2005.

Voldemort hatalmas mészárlása után, melyet a bukása követett, jelentõsen megnõtt a halálozási arány. Varázslók tömkelegét pusztította el az egykori Nagyúr, szolgáinak menekülnie kellett.
Csak a szívósabbak maradhattak életben. Draco Malfoy szerencsésnek mondhatta magát, a Malfoy-kúria titkos szobáiban várta a jobb napokat. Voldemort kegyetlenül elbánt szüleivel, mindkettõt porig alázta, majd végzett velük.
A hír gyorsan terjedt, Draco pedig elhatározta, változtat az életén. Eladta a kúriát, elköltözött onnan, külsejét teljesen átformálta, és nevet változtatott. Képtelen lett volna szégyenben és megalázkodva élni.
Roxmorts utcáit járta naphosszat, örökségébõl bõven maradt pénze, talán egy életre. Vonásai megváltoztak, kisimultak, haját sötétbarnára festette be, és nem járkált elegáns, márkás ruhákban. Az idõ múlásával, minthogy már betöltötte 25. életévét, férfiassá vált, és közkedveltté vált a titokzatos fiatalember a nõk körében.
Draco ezen a napon is magányosan kóborolt Roxmorts utcáin, amikor az egyik keresztezõdésben hatalmas puffanással nem került a földre. Sikeresen nekiment egy fiatal, szõke hajú nõvel. Látszott rajta, hogy sok réteg alapozóval próbálta elfedni szeplõit. A nõ mellett egy fiola feküdt összetörve, õ azt bámulta, Draco pedig a nõt.
- Hónapokig erre spóroltam! - mondta félig dühösen, félig könnyekkel küszködve.
Draco felpattant, és hónaljánál fogva felemelte a nõt.
- Sajnálom. Mi ez? - kérdezte, és tekintetét a rózsaszín színû folyadékra emelte.
- Egy balzsam, amolyan elixír. Elég drága, édesanyámnak vettem, hogy egy kicsit jobb kedvre derítsem.
- Sajnálom, kérem ne haragudjon.
A nõ halkan szipogott egyet.
- Ráadásul ezt nem lehet egy "Reparo"-val elintézni.
- Miért?
- Mert ez egy különleges szer.
- Veszek magának egy másikat - ajánlotta fel Draco.
- Nem kell.
- De, komolyan…
A nõ nem válaszolt, nem is nézett rá, varázsolt egy tálkát, és belebûvölte a folyadékot és a törött fiolát, majd köszönés nélkül távozott.
Dracot elbûvölte ez a nõ, s onnantól kezdve tudatosan járta Roxmortsot. Látni akarta a nõt, csak még egyszer…
Késõbb a fiolát is beszerezte. A nõ nem hazudott, tényleg borsos árat csengetett ki érte a fiatal Draco. De ez érdekelte õt a legkevésbé.
Draco Malfoy, a nõk bálványa egy ismeretlen nõ után ácsingózott, akinek még a nevét sem tudta, s csupán egyszer találkozott vele.
Sokan irigyelték volna a szõke démont, ha tudták volna, hogy Draco érte van odáig. Sokat gondolt a nõre, maga sem értette, hogy miért keltett fel benne ekkora vágyat.
Elmúlt a november, s beköszöntött a december. Draco biztosra vette, hogy a titokzatos nõ Roxmortsban fogja megvásárolni a karácsonyi ajándékokat. Nem is kellett csalódnia.
Már alkonyodott, amikor meglátta a nõt, mikor kilépett a Czikornyai és Patza könyvesboltból egy hatalmas szatyorral.
- Segíthetek? - lépett oda Draco.
- Á, maga az… - mondta a nõ. - Köszönöm, elboldogulok egyedül is.
- Van a maga számára valamim.
Draco elkezdett a zsebében kotorászni, és elõhúzta a rózsaszín fiolát, ami közel két hónapig pihent a kabátjában.
- Az édesanyja biztosan örülni fog neki.
A nõ halkat nyögött, talán nem is lehetett annak nevezni, és szomorúan nézett Dracora.
- Meghalt a múlt hónapban.
- Igazán sajnálom, én…
- Ne mondjon semmit. Most mennem kell. Boldog Karácsonyt!
Draco elmélázva nézett a nõ után. Hát most sem került hozzá közelebb… Ráadásul megbántotta.
A napok rekordsebességgel teltek Draco számára, folyton a szõke ciklon suhant át az agyán, és elhatározta, hogy legközelebbi találkozásukkor legalább a nevét kideríti.
