Színek
Novella.
KÉK az ég.
A parkban ülök. Mást szinte nem is csinálok azóta a szörnyű éjszaka óta.
Két héttel ezelőtt történt. Mindennap jönnek a világ távoli sarkáról varázslók.
Én meg csak ülök csendben.
Markolom a ZÖLD füvet.
Visszatartom a könnyeim. Nem sirok.
Csak később, mikor az ujjongó tömeg elvonult.
Feladták. Rájöttek a fájdalmamra.
Hermione jön és Ron.
Látom a LILA cipőjükről.
Ők még remélnek.
Hiába.
Hallom, hogy halkan beszélgetnek.
- Szerette őt, Ron.
- Tudom.
Ideértek. Felnézek.
Elvakítanak a lenyugvó nap ARANY sugarai.
Barátaimra pillantok.
Arcuk maszatos a könnyektől.
Leülnek mellém.
Együtt nézzük a NARANCSSÁRGA színű ég alját.
Lassan megfogják a kezem.
Már SZÜRKE minden.
Este van.
Eszembe jut a szeme.
A gyönyörű BARNA szeme. Hányszor merültem el benne.
Emlékszem hogyan pillantott rám. Utoljára.
Megköszönt mindent, elbúcsúzott mindenkitől, és bátran várta a
halált.
- Szeretlek - mondta. Utoljára.
Aztán már csak a VÖRÖS haját láttam.
Élettelenül feküdt a földön.
- Ginny...
A FEKETE taláros szörnyeteg gúnyosan nevetett.
- ADAVA KEDAVRA - ordítottam.
Voldemort meghalt. Nincs többé. Megöltem.
Ginnyvel pedig még találkozunk.
Ott, ahol minden FEHÉR lesz.
|