Gyerünk, Ginny, most vagy soha! – bíztattam magam, hogy meg merjem tenni a Nagy Tervet…
Először is, átmegyek Harryhez. Bocsánatot kérek tőle, és hagyom, hogy megcsókoljon.
Vagy nem lesz minden ilyen egyszerű?
Felálltam, és elindultam a szomszédos irodába. Tudtam, hogy halál ideges vagyok, nem is próbáltam palástolni. Meghallottam azt a borzalmas zenét, azonnal kirázott a hideg is. Na csak ez kell, hogy Harry harapós kedvében is legyen.

Tervem már itt csődöt mondott. Harry nem volt egyedül, a számomra is ismerős David Lovegood állt mellette. Csak annyi hasznom volt a dologból, hogy megnézhettem, mit eszik rajta Emma. Szőke haja még hosszabb volt, mint a Roxfortban és az aurorképzőn, kék szeme pedig szinte világított sápadt arcából. Sosem szerette azt a zenét, amit Harry, sokkal lazább stílust képviselt. Ezt jól tükrözte halványkék, fehérrel koptatott bakancsa, ami tökéletesen idézte szemét, és vicces képekkel díszített pólója. Viszont annak ellenére, hogy ez a tünemény éppen rám mosolygott és köszönt, engem csak a mellette álló, komor, talpig feketébe öltözött, karikás szemű egyén érdekelt. A látványt majd elmesélem Emnek.

- Dave, légyszi hozz valami kaját. Csak annyira siess, hogy nem lyukadjon ki a gyomrom! – a férfi szalutált és kifordult az irodából. Kettesben maradtunk Harryvel. Nem nézett rám, csak miután lejjebb vette a hangerőt. Felém fordult, karjait pedig makacsul összefonta maga előtt.
- Harry, én szeretnék… szeretnék tőled bocsánatot kérni. Iszonyatosan bunkó tapló voltam, de…

- Figyi, haver, húsosat vagy a…? – David állt az ajtóban és miután elhallgatott, döbbenten figyelni kezdte kettesünket. Megrekedt bennem a szó, végül Harry förmedt rá Dave-re.
- Tökmindegy, csak húzz el innen!
- Oké, bocsi.
David sarkon fordult, én pedig visszanéztem Harry végtelenül zöld szemébe.
- Szóval, nagyon sajnálom. Egy paraszt állat vagyok, de még tudok rajta vál…

- Öhhm, elnézést, Harry…?
Daniel állt az ajtóban, elsőre fel sem fogtam döbbenetemben. Egyre kínosabb volt a helyzet, én itt beszélni próbálok Harryvel, de valaki mindig közbeszól… Ő volt az, aki előbb megelégelte a helyzetet.

- Idefigyelj, Werth, Ginnyvel épp egy magánbeszélgetést folytatunk, úgyhogy megtisztelő lenne, ha elhúznád a fenséges pofád végre!!
Na hát ettől a mondattól kifeküdtem. Daniel megadóan a magasba emelte karjait, és távozott. Harry ismét felém fordult.
- Bocs.
- Semmi gond, én…

- Csak simát vettem, mert…
David robbant be a helységbe, kezében egy kajászsákkal. Ismét Harry volt az, aki felordított.
- A kurva életbe, repülj már ki innen Dave!!!!
- Nekem mennem kell. – motyogtam, majd a csövekként álló David mellett kirohantam a helységből.

Percekig csak meredtem magam elé. Hogy lehetek ekkora marha?! Miért nem tértem a lényegre, miért futamodtam meg? Öncsépelő gondolataimból egy papírrepülő riasztott fel.
A francba, gondoltam, semmi kedvem a lányok ömlengéseihez. El akarok süllyedni az önsajnálatban. Aztán mégis a levélért nyúltam, de azonnal el is kaptam a kezem. A lila papír füstölgött. A szürke csík pillanatok alatt a magasba kúszott.

Felemeltem a papírt és óvatosan kinyitottam. Pár másodpercig gyengén füstölt, majd kitisztult előttem a kép.
Egy árva szó nem volt a papíron. Csak egy szív. Egy cigarettával a lapba égetett szív.
A pulzusom kettőt kihagyott. Aztán már csak arra tudtam gondolni, hogy menten, de azonnal meghalok…

- Harry…? – szaladtam át a szomszédba.
- Hm? – fordult meg a férfi, gyanúmnak megfelelően cigivel a kezében.
- Ezt… te küldted?
Felállt, és mellém lépett. Arcán halvány mosoly játszott.
- Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz a felfogásod, Ginny… - suttogta.
- Nem, csak nem mertem elhin…

Mindig utáltam, ha belémfojtják a szót. De ez nem vonatkozik szerelmem csókjára…