Június 15

- Boldog születésnapot, Dudley! – búgta Millicent és megpuszilta férje arcát.

- Boldog szülinapot! – tette hozzá Harry és Ginny.

- Kívánj valamit! – mondta Millicent. Dudley elgondolkodni látszott egy pillanatra, aztán lehajolt és elfújta a gyertyákat a tortáján.

Amint takarókon ülve az ifjabb Dursley kertjében a tortát majszolták, Harry elgondolkodott az élet iróniáján.

Itt van Dudley, aki tizenhét éven át gyűlölte őt, és akit ő is ugyanennyi ideig utált. Most Dudley nemhogy NEM utálja őt, de meghívta őt és Ginnyt a családi körben tartott születésnapi bulijára. Amennyire Harry tudta, Dudley senki mást nem hívott meg, csak Potteréket. Ha ezt Petunia néni és Vernon bácsi tudná, hogy a fiuk engem meghívott, őket pedig nem, tutira kiborulnának - gondolta Harry, figyelve a David Dursleyvel játszadozó kis Lilyt. Úgy tűnt, összebarátkoztak a gyerekek, ami kifejezetten jó dolog, hiszen együtt mennek majd a Roxfortba.

Egy Dursley a Roxfortban… micsoda gondolat!

- … és hogyan sikerült ennyit fogynod, Millicent? – kérdezte Ginny, a második szelet tortáért nyúlva. Állandóan éhes volt - négy helyett evett, ugyebár.

- Ó… - kuncogott Millicent. Testének változása az arcán különösen feltűnő volt, vékonyabb és sokkal csinosabb lett. – Emlékszel arra a szerencsétlen esetre Harry születésnapján… Gilderoy Lockharttal? – Ginny bólintott. – Nos… nem is volt annyira szerencsétlen. Dudley hetven kilót fogyott… és Lockhart olyan magabiztos lett, hogy beiktatta ezt a karcsúsító módszert a szépségszalonja szolgáltatásai közé. Jobban megy neki, mint valaha, és alig maradt kövér boszorkány Nagy-Britanniában. Mind eljöttek a szépségszalonba, és lefogytak. Én is. Az édesanyád… azt hiszem, ő is gondolkodhatna rajta…

- Az anyám úgy jó, ahogy van – mondta Ginny. – Apának így tetszik. Van mit fogni rajta, tudod…

Millicent kuncogott. – Még egy kis tortát?

- Igen, kérek – bólintott Ginny.

- Drágám – vágott közbe Harry. – Három szelet már elég lesz. Meghízol, ha így folytatod.

- Ugyan már, Harry, legföljebb elmegyek Lockharthoz, ha kell! – felelte a felesége.

- Szó se lehet róla! – nevetett Harry. – A közeledbe sem engedem Gilderoyt!

- Sajnálom, de a közelében lesz… ugyanis őt is meghívtuk a feleségével – felelte Dudley. – Úgy látszik, elfelejtettem megemlíteni neked…

- Micsoda? Gilderoy idejön? – képedt el Harry.

- Jut eszembe Lockhartról, hallottad, hogy végül elvette azt az Anck-sun-Amunt? – kérdezte Millicent.

- Igazán?

- Öhm… muszáj volt – somolygott Dudley – Jön a baba.

- Ó… szegény, szegény kölyök! – rázta fejét Harry. – Szinte látom a lelki szemeimmel: kék szemek, loknis szőke haj és szilárd meggyőződés, hogy ő a világegyetem közepe.

- Talán az anyjára üt majd – vetette fel Ginny. – Csak azt remélem, hogy Percy gyereke NEM az apjára üt majd.

- Percy Weasley? Ő is apa lesz? – kérdezte Millicent, szeme sarkából a gyerekeket figyelve.

- Ja… sajnos – sóhajtotta Harry. – Mióta áprilisban hazatértünk Angliába, mást sem hallottunk tőle, mint dicshimnuszokat a leendő fiáról, aki a következő mágiaügyi miniszter lesz, legalábbis őszerinte.

- Az lenne csak szomorú nap a nagy-britanniai varázsló társadalom számára, ha Percy tulajdonságaival ülne valaki a miniszteri székbe – sóhajtotta Ginny. – Lily hova mész? – szólt a kislánya után, aki láthatóan nem hallotta őt. A kis Lily Potter követte Davie-t a kertkapu irányában. Ketten álltak a kapuban és bekukucskáltak a kertbe. Ginny oldalba bökte Harryt, ő felnézett és bandzsított a kora délutáni napfényben. Harry még a naptól elhomályosult látással is felismerte a két embert.