A találkozásra nem is kellett sokat várni, és teljesen spontán történt. Draco éppen vacsorát akart magának venni. A nõ pedig a Városi Bagolyházból jött ki, amikor megpillantották egymást.
- Komolyan, kezdem azt hinni, hogy ez szándékos - vigyorodott el Draco. - Sajnálom a múltkorit.
- Semmi probléma. Hol tölti a Szilvesztert?
- Otthon, egyedül.
- Hogyhogy?
- Nincsen senkim. Gondolom maga a családjával ünnepli.
- Nem, a bátyám a feleségével elutazik.
- Más rokona nincs?
Látszott, hogy a nõnek megint elszorul a torka, Draco érezte, hogy érzékeny pontra tapintott.
- Megint rosszat mondtam, ugye?
- Nem, nem - hebegte a nõ.
- Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Anthony Green vagyok.
- Örülök, Mr. Green - mosolyogta a szõkeség. - Az én nevem Ginny Weasley.
Mintha egy liter vizet öntöttek volna Draco nyakába. Ginny? Ginny Weasley? Úr Isten! Tüzetesebben megvizsgálta a nõt, és észrevette, hogy az egykori Ginny eltûnt, helyette egy komor arcú, szõke nõ állt elõtte, néhány régi vonásával.
- Valami baj van?
- Dehogy - bökte ki Draco.
- Pedig azt hittem.
- Szép neve van.
- Köszönöm, Anthony.
Draco megborzongott. A vonások… Hiszen õ is megváltozott, és Ginny nem ismeri fel!
- Komolyan nem ismer fel? - gondolta Draco. Ránézett Ginnyre. - Komolyan.
- Van kedve sétálni?
- Tulajdonképpen ráérek.
Draco és Ginny együtt kezdtek el sétálgatni, az égbõl pedig fehér pihécskék kezdtek el szállingózni.
- Mivel foglalkozik?
- Auror akartam lenni, csak a tanulmányi eredményem nem volt elég, hogy ezen a vonalon menjek tovább. A Szent Mungoban dolgozom, enyém a Varázstani Nyavalyák Fõosztály. És maga?
- Nem dolgozom. Örököltem, így kellemesen megélek. Csak unalmas az életem. Lehet, hogy hamarosan munka után nézek.
Ginny és Draco hosszú ideig beszélgettek, bár a távolságtartás azért érezhetõ volt. Draco, hogy már tudta, hogy titokzatos szerelme Ginny Weasley, kissé visszafogta magát. Rengeteget gondolkozott a beszélgetés alatt, és rájött, hogy Ginny egyáltalán nem vészes, sõt jófej, de semmi pénzért nem szerelmes.
- Lassan mennem kellene. Fázom is - motyogta Ginny.
- Én is. Menjünk - bólintott Draco.
Roxmorts utcái néptelenné váltak, csupán két alak sétálgatott a hóesésben. Nem szóltak egymáshoz, csak némán baktattak, amikor Draco egyszerre Ginny elé állt, és kezét gyengéden a nõ vállára tette.
- Maga nem érzi?
- Mit?
- Megkedveltem magát. Nagyon is.
- Én is, Anthony. Maga jó ember.
Bár alapjáraton Draco kételkedett volna ebben, hogy õ jó, most nem érdekelte. Mélyen Ginny szemébe nézett, kezét a nõ arcára tette, és szenvedélyesen megcsókolta.
- Mit csinál? - tolta el magától Ginny.
- Én…Én… Megcsókoltam.
Ginny egy pillantást sem vetett Dracora, felkapta az idõ közben földre esett zacskóját, és szótlanul otthagyta a férfit. Draco hosszú ideig ácsorgott a hóesésben, a roxmortsi fõutcán, majd egyszer csak a földre térdelt, és fejét a kezébe temette, majd végighúzta haján.
Ginny sem felejtette el a csókot, hazaúton párszor megérintette a száját, és mosolyogva gondolt a férfira.
Draco úgy döntött, nem hagyja annyiban a dolgot. Másnap délután öltözködni kezdett, tekintete az ablakában álló növényre esett. Még édesanyjától kapta az úgynevezett havasi gyopárt. Most leemelte a párkányról, egy halvány mosolyt eleresztett, és hoppanált.
Az Odú ugyanolyan szegényesen nézett ki, mint régen. Egy dolog volt más: egyedül lakott ott Ginny Weasley.
Draco bizonytalanul bekopogott, és pár pillanattal késõbb Ginny legnagyobb megdöbbenésére bebocsátást kért.
