Másnap mindkét lány pocsékul nézett ki. Csupán 2 órát aludtak, mivel reggel mindketten még korábban is kellett keljenek, hogy az arcukról eltüntessék az éjszaka nyomait. Nyakig begombolt talárban mentek órákra. Szerencsére nem volt nehéz napjuk. Lunának továbbra is elmaradt Jóslástan, ami egyáltalán nem dobta fel. „Lehet, hogy nem segített a főzet? Vagy több idő kell, hogy hasson? Vagy talán már elkéstünk vele?” Ilyen gondolatok cikáztak a fejében egész nap.
Hermione kicsit nyugodtabb volt. Biztosra vette, hogy mindent megtettek és nincs miért aggódni. Fáradtan roskadt a Griffendél Ház előterében álló kanapéra, és meredt a semmibe.

Már majdnem elaludt, amikor egy hangra ocsúdott fel:
-Hermione?
-Ron?
-Felkeltettelek?
-Igen, de nem gond – legyintett a lány – csak elszunyókáltam. Úgy is menni akartam a könyvtárba.
-Jaj ne csináld már! - Fintorgott a fiú, inkább gyere ki megnézni a kviddics edzésünket, szombaton meccsünk lesz!
Hermione már készült az akadékoskodásra, de nézvén a vöröshajú könyörgő tekintetét, megadta magát.
-Rendben.
-Szuper! Harry már ott van. Gyere siessünk, nehogy elkéssek.
-Menj csak előre! Én még összeszedem magam egy kicsit.
-Jó, de igyekezz! - Mondta Ron, majd elviharzott.
-Azt hiszem elhamarkodott döntést hoztam – gondolta Hermione, amikor megpróbált felállni.
A végtagjai sajogtak, sebei szinte lüktettek. Nagy nehezen feltápászkodott, majd elment lezuhanyozni. Belebújt egy kényelmes farmerba, és felülre - tekintettel a különösen enyhe novemberre - csak egy mély kivágású ujjatlan felsőt és egy harangujjú kötött kardigánt vett. Még egyszer a tükörbe nézett, és miután megállapította, hogy pocsékul néz ki, elindult lefelé.

