Ám azzal, hogy nem állt ellen, a halálfalók azt hitték, sokkos állapotba került, így meglazították a szorítást. Figyelmüket lekötötte a riadalom, s nem törődtek a fogollyal. Hermione megérezte ezt, s egy tervet eszelt ki gyorsan..
Mikor eljött a pillanat kiszabadult a szorításból. Kitépte a döbbent csuklyás kezéből, a pálcát. Magára szegezte s elmormogott egy varázsigét. Már csak egy dühös kiáltást hallott a háta mögött.
-Kapjátok el!

Futni kezdett, be a legközelebbi ház mögé. Sietve nekilapult a falnak s úgy lopakodott.
Így macska alakban nehezebb volt észre venni. Fekete macska a sötétfűben. Szinte lehetetlen. Varázspálca nélkül azonban nem volt elég ereje fenn tartani a varázslatot, halk pukkanás kíséretében vissza változott eredeti alakjába. Alig, mert levegőt venni, úgy félt, hogy meghallják s rátalálnak. Szorosan neki lapult a ház falának. Így a köpenye nélkül, az éjszakai fagy újra körül fogta, most még nagyobb erővel támadta érzékeit. A kezeit és a talpát a harmatos fű zöldre festette, ahogy végig kúszott a földön. Hallotta üldözői hangját, ahogy jajveszékelnek s káromkodnak.
Nem először siklott már ki a kezeik közül, de ez idáig egyszer sem sikerült ilyen közel kerülniük hozzá, s egyszer sem találkozott még…. vele.

Néhány évvel ez előtt, mikor elment, azt hitték csak egy kis idő, s visszatér, azt képzelték elhagyta az országot, de hamarosan visszatér. Azonban hiába várták, hónapokon át, ő nem tért vissza. Fél év múltán, egy ismeretlen, és az eddigieknél is erősebb halálfaló tűnt föl a színen. Senki sem tudta ki az, hisz, aki szembe találkozott vele, az életével fizetett. Ám pusztítása nyomán maradt jelkép, villám és a kígyó… sejtették, hogy kivel állnak szemben, de most, most már, e sejtés, Hermione számára bizonyságot nyert. Legrosszabb rémálma vált ezzel az éjszakával valóra.

A kiáltások halkultak, majd teljesen megszűntek. Hermione nagyot sóhajtott, most már biztosra vette, megmenekült. Lélegzése szabálytalan volt, s a halott férfi képe még mindig ott lebegett a szeme előtt. Gyorsan megfordult, hogy kereket oldjon, azonban terve rögvest kudarcba fulladt. Ugyanis szembe találta magát Harryvel. Olyan váratlanul érte a fiú megjelenése, hogy majdnem felsikoltott ijedtében. A döbbenet azonban a torkára fagyasztotta a sikolyt.
-Ügyes próbálkozás.- mondta, majd megragadta a lányt a nyakánál fogva.- Ha még egyszer megpróbálsz szökni, megöllek!- fenyegetőzött vicsorogva,
-Úgy sem tennéd meg!- sziszegte Hermione, bár korán sem volt olyan biztos benne.
-Ohh… gondolod… ?- suttogta sötéten mosolyogva, a szemében megcsillant valami. Fogta a véres tőrt, amit még mindig a kezében tartott és a lány arcához emelte, finoman végig húzta az álla mentén, egy halvány szimbólumot karcolt a bőrébe, az arcán. Valahol a füle és az arccsontja között. Hiába nem ejtett mély sebet, az éles fájdalom nem maradt el.
-Mit művelsz?- kapott az arcához a lány.
-Most már nem szökhetsz el előlem!- suttogta, majd elengedte. -És most menj!
-Miiii?- tátogta a lány.
-Fuss, menekülj!- mondta vigyorogva- Egy kis fogócska. Mit szólsz?
Túl könnyű lenne, csak így elkapni téged. Nincs benne semmi izgalom. Sokkal élvezetesebb lesz megkaparintani téged, másodszor.
Látni, ahogy kétségbe esetten menekül, s a reménytelen harc lassan az őrületbe kergeti, gondolta a fiú.

