Este, mikor visszatértek a kastélyba, mindenki fáradtan dőlt az ágyába. Hermione is elég kába volt, bár ő inkább a körülötte folyamatosan zajló eseményektől, valamint a felturbózott vajsör utóhatásától. Túl fáradt volt most sötét varázslatok gyakorlásához, képtelen lett volna rendesen koncentrálni. Inkább hanyagul ledobálta ruháit, és lefeküdt aludni. Másnap csak késő délután kelt fel. A reggeliről és az ebédről egyaránt lemaradt. Rajta kívül senki sem tartózkodott a Griffendél Házban, így kényelmesen mozoghatott az előtérben. Mire teljesen összeszedte magát már indulhatott is vacsorázni.
-Hermione! Jól vagy? - Tette fel szokásos sablonos kérdését Ron.
-Remekül - válaszolt unottan a lány, majd szedett magának a sülthúsból és a szószból.
A két fiú nem mert beszélgetést kezdeményezni. Csendben fogyasztották el a vacsorájukat, és már indulni készültek, amikor a lány megszólalt:
-Tényleg volt valami adalék abban a vajsörben tegnap - jegyezte meg csak úgy Hermione.
-Nem baj. Azt hiszem jót tett neked - mosolygott a komor lányra Harry.
-Ja, csak Malfoyt kellett volna kihagyni a buliból - mondta fintorogva Ron.
-Egyetértek - szólalt meg még mindig unottan Hermione
-Ha akarod, ráküldhetek egy rontást - súgta oda a vörös srác a lánynak.
-Kösz, de nem. Megoldom.
-Megoldod? - Kapta fel a fejét Harry. Az agya rögtön zakatolni kezdett. "Ezt meg hogy érti? Mégis csak volt valami köztük? Elvégre többször is kijárt éjszaka. Nélkülünk. Vajon Malfoyjal találkozgatott? Az lehetetlen! Hiszen látszik, mennyire gyűlöli őt. Ennyire nem tudná megjátszani magát. Főleg Hermione nem! Talán zsarolja őt az a patkány?" Ilyen gondolatok cikáztak Harry fejében, mikor észbe kapott, és felnézett az asztallapról. A lány addigra eltűnt.

Másnap nyomottan ébredt Hermione. A feje lüktetett, végtagjai sajogtak. Nem volt beteg, de mégis úgy érezte magát, mint akin átment a Roxfort Expressz. Összekészülődött, majd elindult az óráira. Átváltoztatástanon alig figyelt, pedig McGalagony 40 percen keresztül csak a jövő évi RAVASZ eddig tanult követelményeiről beszélt.
Ugyanilyen elnyűtten érkezett Legendás Lények Gondozására. Megfogadta magában, hogy összeszedi magát, elvégre Hagrid órája volt, és nem akarta szegényt zavarba hozni azzal, hogy nem figyel. Épp elég volt a tanárnak a mardekárosokat elviselnie.
Azon a két órán fogas darazsak megfigyelésével foglalkoztak. Jegyzeteket kellett készíteniük a télre készüldő rovarokról. Különlegességük az volt, hogy a kaptárt nem fára készítették, hanem a földre. Mérete a 2 métert is elérhette, és bizony meglehetősen veszélyes volt a közelébe menni.
3 mardekáros lány egy bokorból figyelte az egyik ilyen kaptárt, épp azt, amelyiket Hermione. Halkan sutyorogtak,és a griffendéles arra figyelt fel, hogy Hagrid nevét hallja némi kuncogás kíséretében. Félvér származása miatt gúnyolódtak rajta, kétségbe vonták tanári képességit, és csúnyábbnál csúnyább jelzőkkel illették őt. A griffendéles megelégelte a sértések tömkelegét, és pálcájával észrevétlenül suhintott egyet, mire az egyik lány kibillent az egyesúlyából és kiesett a bokorból. Egyenesen a kaptár elé. A darazsak persze rögtön megszakították szabályos vonulataikat, össze-vissza repkedtek, majd 3-4 példány sebesen megindult a földön fekvő áldozat felé. Az persze visított, mint egy fába szorult féreg. A másik két mardekáros dermedten figyelte az eseményeket, ahogy társuk felugrik a földről, és fejvesztve menekül a darazsak elől. A folyamatos karcsapkodások csak még jobban felingerelték a rovarokat, és egyre vadabbul köröztek a veszélyforrás körül. A lány persze eszét vesztve rohangált körbe-körbe. Amikor rászálltak a fejére, már sírt. Hermione egyetlen pálcamozdulattal és egy rövid igével megbűvölte a támadókat, és visszairányította őket a kashoz. Ekkor futott be 3 mardekáros fiú, és a 2 megfigyelő társ is összeszedte magát annyira, hogy barátnőjük közelébe merészkedjenek.
Hermione odalépett a földön kuporgó, rémült lányhoz, lenézett rá, majd megszólalt:
-Annyira szánalmas vagy. Nem értem, hogy nevezheted magad boszorkánynak. - Azzal fogta magát, és magára hagyta a szavaitól sokkhatás alá került csoporttársait.
Elégedett volt. "A mai nap sem volt hiábavaló!" - Somolygott, és elindult a vadőr-kunyhó felé. Egy dolgon azért csodálkozott. A roxmortsi hazaérkezés óta nem látta Malfoyt.

