Megjegyzés: Figyelem, HBP Spoiler! Ha még nem akarod tudni mi történt a hatos könyvben ne olvass tovább!

Ginny szabályosan lapult a Tiltott Rengeteg fái között. Fekete talárja gondosan elrejtette őt a kíváncsiskodó szemek elől. Időként lefele tekintett, hogy megnézze, a szél nem fújt e oda ágacskát, vagy valami gyökeret, és, hogy tud e előrébb lépni hangzavar nélkül. Cipője maszatos lett a sártól, mert csupán néhány órája csengett le egy zivatar.
Ginny óvatosan lépett előre, szemei a föld és a fákon túli világ között cikáztak. Megpillantotta barátait, amint ádáz küzdelmet vívnak. Csupán néhány fekete csuklyás illető rohangászott a Tiltott Rengeteg füves területén. Egyből kiszúrta Harryt, Hermionét és Ront. Ron egy jól irányzott gumilábrontással tette harcképtelenné az egyik csuklyás alakot, aki megbotolva saját lábában egy hatalmasat esett.
Hermione pálcája kábító átkokat lövellt ki szüntelenül, néhány belecsapódott egy-egy halálfalóba, de a szüntelen pálcasuhogatása elvette az erejét, így az átkok hatása igen rövid ideig tartott csak.
Ginny tekintete elidőzött Harryn. A harc miatt kisimultak a vonásai, és erőteljesen összpontosított. Az előtte álló halálfaló ereje teljében volt, szüntelenül küldte rá a rontásokat, ártásokat, Harry ereje nagy része ezek kivédésére ment el.
Ginny gondolatai elkalandoztak. Nem egészen egy évvel ezelőtti beszélgetésük jutott eszébe.

Éppen a roxforti tó körül sétálgattak Dumbledore halála után nem sokkal. Csendben lépdeltek, tudták, hogy minden egyes szónak súlya van, így jobbnak látták, ha egy ideig meg sem szólalnak. Végül aztán Harry ajkai formálták meg először a szavakat. Egy hirtelen mozdulattal Ginny előtt termett, és mélyen a szemébe nézett.
- Nem lehet – suttogta.
- Mit? – kérdezte Ginny tétován, bár nagyon is jól tudta a választ.
- Mi. Nem lehet olyan, hogy mi.
Ginny leszegte a fejét, szemeit ellepte egy furcsa fátyol.
- Féltelek. Nagyon. Voldemort nem kímél senkit, főleg azokat nem, akik közel állnak hozzám. De nem lehetsz nekem fontos.
- Miért?
- Nem akarlak elveszíteni, Ginny. Tudom, hogy nem vígasztal az a tudat, de Voldemort halála után boldogok lehetünk együtt.
- Harry… - suttogta. – Lehet, hogy Tudjukki halála még messze van. Addig mi lesz?
- A horcruxokra koncentrálok, és megpróbálom a barátaimat távol tartani Voldemorttól. Először Cedric, majd Sirius, most Dumbledore… Nem akarom, hogy te legyél a következő.
- Megértettem. De nagyon rossz.
- Lehet, hogy közelebb van Voldemort bukása, mint hinnénk.
- Lehet – mondta halkan Ginny, és szerelmét bámulta szüntelenül.

Ginny még mindig Harryt bámulta, és újabb emlékképek tolultak az agyába. Meg sem próbálta elhessegetni őket, átadta magát a múlt emlékeinek.

Ginny éppen a Griffendél klubhelyiségében próbált koncentrálni a bűbájtan házi feladatára, amikor a portrélyukon szélsebesen viharzott be Harry Potter.
- Hogy állsz a horcruxokkal?
- Jól, Ginny – bólintott Harry. – Már csak kettő kell.
- Akkor…
- Hamarosan eljön az idő, amikor Voldemort már nem lesz.
- Remélem – suttogta.

Ginny megborzongott az emléken. Hogy is hihetett Harrynek? Miért képzelte el azt, hogy a végső ütközet könnyebb lesz, ha elpusztítják Voldemort lelkének összes darabját? Újabb emlék jutott eszébe.


- Hedvig! – kiáltott fel Ginny, amikor meglátta az ablaknál szerelme madarát.
Gyorsan beengedte, és szinte hisztérikus módon tépte le lábáról a levelet.

Este hétkor a szükség szobájában. Harry

- Vajon mit akarhat tőlem? Lehet, hogy meggondolta magát, és szeretne mégiscsak velem lenni?