- Maga? Honnan tudja, hol lakom? - kérdezte nagy szemekkel.
- Kiderítettem. Nem veszekedni jöttem. Hoztam valamit.
Draco a háta mögül elõvette a gondosan bebugyolált növénykét.
- Havasi gyopár. Nagyon fontos a számomra. Magának adom.
Ginny szemei felragyogtak, kissé remegõ kézzel nyúlt az ajándéka után.
- Jöjjön be.
Nem kellett kétszer mondani. Leporolta cipõje talpáról a havat, és belépett.
- Egyedül lakik?
- Igen - felelte keserûen a nõ. - Kér valamit?
- Nem, köszönöm.
Az elõtérben egy pillanat alatt megdermedtek. Draco lassan közeledett Ginny felé, és megcsókolta. Hagyta. Egyre szenvedélyesebbé váltak a csókjaik, amikor a nõ egyszerre eltolta magától.
- Én nem vagyok olyan.
- Tudom - suttogta Draco. - Másmilyen vagy…ööö…
- Ha már így alakult, tegezõdjünk - mosolygott Ginny.
- Erre már vártam, Ginny. Tudom, hogy nem vagy olyan.
- Honnan? - pislogott.
- Érzem.
Ginny ellágyult, Draco újra megcsókolta, s õ ismételten hagyta. Felhevült fiatal testük, és lassan, de biztosan mentek fel az egyik szobába. Draco finoman rádöntötte a nõt az ágyra. Csókjaik egyre hevesebbé váltak, Ginny elkezdte kigombolni Draco nadrágját, majd végleg megszabadította tõle. Draco se volt rest, kigombolta Ginny ingjét, és feltárult elõtte felsõ teste. Ginny óvatosan bújtatta ki a férfi fejét pólójából. Draco szenvedélyesen túrt bele a nõ hajába, és belenyalt a fülébe. Ginny hatalmasan sóhajtott, s feljebb tornázták magukat az ágyon. A gyengéd simogatások után lekerült Ginnyrõl a melltartó, majd a bugyi is, és feltárult Draco legféltettebb testrésze is.
Ginny a hátára feküdt, Draco izgatóan csókolt a nyakába, majd mindketten felszisszentek. Együtt mozogtak, egy ritmusra, úgy érezték, övék ez a perc, csak a gyönyörnek kell élniük, nem akarták, hogy vége legyen…
Ginny felülre került, hévvel voltak telve, kecses ujjait Draco csuklójára helyezte, majd összefonódtak ujjaik. A sóhajtások egyre csak erõsödtek, s a kielégülés után bágyadtan feküdtek egymás mellé. Draco Ginny hasát cirógatta, aki a fejét a férfi vállára tette.
Hirtelen azonban Draco felült, bizonyára ráeszmélt, hogy mit is tett.
- Mi a baj? - kérdezte bágyadtan Ginny.
Draco azonban nem válaszolt, csupán kipattant az ágyból, és az eldobált holmijait kezdte keresni.
- Anthony - ült fel Ginny. - Mi a baj?
Ismét csönd következett. Draco rekordsebességgel ráncigálta fel magára a ruhadarabokat.
- Mond már el, hogy a fasz bajod van! - fakadt ki a nõ.
Draco félmeztelenül állt elõtte, most nézett rá elõször.
- Hazudtam neked, Ginny.
Ginny nyelt egy nagyot, mély levegõt vett.
- Nõs vagy?
- Nem.
- Élettársad van?
- Neeeeeeeem.
- Akkor mi van?
- Két szó.
- Ne szórakozz már!
- Draco Malfoy.
- Te… te buzi vagy? - kérdezte elképedve Ginny.
- NEEEEEM! Ginny, nézz rám!
Ginny értetlenül nézte a férfit. Nem vette észre. Draco összeráncolta a szemöldökét, és a nõ a szája elé tette a kezét. Ismerõs volt neki ez az arcvonás.
- Hazudtál! A francba, hazudtál!
- Nem hazudtam. A nevem már tényleg Anthony Green. Nem akartam, hogy tökre tegye a nevem a kettõnk közti kapcsolatot.
- Malfoy! Húzz innen!
- Az lesz!
Már éppen nyitotta ki az ajtót, amikor visszanézett.
- Elmegyek. Örökre. Sajnálom, Ginny!
Becsapta az ajtót, Ginny, pedig odavágta a keze ügyébe kerülõ kispárnát.
- Rohadj meg!

Soha többé nem látták egymást, de néha a egymáson pihentek a gondolataik.