- Ginny, �n tudom, hogy nincs jogom belesz�lni az �letedbe, de… - sz�lt Tonks m�snap reggel az alagsori konyh�ban, ahol ketten �lt�nk az asztaln�l, forr� kaka�t sz�rcs�lgetve.
- Helyes. Akkor ne is sz�lj bele. – v�laszoltam kiss� goromb�n. Minden egyes nap el fogjuk j�tszani ezt a besz�lget�st?
- Azt hiszem vil�gosan megmondtam, hogy nem akarom, hogy Damiennel j�rj.
- Igen ezt m�r elmondtad. Azt viszont m�g nem, hogy mi�rt! – mondtam g�nyosan, �s �gy szor�tottam a kezemben a b�gr�t, hogy m�r-m�r �sszeroppant.
- De hiszen azt mondtad, tudod! – felelt hitetlenkedve. – Azt mondtad, l�ttad a… - kezdte, de ekkor ismer�s hang csend�lt az ajt�ban, �n pedig teljesen megfeledkezve Tonks megkezdett mondat�r�l, �s arr�l, hogy mennyire �rdekelt, mit akart mondani, olvadozva n�ztem Damienre.
- J� reggelt! Hogy aludtatok?
A fi� k�zelebb l�pett �s le�lt mell�m egy sz�kre. Megpusziltam az arc�t, mire � Tonksra pillantott.
- Tudja – mondtam, mintha tudtam volna, mire gondol. Tonks pedig nagy leveg�t vett, val�sz�n�leg, hogy Damiennek is kifejtse a v�lem�ny�t kett�nkr�l, de azt�n, valami�rt meggondolhatta mag�t, mert csak ennyit mondott:
- Damien… Te… Nem is hallottam, hogy j�ssz…
V�gign�ztem Damien szok�sos fekete szerel�s�n. De most valahogy m�shogy festett. Az arca beesett volt �s falfeh�r.
- Halkan osonok… Mint a macska. – felelte halkan, az utols� sz�t m�r csak suttogva, mire Tonksnak kerekre ny�lt a szeme, �s r�m�lten n�zett fel Damienre.
- �s… Mir�l besz�lgettetek? – k�rdezte a fi� egy mindentud� mosoly k�s�ret�ben.
- ���… h�t... – k�rd�n n�ztem Tonksra.
- Arr�l, hogy mivel t�ltj�k a mai napot. Arra gondoltunk, ha m�r �gyis ilyen sz�p az id�, kimehetn�nk s�t�lni a parkba – v�gta r� a l�ny.
Damien �gy n�zett r� mint egy �r�ltre, �n pedig apr� fejmozdulatot tettem a magasan l�v� kis pinceablak fel�. M�g �gy is l�tszott, hogy szakad az es�. Tonks odafordult.
- M�rmint… �gy �rtem… lemehetn�nk… �s �ts�t�lhatn�nk a parkon, hogy k�r�ln�zz�nk a… - pr�b�lta dadogva kiv�gni mag�t.
- Aha... – sz�lt k�zbe Damien �s szomor�an j�rtatta a szem�t kett�nk k�z�tt. A tekintet�t�l sz�rnyen �reztem magam. V�g�l a bel�p� Lupin t�rte meg a k�nos csendet.
- Nocsak, fiatals�g! Mi �js�g? – k�rdezte vid�man, de hozz� olyan arcot produk�lt, mintha egy doronggal �tn�k a h�t�t.
- J�l vagy? – k�rdeztem agg�dva.
- Soha jobban. �pp csak egy kis tej�rt j�ttem le – sz�lt, �s odas�t�lt a t�zhelyhez. Alig f�l perc m�lva m�r felfel� baktatott a l�pcs�n, egy g�z�lg� csuporral a kez�ben. Tonks homlokr�ncolva n�zett ut�na.
- Ma �jjel telihold van… - mondta imm�r fel�nk fordulva.

***

Eb�d ut�n bevonultam a szob�mba egy egyszer� „tanulnom kell a vizsg�imra” �r�ggyel, de amellett, hogy eszemben sem volt a k�nyvek f�l�tt gubbasztani, biztos voltam benne, hogy �gysem tudn�k koncentr�lni. Gondolkodnom kellett. Magamban �jra �s �jra lej�tszottam a reggeli jelenetet, de nem jutottam el�bbre. V�g�l hirtelen elhat�roz�sb�l, nagy lend�lettel indultam neki a rozoga l�pcs�sornak, �s meg sem �lltam eg�szen a harmadik emeletig. Ott azt�n hat�rozottan bekopogtam az ajt�n, �s bel�ptem Damien szob�j�ba. Az �jjeliszekr�nyen �ll� mugli CD-lej�tsz�b�l hangos rockzene sz�lt. Damien felpattant fekt�b�l, �s csod�lkozva b�mult r�m.
- Szia – k�sz�ntem, �s k�rbepillantottam a helyis�gben. Az ablak el�tt �ll� kis asztalk�r�l elt�ntek az �vegcs�k. – ���… besz�lni szeretn�k veled.
- Szia. �lj csak le – sz�lt �s egy karossz�k fel� intett. Lehuppantam. Damien az �gy sz�l�re �lt.
- Tudod, besz�ltem Tonksszal, �s �gy �rzem, nem igaz�n tetszik neki, hogy mi ketten…
- Igen tudom, �n is besz�ltem vele – sz�lt k�zbe.
- �s… Ennek van konkr�t oka?
- Van. – felelt t�m�ren. Mikor l�tta, hogy v�rakoz�n n�zek r�, folytatta - De nem szerettem volna, ha T�le tudod meg.
- Nem �rtelek. Mit kellene tudnom? – m�r nagyon agg�dtam. – K�ze van azokhoz a … gy�gyszerekhez? – k�rdeztem halkan.
Nem felelt, csak a szemembe n�zett. Majd v�g�l m�gis megsz�lalt:
- Mutatok valamit.
Elkezdte kigombolni az ing�t, majd lassan levette. A d�bbenett�l alig tudtam megsz�lalni. Csak annyit tudtam kipr�selni magamb�l:
- Uramisten…