10. fejezet: Ráébredés
-
Teljes erőből becsapta maga mögött az ajtót, de úgy, hogy az megremegett tokjában.
Majd ugyanazzal a lendülettel egy csomagot dobott az ágyra.
Rá sem nézett Hermionéra, egyenest elment mellette.
A szoba egyik sarkában álló kis ébenfa szekrénykéhez sietett. Leguggolt és elővett a zsebéből egy apró ezüst kulcsot, s felnyitotta vele az ajtaját. A szekrényben megannyi palack sorakozott rendezetten. Mindegyik üveg más volt, vörösen, zölden fénylettek, volt, amelyik telve volt, de legtöbbnek már csak az alján aranylott az értékes nedű.
Harry kikapta az egyiket, egy szép, karcsú palackot, amelyben zölden világított az ital, a lámpafénynél megcsillant az oldalára ragasztott címke, mellyen cikornyás betűkkel hirdette a mérget.
Abszint.
Egy csukló mozdulat, s egy tömzsi pohár tűnt fel a másik kezében, megtöltötte a zöld löttyel, majd meghúzta. Újra töltött.
Neki támaszkodott a smaragd tapétának, s poharát a szája elé emelte, de nem ivott bele. Helyette a kristály pohár csillogását figyelte egy darabig, majd elnézve felette a lányra vetette tekintetét.
Méregette egy darabig, majd így szólt.
-Meglepetésem van számodra.
Herminoe nem mondott semmit, csak nézett rá. Nekidőlt az ágy egyik oszlopának.
-Teszünk egy kis látogatást a katakombákban, a kúria alatt.- morogta, de most sem kapott választ, Hermine most már az ablakot bámulta leplezetlen közönyösséggel.
-Reméltem, hogy nem lesz kifogásod ellene, egy kellemes kis vizit a barátnőidnél. Mi lehetne ennél csábítóbb?- vigyorogta, közelebb lépett hozzá és végigsimította a lány haját.- Látni, ahogy szenvednek, kínlódnak, várják a halált, ami nem jön. Még a halál is késik, csak, hogy lássa gyötrődésüket- nevette halkan a fülébe.
A lány ereiben megfagyott a vér. Létezik-e ily kegyetlenség?
Az ajkai megremegtek, s homályos szemekkel nézett a smaragd szempárba.
-Ginny…Ginny is köztük van?- rebegte, mintha csak artikulált volna, mert ajkai némák maradtak.
-Nem- a mosoly leolvadt Harry arcáról- Weasley Malfoy ágyasa lett, s még hosszan fogja élvezni a halálfaló szívélyes vendég szeretetét és mást is…- azzal visszalépet a szekrényhez és felhörpintette a pohár tartalmát.
-Akkor hát…-mondta, de aztán egy pillanat múlva megdermedt. Ginny körül forgó gondolatai teljesen elfeledtették vele Hermioné helyzetét és a csomagot.- De előtte…-bökött az ágy felé a poharat tartó kezével.
A lány oda fordult, a selyem ágyneműn egy megbarnult papírba tekert, alaktalan valami hevert.
Hermione visszanézett Harryre, de az csak bámulta őt. Hát leült az ágy szélére és az ölébe húzta, majd bontogatni kezdte. Az ütött kopott csomagból előkerült egy finom bőrből készült csizma, s egy ugyancsak fekete talár.
Harryre kapta a tekintetét, látta, hogy a fiú elmosolyodik a pohár szája felett. A szemében táncot jártak a fények. Izzott benne valami, bódító. Elhomályosult érzelem tört most fel az ital hatására, maga sem tudta beazonosítani, mi is ez. Látni, hogy a lány a kezébe veszi a ruhát, ahogy végig csúszik a selyem a testén, tökéletesen végigkövetve az alakját. Még az oly nemes selyem sem érhetett fel Hermione hófehér bársonybőrével. A gondolatra újra felizzottak benne az emlékek, a bőrének tapintása, az illata.
Újra lángra lobbant a vágy, hogy érintse, hogy magához láncolja örökre, de aztán egy másik érzelem suhant át rajta, eltiporva az előzőt. A harag, a bosszúvágy, megfertőzött mindent.
Mikor a lány már kész volt, s a csizma csatját igazgatta a combján, oda lépett hozzá és a karjánál fogva az ajtó felé rángatta.
***
Sötét és dohos volt minden. A falak nedvesek, s ontották a csontig hatoló hideget, ami körbe fogta az arra haladó alakokat.
