Ginny a Dracoval történt összetűzést követő napon hozzálátott, hogy felkészüljön a fiú esetleges ellene irányuló merényletére. Több délután kényszerült a könyvtárban tölteni, de már a második napon mélyen átérezte, milyen is lehet Hermione Grangernek lenni. Felettébb megterhelő… Bonyolult bűbájokat olvasgatni, súlyos könyvekből a különféle bájitalok hatását tanulmányozni… olykor eredménytelenül. Mindezek felett Ginnynek külön stratégiát kellett kifejlesztenie, hogy még véletlenül se fusson össze Dracoval, a fiú biztos nem szalasztaná el az alkalmat, hogy megfossza Ginnyt Narcissa Malfoy roxforti tartózkodásáról szerzett értesülésétől.

Végül azonban siker koronázta Ginny fáradtságos munkáját, egy régi, megsárgult lapú könyvben magtalálta a tökéletes bájitalt. A lány ennek örömére izgatottan felpattant ültéből és lelkesen csapta össze a tenyerét, amiért a könyveket rendezgető Madam Cvikker egy megrovó pillantással jutalmazta. Ez azonban nem tudta elrontani Ginny hirtelen kerekedett jókedvét. A bájital egy hónapig garantált védelmet biztosít mindenféle emléktörő bűbáj ellen. Ginny gyorsan kijegyzetelte a könyvből a receptet és nem sokat habozott a következő nap hozzá is látott a főzet elkészítéséhez. Lumpsluckot egy kedves mosollyal levéve a lábáról a bájitaltan szertárból összeszedegethette a szükséges hozzávalókat, délután pedig szerencséjére a hálótermüket is üresen találta. Többször végiggondolta, hol is készíthetné el a főzetét, de nem jutott eszébe biztonságosabb hely, mint a hálóterem. Tudta, hogy bármikor betoppanhat Lavender, de őt könnyedén leszerelheti egy egyszerű kis hazugsággal, Pansy váratlan jövetelétől még inkább tartott. A mardekáros lányt biztos nem győzné egy olyan átlátszó indok, mint például, hogy Ginny Neville legutóbb szerzett zúzódására készít gyógyitalt, így a vörös hajú lány csak reménykedhetett, hogy Pansy nem fog betoppanni.

Ginny letelepedett az ágya mellé, s teljes magabiztossággal nekilátott a bájital hozzávalóinak feldarabolásához. Estére megnyugodhat, és nem kell félve bujkálnia Malfoy elől, ismét szembe nézhet vele! Ez a gondolat kellőképpen fellelkesítette, úgy érezte akármilyen bonyolult főzetet eltudna készíteni. Éppen az utolsó hozzávalót szórta az üstbe, a keresztes pók petét, mikor a háta mögött kitárult a hálóterem ajtaja és két nevetgélő alak lépett be. Az egyik szerencsétlenségére Pansy volt, a másikuk pedig egy még kevésbé kívánatos személy, de ő egyáltalán hogy juthatott be?

– Zambini! Tudtommal ez egy lányháló! Mit keresel itt? – kérdezte megütközve Ginny.
– Úgy látszik a Roxfort alapítói maradéktalanul megbíztak a hugrabugosokban – vigyorgott önelégülten Blaise. – Érthető… El tudod például képzelni, ahogy Ernie Macmillan…
Pansy azonban, aki idő közben közelebb lépdelt Ginnyhez és undorodó arckifejezéssel meredt a lány üstjébe, közbe vágott:
– Mi a fene ez? Meg akarsz valakit mérgezni, kis Weasley?

– Nem. Vacsorát készítek… neked – válaszolta epésen Ginny.

Pansy vetett egy lenéző pillantást a vörös hajú lányra, majd az ágyához sétált és gondterhelt sóhajjal leheveredett.
– Szóval Blaise – kezdte Pansy, immár tudomást sem véve Ginnyről. – Jól tudod, hogy mi a véleményem az egészről…
– Volt már alkalmam meghallgatni – válaszolt a fiú unottan, miközben letelepedett Pansyval szemben Lavender ágyára.
– Nem méltó hozzád… –, mondta a lány közönyösen. – de most azt mondom, tedd, amit jónak látsz.
Ginny kezdte magát zavarban érezni, ahogy a főzetét kevergette, úgy vélte Pansy és Blaise beszélgetése túlságosan is személyes hangvételű, neki nem szabadna hallani. Azonban úgy tűnt Pansyt a legkevésbé sem érdekli Ginny jelenléte, mégcsak le sem halkított a hangját, ahogy folytatta Blaisehez intézett mondandóját.
– Ideje, hogy önállóan gondolkodj.

