Délután Hermione első útja a parkba vezetett. Biztos volt benne, hogy Lunát a Rengeteg szélén megtalálja. Így is lett. A lány éppen bolyhos hátú páncélbogarakat gyűjtött egy hatalmas fa tövében. Ronda egy teremtések voltak, bár teljesen ártalmatlanok. Inkább méretüktől és rendkívüli mozgékonyságuktól undorodott meg az ember főleg, hogy a nagyobb példányok akkorák voltak, mint egy cseresznye.
-Mit kezdesz velük? - kérdezte érdeklődve a griffendéles.
-Valószínűleg gyöngybűbájjal elvarázsolom őket, láncot fűzök belőle és odaadom ajándékba Cho Changnak – jelentette ki teljes nyugalommal.
-De a gyöngybűbáj csak egy óráig tart.
-Tudom. Utána visszaváltoznak eredeti állapotukba a kis bolyhosok.
-És miért éppen Cho?
-Nem tudom. Csak nem tetszik a bájvigyora – vonta meg a vállát Luna, majd tovább gyűjtögetett.
A griffendéles elvigyorodott. Elképzelte, ahogy Cho sipítozva rohangál a folyosón, fellökve ezzel férfirajongóit. Leguggolt a lány mellé, és ő is szedegetni kezdte a bogarakat.
-Ma este ráérsz? - kérdezte Hermione, miközben egy kifejezetten fürge példány után ugrott.
Luna most kicsit meglepődött, tisztában volt vele, hogy a griffendéles péntekenként sosem ér rá.
-Persze. Mikor?
-Este a földszinti csarnokban.
-Hová megyünk? A Rengetegbe?
-Akár még oda is – felelte higgadtan a lány, majd Luna üvegcséjébe dobta az általa elkapott 2 kövér páncélbogarat.
-Tízre ott leszek.
-Én is.
Némi szótlan semmittevés után együtt indultak föl a kastélyba. A lépcsőfordulóban megálltak, Hermione körülnézett, majd megszólalt:
-Kérdezhetek valamit?
-Igen.
-Tulajdonképpen csak kíváncsi vagyok, hogy jók-e a megérzéseim.
-Mire gondolsz?
-Szóval, a rokonaid közt …
-A válasz: igen – mondta közönyösen Luna.
-Még meg sem kérdeztem – bár tisztában volt vele, hogy egyre gondolnak.
-Azt akarod tudni, hogy vannak-e a rokonaim közt vélák. A válasz igen. Anyám családjában. De amióta meghalt, nem tartjuk a kapcsolatot. Addig is csak az ő kedvéért álltunk velük szóba. Hihetetlenül beképzelt egy népség. Szégyellem, hogy a rokonaim.
A griffendéles együtt érzően nézett Lunára, akinek egy pillanatra gyűlölet villant fel a szemében.
-Nagyszerű ember vagy, Luna Lovegood.
Luna elmosolyodott.
-Miből jöttél rá? – kérdezte Hermionét.
-Nem tudom. Csak … valahogy mindig is sejtettem. – Egy huncut kacsintással búcsúzott a hollóhátastól, és elindult a Házába.

Ahogy felért látta, hogy a többiek – szokásukhoz híven –a faliújság előtt tömörültek, és izgatottan olvassák a kiírást, miszerint az első kviddics mérkőzés következő hét szombaton lesz megtartva. Tovább fokozta az izgalmat a roxmortsi hétvége, mivel ebben az évben ez volt az első lehetőség arra, hogy lemenjenek.
Hermione csak állt és azon gondolkozott, mit csináljon este tíz óráig. Szeretett volna egy kis időt tölteni a barátaival, de ötlete sem volt, hogy hol lehetnek. „Végszóra” nyílt a portréajtó, és belépett rajta Harry. Határozott léptekkel indult Hermione felé, ami nem kerülte el a lány figyelmét. „Vajon mit akar?” Amikor odaért a fiú, óvatosan körül nézett majd belekezdett:
-Beszélhetnénk?
-Persze – fordult felé a lány – miről lenne szó?
-Ne itt.
Hermione szeme összeszűkült, és gyanakvó pillantásokkal méregette Harryt
-Akkor hol?
-Mondjuk a … nem is tudom. Nem tudsz egy jó helyet?
-Nem.
-Mindegy. Csak menjünk.
Azzal kiment a helységből, Hermione pedig követte.

Lementek néhány lépcsőn, befordultak néhány folyosón, majd egy kihalt részen megálltak. A lány felült az ablak kiugró részére, a fiú szembeállt vele, és egy mély levegő után hozzákezdett.
-Tulajdonképpen csak szerettem volna megkérdezni, hogy lenne-e kedved ma este lemenni Hagridhoz. Ronnal már beszéltem, és 10 körül indulnánk, addigra nagyjából elcsendesedik mindenki.
-Harry, te azért rángattál el ide, hogy ezt megkérdezd? Ugye te sem várod, hogy ezt elhiggyem?
-Ne térj el a tárgytól! Van kedved? Vagy inkább kérdezzem azt, hogy ráérsz-e?
A lánynak leesett minden. Nem Hagridon volt itt a hangsúly hanem azon, hogy neki mi más dolga lehet még abban az időben.
-A ma este nem épp a legmegfelelőbb – mondta erőltetett nyugalommal, de hangja megremegett.
-Miért nem? Netán titkos randevúd van?
„Mi? Azt hiszi, hogy randizgatok?”
-Egyszerűen nem érek rá.
-De ..
-Melyik részét nem érted? – Kérdezte gőgösen a lány.
Harry ledöbbenve figyelte a lány tekintetét, majd csalódottan lehajtotta a fejét.
-Minden világos, mint a Nap – mondta sértődötten, és elindult visszafelé.
-Várj! – kiáltott a lány, és a keze után kapott – én nem úgy gondoltam.
Harry szomorúan nézett rá, és teljesen elszontyolodva kimondta, ami nyomta a szívét:
-Van valakid, ugye?
Hermione határozott hangon válaszolt.
-Tévedsz. Nem találkozgatom senkivel. Illetve, van mára egy találkozóm, de az illető nem fiú.
-Mi? – Most még inkább ledöbbent – Csak nem …
-Jaj Harry, miért kell rögtön arra gondolni?
Nem vették észre, hogy ebben a pillanatban egy megtört, elkeseredett és dühös ember fordult be a folyosón, aki meglátván a párost érdeklődve kezdett fülelni.