Vernon és Petuni a Dursleyt

- Hé! – Harry oldalba bökte Dudleyt, aki erre felnézett a kapura.

Dudley homlokráncolva fölállt. – Mit akarnak ezek itt?

- Talán fel akarnak köszönteni a születésnapodon – vont vállat Millicent és ő is fölállt, lesimította rövid szoknyáját, amely tökéletesen illett karcsú alakjára. Kézen fogta a férjét és odasétáltak a Dursley szülőkhöz.

Harry nézte őket, ahogy távolodtak tőle és Ginnytől, és el kellett ismernie, hogy elképesztően jól néztek ki együtt: mindketten karcsúak, Dudley jóképű (Ginny szerint tök szexi volt szoros farmernadrágjában) és Millicent is sokkal csinosabb, mint korábban.

Harry felsegítette feleségét a földről, és a kerítésnél állókat figyelték. Túl messze voltak, ahhoz, hogy lássák Vernon és Petunia arckifejezését, vagy hallják a hangjukat, de Harry biztosra vette, hogy valami… érzelmes dolog történik a Dursley szülők és az ifjabb Dursley pár között.

Látta, hogy Dudley kinyitja a kaput, beengedi szüleit és Petunia rögtön lekuporodik Davie-hez, és szorosan átöleli. Testének tisztán látható rázkódásából Harry sejtette, hogy az asszony sír.

Dudley beinvitálta szüleit a házba.

Amint Petunia és Vernon odaértek Potterékhez, Vernon ingerült pillantást vetett Harryre.

- Szervusz Vernon bácsi, Petunia néni.

Mr. Dursley bajusza megrándult, mintha nem akarna válaszolni, de Dudley nagyon csúnyán nézett rá, így mégis kierőltetett egy rövid sziát.

- Jó napot Mr. és Mrs. Dursley – üdvözölte őket Ginny is.

- A feleséged, mi? – vonta össze szemöldökét Vernon.

- Igen. ő Ginny – mosolygott Harry, átkarolva az asszonyt.

- És ez a lányod – mutatott Vernon Lilyre. A kislány bosszankodni látszott attól, hogy Petunia karjára vette új barátját, ezzel távol tartva tőle a kisfiút.

- Igen, ő az – bólintott Harry.

Petunia ekkor nézett először a kislányra, és levegőért kapott meglepetésében, majdnem elejtve Davie-t.

- Lily! – lehelte.

- Igen, ez a neve – bólintott Ginny.

- Nem… úgy értem… Lily Evans – dadogta Petunia. – Az én… húgom. – Letérdelt, és letette kisfiát a fűre. – Lily… - Hirtelen kinyújtotta a karját és átölelte a kislányt. Lily nem örült neki.

- Mami! – sikított Ginnyért, aki gyengéden kihámozta Petunia karjaiból a kislányát.

- Hűha… - állt fel Petunia. – A megszólalásig hasonlít rá… hihetetlen…

- Ja, persze, hihetetlen – horkant föl Vernon. – És gyanítom, hogy pont olyan abnormális, mint a húgod.

- Ne merészeld sértegetni a lányomat! – morogta Harry a nagybátyjának. – Mindent lenyeltem tőletek tizenhat éven át, eltűrtem minden szeszélyeteket, szó nélkül elviseltem a rossz bánásmódot… de nem engedem, hogy abnormálisnak nevezd a kislányomat!

- Talán menjünk be a házba, jó? – vágott közbe Millicent, látván, hogy a helyzet egyre rosszabb és rosszabb lesz.

Petunia újra felvette kisfiát, és mindannyian a ház felé indultak.

- Mi a helyzet a tortával? – kérdezte Dudley.

Harry körülnézett, hogy biztosra vehesse, a szomszédok nem néznek oda, aztán előhúzta varázspálcáját és az abroszra mutatott vele, amely a tortával és a többi étellel rögtön besuhant a házba.

Vernon felhördült és a szívéhez kapott. – Hogy… hogy merészeled… ezt előttem?

- Igazad van, nem kéne varázsolnom normális muglik előtt, de te bácsikám nem számítasz annak – vigyorgott Harry, és belépett a házba.