A mardekáros fiú méltatlankodva felhorkant.
– Miért eddig nem ezt tettem?
Ginny a bájital gőzétől hunyorogva nézett a másik lányra, aki szenvtelen arckifejezéssel válaszolt Blaisenek.
– Nem. Követted anyád utasításit, vagy majmoltad Dracot.
– Ugyan már! – csapott indulatosan a térdére a fiú. – Nem tudod, mit beszélsz, Pansy! Még hogy én majmolom Dracot?
– Talán rosszul fejeztem ki magam – mosolygott szkeptikusan Pansy, és a plafonra emelve tekintetét folytatta. – Dracotól nem függesz, talán nem is akarsz rá hasonlítani… egyszerűen csak félsz tőle.
– Nevetségesek a feltételezéseid! – fakadt ki Blaise.
Pansy feltápászkodott az ágyról magvonta a vállát és kihívóan szólt a fekete fiúhoz.
– Akkor lépj! Veszteni nem sokat veszthetsz. Maximum a becsületedet, de az hiszem ez téged egyre kevésbé érdekel…
Blaise is felemelkedett Lavender ágyáról, valószínűleg így, hogy mardekáros társa fölé magasodott nagyobb fölényben érezhette magát.
– Ismersz, Pansy. Tudod, mi a fontos nekem és mi nem.
– Azt hiszem nem olyan könnyű téged kiismerni… – rázta meg a fejét a lány és elindult kifelé a hálóteremből. – Egyre több meglepetéssel rukkolsz elő…
Blaise nem válaszolt, ám akár egy engedelmes szolga, sietve kitárta a lány előtt az ajtót, ahonnan Pansy nem mulasztott el gúnyosan visszaszólni Ginnynek.
– További jó főzőcskézést, kis Weasley!

Ginny megrázta a fejét, most hatolt el e tudatásig, hogy mennyire belemerült Pansy és Blaise beszélgetésébe, időközben még a bájitala kevergetéséről is megfeledkezett. Megütközve meredt maga elé, hogy lehet, hogy a mardekárosokat egy cseppet sem zavarta a jelenléte és főleg az érdeklődő, figyelmes hallgatása? Valószínűleg ez nem is tűnt fel nekik… Azért az is meglehetősen furcsa, hogy Blaise személyes ügyeiről kezdenek el csevegni, mikor ő egyáltalán a szobában van…

Ginny azonban nem töprenghetett tovább Blaise és Pansy különös viselkedésén, ideje volt befejeznie a főzetét. Még kétszer jobbra keverni… majd háromszor ballra. A lány elégedett szemlélte művét, a bájital mustársárga volt, vékony fehér habréteggel a tetején, pontosan olyan, amilyennek a recept szerint lennie kellett. Ginny nem habozott, gyorsan megtöltött egy kis üvegpoharat a folyadékkal, majd felhajtott azt. Kellemes melegség járta át az egész testét, ujjbegyeiben pedig enyhe bizsergést érzett, ám ezek a mellékhatások gyorsan el is múltak. Erősen és magabiztosnak érezte magát, bár sejtette, hogy ezt nem a bájital okozta, inkább a tudat lelkesítette, hogy ismét szabad. Végre folytathatja a hadjáratát Malfoy ellen! Óvatosan megtöltött egy palackot is a főzettel, szüksége lehet még rá az egy hónap leteltével, és gondosan elhelyezte a ládája aljában.

Ginny elégedetten mosolygott és izgatottan járkált fel-alá a szobában. Képtelen volt megállni akár egy percre is, úgy érezte, muszáj rögtön tennie valamit. Jobb híján öntudatos léptekkel elindult a klubhelységbe. Akár még szerencséje is lehet, ott találhatja Malfoyt… attól kezdve lenne csak igazán szórakoztató az estéje! Malfoyt bizonyára könnyedén sikerülne felhergelnie, vagy a fiú amint meglátná egy felejtésátkot küldene rá. Ő pedig végre, fölényének biztos tudatában, könnyű szívvel a szemébe nevethetne!

Ginny kezdte úgy érezni magát, mint aki nem is egy felejtésátkoktól védő bájitalt, hanem inkább Felix Felicist ivott volna. Draco ugyanis ott terpeszkedett a klubhelység egyik kanapéján, Pansy pedig szorosan hozzásimult, de úgy tűnt a fiút nem hozza különösebb lázba barátnője közelsége, velük szemben pedig szokáshoz híven egyenes háttal, ám meglepő módon kifejezetten ábrándos arckifejezéssel üldögélt Blaise.

