A gyógyító a villanás után mozdulatlanul állt a gyógyszeres szekrény előtt. Egyik kezében még mindig egy üvegcsét tartott, a másikkal a szekrényajtóba kapaszkodott. Feje áttetszővé vált, majd hullámozni kezdett. Egyik pillanatról a másikra koponyája egy könyvvé alakult, ami úgy nézett ki, mintha egy szellem könyvespolcáról emelték volna le. A két lány gondolkodás nélkül odalépett hozzá, és Hemione felnyitotta középtájon a lexikont. Úgy lapozgatott Madam Pomfrey emlékei és gondolatai közt, mintha a Reggeli Prófétát forgatná. Figyelmesen böngészte az oldalakat, majd a legutolsó írott lapon el kezdte hangosan olvasni alulról fölfelé a bekezdéseket.
-November 12. szerda: Crack nyugtatót kér, Pansy Parkinsonba tömöm a nyugtatót ... - A griffendéles itt mosolyra húzta a száját, majd kicsit följebb haladt a könyvben.
-November 11. kedd: esti vajsörözés Bimbával, Finnigan fejsérülése, McGalagony hátfájása, Piton megint undok barom, Sue leönti a ruhámat sáskanyállal, Dumbledore vészhelyzethez hívat – itt megállt Hermione. - Ez lesz az! Pálcájával megérintette a bejegyzést, mire a könyv elkezdett nőni, pár másodpercen belül akkora lett, mint a gyógyszeres szekrény, majd megjelent rajta egy kilincs. Luna agyán átfutott a gondolat, hogy hová tűnt a vajákos nő testének többi része, de amikor Hermione lenyomta a kilincset, minden ilyesmi elszállt a fejéből. A könyv már ajtóként funkcionált, és a kilincs érintése után magától nyílt ki. A két lány gondolkodás nélkül lépett be rajta. Egy mocsaras lápvidéken találták magukat, mindent zöld köd borított.

Bár gyakorolták a „Gondolatfelolvasás” varázslatot a fürdőben - ami tulajdonképpen a legilimencia egy tágabban értelmezett változata - de egymáson csak a könyv előhívásáig jutottak, nem akartak a másik gondolataiban, emlékeiben turkálni. Úgy vélték, ezt a részét majd tesztelik egy mardekároson.

Most kicsit értetlenül néztek körül, nem tudtak mihez kezdeni a helyzettel. Ekkor Luna fejében szöget ütött valami.
-Védővarázslat!
-Mi? - Nyögte rá Hermione. Körülnézett jobban, és igazat kellett adjon Lunának. - Dumbledore mindenre gondolt – jelentette ki keserűen.
-Nem mindenre! – Vágta rá Luna, és a griffendélest kirántotta az ajtón.
Megint ott álltak Madam Pomfrey könyvfeje előtt. Luna szemével kutatni kezdett az oldalon, majd pálcájával rápöckölt az egyik bejegyzésre.
-Hát persze, csapott a fejére Hermione, majd az újonnan megjelent ajtón belépett a hollóhátas után.

Ez a kép most teljesen másként nézett ki. Egy kis szoba volt, tele érdekesebbnél érdekesebb kinézetű növényekkel. Az egyik bozontos növény mögül sutyorgást hallottak. Közelebb léptek és látták, ahogy Bimba és Madam Pomfrey egy korsó vajsör mellett cseverészik.
-És miért hívatott az igazgató? - Érdeklődött Bimba.
-Hát, elég komoly dolog – hajtotta le a fejét a vajákos. - Firenze professzorról van szó. Beteg.
Látni lehetett az aggodalmat a nő arcán.
-Mégis mi baja?
-Egy ritka kentaur betegség. Egyik pillanatról a másikra bele lehet esni, és …
-És nem könnyű gyógyítani – fejezte be Bimba.
-Ennyire nem egyszerű – mondta akadozó hangon a gyógyító.
-Miről beszélsz?
-Nem lehet gyógyítani. Firenze professzor pár napon belül …

Luna szeme kikerekedett, és értetlenül nézte a két nőt.
-Az nem lehet – suttogta.