Nemsokára mind elhelyezkedtek a nappaliban, Ginny ölében tartotta Lilyt (a kislány még mindig rémült volt attól, hogy egy olyan csúf banya, mint Petunia megölelgette) és Petunia Davie-t fogta (a kisfiú megunta a csúf vén banyát és Millicent után kezdett sírni).

- Látom, szépen berendezted a házat – jelentette ki Vernon, körülnézve. – Semmi nyoma az abnormalitásnak… - tette hozzá elégedetten, míg közelebbről vizsgálta a függönyt. – Miféle furcsa anyag ez? – Megfogta és megtapogatta az anyagot. Furcsán hidegnek érezte.

- Hó – vont vállat Millicent.

- Hó? Júniusban? – Vernon összeráncolta szemöldökét, és olyan gyorsan engedte el a függönyt, mintha nem is hideg lenne, hanem égetné a kezét. – V… varázslat, ugye?

- Igen, az – bólintott Dudley – és azt gondolom, tök jól néz ki. Harry felesége épp most tanította meg Millinek, hogyan kell függönyt készíteni hópelyhekből.

Petunia ráncolta az orrát, de el kellett ismernie, hogy tényleg jól néz ki. Ginny még a Durmstrangban tanulta ezt a bűbájt Aarontól. Mióta Aaron és Desideria visszaadta Harry varázserejét, Azgardban laktak. Minden barátjuknak sirályokat küldtek (ott fent a messzi északon nem élnek baglyok), és beszámoltak boldogságukról. Hermione meglepetésére visszaküldték a varázspálcáját is. Aberforth, McGalagony és Krum szintén sirálypostával kapta vissza elrabolt pálcáját, miután Aaron megtalálta őket Anor szobájában.

Aaron megígérte Dennisnek, hogy ő és felesége meglátogatják őt Nagy-Britanniában a nyáron. Dennis annyira izgatott lett, hogy nem figyelt rendesen a Trimágus Tusa utolsó próbáján, amelyen jegesmedvéket kellett megmenteni úszó jégtáblákról. (Ezt a próbát a Finn öböl néptelen partján tartották, mivel a Durmstrang tava nem volt elég nagy hozzá.) Persze a bajnokok útját a medvékhez különféle akadályok, és rosszindulatú, bár félig megfagyott sellők nehezítették meg. Dennis egy eléggé ronda sellővel bajmolódott, míg Guillaume lecsúszott az úszó jégtábláról, és a vízbe esett. Így aztán Mileta nyerte meg az utolsó próbát, és két ponttal megelőzve Dennist, a tusát is megnyerte. Dennis lett a második, és a francia fiú a harmadik helyezett. Dennis valahogy mégsem bánta, hogy nem győzött. Örült Mileta boldogságának.

- Mileta csak azér’ nyehrt, mer’ a Durmstrang adott otthont a tusának. Legutóbb a Roxfohrt győzött, mert ők voltak a ’ázi gazdák – jelentette ki Guillaume a harmadik próba után. – Legközelebb a Beauxbatons lesz a ’ázigazda és győzni fog.

- Persze, mert valaki más lesz a Beauxbatonsos bajnok, nem te – vigyorgott Dennis, kézen fogta Miletát és elvezette a sértődött francia fiútól és a dühös Madame Maxime-tól, aki személyes sértésnek tekintette, hogy már második alkalommal a Beauxbatonsos bajnok szerezte a legkevesebb pontot a tusán.

Harry, aki csak egy napra tért vissza a Durmstrangba, hogy bíráskodjon a harmadik próbán, próbálta vigasztalni Olympe-ot.

A boszorkány azonban vigasztalhatatlan volt. – Ideje, hogy Rhubeusnak és nekem gyerekhünk legyen. – mondta a félóriás asszony. – Aztán a gyerekhünk Beauxbatonsos diák lesz, és idővel bajnok, és megvehri a Roxfohrtot és Durmsthrangot.

Harry próbálta elképzelni a félóriás bajnokot, és azt gondolta, kicsit igazságtalan előnye lenne; de nem adott hangot véleményének, csak bólogatott. – Én is azt hiszem, hogy önnek és Hagridnak gyermeket kell vállalni, Madame Maxime. Hagrid csodálatos apa lenne. – Gondolatban Harry hozzátette: Szeretném látni azt a bébiszittert, aki megbirkózik egy 30 kiló születési súlyú babával!

