Hermione az elkövetkezendő hetekben minden hétvégét a titkos szobájában töltött, és sötétebbnél sötétebb varázslatokról olvasott. Ahogy azt már az elején eltervezte, megkérte Donnie-t, hogy kerítsen neki valahonnan egy mumust. Kicsit szégyellte magát miatta, hogy úgy ugráltatja őt, mint egy szolgát, de mit lehetett tenni, a cél szentesíti az eszközt. Következő pénteken egy mocorgó láda várta őt a szobában. Hálásan gondolt a manóra, hogy még ezt is megoldotta.
A lány kitartásával és eszével félelmetes tempóban haladt! Végre úgy tudta kamatoztatni a benne rejlő tudást, hogy nem kellett a szúrós pillantásokat és megjegyzéseket elviselnie. 2 hónap elteltével már a könyv felénél járt. Néha még önmagától is megijedt, mikor tudatosult benne, hogy valójában milyen varázsigéket is mormol. Megszállottként készült minden alkalommal a könyvből. Már nem tudta mi hajtja, csak néhány megérzésre támaszkodott. Olyan megérzésekre, amik azt súgták neki, ezen még egyszer nagyon sok fog múlni. Vagy még annál is több.
Hétvégén a délelőttöket átaludta, a délutánokat pedig a kötelező iskolai anyagok elsajátításával töltötte, legalábbis a gyakorlati részével. Az elmélet már rég a fejében volt a nyári magánynak „köszönhetően”. Lunával csak hétköznapokon futott össze, de akkor sem minden nap. Ezen alkalmakkor elmélyülten beszélgettek a thesztrálokról, az ezüstszínű világról, a Szolgákról és minden másról, ami a Tiltott Rengetegben volt. A hollóhátas sok érdekes teremtményről mesélt neki, és elképzelni sem tudta, honnan tudhat ezekről. De nem kérdezett rá.

Harry nagyon figyelmes volt Hermionéval, folyton a kedvében akart járni. Ez kezdett kicsit zavaró lenni. Egyre nehezebb volt esténként kiszökni, mert a fiú mindig vele foglalkozott. Ronnak is feltűnt a dolog, és elég egyértelműen mutatta ki nemtetszését barátjának. Nemes egyszerűséggel levette Harry fejéről a szemüveget és rálépett. Innentől kezdve Harryben megszólalt a bűntudat, és úgy gondolta teret enged Ronnak. Hermionét mulattatta a két fiú civakodása, bár nem értette miért épp őt szúrták ki maguknak mindketten.

És Malfoy. Hát ő továbbra is a menekülést választotta. Ha meglátta egyedül Hermionét, tett egy 180 fokos fordulatot, és elindult a másik irányba. Ha együtt volt a trió, akkor viszont kiadta rajtuk minden dühét. Azt is, amiért nem ők feleltek. Ron és Harry egyre fásultabban fogadták Draco kitöréseit, Hermione pedig, nos ő furcsállta az egész helyzetet. Akkor ott, Legendás Lények Gondozása előtt a folyosón, egy pillanatra úgy érezte, hogy Malfoy megremegett, amikor közelebb hajolt hozzá. Azóta egyfolytában kerülte, és ha odament hármukhoz kötekedni, sosem nézett az ő szemébe, csak a két fiúéba. Ami azt illeti, a vonaton hallotta utoljára, hogy „sárvérű”. Ez persze nem azt jelentette, hogy a háta mögött sem mondta, de mégis csak elgondolkoztatta.

November első péntekén Hermione komótosan sétált a Bájitaltan terem felé, ahol már tolongtak a diákok. Ez volt az utolsó óra a héten, persze a teljesség kedvéért dupla. Piton épp akkor nyitotta ki az ajtót , és a lány olyan észrevétlenül suhant be a tömegbe rejtőzve, hogy Ronék azt hitték le se jött órára, miközben már rég a helyén ült.

Hermione csendben bámult maga elé, és várta az órai feladatot. Rendszerint párokban dolgoztak, és ő hol Harryvel, hol Ronnal volt együtt, de néha Neville vagy Seamus volt a soros. Ez csak a fiúkon múlott. Mint kiderült, megbeszéltek egy beosztást, miszerint felváltva dolgoznak Hermionéval. A néhány héttel ezelőtti incidens óta a lánnyal volt a legbiztonságosabb együtt lenni, mert Piton akkor csak morgott, de nem szidta le őket. A mai napon Seamus volt soros, és vidáman indult Hermione felé, miután megjelent a feladat a táblán. De arcáról hamar lefagyott a mosoly, mert a tanár kaján vigyorral közölte, hogy Mr. Finnigan a mai órán Miss Parkinsonnal fog dolgozni, és a helyére Mr. Malfoy fog előre jönni. Az utóbbi hallatán Hermione alig láthatóan somolygott egyet. Ezzel szemben Dracot kiverte a hideg veríték. A tanár még rendezgette a párokat, de Malfoy már nem hallotta a szavait.
„Ezt nem hiszem el. Épp az tesz keresztbe, akitől a legkevésbé vártam"-gondolta.
Előre ment a griffendéles mellé, lepakolta a könyveit, majd szó nélkül elindult a hozzávalókért a szekrényhez. Visszafelé ránézett a lányra, aki épp az üstöt és a többi eszközt készítette elő. Arcáról hűvös közöny sugárzott, figyelmével egy pillanatra sem tüntette ki a mardekárost. Malfoy kicsit megnyugodott. „Olyan ostobán viselkedem! Már megint mi ütött belém? Hiszen mi gyűlöljük egymást!” Ezekkel a gondolatokkal tért vissza az üstjükhöz, és lehiggadva, nyugodtan kezdte előkészíteni az alapanyagokat.
Hermione hátrafordult Seamushoz, hogy visszakérje a pennáját, amit előző órán adott neki és látta, hogy Pansy egy pillanatra sem vette le a szemét róla és Malfoyról. Féltékenyen méricskélte őket, nyilván a mai napig bizonytalan volt ama este végkimenetelével kapcsolatban. A pennát visszakapván még egy fölényes mosolyt küldött a griffendéles lány Pansynak, majd előre fordult társához, és tüzet gyújtott az üst alatt.