-És biztos nincs rá gyógymód?
-Én nem tudok. És a kentaurok sem. Hagrid már járt náluk.
-És Dumbledore? Neki mindig van mindenre ötlete!
-Erre is. De azt mondta, hogy mi sajnos képtelenek vagyunk segíteni.
-Miről beszélsz már megint? Ki vele! Mit mondott az öreg?
-Csak egy ősi szöveget adott, amiben egy főzet leírása van. Tulajdonképpen a kentaurok küldték, de senki sem képes elkészíteni. Olyan hozzávaló van benne, amit senki sem ismer.
-Vagy legalábbis senki sem képes megszerezni – fejezte be a másik.
-Pontosan, majd elővett egy papírfecnit, és megmutatta Bimbának.
Luna odaugrott, kirántott a zsebéből egy rongyzsebkendőt és suhintott egyet a pálcájával. A fecnin lévő szöveg egy az egyben rákerült a zsebkendőre is.
-Nincs vesztegetni való időnk – szólalt meg mögüle Hermione, majd a két lány sietve távozott az ajtón.
A gyengélkedő ajtajából egy igét odabökött Hermione a még mindig átlátszó, könyvfejű gyógyító felé.
-Expergiscor!
Erre a nő magához tért, feje ismét a sajátja lett és gyanútlanul pakolászta tovább az üvegcséket.

A két lány futólépésben haladt végig a folyosókon, és a griffendéles irányításával a konyhára mentek.
-Itt biztos nem zavar meg senki – mondta, és belépett a gőzölgő helységbe.
-Áh, Úrnőm!
-Donnie!- Csattant fel Hermione, de inkább nem folytatta. Most nem volt se kedve, se energiája kioktatni őt a megszólításával kapcsolatban.
-Fáradj be, üdvözlöm a barátod is!
-Hátra tudunk kicsit menni a kamrához? Fontos dolgot kell megbeszélnünk, és nappal ez tűnik a legbiztonságosabb helynek.
-Neked mindent Úrnőm!
Hermione meg sem próbált már ellenkezni. Kezdte feladni. A manó elindult a konyha végében álló faajtó felé, majd betessékelte őket. Egy kisebb kőfalakkal körülvett helységbe léptek, aminek a közepén egy nagy faasztal volt, körülötte néhány székkel.
-Ez az előtér. Megfelel, vagy szeretnétek beljebb menni? - Azzal biccentett a következő ajtó felé.
-Tökéletes lesz!
Donnie hajbókolva távozott. Hermione látta Luna szemében a kérdések tömkelegét, de inkább nem akart belemenni ebbe a témába.
-Nézzük azt az ősi szöveget – mondta határozottan, mire a hollóhátas kiterítette a zsebkendőt az asztalra.

A lányok elmélyülten tanulmányozták a hozzávalókat és a hozzájuk tartozó rövid ismertetőket. Rá kellett jönniük, hogy csupán egyetlen hozzávaló van, amit nem tudtak azonosítani: az Ezüstfolyam 3 cseppje.
-Valószínűleg ez okozott problémát a tanároknak is – mondta homlokát ráncolva Hermione.
-Nézzük a leírását! – Vágta rá Luna.
Ehhez az elemhez még egy külön megjegyzés is volt:
„Pokolfajzat, ki éhezi a lelkeket, adhat vele újra életet.”
-Az Árnyékvilág színtelen földjén lelhető fel, de ember ki odamegy, már nem fordulhat vissza. Felfogni csak a 4 varázsló ezüsttégelyével lehet, ami az Árnyékkastélyban van elrejtve – olvasta hangosan a hollóhátas.