Hermione hatalmas szemekkel nézett rá. Játszani? Szóval ennyit ér neki, egy játék. Csak élvezetből hagyja futni. Azért, hogy lássa a kétségbe esett menekülést, a reménytelen küzdelmet ellene. Hát az elmúlt évek a semmibe vesztek?
-Miből gondolod, hogy újra csapdába csalhatsz?- sziszegte. Nem értette ezt a fenemód magabiztosságot.
-Hidd el, amit egyszer elhatározok, azt véghez is viszem. S a célpont most te vagy.-
suttogta.
A lány tett egy bizonytalan lépést hátra, majd még egyet. Aztán futásnak eredt, át a kerten, a kerítésen, végig a kihalt utcákon. Közben csak egy valami lüktetett a fejében, Hangosan ordítva a kérdést:

Miért?

Miért engedte el? Kegyelemből? Vagy ahogy mondta, csak játszani akar vele? Kutya macska játékot játszanak. Hisz ő is tisztában volt vele, ha egyszer őt szemelte ki magának áldozatnak. Akkor nincs az a személy, vagy varázslat, ami megmenthetné.


Eközben a csatlósok hopponáltak, úti céljukhoz érkezve döbbenten látták, hogy a fiúnak fülig ér a szája, annak ellenére, hogy foglyuknak sikerült kicsúszni a markukból, újra.
Egy pillanattal később az ajtó kitárult, s egy sápadt, szőke hajú fiú lépett ki rajta.
-Minek örülsz ennyire?- kérdezte.
-Az egyik Rend tag fog minket személyesen körbe vezetni a főhadiszálláson.
-Ezt hogy érted?- vonta fel a szemöldökét
-A lány most egyenesen a Főnix Rendjéhez szalad, hogy megtalálja Dumbledort, s egy kis bűbájjal, erről én mind tudni fogok.
-Miféle bűbájjal?- kíváncsiskodott.
-A Sceteryps- bűbáj.- válaszolta. Kigyújtotta a kezét tenyérrel fölfele, majd lassan ökölbe szorította az ujjait.
Halvány fény szűrődött ki az ujjai közül. Mikor újból kinyújtotta az ujjait, ugyanaz a szimbólum jelent meg a tenyerén, amit nem rég a lány arcára karcolt. Aztán egy fénygomb jelent meg a kezében, sebesen forogva. Néhány másodperc múlva megállt s a gömbben egy kép sejlett fel.

Egy sötét árnyék rohant keresztül a Roxfort kastélya előtt elterülő mezőn. A harmatos füvön csúszva- botladozva haladt előre, míg el nem érte a hideg kőlépcsőket. Utolsó erejét is összeszedve szaladt végig a kőfolyosókon. A nagy rohanásban észre sem vette a szobából kiszűrődő fényt, kopogás nélkül rontott be az igazgató irodájába. A kilincsre téve a kezét, hirtelen bele nyílalt a fájdalom az arcába, odakapta a kezét, s belépett a szobába.


