A lányok vidáman nevetgéltek körülöttem, de én fel sem fogtam, mi a téma. Kedvenc mugli kávézónkban ültünk, fogadok, hogy csak a felszolgáló és Emma miatt… Teáscsészémbe meredtem, és próbáltam kizárni a külvilágot, amíg Nicol meg nem érintette a vállam.
- Ginny, minden rendben? Olyan levert vagy…

Akkorát sóhajtottam, hogy Jas hátradőlt, mintha elfújtam volna.
- Mesélj, Ginny! – kért Emma. Fürkésző tekintetük súlya alatt belekezdtem a történetbe.
- Daniel bejött hozzám mindenféle marhaságot kérdezgetni, a munkáról persze… - tettem hozzá Nicol döbbenettől tágra nyílt szemeit látva. – Harry pedig teljesen félreértette az egészet, és azt hiszi, hogy… hogy Daniel és én… értitek.
- Akkor nem…? – kezdte Emma, de Nicol lepisszegte.
- Ezért Harry nem áll velem szóba, pedig…

Nem tudtam folytatni a torkomat fojtó undok gombóc miatt. Nicol egy pillanatra átölelt, látva milyen pocsékul vagyok. A többiek tanácstalanul és sajnálkozva meredtek rám. Ettől a szánalomtól elszégyelltem magam. Kisgyerekek éheznek a világon szerteszét, én meg itt siránkozom egy hülye tesztoszteronbomba miatt…
- Nem tudom, mi van velem… lehet, hogy csak meg fog jönni.
- Nem, te szerelmes vagy. – szögezte le Jas. Nicol megpróbálta észrevétlenül bokán rúgni az asztal alatt.

- Hát… nem hiszem. – Emma a plafonra függesztette a tekintetét. – Harry helyes meg minden, tudjátok a véleményemet róla… - a lányok egytől egyik elvigyorodtak, s az én arcomon is megjelent egy mosoly halvány árnyéka. - … de Daniel egészen más. Ahogy bejött hozzám a délelőtt… olyan…
- Ginny, bocs hogy közbevágok – kezdte tétován Jas. Tekintetében egyfajta bocsánatkérés ült, amit nem tudtam mire vélni. – de Daniel, izé, hozzám is átjött a minap.
- Hozzám is – bólintott habozva Emma.
- Sajnos szintén. – jelezte Nicol.

Döbbenetemben szólni sem tudtam. Daniel minden nőhöz elment? És ha mindegyikre úgy mosolygott, mint rám?!
- Mekkora egy paraszt szoknyavadász…! – motyogta helyettem is Jas.
- Te beszélsz? Az ég szerelmére, neked ott van Adam! – hallatszott Emma felől az ezerszer ismételt híres mondatunk.
- Ne ezen vitatkozzunk… mit csináljak Harryvel?

Jasból kitört a féktelen nevetés. Elszörnyedve állapítottam meg, mire gondol barátnőm…
- Jasmine! Rossz, aki rosszra gondol. – figyelmeztette Nicol.
- Bolond, aki nem… - védte magát Jas.
- Jó, te jársz Adammel, az más. Én viszont nem teperhetem le a folyosó közepén Harryt…
- Bár valljuk be, meglenne az eredménye… - vigyorgott Emma.
- Em, légy szíves! Komolyan kérdeztem.

- Nem tudom. – nézett rám tanácstalanul Nicol, majd felragyogott az arca. – Miért nem kérdezed meg Hermionét?



Másnap délelőtt, kihasználva az ismételt pangást, a használaton kívüli női vécébe vonultam, majd a szokott bűbájjal lezártam az ajtót. Szemem lassan szokott hozzá a félhomályhoz. A lustán csöpögő csap mellé telepedtem, majd előbányásztam a zsebemből Nicol közönséges, mugli telefonját, és tárcsáztam a bal kezemre írt számot. Nagyon reméltem, hogy nem zavarom meg két rendkívüli eset között…
Hermione két csöngetés után felvette. Furcsán nagy volt a csönd körülötte, és a hangja is valahogy… szokatlan volt.

- Szia, Hermione, nem zavarlak?
- Szia, Gin. Nem, Tudodhol vagyok… - Tudodholnak hívjuk egymás között a Grimmauld téri főhadiszállást, hogy nem rajtunk bukjon el az ügy. De mit keres Mione kedd délelőtt Tudodhol, ha dolgoznia kéne, mint minden más sanyarú sorsú halandónak? Hermione sosem mulasztana önszántából… Ez annyira szokatlan volt, hogy rá is kérdeztem.
- Miért nem vagy a Mungóban?
- Majd elmondom, de kezdd te.

Előadtam neki a történteket. Tudtam hogy nem hagy a pácban…
- Jaj, Ginny… Harry hiába néz ki úgy, mit egy elmebeteg sátánista, hidd el, nem harapja le a fejed, ha eléállsz, és bocsánatot kérsz… jól értelmezem, hogy nem érdekel már az a Daniel?
- Igen. – válaszoltam meglepő magabiztossággal.
- Akkor nincs más hátra, kérj bocsánatot Harrytől. Képzeld magad a helyébe.
- Persze, eddig oké. De miért…?
- Nagyon kíváncsi vagy ma, Ginny… Eredetileg csak a szombati gyűlésen akartuk elmondani, de...
- Hermione!!
- Jó, jó… csak kérlek, ne sikíts. Ronnak és nekem kisbabánk lesz!
A telefon kicsúszott a kezemből, és a mosdókagylóba pottyant. Pár csepp víz egyből a kijelzőre hullott.

- Ginny, itt vagy? – szólongatott Hernione. Bizonytalanul emeltem fel a mobilt miután beletöröltem a nadrágomba.
- Igen, bocsi. Jaj, ez csodálatos! De nem vagytok ti épp összeveszve Ronnal?
- Ó, már nem, tudod, két napja kibékültünk, mert…
- Oké, oké, ne teregesd ki itt nekem a szennyest… - nevettem. – Az a fő, hogy most együtt vagytok. Hány hetes a pici?
- Hat-nyolc. Furcsa is, hogy ennyire rosszul érzetem magam.
- Te szegény.
- Nem, nem. Épp ellenkezőleg…
- Miért, van még valami, amit nem tudok? – mosolyodtam el.
- Igen. Ron megkérte a kezem…

A mobil ismét kiesett a kezemből, de most egyenesen a földre. Megadta magát a gravitációnak és darabokra hullott…