-Hiszen ennél mi sem egyszerűbb – mondta Luna. - Ez a Szolgákról szól. A Szolgák vére kell hozzá és még valami, ami képes azt felfogni. Valami, ami a kastélyban található! - Olyan nyugalommal jelentette ezt ki, mintha fel sem fogta volna miről beszél.
-Pontosabban, az Élet és Halál mezsgyéjén álló kastélyban – nyögte ki félelemmel átitatott hangon a griffendéles. Végre a hollóhátasnak is leesett, mivel kell szembenézniük.
Mindketten fagyos tekintettel néztek maguk elé.
-Én megyek – csapott az asztalra Luna. - Nem hagyhatom, hogy meghaljon! - Szemei elszántan csillogtak.
-De csak velem együtt – fűzte hozzá halkan, mégis határozottan Hermione.
Luna kezét rátette a griffendéles kezére.
-Köszönöm.
-Nem kell. Jó ügyért tesszük.
-A 4 varázsló ezüsttégelye. Nyilván a Roxfort alapítóiról van szó – elmélkedett Luna.
-Nagyon veszélyes lehet a vérük, ha csak egy ilyen különleges eszközzel lehet felfogni – mondta fojtott hangon a griffendéles.
Egy pillanatra elgondolkodott.
-Nem értem, hogy Dumbledore miért nem tudta megszerezni. Hiszen hatalmas varázsló – folytatta a lány.
-Lehet, de egy valamit tudnod kell ehhez. Az átjárót nem mindenki látja.
Hermione érdeklődve nézett Lunára.
-Dumbledore valószínűleg csak egy lerobbant kis viskót találna a Rengetegben, ami belülről romosabb, mit kívülről. Mint mindenki más. Keveseknek adatik meg, hogy azt lássák, amit mi. Talán tízezer varázslóból egynek. Kiváltságos helyzetben vagyunk.
-Az biztos – mondta savanyúan a griffendéles.
-Tudnak a Szolgák létezéséről, te magad is hallottad – folytatta Luna. - De nem tudják honnan bukkannak elő. Nem tudják, hogy hol az átjáró. És ha tudnák se látnák az ajtót.
Pár másodperc csönd után Hermione szólalt meg:
-Ma éjjel kimegyünk. És megszerezzük, ami kell. Ha törik, ha szakad!

Néhány órával később Hermione elszántan mászott ki a griffendéles portrén. Lerohant a lépcsőn az előcsarnokba, ahol Luna már várt rá. Ahogy kiléptek a kapun, fagyos szél csapta meg az arcukat. A parkot kínos csend uralta. Mintha minden őket figyelte volna. Lassú léptekkel közelítettek a végzetük felé, és senki sem tudhatta, mi lesz a végkifejlet.
Olyan elszántsággal léptek be a Rengetegbe, mint más a meleg zuhany alá. Egymás kezét szorosan fogva osontak végig a sötétségbe burkolózott természeten. A faházhoz érve Luna még egyszer felnézett az égre.
-Talán utoljára látom – mondta áhítattal teljes hangon.
Szemével a Firenze által mutatott Sors és Akart csillagképet kereste, ami ma valahogy fényesebben ragyogott az előző két naphoz képest. Vagy csak a többi csillag volt holtsápadt. Ránézett Hermionéra, aki elszántan bólintott, majd belökték az ajtót.

-Nitor! - Szólalt meg Luna, mire a hosszú folyosó ezüstös fényben kezdett úszni. A tündérszerű lények is ébredeztek, és apró pálcájukkal kékes szikrákat küldtek szét mindenfelé. Lassan feltűntek a thesztrálok is, de furcsa módon, most egytől egyik ébren voltak. Fejükkel a két lány minden mozdulatát követték, akik óvatosan lépkedve vonultak végig a folyosón.
-Itt vagyunk – suttogta Luna.
-Igen, itt vagyunk.
Most sokkal hidegebb volt, mint az elmúlt alkalommal, a lányok pedig nem vitték túlzásba az öltözködést. Mindketten pizsamát és talárt viseltek. Ez november vége felé meglehetősen lenge viseletnek számított, főleg a thesztrálok mellett.