-Igazgató úr!- lihegte kétségbe esetten. A szobában körbe emberek álltak, minisztériumi főtisztek, Rend tagok, professzorok. Mind tágra nyílt szemmel nézték a lányt, aki igencsak megviselt állapotban állt a küszöbön. A ruhája szakadt volt és vizes, a kezei piszkosak.
-Mi történt Granger kisasszony?- sikoltott fel McGalagony professzor és oda sietett a lányhoz. Ráterítette köpenyét, majd beljebb tessékelte.
-Elkaptak.- felelte tömören.
-Arra magunktól is rájöttünk, azt mondja el sikerrel járt!?- pirított rá Piton.
-Nem, egészen.
-Ezt meg hogy érti?
-Voltak látomásaim, de egyik sem jelentős. Valószínű, hogy nem ő az, akit keresünk. De- lehajtotta a fejét, pár könnycsepp hullott a földre.
-Mi de…?- nyomatékoskodott a professzor.
-De sikerült megtudnom valamit, ami segíthet.- pillantott fel újra, mélységes szomorúsággal a szemében.
-Megosztaná velünk is ezt a fontos felfedezést?- gúnyolódott. A lány dühös pillantást küldött felé.
-Most már biztosan tudom, ki az új csatlós.- szavai mentén mintha megfagyott volna a levegő, mindenki néma mozdulatlanságba dermedt, feszülten várták a nevet.
-Harry Potter .
-Az nem… nem lehet-, tátogta a miniszter és tétován leroskadt az egyik közeli székbe. Hiába sejtették a halálfaló személyét, de a tény, a megingathatatlan igazság azért még mellbevágó volt. Hisz eddig legalább reménykedhettek benne, hogy félre értelmezték a jeleket, de ez után…
-Ez… ez biztos?- lehelte McGalagony. A szobában állok olyan arccal várták a választ, mintha a világ sorsa függne tőle, Hermione bólintott. Mintha a halálos ítéletükre bólintott volna.
Először Dumbledor találta meg a hangját.
-Akkor nincs más választásunk, újra létre kell hoznunk a Liliom Rendet.
Többen hitetlenkedve néztek rá, mások szomorúan bólintottak.
-Mi az a Liliom- rend, professzor?- nézett körbe zavartan Hermione.
-Azt hiszem ehhez semmi köze, elmehet- szólt közbe a bájital tanár. Ám Dumbledor fölemelte a kezét.
-Nincs igaza Perselus, azt hiszem Miss Grangernek több köze van mindehhez, mint azt hinné.- azzal Hermionéhez fordult.
-A Liliom- rend egy évszázadokon keresztül fennálló csoport volt. A tagja mind nők, az ő feladatuk volt megvédelmezni a jót, ha már semmi más nem segített a háborús időkben. Ginevra, Heléna, aki a görögöknek segített Trójánál, Matahari, a híres kémnő, ismerősen csengenek?
-Persze, hisz a nevem is egy mitológiai személy neve, Heléna és Menalosz lányát hívták Hermionénak.
Piton megforgatta a szemét.
-Úgy van.- mosolyogta az igazgató- Ők mind tagjai voltak e rendnek. Mind hozzá járultak háborúk kimeneteléhez, politikai csaták életek múltak ezen nők tettein.
-De ezek az emberek mind évszázadokkal ezelőtt éltek. Nem biztos, hogy most is működne, akármit is tettek.
-E rend még 18 évvel ezelőtt is létezett. S az akkori vezetők nevei bizonyára ismerősen hangzanak majd.
-Kik?
- Alicia Longbottom és Lily Evans.
-Ők…?
-Igen. Neville és Harry édesanyjai.
-Ezt nem értem. Mi közöm nekem mindehhez… és egyáltalán milyen munkát végez ez a rend?
-Mi előtt beléptél volna az irodámba, ép erről beszéltünk. Megemlítettem a miniszter úrnak, hogy talán célszerű lenne újjá szervezni a Rendet. De ő azt mondta nincs indítékuk s hallani sem akart róla- finoman megrovó pillantással illette Caramelt.- Most azonban, úgy hiszem, az ön információi elég indítéknak számítanak.
-Még mindig nem értem mi közöm nekem mindehhez?- mondta tekintetét a miniszter és az igazgató közt.
