Lumpsluck professzor laza pálcasuhintással két puha bársonyfotelt röptetett hatalmas íróasztala elé, Hanrielt, a sötét varázslatok kivédése tanárt pedig odatessékelte az egyikhez.
– Üdvözöljük köreinkben a neves Gerad Hanrielt – kiáltotta vidáman Lumpsluck, majd tapsolni kezdett és jelentőségteljes pillantást vetett kivételezett diákjaira, akik megértve a professzor üzenetét szintén tapsolni kezdtek. Ginny kelletlenül ütögette össze tenyerét, nem igazán akarta megérteni, miért szükséges akkora parádé rendezni egy tanár kedvéért, akivel bármikor összefuthat a folyosón. Hanriel pedig valószínűleg egyenesen kellemetlennek találta helyzetét, mivel idegesen fészkelődött a foteljében, olykor úgy tűnt már-már úgy felállni készül.

Lumpsluck professzor végre belekezdett a beszédébe és hosszasan ecsetelt, tudja, Gerard milyen csendes és szerény, hiszen iskolás korában, mikor taníthatta is olyan volt. Ezért kötelességének érezte bővebben kifejteni, miért megtiszteltetés a Lump Klub számára, hogy Hanriel benézett hozzájuk.
– Legelőször is célszerűnek tartom megemlíteni, hogy a híres-neves Gerard Hanrielünk nem kizárólag a sötét varázslatok kivédésében járatos. De nem ám! – Lumpsluck kis hatásszünetet tartott, Hanriel pedig vöröslő arccal süppedt a foteljába. – Mihez is ért a leginkább? A különféle, legbonyolultabb, legveszélyesebb és leghasznosabb bájitalok elkészítéséhez! De nem akart kitúrni az állásomból, ezért is lett sötét varázslatok kivédése tanár! – hahotázott Lumpsluck saját viccén és a csoportból jó néhányan követték a példáját, nehogy csalódnia kelljen bennük szegény, öreg Lumpslucknak…

– Komolyra fordítva szót… – Lumpsluck professzor hosszasan ecsetelni kezdte Hanriel érdemeit, hogy már diákkorában is lepipálta egytől-egyig társait, sőt már ötödévesen behunyt szemmel is eltudta volna készíteni a hetedéves tananyag bármely bájitalát, a RAVASZ vizsgáját pedig száz százalékosan teljesítette.

Ginny a maga részéről nem tartotta túl izgalmas témának Hanriel ifjú kori sikereit, és nagyon úgy tűnt a szomszédja sem. Blaise ugyanis egyszer csak megszólalt:
– Igazán sajnálom, ha az előbb tolakodónak tűntem – Ginny döbbenten a fiúra meredt, de az nem nézett rá, helyette Hanriel és Lumpsluck kettősét figyelve halkan folytatta. – Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. Máskor igyekszem figyelni, hogy tapintatosabb legyek.
Ginny idegesen a hajával matatott, fogalma sem volt, mit mondhatna. Egy mardekáros, ráadásul az önhitt és hiú Blaise Zambini épp bocsánatot kért valamiért, elismerte, hogy tapintatlan volt. Ez nem lehet Zambini! Ginny akárhányszor is futtatta végig a szemét a fiún, mindig ugyanarra következtetésre jutott: igenis Blaise Zambini az.
– Nem probléma – nyögte ki végül a lány. Mit is mondhatott volna? Mégsem támadhat le valakit egy bocsánatkérés után, de egy pillanat töredéke alatt meg is bánta elnéző gesztusát, ugyanis Blaise arcára a megszokott öntelt, elégedett kifejezés ült ki. Ginnynek el kellet ismernie nevetségesen naiv feltételezés volt részéről, hogy valaki kevesebb, mint egy óra alatt pontosan az ellentétére változik… Végül a lány jobb híján tüntetően a lehető legtávolabb húzódott a fiútól és lenéző pillantásokkal illette azt, de Blaisenek ez fel sem tűnhetett, mivel még mindig az előző aprócska diadalával volt elfoglalva.