Luna és Hermione egy emberként feszült az ajtónak, ami könnyedén felpattant. Átlépvén a küszöböt eléjük tárult az ezüstben játszó Árnyékvilág és a Roxfort maga.
-Előbb szerezzük meg a tégelyt – suttogta Hermione.
Luna bólintott. Elindultak a kastély felé. A fű hangosan ropogott alattuk, mintha üvegszilánkokon lépkednének. Szorosan kapaszkodtak egymásba, szabad kezükben pedig pálcájukat markolták. Halk zizegést hallottak maguk mögül,de mikor hátranéztek nem volt ott semmi. A zizegés abbamaradt, és baljós csend ült a tájra. A kastély felé haladva mindketten próbáltak higgadtak maradni. Egyszerre léptek, egyszerre szívták be és fújták ki a jéghideg levegőt. Már csak száz méterre lehettek a kaputól.
-Eddig simán megy a dolog – mondta mosolyogva Hermione, ezzel egy kis életet lehelvén Luna sápadt tekintetébe is. Bizakodva folytatták útjukat az épület felé. Nem akartak arra gondolni, hogy akkor is találkozniuk kell a Szolgákkal, ha nem akarnak. És ha nem jönnek elő, nekik kell majd keresi őket. Bár ez nem tűnt nehéz feladatnak.

Hermionénak azon járt az agya, hogy Harry és Ron vajon alszanak-e már … És Malfoy? ... Arra lett figyelmes, hogy Luna megtorpant és erősen megszorította a kezét. Minden eddigi gondolata elszállt, és kővé dermedve hallgatta, a mögötte alig pár méterre álló Szolga lihegését. A hollóhátas egyre görcsösebben markolta Hermione kezét, akinek már komoly fájdalmat okozott a lány szorítása. A pánik kezdte feltölteni az ereit, amikor megszólalt benne a józan ész, és visszarántotta a valóságba.
„Ezzel nem segítek magunkon.” Egyetlen gyors mozdulattal megfordult és kimondta az igét a Szolgára.
-Stupor!
Lunának még felfogni sem volt ideje a dolgot, de Hermione már rántotta is magával a kastély bejárata felé. Bukdácsolva rohantak a kapu irányába, amikor Luna kinyögte:
-Ez nem tartja sokáig vissza őket, csupán néhány másodpercre elkábítja!
-Az pont elég is nekünk!
A kapu magától kinyílt előttük, és a két lány kifulladva esett be rajta. A padlón fekve kapkodtak levegő után. Hátrafordulván látták a Szolgát, ahogy kóvályogva megindul feléjük.

Most először nézhették meg teljes életnagyságban. Így egészben még félelmetesebb volt, mint amilyennek először gondolták. Legalább 3 méteres lehetett. Egész testét szürkésbarna szőr borította, ami itt-ott kikopott, így kivillantak az alatta lévő fémes csillogású pikkelyek. Feje leginkább egy farkaséhoz hasonlított leszámítva azt, hogy hatalmas agyarak lógtak ki a pofájából. Szemei vörösen izzottak, orra nedvességtől csillogott. A gerincvonalon tüskék vonultak végig, amik baljósan mozgolódtak, mintha önálló életet élnének. Kezén és a lábán hosszú erős karmok meredeztek várván, hogy tulajdonosuk belemélyessze őket az áldozat meleg húsába, miközben kiszívja belőle az életet.

Amíg a lányok a Szolgát méricskélték, fel sem tűnt nekik, hogy az már magához tért. Teljes sebességgel indult a kapu felé, mire Luna pálcáját a bejáratra szegezve elkiáltotta magát:
-Clauditur! - Erre a hatalmas ajtó egy pillanat alatt becsapódott, a zárat pedig sejtelmes lila fény vette körül.
-Addig talán elég, amíg megtaláljuk, amit keresünk.
-Remek! De mi lesz utána? - Kérdezte cinikusan Hermione, de nem várt választ. Egyikük sem tudta, mi fog történni.