- Igyekeznél egy kicsit? - igazgatta meg sálját mellettem Jas. Én a csizmámba próbáltam beletuszkolni a lábam.
- Egy pillanat… nem látod… hogy küszködök? - lihegtem válaszul. Jas lenézett rám, aztán elnevette magát.
- Te jó ég, mi ez a Harry-style?
- Fogd be. - nyögtem. - Mi a Harrys…a fekete gumicsizmában?!
- Nem tudom. Ahogy így beletûröd a nadrágod, kicsit bakancsos…
- Elment az eszed. - jelentettem ki, majd felálltam. Kint az utcán egymásba karoltunk, és megkezdtük végtelen lavírozásunkat a pocsolyák között, persze csak aztán, hogy leszereltem Jas gúnyolódásait a sötétkék "horgászsapkám"-mal szemben.
- Addig oké, hogy én Adam-mel találkozom, de te hová mész?
- Kösz, hogy az arcomba vágtad egy férfi hiányát mellõlem. Kedves vagy. - húztam el a számat.
- Jaj, Ginny, tudod hogy nem úgy gondoltam.
- Oké, oké. Sellyhez megyek.
- Õ nem Harrynek a rokona…?!
- De. Csak éppen évek óta ismerem, és hetekkel ezelõtt megbeszéltük, hogy ma találkozunk.
- Hmm, így már más.
Selt igazából nagy jóindulattal lehet Harry rokonának nevezni. Ha nagyon akarom, a "nagynéni" jelzõt ráragaszthatom, de nincs olyan idõs, és nem is illik rá. Úgy három évvel ezelõtt ment férjhez, és két tündéri csemetét tudhat ötven százalékban a magáénak: a hároméves Jamie-t és a pár hónapos Marusel-t. Ötödikes korom óta ismerem, így hát nem csoda, hogy késõbb, egy hopponálás után a küszöbükön álltam.

Megnyomtam a csengõt, és vártam. És újra vártam. Aztán egy ingerült férfihang ütötte meg a fülem.
- Ne, Jamie, AZT NEE!
Döbbenten léptem hátra. Felismertem, ki szólt, de nem Peter. Reméltem, hogy tévedek. Aztán bent felsírt egy kisbaba. Marusel!
- Ne, kicsim, te ne most… - Marusel még nagyobb hangerõre kapcsolt, egy pillanattal késõbb valami csörömpölve földet ért, és víg kisfiúhang kezdett megszeppent kacagásba.
- Jamie, most aztán elég!!
Döntöttem. Lenyomtam a kilincset, és beléptem a házba. Átvágtam az elõszobán, és földbe gyökeredzett gumicsizmákkal megálltam a nappali ajtajában.
Egyik oldalamon az ijedt Jamie állt, maszatos kézzel, egy halom üvegdarabka mellett, míg a másikon, a picivel a karján…Harry!!

Mind a hárman rámnéztek, Jamie pedig mosolyogva köszönt.
- Dzsini néni… - hagytam, hogy a hasamba szaladjon, és ragacsos kis kezeivel átöleljen. Beleborzoltam szõkésbarna tincseibe. Szemem sarkából azonban az engem bámuló Harryt lestem.
- Szia, James.
Harry fekete pólóján több fehér folt csordogált, ahogy próbálta egyensúlyban tartani a síró babát és a cumisüveget. Zöld szeme egyszerre tükrözött döbbenetet és kimerültséget, bár mindkettõt próbálta titkolni.

- Azt hiszem, itt az ideje a pancsinak… - indult el a fürdõ felé a kisfiú, testvére sivalkodása és a törött tárgy miatti büntetés elõl menekülve.
- Még ne! - kiáltottunk rá Harryvel egyszerre. Megállt, és tekintetét fesztelenül járatni kezdte köztünk. Harry nem szólt, így én folytattam.
- Én elveszem a húgodat Harrytõl, és majd együtt mentek pancsolni, rendben? - Harry mellé léptem, és átvettem tõle Maruselt és az üveget. Jamie megfogta Harry kezét, aki viszont rám nézett.
- Kösz. - bólintott, majd eltûntek az ajtóban.

- Látod, csak egy nõ kellett ide. - suttogtam Maruselnek, aki hálásan szívta a tejet az üvegbõl. Leültem a kanapéra, és figyeltem, ahogy eltünteti majdnem az egészet. - Fúj, Harry bácsi éheztetett téged? -mosolyodtam el, õ pedig kinyújtózott a karomban, és ásított egy hatalmasat.
- Kösz, drágám, hogy kint maradhattam… na jó, hagylak aludni. - és hátradõlve ringatni kezdtem. Fél perccel késõbb már szuszogva durmolt is. Az asztalra raktam az üveget, és ebben a pillanatban belépett Harry és Jamie, elõbbi immár vizes pólóban, utóbbi kócos hajjal, és édes, kék pizsamában. Mellénk sétált, és apró ujjaival óvatosan megsimogatta húga buksiját. Aztán rám mosolyogott.
- Jó éjszakát, majd leteszem a vendégszobába egy macim, mint Harrynek… - suttogta a kisfiú. Szavai hatására Harryvel versenyt pirultunk.
- Nem, Jamie, én nem alszom itt.
- Azért odarakom, jó? - billentette oldalra a fejét elszontyolodva. Bólintottam, és néztem, ahogy Harryvel fölmasíroznak a szobába.

A férfi egy perc múlva ismét lejött, egy fekete halommal a kezében. Lerogyott velem szemben a fotelbe, majd minden tétovázás nélkül lekapta nedves pólóját.
- Ez a legújabb számod, Harry?
Fedetlen - és be kell valljam, igencsak izmos - mellkassal nézett rám.
- Hm? Nem, csak öltözöm.
- Helyes, már azt hittem, el akarsz csábítani.
A tiszta felsõ egy pillanatra megállt a levegõben Harry arca elõtt, aztán a tulajdonosa áthúzta a fején, és kérdõn rám nézett.
- Tessék?
- Csak a tényeket közöltem. - szavaim hatására kihúzta magát, és közölte:

- Beszélnünk kell. Most már tényleg.
- Igen, én is úgy érzem. - bólintottam, de azonnal folytattam. - Ha egy kisbaba sír, akkor három lehetõsége van: éhes, álmos, koszos. Ha felébred, akkor meg kell etetni a cumisüvegbõl - de nem ebbõl, hanem a konyhaiból, amiben még van valami. Utána valószínûleg ismét aludni akar, mert még nagyon kicsi. Remélem, menni fog. - álltam föl. A döbbenet jelzõlámpa szerûen világított az arcáról. Mellé séáltam, és átadtam neki Maruselt. Aztán elindultam kifele.

- Ginny… - suttogta, mire felvont szemöldökkel megfordultam. - Kérlek, hallgass meg.
- Tényleg bocs, de mennem kell. Szia!
Azzal tényleg el is mentem. Próbáltam nem nagyon hangosan bevágni az ajtót, de a hangra Marusel sírni kezdett, Jamie léptei dübörögtek a lépcsõn, Harry pedig valami nagyon csúnyát mondott.
Elindultam az utcán. Megkocogtattam az ablakot, így Harry felém nézett.

- Kicsik elõtt ilyet nem illik mondani! - tátogtam, majd egy utolsó intéssel távoztam. Percek múlva döbbentem rá, hogy furdal a lelkiismeretem. De miért?? Vállat vontam és számûztem gondolataimat Harry felõl…