Két árnyék haladt végig a szűk kőfolyosókon, el a cellák mellet. Némelyikből félreérthetetlenül nyögések hangzottak, Hermione próbált nem venni róluk tudomást. De képtelen volt szabadulni a fülében visszhangzó, kétségbe esett segélykérésektől.
Már félórája bolyongtak, mikor Harry végre megtorpant. Talárja rejtekéből előhúzott egy fémkarikát, mellyen kulcsok sorakoztak, kiválasztotta az egyiket s bedugta a zárba. Az panaszos hangon nyikordult egyet, ősi mivoltáról adva bizonyságot.
Herminoe halk sikkantás vélt hallani, rákapta a tekintetét Harryre, de az arcán nyoma sem volt jelnek, hogy netán ő is hallotta volna.
Belépett a cellába. Hermione tekintete elsőként egy szőke lányon landolt, a sarokban hevert, az ajkai felrepedtek, s vér szivárgott valamelyik sebéből. Legalábbis erre utalt sötét bársonyt csúfító vörös folt.
Hermione lerogyott mellé, és az ölébe húzta a lány fejét, miközben némán zokogott. Az ő hibája, az övé. Segítenie kellett volna rajtuk, nem pedig kóborolni a folyosókon, egyenest ide kellett volna jönnie. Simogatta, vigasztaló szavakat suttogott a fülébe. A lány halványan elmosolyodott.
Úgy tűnt a többiek is eszmélni kezdtek a hirtelen támadt hangokra.
-Hermione…? – nyögte egy másik, és felemelte a fejét, de mosolya rögtön lelankadt, amint, megpillantotta a folyosón álló halálfalót. Aztán valamiért lopva a sarok felé kapta a fejét, majd újra vissza Harryre.
Hermione homlokát ráncolva követte a tekintetét. Elhűlt a vére.
A sarokban egy árnyék állt. Ismerős tengerkék szemeiben félelem gyúlt és remegő ujjait ajkaira szorította. Hermione visszanézett Harryre, aki most gyanakodva fürkészte az arcát, s a következő pillanatban már lépett is felé.
A fiú érezte, hogy valami szokatlan dolog történt, látta a lány arcának vonásait megváltozni.
De mielőtt még be léphetett volna cellába egy hűvös hang szólította meg.
-Potter mit keresel itt?
Draco Malfoy volt az.
-Nem tartozom neked számadással!- förmedt rá dühösen, azzal folytatta útját Hermione felé. Felrántotta a lányt a földről.
-Állj fel! Hadd tegyük a dolgunkat!
-Ne! Nem teheted ezt!- kiáltotta.
-Pusztulniuk kell!- sziszegte. –Nem érdemlik meg az életet!- s, megvetően körbe nézett, szemei még inkább elsötétedtek.
-Nem engedem, hogy megöld őket!- sikoltotta kétségbe esve és a fiú elé ugrott, szemei fénylettek a könnyektől- Nem engedem!
A következő pillanatban Harry teljes erejéből pofon vágta, a lány tehetetlenül terült el a hideg kőpadlón. S a fiú nem kis meglepetésére, Ginny Weasley tűnt elő a semmiből s vetette magát védelmezőn Hermione elé. Körbe ölelte, s ringatni kezdte, miközben az arcát simogatta, hogy megnyugtassa. Hermone könnyeket ejtett, s beletemette arcát barátnője vállaiba. Majd Ginny egyszerre Harry felé fordult, s villogó tekintettel nézett rá.
-Szívtelen vagy és romlott! Hogy voltál képes ilyen kegyetlenségre?!- kiabálta, hirtelen, de úgy, hogy szavai még percek múltán is ott visszahangzottak a falak közt.
Hermione magához térni látszott. Ginny segített neki feltápászkodni, mindkettő ruhája piszkos volt és vizes. Hermione haja szanaszét állt, szembe lógott, s egyik orcáján hosszú karcolás piroslott, átszelve egy kis jelet, Harry jelét. A lány feje kavargot és hányingere volt. Újra és újra elgyengült, esetlennek és gyöngének láttata magát, nem is érzett magában erőt. De most, kezdet magához térni. A zavar, ami a gondolatait uralta kezdett eloszlani, s a bátorság meleg folyamként árasztotta el a szívét. Nincs már mit vesztenie, mert már nem maradt semmilye. Elvesztette a legjobb barátját, az álmait, a reményeit…
Mikor rá emelte a tekintetét, a fiú szíve megállt egy pillanatra. Ha az előbb azt hitte sikerült végre a megadás és teljes kétségbe esés küszöbére taszítania a lányt, hát súlyosat tévedett.