Ginny immár a szék szélén kissé kényelmetlenül ülve hallgatta Lumpsluck és Hanriel társalgását. Illetve leginkább Lumpsluckot, akik riporter módjára igyekezett minél több érdekességet kiszedni kollégájából, ám legtöbbször mégis ő kényszerült megválaszolni saját kérdéseit. Ginny azonban egyre figyelmesebben hallgatott. Hanrielnek vezető szerepet ajánlottak fel a Bájital Kutatási és Kísérleti Szakosztályon a Mágiaügyi Minisztériumban? Elutasította. Ginny idegesen ráncolta össze a szemöldökét, Lumpsluck egy elejtett titokzatos megjegyzése után: „a kedves Gerardunkat elhalmozzák innen is, onnan is ajánlatokkal”. Ginny tapasztalatai szerint ez egyet jelenthetett, Hanrielt fontosnak tartja Voldemort és fontosnak tarthatta Dumledore is…Lassan-lassan Lumpsluck kezdett kifogyni a kérdéseiből, Ginnynek pedig a találkozó végén sem sikerült rájönnie mi olyan különleges Hanrielben.

Az idős professzor búcsúszavai után a diákok elindultak kifelé, Ginny úgy érezte Blaise túlontúl közel van hozzá így ismét Nevillenél keresett menedéket, s gyorsan a fiú fülébe súgta:
– Kerüljünk! – azzal elindultak a hugrabug klubhelységével ellentétes irányba.
– Na, hogy tetszett? – kérdezte Ginny Nevillet ahogy a kihalt folyosón baktattak. A fiú lassan és bizonytalanul kezdte ecsetelni, hogy nem egészen a hallottakra, látottakra számított. Ginny magában lefordította Neville szavait: Lumsluck összejövetele a fiú számára tulajdonképpen csalódás volt. A két griffendéles egyre közeledett egy másik, keskeny kis folyosóhoz, ami az útjukat keresztezte. Ginny hirtelen megtorpant, lemerevedett, ahogy egy magas, szőke légies nőt látott elhaladni a keresztező kis folyosón.
– Malfoy anyja – suttogta döbbenten.
Néhány pillanatig még habozott, majd szemei felcsillantak lendületesen nekiindult és befordult a sarkon. – Vajon mit csinál itt Mrs. Malfoy? – magyarázott hátrafelé a válla fölött Nevillnek, aki igyekezett lépést tartani a lánnyal. – Bujkál! Pont, mint a fia!
Neville végre beérte Ginnyt és bizonytalanul szólalt meg:
– Azt hiszem rossz irányba megyünk, Mrs. Malfoy a másik…
Ginny megtorpant, s hirtelen mozdulata belefojtotta Nevillebe a szót. A lány csípőre tette a kezét, felszegte a fejét, arcára pedig felettébb elégedett kifejezést ült ki.
– Mit érdekel engem Malfoy anyja? Én Dracora vadászom! – jelentettet ki fensőbbségesen.

Egy, a közelben lévő kis terem ajtaja hirtelen kivágódott.
– Visszhangzik tőletek a folyosó – hangzott egy vontatott hang, aminek a tulajdonosa hátát lazán az ajtófélfának vetve unott arckifejezéssel szemlélte Ginnyéket. – Csak nem azt ordibáltad, kis Weasley, hogy velem óhajtasz tárgyalni?
Ginny arcára elégedett vigyor ült ki, biztos volt benne, ha Malfoy csak sejtené is, milyen új információi vannak róla azonnal semmivé foszlana a legendás nyugalma és nemtörődömsége.