Este hétre Ginny puccba vágta magát, és izgalommal várta a találkozást Harryvel.
Harry már fél órával a megbeszélt időpont előtt ott gubbasztott a szobában, és próbálta magában megfogalmazni az érzéseit. Ginny nem késett, pontban hét órakor lépte át a küszöböt. Harry mélyet sóhajtott, és leemelte a tekintetét róla.
- Megkaptam a leveled – mondta bársonyos hangon Ginny.
- Különben nem lennél itt – mondta komoly hangnemben Harry.
- Miért kerestél?
- Ülj le.
Ginny kezdte érezni, hogy nem sejtet túl sok jót a beszélgetés kezdete. Nem mondott ellent Harrynek, tudni akarta végre, hogy mi folyik itt.
- Harry, mondd már miért akartál látni, mert megőrülök a kíváncsiságtól!
- Nem akarlak látni.
- Mi? Azért hívtál ide, hogy ezt közöld? Eddig se találkoztunk túl sűrűn, több, mint fél éve nem beszéltünk rólunk, hogy mi lesz, mi van. Most meg azért akartál velem beszélni, hogy nem akarsz látni?
- Igen. Megtaláltam az utolsó horcruxot, Ron idehozta Naginit, Voldemort kígyóját, és már csak el kell pusztítanom. Nem akarom, hogy részt vegyél a harcban, nem akarlak látni a harcmezőn.
- Csak nem képzelted, hogy nélkülem fogjátok megölni Tudjukkit?
- De, pontosan.
- Mi ütött beléd? Én mindent eltűrök… Nem lehetünk együtt, nem beszélhetünk arról, hogy mi lesz velünk, most már azt is megtagadod, hogy lássalak, és harcoljak a halálfalók ellen… Ez nem fair!
- Ki mondta, hogy fairnek kell lennie? Elpusztítjuk a horcruxot és Voldemortot, utána csak a tiéd leszek!
- Ez csak egy ígéret, Harry. Nagyon megváltoztál. Semmi más nem érdekel, csak Tudjukki!
- Na ide figyelj, Ginny. Voldemort tizenhat éve próbál meggyilkolni engem. Nem adhatom fel, mikor ilyen közel vagyok a győzelemhez.
- Tudom, de én veletek akarok harcolni!
- Nem. Megtiltom. Nem azért hoztam ekkora áldozatokat, hogy a legvégén mégis áldozat légy.
- Honnan tudod, hogy Tudjukki meg akarna ölni?
- Tudja jól, hogyha lenne valakim, összeroppannék, ha megölné őt. Nem kockáztatunk. Maradni fogsz, és pont.
- Ennyit akartál mondani? – kérdezte felbőszülten Ginny.
- Lenne még valami – mondta komoran. – Tudnod kell róla.
- Mi az?
Harry nem szólalt meg, csak a földet kezdte el bámulni.
- Mondd már, mi van?!
- Percy…
- Mi van Percyvel? – kérdezte hisztérikus állapotban.
- Éppen a Minisztériumba tartott, amikor megtámadták – mondta halkan Harry.
- Mi történt vele? Ugye jól van? A Szent Mungoba vitték?
- Ginny – Harry óvatosan megérintette a lány vállát. – Avery támadta meg. Rámondta a…
- NE! – üvöltött fel Ginny. – Ugye nem? Mondd, hogy nem a halálos átkot mondta rá! Mondd már, Harry!
Harry nem szólt semmit, neki is könnyek szöktek a szemébe. Ginny prüszkölni kezdett, és úgy folytak a könnyei, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Összekuporodott a széken, és zihálni kezdett, ajkait néha enyhén megfújta, hogy a könnyek tovább gördüljenek onnan.
Többet nem szóltak. Harry finoman simogatta a lány haját, és hagyta, hogy kisírja magát.

Ginny könnyei ismét folyni kezdtek, ahogy a harcoló barátait bámulta. Fájt neki az emlék. Fájt minden, ami az elmúlt egy évben történt. Újabb emlék jutott eszébe.

A lányok hálókörletében járt, éppen Hermionét kereste, hogy beszélgessenek egy kicsit. A szobában azonban csak Parvati Patil ücsörgött, és éppen egy bájitalt próbált összekutyulni.
- Hermione? – kérdezte Ginny halkan.
- Elment nagyjából egy fél órája.
Ginny bólintott, és úgy döntött, hogy megnézi, Harry és Ron a szobájában van e.
Köszönés nélkül fordult vissza, és sietősre vette a lépteit. Valami furcsát érzett, úgy érezte, valami nincs rendben. Néhány másodperc múlva már a fiúk hálókörletében volt.
- Szia Ginny! – köszönt barátságosan Seamus. – Ron nincs itt.
- Hol van?
- Nem tudom.
- De tudod. Azonnal mondd meg, hogy hol van Ron és Harry! – ripakodott rá Ginny.
- Komolyan nem tudom… - mondta megszeppenve.
- Neville?
- Én…
- Neville, ha nem mondod meg, hol vannak, rád küldöm a kínzó átkot!
Úgy tűnt ez hatott, Neville kissé összerezzent, és nagy szemekkel nézett Ginnyre.
- A Tiltott Rengetegben.
Ginny ezek után ügyet sem vetett a két fiúra, villámgyorsan kicsörtetett a szobából. Tudta mit kell tennie, barátai után indult a rengetegbe.

Ginny visszazuhant a valóságba, maga mögött hagyva a fájdalmas emlékeket. Csak nézte barátait, nem tudta mi a helyes. Szíve szerint nem tétovázott volna, barátaihoz rohant volna, hogy velük együtt harcoljon a sötét oldal ellen. Az esze azonban mást mondott: jobb, hogy itt lapul, így legalább van esély arra, hogy élve visszakapja szerelmét. A szíve és az esze gondolatai vadul kavarogtak, és amikor egy vakító zöld villanás töltötte be a kis tisztást, Ginny számára egyértelmű lett minden, hirtelen megértett mindent, és tudta, hogy mit kell tennie.