Mindent egybevetve a tusa rendben lezárult, és McGalagony nem tűnt szomorúnak Dennis második helyezése miatt. Egyszerűen túlságosan el volt bűvölve attól, hogy Aberforth-szel lehet.

Harry nagyon boldog volt az idős pár boldogsága láttán, és megkönnyebbült, hogy az ifjabb Creevey és Krum kisasszony is olyan jóban voltak egymással, csak a továbbra is magányos Viktort sajnálta. Nagyon remélte, hogy egy szép napon Viktor is túljut Hermione iránti reménytelen szerelmén… és remélte, hogy egyszer Draco is elfelejti Ginnyt.

- Drágám? – Ginny hangja rázta fel Harryt merengéséből.

- Igen? – nézett körül Harry, és rájött, hogy még mindig Dudley házában van.

- Millicent kérdezett valamit a jövendő meccsedről – válaszolt a felesége.

- Ó, az… - bólintott Harry. – Nos… mit akarsz tudni róla?

- Nem vagy ideges? – volt Millicent első kérdése.

- Hmm… egy kicsit. Neville átkozottul jó fogó lett. Biztosan jól meg fog izzasztani.

- Én hiszek benned, drágám – Ginny megcsókolta az arcát. – Neville nem jobb nálad.

- Talán nem… de egyáltalán nem is rosszabb nálam. Már láttam őt kviddicsezni…

- Skvid dics? – kérdezte Petunia.

- Kviddics – felelte kórusban Harry, Ginny és Millicent

- Ez az a… az a… világkupa dolog, ugye? – morogta Vernon.

- De jó a memóriád, bácsikám – mosolygott Harry.

- Hm, apa… - vágott közbe Dudley, hogy elterelje a beszélgetést a mágiáról. – Még nem mondtad el, miért vagytok itt. Boldog születésnapot kívánni nekem, vagy mi? Nem is hoztatok ajándékot! Milyen szokatlan…

- Akartunk… - szólalt meg Petunia, - … de apád új vállalati kocsijának a csomagtartója nem volt elég nagy a negyvenegy ajándéknak, drágám.

- Negyvenegy? – képedt el Dudley. – De anya… apa… felnőttem, tudjátok… már nem a régi Dudley vagyok, aki hisztizik, ha nem kap elég sok ajándékot. Felnőtt vagyok már, és… - hangja elcsuklott - … elég ajándék nekem, hogy eljöttetek.

- Ó, Duddy! – Petunia felugrott és karjaiba zárta ’kicsi’ fiát. – Duddy, bocsáss meg nekünk, kérlek!

- Anya… nem tőlem kell bocsánatot kérned – Petunia Millicentre nézett. – Nem, még csak nem is Millitől, hanem Davidtől.

Anyja szipogva eleresztette. – Ó, Duddy… fogalmad sincs, mi éreztem, amikor ráébredtem, hogy Davie elment… persze tudtam, hogy ti ketten vittétek el, mégis… szörnyen éreztem magam… és apád is. – Vernonra nézett, aki kibámult az ablakon és úgy tett, mintha nem figyelne oda. – Persze tagadta… de neki is hiányzott. Ez… ezért vagyunk itt. – Kisebbik fiára pillantott, aki Liliyvel kergetőzött az asztal alatt. – Vissza akarjuk kapni őt.

- Micsoda? – kapott levegőért Millicent. – Szó se lehet róla! – Lehajolt és felvette a kisfiút, aki rögtön hisztizve követelte, hogy tegyék le. Azonban Millicent nem engedte el. Olyan szorosan ölelgette, mintha félne, hogy Petunia egyszerűen kitépi a karjából.

- Egyetértek Millivel – szólalt meg Dudley. – Ti sosem értettétek meg a mágiát, anya. Sem te, sem apa nem értettétek, és még mindig gyűlölitek, ismerjétek el. Mindig problémátok volt Davie akaratlan varázslataival. Túl öregek vagytok és mindig olyan idegesek… egyszerűen nem tudnátok felügyelni egy varázsló gyereket. Emlékezzetek csak mennyire kiborultatok, amikor Davie röptette a tortát… és az csak a kezdet volt. Ebben a kis csirkefogóban több mágia van, mint el tudnátok képzelni.

- De… Duddi! – kiáltotta Petunia. – Ő az ÉN FIAM!