-Az igazgató úr ezt próbálná az értésedre adni, ha nem szakítanád félbe folyton!- sziszegte Piton.
-Azonnal Miss Granger. Mint mondtam, a Liliom-rend tagjai nagyban hozzá járultak a fontos harcok kimeneteléhez. Történeteiket, mint mondtad, ismered, de nem a teljes igazságot. Az igazság az, hogy Harry szökésének is köze van ehhez.- fölpillantott egy pillanatra, a miniszter finoman megcsóválta a fejét, és döbbent arcot vágott. Mint aki egy igen fontos titok birtokába jutott hirtelen. McGalagony elfordította a fejét, Piton arca ezzel szemben rezzenéstelen maradt, nem árult el érzelmet.- Harry rájött, vagy valaki elmondta neki, nem tudom, de tudomására jutott egy titok, amit csak néhányan tudtunk. Egy titok, amit féltve rejtegettünk a világ elől, de főleg ő előle, tudva, ha napvilágot lát, szörnyű katasztrófához vezethet.
-Mi az a titok?- lépett közelebb Dumledorhoz. Mélyen valami azt súgta neki jobb nem tudni, akármi is az, a másik része viszont égett a kíváncsiságtól. Itt volt a lehetőség, a válaszok.
-Hamarosan rá jössz magad is. Nos a rend tagjai, mint ahogy azt már mondtam, nők.
Fő feladatuk, a kémkedés, beszivárognak a vezetők közé, kilesik a titkokat, s eközben nem is gyanakodnak rájuk. Nem véletlenül nők a tagjai e csoportnak.- a lány kezdte sejteni, mire akar kilyukadni a professzor, de még gondolatban is hihetetlennek tűnt, hogy e sejtése igaz legyen.
-Ez idáig egyetlen tagja bukott le, Matahari. Azt hiszem, kezded érteni, mit akarok mondani.
-Ez lehetelen!- lehelte- Ez képtelenség, hogy… ez undorító! – hátrálni kezdett- Nem lehet, hogy bárki is…
-A hazájukért tették!
-Azért, hogy megvédjék a családjukat!
-Nyugodjon meg, kérem.- McGalagony lépett elő újra. Hermione szaporán vette a levegőt és elképedt arccal.
-Azt hiszem ez egyértelmű válasz.
-Mire?- kapta fel a fejét, némileg magához térve.
-Magát szerettük volna felkérni az újjá alakult Rend élére. De ezek szerint…
-Miért pont engem?- vonta fel szemöldökét. Kíváncsisága felülkerekedett dühén.
-Meg volt rá az okunk.
-Miféle ok?
Dumbledor nagy levegőt vett, intett a lánynak, hogy üljön le. Az elfogadta.
-Nos, mint tudjuk, Harry a másik oldal híveihez tartozik. Egyetlen erős érv létezik csak, erős ahhoz, hogy átcsábítsa őt. Még pedig az igazság. Voldemort elárulta neki, azt, mit mi oly féltve rejtegettünk előre 16 hosszú éven át.
-Hát ez az, amiért elment.- sóhajtotta megtörten, s leszegte a fejét újra.- Mert ő, a Nagyúr… fia.
Szavait mélységes csönd követte. A professzor bólintott.
- Most azt mérhetetlenül dühös ránk, mindenkire, aki a régi életéhez tartozott. Gyűlöl minket, mert hazudtunk neki.
- De még mindig nem tudom miért én.
- Mert bosszút esküdött, hogy mindenkit tönkre tesz, aki hazudott neki. Ezért üldöz oly megszállottan téged, és Mr. Weasleyt is.
-De hát mi nem is…
-Ez őt már nem érdekli, elvakítja a gyűlölet.
-Hogyan tehetjük ezt előnnyé?- kérdezte.
-Már ki is gondoltam egy tervet. Ám ehhez el kell vállalnia e Rend vezetését, s újjá kell szervezni, tagokat szerezni. S persze valakit, aki tovább viszi a szektát, ha magával esetleg történik valami…
Hermione föl sem tekintett, nem is jutottak el hozzá az utolsó szavak. Most sokkal fontosabb volt a terv kivitelezése, mint a vele járó veszély.
-Mit kell tennem?- szegte fel a fejét, a szemében magabiztosság csillogott. Dumbledor elmosolyodott.