– Jól hallottad Malfoy – kezdte Ginny, de Draco már itt félbeszakította.
– Nem volt nehéz…
Ginny elhaladva a fiú mellett belépett a kis terembe, amit valószínűleg már régóta nem használtak tanításra, mivel csak egy erősen korhadó szekrény volt ott. Úgy tűnt Neville sem akart magára maradni, mivel gyorsan Ginny után iszkolt, végül pedig Draco is befordult az apró helységbe csikorgó hang kíséretében behúzva maga után az ajtót.

– Szóval, jól hallottad – kezdett bele Ginny ismét a mondandójába. – Éppen veled akartam beszélni. Bizonyára te is nagyon érdekesnek fogod találni, amit mondok…
Draco lemondóan rázta meg a fejét.
– El tudom képzelni… Megtudhatom például, hogy a kis Weasley milyen élvezetesen tölti napjait legújabb áldozatával, a szerencsétlenek legszerencsétlenebbjével, bamba Longbottommal?
– Hagyd ki ebből Nevillet! – mordult a fiúra Ginny lángoló szemmel. – Miért van az, hogy te állandóan az én szerelmi életemet taglalod?
– Talán, mert te vagy a Roxfort legnagyobb lotyója? – kérdezet kajánul Draco.
Ginny remegett az indulattól. Soha, soha senki nem mondott neki ilyesmit. Hogy merészeli Malfoy őt sértegetni? A lánynak eszébe sem jutott, hogy pálcája előkeresésével bajlódjon, egyszerűen nekiugrott Draconak. Egy cél lebegett előtte: kikaparni Draco szemét vagy legalább egy hosszú mély vágást ejteni a fiú féltve óvott, arisztokratikus arcán. Draco azonban könnyedén elhárította a nála több mint egy fejjel kisebb lány támadását. Így Ginny, már elveszítve önuralmát magából kikelve üvöltött a fiúval:
- Tudod kit láttam a folyosón? Nem is sejted, mi? A drágalátos anyádat!

Draco arca elsápadt, kezei görcsösen szorították meg a pálcáját.
– Csak nem ő is egy menekült? Mi van a Malfoy család nem bírja a strapát?
Draco szürke szemeiben félelmetes tűz csillant, ennek ellenére mégis feltűnően nyugodt hangon szólalt meg.
– Weasley, ha nem ütnéd bele mindenbe az orrodat, jobban jártál volna…
Pálcáját a lányra emelte, ekkor Neville ugrott oda a csatázók kettőséhez.
– Hagyd békén! – kiáltott Dracora.
Draco pedig szenvtelen arckifejezéssel a fiúra szegezte a pálcáját:
– Stupor!
Neville kábultan esett össze, ráadásnak Draco belerúgott egy jókorát, hogy ezzel arrébb csúsztassa a fiú merev testét.  

– Végre nyugodtan beszélhetünk – szólt Draco pálcáját Ginnyre szegezve, akinek ökölbe szorultak kezei a tehetetlen indulattól. Pálcáját igencsak kockázatos lenne előkeresni, mikor éppen célkeresztben van… De mit is tehetne a pálcája nélkül Malfoy ellen? Az előző próbálkozása jól mutatta, leginkább semmit.

– Attól tartok kénytelen leszek kitörölni az emlékeiteket –, közölte Draco, mire Ginny szemei hatalmasra tágultak. – azonban az egyetlen felejtésátok, amit ismerek meglehetősen erőteljes, valószínűleg utána arra sem fogsz emlékezni, ki is voltál…
– Te mocsok szemét… – szitkozódott Ginny. Mégsem törölheti ki Draco az összes emlékét! Miért ne tenné? Sosem volt az a gátlásos fajta…
– Köthetünk kompromisszumot – szakította félbe Draco a lány gondolatmenetét. – Ha esetleg te ismersz enyhébb felejtésátkot és itt helyben végre tudod hajtani Longbottomon, futni hagylak.