- De én vagyok az anyja! – vágott vissza Millicent. – Én megértem és irányítani tudom a mágikus tevékenységét, míg nem megy a Roxfortba. Te nem tudod, Petunia. Majdnem egy évig voltam az anyja, és most nem adom vissza neked!

- Ő a mi fiunk! – dörögte Vernon. – Az én fiam!

Dudley kihúzta magát, ezáltal jóval magasabbnak látszott, mint az apja, és így szólt: - Számodra mindig abnormális kis teremtés marad! Mindegy mennyire szereted is, soha nem leszel képes normálisan bánni vele! Hányingered van, ahányszor meghallod a “varázslat” szót! Hogyan tudnád rendesen felnevelni, mi? Különben is, volt egy esélyetek, de eljátszottátok. Most Millie és én vagyunk Davie szülei. Ti persze eljöhettek meglátogatni amikor csak akarjátok, de csak mint… a nagyszülei.

- Nagyszülők? – sápadt el Petunia. – Hogy én, mint nagymama? – a szívéhez kapott.

Harry rávigyorgott Ginnyre. Ők ketten kiválóan szórakoztak.

- Azt hiszem, jobb, ha indulunk, édesem – szólalt meg Harry. – Hagyjuk őket egyezkedni magukban… hehe… Petunia nagyi…

Ginny karjára vette Lilyt, és miután utolsó pillantást vetettek a felháborodott Dursley szülőkre, elindultak az ajtó felé.

Kimenni azonban már nem tudtak, mert az ajtóban két ismerős figurába botlottak.

- Gilderoy! – szólt Harry.

- Ó, Harry! – Lochart szorosan átölelte. – Milyen öröm újra látni téged!

- Ja, nagyon jó – Harry kibontakozott a másik varázsló karjaiból. – Áh, hello Sunny.

- Szia Harry – mosolygott rá Ankh-sun-Amun. Harry érezte, hogy kissé elpirul. Sunny régebben fülig szerelmes volt belé.

- Ó, Gilderoy! Sunny! Gyertek be, kérlek! – Millicent felugrott a díványról, letette Davie-t és az ajtóhoz sietett. – Harry, Ginny, ugye még nem akartok menni?

Harry kérdő tekintetet vetett élete párjára, aztán vállat vontak és visszatértek a nappaliba.

Lockharték követték őket, és helyet foglaltak egy karosszékben, amely elég nagy volt kettőjüknek. Üdvözölték az idősebb Dursley házaspárt, akik csak bólintottak, és gyanakodva szemlélték az újonnan érkezetteket. Petunia újra fölvette kisebbik fiát - rögtön felkapta, miután Millicent letette.

- Az ajándékod – Gilderoy átnyújtott egy rózsaszínbe burkolt csomagot Dudleynak.

Dudley kinyitotta a csomagot, amelyben egy nagy doboz égszínkék palack volt, és a címkéjükön egy zafírkék szempár kacsintgatott. Minden palackra GLSzSz, ÁKM, és férfiak részére feliratot nyomtattak. Dudley kinyitotta az egyik üveget. – After shave? – szagolgatta meg.

- After shave, arctisztító lemosó krém, arcradír, hajzselé, hidratáló krém, testápoló, hidratáló tonik, éjszakai bőrtápláló krém, tea-fa olaj, dezodor meg minden – sorolta Gilderoy ragyogva. Életében először Harry látta, hogy Gilderoy elemében van. Igazán ez volt, amire a sors rendelte őt: hogy szépségszalont vezessen és saját fejlesztésű kozmetikumokat árusítson.

- Öhm, köszi Gilderoy, szuper ajándék – mondta Dudley erőltetett mosollyal.

Harry látta, hogy Ank-sun-Amun próbálja arcizmait közömbös kifejezésre erőltetni, de majd kitör belőle a nevetés.

- Öhm… megkérdezhetem, mit takarnak ezek a rövidítések? – kérdezte Dudely. – GLSzSz?

- Gilderoy Lockhart Szépség Szalonja, természetesen! – húzta ki magát büszkén Gilderoy.

- ÁKM?

- Állat Kísérlet Mentes – jött a válasz. – Tudod, amikor először ki akartam próbálni a propoliszos krémemet egy jetin, úgy behúzott nekem, hogy bedagadt a szemem. Azóta úgy döntöttem, hogy mellőzöm az állatkísérleteket, saját jól felfogott érdekemben.