A kviddics pálya közelében arra lett figyelmes, hogy valaki a nevét kiabálja. Gonosz mosolyra húzta a száját, amikor meglátta ki az. Draco igyekezett felé elszánt tekintettel. Hermione megállt, mint aki őt várja, elővette pálcáját, és a háta mögül szinte észrevehetetlenül pöccintett egyet a Draco előtti virágok egyikére.
-In lapidem!
Erre a virág megkövült, és az éppen odaérő mardekáros rálépvén elvesztette az egyensúlyát, és felbukott benne.
-Micsoda egy szerencsétlen – mondta szánakozó hangon úgy, hogy a fiú is hallja, majd továbbindult. Biztos volt benne, hogy vérig sértette és ezek után nem fogja követni. Tévedett.
Alig tett pár lépést, Draco már mögötte volt, megragadta a karját és maga felé fordította. Hermione nem számított rá, és fájdalmasan felnyögött.
-Hogy lehetsz ilyen durva? - Kérdezete dühösen a lány.
-Méghogy én? Azért te sem panaszkodhatsz! - Vágott vissza ironikusan Draco.
De ekkor szöget ütött valami a fejében. Biztosra vette, hogy nem volt durva ahogy megragadta a lányt, és úgy érezte ez csak figyelemelterelés.
-Most meg mi van? - Kérdezte hűvösen a griffendéles.
-Semmi.- Felelte Draco, és mielőtt Hermione észbe kaphatott volna, felrántotta a kardigán ujját. Amit látott, azon teljesen elborzadt.
-Te jó ég Mio! Mi történt veled?
-Csak nem gondoltad, hogy veled fogom megbeszélni? - Kérdezett vissza csípősen a lány.
-Talán nem. De ha nem hagyod, hogy segítsek ...
-Ne viccelődj.
-El fogom mondani Pitonnak, hogy Potter megvert téged, mert azon a bizonyos napon elutasítottad őt.
-Te megbolondultál. Harry sosem bántana. És különben sem érdekelné Pitont, mi történik velem.
-Lehet, de ha mód van befeketíteni Pottert, annak felettébb örülne.
Draco elégedetten mosolygott.
-Ha hagyod, hogy segítsek, nem kérdezek semmit és nem szólok senkinek egy szót se.
-Te nem vagy normális – mondta dühösen a griffendéles, majd odament az egyik fa tövéhez, duzzogva letérdelt és ráült a sarkára.
Malfoy vele szemben ült le úgy, hogy térdük szinte összeért, elővette a pálcáját és elmormolt egy igét:
-Levatio!
A pálcából kiáramló vörös fénnyel végigpásztázta a duzzanatokat, mire azok elkezdtek kicsit lelohadni.
-Ezt még anyámtól tanultam.
-Aha – mondta nemtörődöm hangon Hermione.
-Ő nagyon jó ember – A fiú hangjából sütött az őszinteség, amit a Mio nem akart észrevenni.
-Ez fáj? - Kérdezte Draco, miközben megérintette az egyik halványodó sebet.
-Nem. És légy szíves ne érints meg.
-Ha nem is könnyíted meg a dolgom, legalább ne nehezítsd!
-Nem értem, miért csinálod ezt.
-Én meg nem értem, miért nem hagyod hogy … - De nem mondta végig.
Erre felfigyelt a lány, majd gúnyos tekintettel pásztázta a földet bámuló mardekáros zavarodott tekintetét.
-Hogy szeresselek. - Fejezte be elfulladó hangon a fiú. Mozdulatlanul meredt maga elé, nem akart Hermionéra nézni.
A lány maga is meglepődött a hallottakon, s bár tisztában volt a szőke érzéseivel, sosem gondolta volna, hogy ezt egyszer szemtől szemben bevallja neki. Néhány másodperc kínos csend után Draco szólalt meg:
-Ahogy elnézem, nem csak a karod sérült meg! - Majd bámulni kezdte a griffendéles kulcscsontját, ami a félrecsúszott kardigán és a mélykivágású felsőnek köszönhetően kilátszott.
A lány gyorsan megigazította, de a mardekáros a kezéhez kapott, megfogta, és eltolta a másik irányba.
-Ne. Hiszen megegyeztünk. - Búgta mély, erotikus hangon, és lassan kigombolta a kardigánt Hermionén. A legutolsó gomb után rátette a kezét a szemben ülő lány jobb vállára, és finoman kezdte letolni róla a kötött felsőt.. Ahogy végigsimíthatta a lányt – még ha csak kardigánon keresztül is – teljesen elveszett az érzékiség forgatagában. Hermione végig hideg tekintettel nézte a ténykedést, és magában már azon gondolkozott, hogy fordítsa előnyére ezt a helyzetet. Draco viszont máshol járt. Megcsapta az orrát a lány finom illata, keze megremegett, testét pedig majd elemésztette a forróság. A bódulatból egy éles hang rángatta ki:
-Te meg mi a fenét csinálsz Malfoy?

Harry nagyon örült Ronnak, amikor közölte, hogy Hermione nemsokára tiszteletét teszi az edzésen. Most türelmetlenül nézelődtek a kastélyt a pályával összekötő útra, ahol még mindig nem látták őt közeledni.
-Én elé megyek – mondta ingerülten Harry – elvégre megígérte.
-Én is veled tartok – közölte ellentmondást nemtűrő hangon Ron.
-Gyerünk.
-Alig tettek meg ötven métert, amikor valami olyat láttak, amitől a lélegzetük is elállt.
Malfoy Hermionéval szemben ült egy fa tövében és épp most gombolta ki a lány felsőjét. Látták, ahogy kezével megérinti barátnőjük vállát, és elkezdi letolni róla a kardigánt. Mindkét fiú döbbenten figyelt és egyszerre indultak meg a páros felé.
-Tudtam, hogy az a szemét valamivel zsarolja! A roxmortsi eset után is elég nyilvánvaló volt, de most … - mondta dühösen Harry.
-Most már teljesen nyilvánvaló! - Fejezte be Ron, és egy emberként érkeztek be a fához.
A két jó barát figyelmét nem kerülte el, hogy Hermione rezzenéstelen és érzelemmentes arccal tűrt mindent, ami még inkább erősítette bennük a feltételezésük valódiságát.
-Te meg mi a fenét csinálsz Malfoy? - Üvöltött rá Harry.

