Mintha csak k�v�lr�l n�ztem volna, ahogy cs�kol�zunk. Nem sz�lalt meg a hangocska a fejemben, hogy „�r�lts�get csin�lsz!”, pedig m�r v�rtam. V�rtam a lelkiismeret-furdal�st.
Mi�ta Harryt elvesztettem, nem volt senkim. Aki pedig k�zeledni akart, el�ld�ztem magam mell�l. Valah�nyszor �gy �reztem, meg kellene pr�b�lnom valakivel, a b�ntudat v�gta bel�m a fejsz�t. Most viszont…

Tudtam, hogy amit teszek, nem fogj�k helyeselni. M�gis ott voltam �s cs�koltam azt a fi�t. �gy, ahogy tal�n m�g soha senkit. � pedig �gy n�zett r�m, ahogy m�g soha senki.

Lehajtottam a fejem. M�r �vek �ta nem l�tottak s�rni, most m�gis patakokban csorgott a k�nnyem.

Damien a szemembe hull� tincseimet oldalra sim�totta, az �llamn�l fogva gyeng�den megemelte a fejem, �s m�lyen a szemembe n�zett.

Nem tudom, honnan, de tudtam, hogy b�zhatok benne. Nem tudom, mi�rt, de tudtam, hogy ez a fi� nem olyan, mint a t�bbiek. Nem tudom, hogyan, de f�l�sleges szavak n�lk�l is �rtett�k egym�st. Csak r�pillantottam, �s tudtam, mit gondol. Tudtam, hogy a lelkembe l�t.

Fogalmam sincs, hogy t�z percet �lltunk ott a falnak d�lve, vagy h�rom �r�t, miel�tt visszak�s�rt volna a szob�mhoz, de sz�ks�gem volt r�, hogy ott legyen, mellettem.

Miut�n kinyitottam az ajt�t, m�g visszafordultam. Damien kez�t az arcomra tette, ujjaival let�r�lte a k�nnyeimet, �s megpuszilt.

Azzal bel�ptem,�s becsuktam magam m�g�tt az ajt�t, m�g egy utols� pillant�st vetve arra a gy�ny�r� szemp�rra, majd lefek�dtem az �gyamra, �s szinte azonnal �lomba szender�ltem.

***

Arra �bredtem, hogy Tonks az �gyam sz�l�n �l.

- Nem vagyok elragadtatva. Egy�ltal�n nem. – sz�lt.

�rtetlen�l b�multam r�.

- �n… - kezdtem, de Tonks k�zbev�gott.

- Nagyon is j�l tudod, hogy mir�l besz�lek. L�ttalak titeket az �jjel. �s mint mondtam, nem vagyok elragadtatva. Damien az unoka�cs�m, �s �n nagyon szeretem, de azt hiszem jobb, ha nem kezdesz vele.

- �s m�gis mi�rt? – k�rdeztem �les hangon.

- Mert � m�s, mint a t�bbi sr�c – felelte, �s zavartan kib�mult az es�cseppekkel bor�tott ablakon.

- Tudom. �ppen ez�rt…

- Honnan? – szak�tott f�lbe imm�r m�sodj�ra.

- L�ttam.

- Micsoda? – kapta fel a fej�t, �s olyan gyorsan fordult fel�m, hogy belereccsent a nyaka.

- L�ttam a… - szem�ben, akartam mondani, de Tonks megint belesz�lt.

- Ne folytasd. �rtem. – mondta, �s szokatlanul elkomorult. Sose l�ttam m�g ilyennek.

�n viszont kezdtem elbizonytalanodni. Nem tudtam, mire c�lozgat a bar�tn�m, �s nem tudtam, mire fel ez a nagy izgalom. Hiszen m�r feln�tt vagyok…

Aznap d�lel�tt a Rend tagjai s�t�ra indultak a v�rosban. Engem is h�vtak, de egy�ltal�n nem volt kedvem menni:

- Sajn�lom, de most nem hiszem, hogy veletek tartok. Nem �rzem magam t�l j�l.

Azzal felmentem a szob�mba �s az arcomat a tenyerembe temetve leroskadtam az �gyra. Nem tudtam, mit tegyek. �pp a gondolataimba m�lyedve pr�b�ltam r�j�nni, mi az, ami miatt nem lehetn�k egy�tt Damien-nel, mikor halk kopogtat�st hallottam. Feln�ztem, �s �t l�ttam az ajt�ban.

Bel�pett, �s le�lt mell�m. N�h�ny percig sz�tlanul b�multunk egym�s szem�be, v�g�l megk�rdeztem:
- Mi�rt nem besz�lsz soha?
- N�ha �gy �rzem, vannak dolgok, melyek fel�rnek egy tucatnyi sz�val. – v�laszolta, �s �tkarolta a v�llamat.
- Helyes ez? – k�rdeztem, �s felpattantam.
Damien r�m pillantott azokkal a m�lybarna szemekkel, kiny�jtotta fel�m a kez�t, mag�hoz h�zott �s az �l�be �ltetett. Most m�r alig egy arasznyi t�vols�gb�l n�ztem �t…