-Bocsáss meg – sütötte le a szemét Harry, mert rá kellett jönnie, hogy tiszta hülyét csinált magából.
-Mr. Potter – viccelődött Hermione, miközben Piton hangját próbálta utánozni – csak nem féltékeny?
-De igen. – Jelentette ki teljes őszinteséggel. A lány nem erre a válaszra számított, úgyhogy most rajta volt a sor, hogy zavarba jöjjön. Mielőtt bármit is szólhatott volna, a fiú folytatta.
-Én csak azt akartam hogy tudd, mennyire fontos vagy a számomra, még ha mostanában nem is beszélünk annyit. Az hogy ott vagy, amikor reggel lemegyek az előtérbe, hogy ott ülsz mellettem az órákon, hogy rám mosolyogsz, amikor a fájdalom mardossa a lelkemet, hogy ... látom a gyönyörű szemed, amikor már majdnem elvesztem a bánatban, ezek sokat jelentenek nekem.
„Merlinre, miket mond ez a gyerek” – riadt meg magában Hermione.
És Harry itt olyat tett, amire a lány tőle sosem számított volna. Mindenféle jel vagy célzás nélkül közelebb lépett, egyik kezével beletúrt a lány hajába, kicsit maga felé húzta majd megcsókolta őt. Ajkai hevesen követelték Hermionét, aki a pillanatnyi döbbenettől mozdulni sem tudott. Pár másodperc után magához tért, és finoman eltolta Harryt.
-Ezt … én azt hiszem … vagyis …
Harry várakozón nézett a lányra.
-Nem kellett volna – sütötte le a szemét a lány.
A fiút hidegzuhanyként érte ez a kijelentés. Mi tagadás, nem erre számított.
-Én … nem akartam neked fájdalmat okozni – folytatta bűnbánóan.
-Ostoba voltam, amikor azt hittem, hogy az érzelmeim viszonzásra találnak. Azt hittem képes leszel szeretni engem.
-Ez nem olyan egyszerű … Én .. – de Harry félbeszakította, és dühösen folytatta.
-De igen. Ez éppen hogy nagyon is egyszerű. Itt nincsenek árnyalatok. Itt csak igen vagy nem létezik. És te döntöttél. Én pedig, ha megbocsátasz, most elmegyek valahova sajnálni magam. Ez mostanában úgyis nagyon jól megy. - Ezzel a végszóval elviharzott.
-Istenem. Mit tettem? – súgta a levegőbe Hermione.
-Döntést hoztál. Ilyen az élet – szólt egy közönyös hang, majd a „semmiből” előbukkant Malfoy.
-Te meg mi a frászt akarsz? – kérdezte hidegen a lány, de képtelen volt higgadtan viselkedni.
-Gondoltam ha már itt vagyok megkérdezem, mikor korrepetáljalak Bájitaltanból.
A lány erre elnevette magát, de közben a sírás fojtogatta. Nem akart gyengének mutatkozni, főleg nem Malfoy előtt, így erőt vett magán, és válaszolt.
-És mégis miből? A szárított békalencse adagolási módszertanából?
A fiú zavarba jött, és pislogva megszólalt:
-Nem értem miért csináltad.
-Mert olyan jól esett nézni Parkinson vicsorgó rókapofáját. Oh, bocsáss meg, hogy a barátnőd sértegetem – vetette oda gúnyosan a lány.
-Nem a barátnőm – mondta még mindig zavarodottan Draco.
-Tulajdonképpen, tök mindegy – azzal lekászálódott az ablakból, és indult vissza a Házába.
-Hermione! – Szólt utána a fiú.
A lány ereiben megfagyott a vér a neve hallatán.
-Inkább hívj sárvérűnek, de ne vedd még egyszer a szádra a nevem. Te csak egy mardekáros vagy. Ráadásul, egy Malfoy. Az én szememben … egy senki. És egy senki ne bizalmaskodjon velem. Azzal fogta magát, és továbbment. Tisztában volt vele, hogy a fiú vonzódik hozzá de az, hogy a keresztnevén szólítsa őt, abszurd volt. „Még a végén ő fog szórakozni velem! Ezt nem engedhetem!”

A nap további részében inkább felment a hálóba, és bedőlt az ágyába. Elege volt. Előbb Harry érzelmi kitörése, utána Malfoy a tibeti bölcs hozzászólása a történtekhez. Megfogadta, hogy innentől kezdve jobban odafigyel, nehogy kicsússzanak a kezéből a dolgok. A terv már formálódott a fejében, és biztos volt benne, hogy Luna segítségére is számíthat.