Ginny elégedetten somolygott, ahogy a triót szemlélte és lassú léptekkel egyre közeledett feléjük. Feltett szándéka volt, hogy Malfoy figyelmét magára vonja, így hangos kiáltásokkal, széles mosollyal üdvözölte minden ismerősét a klubhelységen, Nevillet, Lunát… Amikor pedig elhaladt Dracoék mellett egy kihívó pillantást lövellt a fiúra. Úgy vélte, Draco kapva kap az alkalmon, hogy ismét a szeme elé kerül a hosszas bujkálása után, és rögtön letámadja, a fiú azonban csak egy gúnyos kis félmosolyt küldött feléje. Ginny kezdett dühbe gurulni. Miért nem érdekli már Malfoy, hogy tudja titkát? Miért van az, hogy szinte nem is vesz róla tudomást? A lány úgy vélte ad még egy kis időt Draconak, hátha a fiúban nem tudatosult, kivel is néz éppen farkasszemet, így Ginny megállt nem messze az ücsörgő hármastól és karba tett kézzel, továbbra is kihívóan meredt Darcora. A figyelmét teljesen lekötötte a szőke fiú, így nem vehette észre Blaise kissé sóvárgó, kissé lemondó vagy Pansy felettébb dühös és féltékeny pillantásait.

Draco végül megunva a játékot intett Ginnynek, hogy menjen oda hozzájuk. A lány, bár felháborodott ezen a lekezelő gesztuson, mégis úgy döntött, ki kell használni az alkalmat, hogy végre elhatolt Draco tudatáig az ottléte. Így odacsörtetett a mardekáros trióhoz és büszkén kihúzva magát megállt a tejfölszőke hajú fiúval szemben.
– Jó estét, kis Weasley – köszönt Draco szokásos, jeges mosolyával. – Foglalj helyet itt köztünk – mondta majd a Blaise melletti üres hely felé intett.
Ginny meghökkenve meredt a fiúra, felkészült bármire, de arra, hogy hellyel kínálják a legkevésbé sem. Talán Malfoyra is kihatott a Nevillre küldött felejtésátka? Nem valószínű…
– Olyan vágyakozó pillantásokat vetettél errefelé – szólt Pansy gesztenyeszín haját az ujja köré tekergetve. – Mire vársz? Nem harap Blaise, ugye? – tekintett felvont szemöldökkel a fiúra.

 – Az attól függ, kit, hol és mikor… – válaszolt Blaise, miközben feltűnően végigmustrált Ginnyt, elidőzve a lány karcsú nyakán.
A vörös hajú lány kezdte magát igencsak zavarban érezni. Nagyon úgy tűnt a három mardekáros szórakozik vele.
– Eszemben sincs közétek ülni – közölte felszegett fejjel, mikor visszanyerte a hangját. – De ha legközelebb a teadélutánotokra találnátok meghívni, esetleg elgondolkodhatok a dolgon – tette hosszá ironikusan.
– Ahogy jónak látod, pedig bizonyára jól szórakoztunk volna együtt – vonta meg a vállát Draco.
– Emelhetted volna az estém fényét… – tette hozzá Blaise, miközben igyekezett szemkontaktust találni a lánnyal. Ginny azonban már csak egy futó, fölényesnek szánt, ám inkább zavartnak sikeredett pillantás kíséretében búcsúzott:

– Ma mégis mellőzném a társaságotokat! – azzal otthagyta a mardekárosokat, de a háta mögött még hallani vélte Pansy éles kacagását…

Ginny immár a hálóteremben még mindig megütközve töprengett Draco viselkedésén. Vajon a fiút tényleg nem érdekli már, hogy pontosan tudja, az anyja az iskolában van? Mégis mi értelme volt, annak, hogy odahívta magukhoz? Talán, hogy megalázza és szórakozzon vele, vagy inkább rajta. Vagy ez volna a híres mardekáros ravaszság? Draco játszadozik vele, hogy majd egy hirtelen támadást indíthasson az emlékeinek megszerzésért?

A lány leroskadt az ágyára, képtelen volt rájönni, mi Draco célja. Tudta, nem árthat neki a fiú, mégis az alig egy órája érzett magabiztossága elszállt és gyötrő kétségek és kérdések vették át a helyét. Egy dologban sikerült csak megbizonyosodni az este: a mardekárosok olykor a legelképesztőbb módon tudnak viselkedni…