Olyan mértékű gyűlöletet, amely abból a két aranyló szempárból sugárzott még sosem tapasztalt. Átható volt és igéző, olyan erőt, mert sejtetni, amely e lányban eddig leláncolva dühöngött, elfojtva. Olyan erőt ami Harryben is meg volt, az ami ilyen hatalmassá tette mindenki előtt.
Ha eddig a pontig hitte is, hogy Hermione oly ártatlan és tiszta, mint senki más, most mindez kétséget kizárólag megdőlt. Megfékezhetetlen erővel dúlt benne a harag, a düh, a szemei szelíden aranyló fényei csak töredékét mutatták érzelmeinek, mikor gyötörte őt. Most azonban, mikor barátait akarja kínozni, egyszerre minden gátat áttörve teljes vadságukban megmutatkoztak.
Sosem látott még ennél gyönyörűbbet.
Draco és Ginny a többi lánnyal együtt szótlanul és mozdulatlanul nézte a két ember néma csatáját.
Ginny is látta a lány szemében lobogó tüzet, amely őrült lánggal lobogott. Szinte megrémítette őt. Most ahogy ott állt Harryvel szemben, annyira más volt.
Az eddig gyöngéd és higgadt Hermione, aki finomságával bűvölte az embereket, ártatlan bájával, amelyet minden férfi csodált, köztük a bátya is, most mintha eltűnt volna egészen. Átadva a helyet valami… valami elemien vad, végtelen sötétségnek.
Ahogy állt ott sötét haja aranyló szemébe hullott, vérvörös ajkai szétváltak.
Kihúzta magát, nem törődve az arcán lecsöppenő vérrel. A fekete anyag mely körbe ölelte testét, most a mozdulattól szétvált megmutatva a lány hófehér combjait, ameddig a csizma engedte.
A lénye valahogy ellenállhatatlan sötétséget sugárzott Harry számára, csábítót és ördögit.
Ginny számára romlottnak tűnt, gonosznak és kegyetlennek, mint Harry, rothadt egészen a belsejéig. Megrémült saját gondolataitól egészen, nem tudta mi kelti ezt benne.
Draco szemében nemesnek tűnt, ahogy egyenesen állt Potter kegyetlen ridegségével szemben. Hideg volt és elegáns, erős és magabiztos. Sosem látott még ehhez foghatót, vonzalmat ébresztett benne…
-Meg kell halniuk. –jelentette ki Potter, rekedt hangon.- Megölték három halálfalómat, és összeesküvést szerveztek ellenünk.
-Ha megölöd őket, engem is ölj meg velük együtt!- sziszegte hevesen Hermione. Szavaira a fiú közelebb lépett, egyszerre vele Draco is. Ez elvonta a fiú figyelmét és szőke hajú társára pillantott.
-Engem, és csak is engem, hatalmazott fel a Nagyúr, hogy sorsuk felett rendelkezzem.- jelentette ki emelt fővel Malfoy, ridegen nézett a smaragd szemekbe.
-Nem érdekel milyen parancsot kaptál, én akarok végezni velük, én…
-A Sötét nagyúr parancsa mindenkire érvényes! Még rád is!- emelte fel hangját a másik fiú.
-Jobban teszed, ha nem haragítasz magadra, Draco!- felelte meglepő hidegséggel a hangjában.
-Mit teszel akkor, Potter ?- gúnyos vigyora, új lángra lobbantotta Harry gyűlöletét.
-Tudom, hogy rejtegetsz valamit… nem tudom mit, te meg fogom tudni, ebben biztos lehetsz!- sziszegte, és elégedett mosollyal nyugtázta Draco arcáról eltűnő vigyort.
-Nem rejtegetek semmit!
-Majd meglátjuk! Most pedig, állj félre!
-Ez az én dolgom!
-Akkor csináljuk együtt!- somolyogta kegyetlenül. Draco szíve kihagyott egy dobbanást. Vége mindennek. Ha terve sikerrel jár, és nem jelenik meg Potter, feltűnés nélkül megszöktethette volna a Liliom rend tagjait, de most… ha nem cselekszik, nem bizonyít és segít megölni a lányokat, akkor árulónak bélyegzik meg és akkor nem csak neki, de a többieknek is vége van. Valamit sürgősen ki kel találnia. Ginny riadt szemekkel fürkészte őt, tőle várva megoldást.
-Na mi lesz!? – türelmetlenkedett a másik fiú.- Csak nem riadtál vissza egy kis kí…
Váratlanul egy ezüstös fénycsóva szelte keresztül Harry mellkasát..
Térde rogyott hang nélkül, majd elterült a földön.
|