- Ó, azt hittem, hogy sajnálja szegény állatokat – jegyezte meg epésen Ginny.

- Ja, az is – bólintott Gilderoy. – Egyszer kipróbáltam az új púderemet egy doxyn, aki sajnálatosan megfulladt a púdertől. Szegényke… - szipogott Gilderoy és zsebkendőt kezdett keresni mályvaszínű talárja számos zsebében. – Aztán ott volt az a baleset az egyszarvúval… egy speciális farok-szőr növesztő bájitalt használtam nála… és az egész farok-szőre kihullott! Majdnem felöklelt az az egyszarvú!

Nem csoda, hogy Dudley gyanakodva kezdte méregetni ajándékait.

- Úgy hallottam, apa leszel, Gilderoy – szólalt meg Harry. – Gratulálok.

- Ó, köszönöm – a szőke varázsló rávillantotta 32 fogú mosolyát, és átkarolta feleségét. – Csodálatos, ugye Sunny? A fiunk lesz a minden idők legjóképűbb ifjú varázslója.

- Vagy a legcsinosabb boszorkány, úgy érted. – Anck-sun-Amun kissé gömbölyödő hasára tette a kezét és megsimogatta. – Tényleg, Millicent, Dudley, nem terveztek még egy babát? – Nyilvánvalóan nem tudta, hogy David Dudley öccse, nem pedig a fia.

- Nos… - Dudley az anyjára nézet, aki Davie-t szorongatta. – Valamikor lesz még kisbabánk, de egyelőre a fiunk elég.

- Ó, értem – bólintott Sunny. – Egy gyermek nagy felelősség. Jó, hogy a fiadnak ilyen gondos nagymamája és nagypapája van – mosolygott Petuniára és Vernonra, feltételezve, hogy ők Dudley szülei. Nem értette, miért sápadt krétafehérre Petunia, és miért lett Vernon arca gutaütéses. – Tényleg, Ginny, igaz, hogy hármas ikreket vársz?

- Igaz – mosolygott Ginny. – Attól tartok, olyan kövér leszek, mint egy bálna… de akkor még mindig megkérhetem a férjedet, hogy hozzon rendbe, ugye?

- Bármikor, édesem – biccentett Gilderoy. – A kezdeti nehézségek után a karcsúsító bűbájom a lehető legjobban működő karcsúsító varázslat lett Angliában, és az egész kontinensen. Európa minden részéről jönnek hozzám boszorkák és varázslók, csak hogy Gilderoy Lockhart Szépség Szalonjában karcsúsodjanak!

- Mit értesz kezdeti nehézségek alatt? – kérdezte Harry.

- Ó, tudod… amikor véletlenül karcsúvá változtattam Dudleyt, fogalmam sem volt, hogyan sikerült. Emlékszel, csak a tortadarabkát akartam kiköpetni vele, amin fuldoklott… tehát kísérletezni kezdtem, és eleinte az eredmények nem voltak túl bíztatóak…

- Miért, mit csináltál? – kíváncsiskodott Millicent.

- Ó, tudod… - habozott Gilderoy, – egy elég kövér házimanón próbáltam ki a bűbájt, aki napi egy galleonért jelentkezett kísérleti nyúlnak… és hát… először trollá változtattam! Méghozzá meglehetősen kövér trollá… Aztán egy tányér kalóriaszegény csirkévé változtattam… nos, ez volt az első lépés: legalább kalóriaszegény volt. Három hónap hiábavaló kísérletezés után Sunny véletlenül rájött a helyes bűbájra. Azóta az a házimanó a leggazdagabb manó egész Nagy-Britanniában. Tényleg, Mr. Dursley, – fordult Vernonhoz, – Önre is ráférne a karcsúsító bűbájom.

- Micsoda? Rám? – Vernon szeme elkerekedett a félelemtől. – Nem, köszönöm!

- De ingyenes, csak ma, csak Önnek! – ajánlotta Gilderoy.

- Köszönöm, nem – rázta fejét Vernon rémült arccal. – Szeretek kövérnek lenni! De… nem tudná esetleg… a feleségemet húsz évvel fiatalabbá változtatni?

Ebben a pillanatban Petunia felhördült, felugrott, Millicent ölébe ejtette Davie-t és kiviharzott a házból.