Hermione kiszállt a vízből, felkapta a fürdőköpenyét, majd kinézett a folyosóra. Késő este volt már, és Lunával épp a prefektusi fürdőben fürödtek együtt, amikor valaki rájuk nyitott. Mire odakapták a fejüket, az illető már ott sem volt.
Hallotta az elsiető lépteket, de már nem látta ki volt az. Tulajdonképpen nem is zavarta. Semmi olyat nem csináltak, amiért kicsaphatják őket. Legfeljebb összesúgnak majd a hátuk mögött. De ezt eddig is megtették.

A lazítás mellett azért is beszélték meg ezt a találkozót, hogy a legilimencia egy másik módszerét gyakorolják. Olyat, amit egy pálcasuhintással és kisebb koncentrációval is el lehet már végezni. Tény, hogy a Piton féle gyakorlatra még ők is képtelenek lettek volna, főleg ilyen rövid idő alatt. A hollóhátas megjegyezte, hogy hallott már a legilimenciáról, de erről a módszerről még soha nem beszélt neki senki. Pedig az apja nagyon járatos az ilyesmiben, elvégre újságiró volt, minden egyedi varázslatot ismert hírből, mégha nem is tudta őket végrehajtani.
Mire visszament a griffendéles, addigra Luna kimászott a vízből, egy fehér törölközőt csavart maga köré, letérdelt és a sarkára ült. Hermione mögé ült és kiengedte a hollóhátas haját. Kivett a fürdőköpeny zsebéből egy hajkefét, és elkezdte őt fésülni. Kezével néhány kósza hajszálat lehúzott a lány válláról.

-Gyönyörű a hajad! - Mondta selymes hangon Hermione.

- Köszönöm. Neked meg olyan … érzéki az érintésed - mondta visszafojtott Luna, mire a griffendéles elpirult és kisebb forróság futott végig a testén.

-Vajon normális, hogy így érzünk egymás iránt? Hiszen te szerelmes vagy Firenzébe. Én meg .. nem is tudom.

-Ezen a részén én már rég túl vagyok – mondta őszintén Luna – Feleslegesnek tartom az önvizsgálatot. Ez vagyok én. Nem gondolkozom azon, hogy miért hoztam meg egyes döntéseket. Mert akkor helyesnek tartottam. És később sem változik meg ezekről a véleményem. A legfontosabb, hogy legalább önmagunkat ne kérdőjelezzük meg. Legalább önmagunkban bízzunk.

Hermione elmosolyodott.

-Igazad van. Kezeivel megfogta Luna két vállát, amitől a lány megremegett. Odahajolt a füléhez, majd a következő szavakat súgta neki:

-Indulj, mielőtt elkésel az órádról! Mégiscsak Vele találkozol.

A hollóhátas mosolygott, megfogta Hermione egyik kezét, egy csókot lehelt a tenyerébe, majd felállt és elkezdett öltözködni.

Közben Hermione agya azon járt, hogy nem tudott semmit mondani akkor, amikor ki akarta jelenteni, hogy ő kibe is szerelmes. Talán azért mert senkibe? Van egyáltalán valaki, aki iránt ő valaha komolyabban fog érezni? Nevek és arcok kavarogtak a fejében, de egyikhez sem tudott olyan érzelmeket kapcsolni, amire ő most gondolt. Igazság szerint Luna volt az egyetlen, aki a lelkében is megindított valamit, de ez sem szerelem volt.