Ginny fejében gyorsan pörögtek az emlékek. Eszébe jutott egy könyv, amit a nyáron, mikor már végképp nem tudott mit kezdeni magával emelt le édesapja polcáról, „Hathatós kis bűbájok”. Emlékezett belőle egy varázslatra, sőt végrehajtásának folyamatai is rémlettek, de kipróbálni nem volt alkalma. Úgy érezte, nincs más lehetősége, mégsem dobhatja hátra addigi életét, emlékeit Nevillével együtt. Cselekednie kell!

– Megegyeztünk – közölte Ginny magabiztosságot erőltetve hangjára. Remegő kézzel, ám elszánt arccal előhúzta a pálcáját és Nevillre szegezte.
– Neparmomentum! – kiáltotta. Vékony, lilás fényű sugárnyaláb szállt a fiú felé, aki azonban nem reagált erre, még mindig a kábító átok hatása alatt állt.
– Nepar… – kezdte Draco, de Ginny megelőzte.

– Capitulatus! – Draco pálcája Ginny kezében landolt, diadalittas mosolyt csalva ezzel a lány arcára. Pontosan tudta, hogy nem szabad megbíznia Dracoban, nem is a fiú lett volna, ha nem szegi meg ígéretét és nem próbálja meg Ginnyn azonnal végrehajtani az emléktörő bűbájt.
– Megegyeztünk, Malfoy – suttogta a lány. – Te hazudtál. Most jogom volna kicsinálni téged… – itt megállt és hosszan Draco gyanakvó szemeibe nézett. – Takarodj! – üvöltött rá végül, és a fiú pálcáját erőteljes mozdulattal tulajdonképpen hozzávágta. – Tűnj már el! – kiáltott ismét, saját pálcáját pedig végig Dracora szegezte ahogy az dühösen, fenyegető pillantásokat vetve Ginnyre elhagyta a termet.

A lány leroskadt Neville mellé a padlóra. Hiába sikerült megfutamítania Malfoyt, hiába sikerült megtartani a véletlenül szerzett fontos információt, szinte reszketett. Malfoy ezentúl minden alkalmat meg fog ragadni, hogy eltávolíthassa elméjéből az anyjáról szerzett emléket, de ez a dolog izgatta kevésbé. Sokkal jobban aggódott Nevillért. A fiú még mindig kábán feküdt. Mi lesz, ha felébred? Talán nem sikerült az emléktörő bűbáj… hanem helyette valami sokkal rosszabb történt. Egyáltalán emléktörő bűbáj volt-e, amit kimondott a fiúra? Ginny idegesen tördelte a kezét, egyre jobban elbizonytalanodott.

A lány számára óráknak tűnt, mire Neville kinyitott a szemét. Zavartan pislogott Ginnyre.
– Mi történt? Miért vagyunk itt?

– Párbajoztunk Malfoyjal… nem emlékszel?
Neville a fejét rázta.

– Úgy érzem magam, mint akit fejbe vágtak.
– Malfoy elkábított… Lumpsluck partijára emlékszel? – kérdezte Ginny még mindig félve, bár egyre inkább bizakodva, úgy tűnt nem okozott maradandó sérüléseket a fiúnak.
– Arra igen, de utána kicsit ködös a dolog… Miért nem mentünk a klubhelységbe?
Ginny megkönnyebbülten sóhajtott, Neville pont arra nem emlékszik, amire nem szabad neki… vagyis a varázslata tökéletes volt.

– Zambini miatt… el akartam kerülni. Aztán összefutottunk Malfoyjal… említésre se érdemes az egész… Gyere! – pattant föl Ginny, s kezét Neville felé nyújtotta, hogy felsegítse a fiút.
A sötét folyosón a klubhelység felé vezető utat a lány már jóval könnyebb szívvel tette meg, oldalán a még kissé tántorgó Nevillel. Az átkát Malfoy ellene fordíthatja, azzal már nem veheti el tőle az anyjáról szerzett információkat, hiszen a bűbáj úgy tűnt csak a legfrissebb emlékeket törli. Persze, mással is próbálkozhat Draco, de ő, Ginny már felkészülten fogja várni!