megint ők ketten…

- Semmi gond, jöjjön beljebb. – böktem a másik székre az enyém mellett.
- Kérem. Daniel.
- Ginny.
- Szép név. – mosolygott rám szédítően.
- A Daniel is az. – nyögtem ki végső megdöbbenésem határán.
- Köszönöm. Van bármi gondos a munkával? Bármi, ami a … - tekintete az asztalomon heverő édességre siklott. Láttam, hogy megdöbbent, de elmosolyodott.
- Öö… vegyél nyugodtan.
- Zöldet vagy barnát? – nézett rám átható tekintettel.

Remek, gondoltam. Kifogtam egy szexi főnököt, aki pillanatnyilag a gondolataimban olvas. Mi van. Ha a jelentését is tudja, én menten meghalok! Zavaromban lesütöttem a szemem. Nagy nehezen kipréseltem valami ilyesmit:
- Az… az, izé, mindegy…
- Ja, jó. - emelt szájához egy zöldet. Mii?! Hogy meri megenni Harryt?
- Szóval, ha bármi gondod van, szólj nyugodtan.
- Oké.
- De komolyan. Nem mint főnök, mint barát kérlek. Rendben?
- Persze.
- Most mennem kell…
- Vegyél még egyet.
- Köszi... – vett el ismét egy zöldet. Fújj, ez undorító…
- Szia, Ginny! – lépett ki az ajtón.

- Szia… - motyogtam. Elbambulni sem volt időm, egy lila papírrepülő csapódott egyenesen a cukorkupac közepébe.
- Héj, vigyázz már! – morogtam, miközben összeszedtem az elgurult darabokat. Kinyitottam a levelet, és bekaptam egy zöld cukrot.

- Mi a f…-t keresett nálad Buzi Danny?

Aláírás nélkül is tudtam, ki a tettes. Pennakeresés után újabb zöld cuki.

- Csak a szokásosat. Kérdezgetett a munkáról meg ilyenek.
- Udvarolt neked? Gin, én mondom, az a srác homokos.
- Harry, légy szíves! Nem udvarolt /vagy mégis? Ez már flört volt?! – gondoltam riadtan /, de miért lenne ferde?
- Mert Davidhez is odament, még délelőtt. Mi ez, ha nem egy tonna homok? Azonkívül a Beauxbatons-ban tanult. Na meg virít róla.
- De hát Dave is csak a munkatársa…
- Ginny, te beleestél ebbe a Danielbe vagy csak én látok rosszul?

Az ajkaimba haraptam. Ez nem lehet igaz, ez nem történhet meg…

- Nem, nem estem bele.
- „Jó pasi”, nem? Ráadásul ő a Vezér… jó fogás!
- Harry, kérlek! Te is tudod, hogy nincs így!!
- Éppen ez az. Hogy én is tudom. Mennem kell, szia.

Nem sok hiányzott, hogy elsírjam magam. A fenébe, a rohadt, poshadt, penészes fenébe! Nem akarok összeveszni Harryvel… Hogy lehetek ekkora állat?!?!