Hirtelen nagyon magányosnak érezte magát. Csak ült a földön, és meredt a vízzel telt medencére.

-Akkor holnap, Mio!

-Igen, holnap. Remélem kellemes lesz az Asztrológiád!

-Én is. - Egy mosolyt még megeresztett, majd kilépett a fürdő ajtaján.

„Talán hagynom kéne, hogy valaki közelebb kerüljön hozzám. De ki? A külső nem elég – sóhajtott. Hol marad a szellemi vonzalom, az órákig tartó izgatott beszélgetések, a bizsergés az ereimben? Bár ha belegondolok - folytatta a gondolatsort - egyedül mégiscsak jobb. Ha egyedül vagyok nem tartozom senkinek magyarázattal a tetteimért, nem kérdőjelezik meg a döntéseimet és nem utolsó soron ...egyedül könnyebb meghalni.” -Ezekkel a mélabús gondolatokkal lépett ki a folyosóra.

Luna kényelmesen sétált fel a csillagvizsgálóba. Amikor belépett, a helység még üres volt. Hát igen, mindig ő érkezett elsőnek.
-Áh, kedvenc tanítványom - szólalt meg egy hang, majd a semmiből előlépett Firenze.
A hollóhátas csak bámulta őt, nem tudott mit mondani. Nem számított arra, hogy ő már itt lesz, pedig megszokhatta volna rejtélyességét.
-Ha már ilyen korán ideértél, mutatok valamit - majd kezével mutatta, hogy hova álljon Luna.
A lány odalépett, majd felnézett az égre.
-Ehhez most nem is kell távcső - folytatta, és kezével elkezdett rajzolni a levegőbe egy csillagképet. Mutatóujjából kék színű füst "folyt" ki, ami megtartotta a korábbi kézmozdulatai által létrehozott alakzatot.
-A Sors és Akarat csillagképe van előtted. Nagyon ritka, hogy szabad szemmel is látható. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor az akarat sokkal könnyebben győzedelmeskedik a megírt normák fölött. Persze az élőlények maguk döntenek Sorsuk felől, de valami mindig terelgeti őket. Ha akarják, ha nem. Ilyen alkalmakkor ez a láthatatlan erő meggyengül, és sokkal könnyebben beteljesíthetjük az eddig lehetetlennek tűnő vágyainkat. Luna ámulva nézte a felrajzolt kis térképet, majd az égbolton kezdte el keresni az eredeti csillagképet.
-Várj, rossz irányban keresed - mondta lágy hangon a tanár, majd egyik kezével átkarolta Lunát a vállánál, a másikkal az égre mutatott - Ott! Ahol a Mars és a Követő Csillag keveredő fényét átszeli az Oroszlán hátsó lába.
-Már látom - mondta a legnagyobb áhítattal a lány - Fantasztikus.
Észre sem vette, hogy teste remeg, amit a csodálatos látvány, Firenze szavai és nem utolsó sorban, az érintése váltott ki. Amikor észbe kapott, kicsit megijedt. Próbált lenyugodni, de nem vonta ki magát Firenze keze alól, ahhoz túlságosan jó volt ez a pillanat.
-Meddig tart ez a jelenség? - Kérdezte a hollóhátas.
-Ezen a héten - suttogta a kentaur - Vasárnap hajnalban eltűnik, és újabb 15 évig ismét homály fogja fedni.
-Kár érte.
-Igen. De egy annál nyomosabb ok arra, hogy mindenki, akiben van elég mersz tegyen egy próbát a lehetetlenre. Mert ilyenkor minden lehetséges. Ez nem tartozik a tananyaghoz, de mivel te vagy a leglelkesebb és legjobb tanítványom, el kellett hogy mondjam. Talán, segítségedre voltam.
A beszélgetés után Firenze levette a kezét a hollóhátas válláról, majd odasétált az egyik távcsőhöz, és állítgatni kezdett rajta valamit.
Luna még mindig bódultan nézte a eget, de már nem látta a csillagokat. Tudatában kék füst kavargott, fejében tanára szavai visszhangzottak: "Mert ilyenkor minden lehetséges."

Kábulatát a csillagvizsgálóba lépő osztálytársai zavarták meg. Pár perccel később már másik csodáról mesélt nekik Firenze, ami épp úgy elvarázsolta a lányt, mint a korábbi órák bármelyike.
-Ilyenkor minden lehetséges - suttogta - és elmerült a csillagok végtelen terében.