Közel másfél óra múlva már halványlila főzet rotyogott az üstben, ami a lehető legtökéletesebben nézett ki. Seamuséké már a sötétkék felé kezdett közelíteni, amit a tanár 5 pont levonásával díjazott a Griffendél javára. Egyértelműen a fiú rovására írta a dolgot, amin Parkinson csak vihogni tudott. Finniganben még volt annyi lelkierő, hogy higgadtan közölje a lánnyal: mindettől függetlenül ő is erre a kotyvalékra kapja a jegyét. A mardekáros lány sértődött képet vágott, majd visszatért az elől dolgozó páros megfigyeléséhez.
Hermione magán érezte Pansy szemét és úgy vélte, griffendélesként köteles a mardekáros lányt kicsit felbosszantani.
Malfoy épp szárított békalencsét akart szórni a főzetbe, amikor Hermione hirtelen megfogta a fiú kézfejét.
-Várj – búgta selymes hangon – ebből egy kicsit kevesebbet.
Draco itt vesztette el az eddig gondosan összegyűjtött és magába magyarázott lelki nyugalmát. Szinte kővé dermedt. A lány még mindig fogta a kezét, és mélyen a szemébe nézett.
-Csak a felét tedd bele – folytatta, de a mardekáros ezt már nem hallotta. Elveszett jelentőségteljesen néző barna szempárban, fejében pedig érzékien csengő hangja visszhangzott. Tekintete a lány gyönyörű ajkaira vándorolt. Érintése felperzselte a testét, felperzselte a lelkét. Feje hulla fehérből lassan rózsaszínbe váltott, keze megremegett.
A griffendéles még tetézve a jelenetet, közelebb húzta magához Malfoy kezét, ami addigra még szorosabban markolta a főzethez való anyagot. Hermione lágyan bontogatta ki a fiú ujjait a szorításból, majd kicsípett egy kicsit a békalencséből, miközben finoman megcirógatta a tenyerét.
-Így már jó lesz – suttogta, közben elégedett, kicsit talán gonosz mosollyal várta a mardekáros reakcióját. Csak lassan engedte el a kezét , miközben még egyszer végigsimította azt.
Draco észbe kapott, elkapta tekintetét a lánytól, és beleszórta az üstbe a hozzávalót. Teste borzongott, képtelen volt ezek után bármit is mondani.
„Miért csinálja ezt velem?” - kérdezte magától Malfoy, miközben zavarodottan kotorászott a jegyzetei között. Inkább libikókázott volna most Potterel, minthogy a lányra kelljen néznie.
Parkinson persze majd felrobbant a méregtől! Legszívesebben toporzékolt volna, amit Finnigan meglepődve, de annál jobb kedvvel fogadott.
Hermione tisztában volt vele, hogy sikerült a kis terve és Pansy most tombol, de mindez eltörpült amellett a hatalmas kielégültség mellett, amit Malfoy látványa okozott neki. Álmában sem gondolta volna, hogy a mardekáros fiút egy érintéssel ilyen kiszolgáltatott állapotba lehet hozni.
A néma közjátékot Piton zavarta meg.
-Ha elkészültek, miért nem viszik ki a bájitalt a tanári asztalhoz?
Dracot a tanár hangja valamelyest magához térítette, és egy címkével ellátott fiolába töltött kicsit a főzetből. Hermione követte a példáját, majd elindultak a tanári asztalhoz. Mire odaértek a tanár is ott termett, és szúrós szemmel kezdte nézegetni a fiolákat.
-Tökéletes munka … Mr. Malfoy. Ahogy elnézem, Miss Grangernek van még mit tanulnia magától!
Piton várta a lány felháborodott hozzászólását, de legnagyobb megrökönyödésére egészen mást mondott:
-Igaza lehet tanár úr! Azt hiszem megkérem Dracot, hogy korrepetáljon egy kicsit – majd rezzenéstelen arccal a fiúra nézett.
Malfoy most már kezdett begurulni, és nagy nehezen kipréselt néhány szót:
-Nem hiszem, hogy szükséged lenne rá, Granger.
A tanár gyanakodva nézett házbélijére. Az előző mondattal lehet, hogy menteni akarta magát, de inkább hangzott dicséretnek, mint fölényes megjegyzésnek. Felesleges lett volna helyesbíteni, amit egyszer kimondott, az már ott volt. Inkább mentette a menthetőt, szóval elfordult, és a megváltásként érkező csengő hangjára könyveit felkapván kiviharzott a teremből.

Hermione gyanúja beigazolódni látszott. Most már szinte biztos volt benne, hogy Malfoy lelkében háború zajlik, amikor az ő közelében van. Háború a büszkesége és a vágyai közt. A teremből kisétálván már csak egy dolog járt a fejében: „Eljött az ideje, hogy kipróbáljak olyan varázslatokat is, amiket egy mumuson nem lehet.”