A hang hallatán a lány villámgyorsan felrántotta magára a kardigánt, és nyakig összehúzta maga előtt, nehogy a többiek meglássák a sérüléseket.
-Mégis mivel zsarol téged? - Kérdezte nyugtalanul Ron a lánytól, akit cseppet sem hatott meg most a fiú aggodalma.
-Miről beszélsz Weasley? - Vágta oda gúnyosan Draco – Már megint magadból indulsz ki? Nekem nem kell zsarolnom ahhoz senkit, hogy megkaphassam.
Erre Hermione kapta fel a fejét, és gyilkos pillantásokat vetett a mardekárosra. A szőkeség rögtön megbánta korábbi kijelentését, de esze ágában sem volt bevallani ezt a két griffendéles előtt.
-Kivele Malfoy? Mivel tartod őt sakkban? - Folytatta Ron a faggatást mert látta, hogy a lány úgy sem fog beszélni.
-Jaj, Weasley, jó lenne ha abbahagynád ezt a féltékenységi jelenetet. Ezzel nem fogsz imponálni Mionál.
-Ne nevezd őt így – sziszegte Harry.
-Potter. Csak nem csalódottságot látok az arcodon? Elvégre még egy hete sincs, hogy kikosarazott téged. Pedig az a csók amit kapott tőled elég meggyőző volt. De úgy látszik nem lesz elég ennyi, hogy meghódítsd – vigyorgott elégedetten Draco.
A fiú szeméből már teljesen eltűnt a törékenység és szenvedély, helyét az öntelt és elégedett mardekáros tekintet vette át.
Ron ledöbben a hallottakon. Tehát Harry próbálkozott Hermionénél. Keserves fejjel hátrált a többiektől, majd néhány lépés után, amikor már a könnyeivel kezdett küszködni megfordult és elsietett.
-Harry most döbbenten figyelte Dracot, aki szinte farkasszemet nézett vele.
-Utána kéne menned - mondta hűvösen a lány, de nem nézett rá, csak meredt a távolba.
-De...
-Nem lesz baj.
A griffendéles fiú most kicsit értetlenül nézett Hermionéra.
-Menj Harry!
De ő még mindig tétovázott.
-Kérlek.
Ezzel már nem tudott ellenkezni, így megfordult és elindult abba az irányba, amerre Ron ment korábban.

Néma csend következett. Draco átkozta magában szókimondását, de egy számára olyan meghitt pillanatot zavartak meg - és persze erotikusat - hogy nem tudta visszatartani a szavakat. Most kétségbeesve gondolkozott azon, mivel is tudná kiengesztelni a lányt.
Hermione agya viszont teljesen másként járt. Ő azon tűnődött, hogy mennyire kihasználható és mennyire sebezhető most Malfoy.
-Holnap Bájitaltan után kimegyek a parkba leckét írni. Elkísérhetsz. Ha akarsz. - Vetette oda a mardekárosnak a lány.
Draco persze köpni-nyelni nem tudott. Hogyne akart volna vele lenni! Főleg, hogy Mio hívta el őt.
"Örülj csak - gondolta magában Hermione - de egy dolog felől már most biztosíthatlak! Nem lesz ez olyan idilli, mint amilyenre számítasz!”
Tisztában volt vele, hogy a lelki terror néha sokkal nagyobb fájdalmat tud okozni, mint a fizikai kínzás. És ezt most ki szerette volna használni. Persze nem feledkezett meg korábbi tervéről sem, hiszen a mumust már tényleg nem nyúzhatta a végletekig. Kísérleti alanyra volt szüksége, és a lelki terror alatt álló Malfoy és az ő kis barátai tökéletesen megfeleltek a célnak.

Amikor visszament a klubhelységbe látta, hogy két barátja sakkozik, de arcukon koránt sem az a meghitt baráti mosoly ült. Inkább elfojtott düh és bűntudat keveredett a tekintetükben. Valószínűleg kihagyták a kviddics edzést, és helyette próbálták helyretenni a dolgokat. Hermione nem igazán tudta elképzelni Ront, hogy félretenné a haragját, de azért ez a mostani elég ügyes próbálkozásnak tűnt. Szóra sem méltatva őket elment a hálókörletébe, és fél percen belül álomba zuhant.

Mivel másnap nem volt első órájuk, így sokáig alhatott. Kicsit jobb állapotban kelt fel, mint az előző napon és meglepődve nyugtázta, hogy Malfoy gyógyító varázslata kifejezetten eredményes volt. Jobb keze, amin még engedte a kezelést, egyáltalán nem sajgott és alig látszott rajta valami.
Reggelizés nélkül indult el az óráira, és szinte végig ásítozta a Bűbájtant és a Gyógynövénytant is. Az utóbbi órán csak egyszer kapta fel a fejét, amikor a tanár a hegeltüntető szérumról tett említést. Memorizálta a főzet nevét, és folytatta a semmibe meredést.

Az utolsó két órájára igyekezett Bájitaltanra, amikor a pincébe vezető lépcső alsóbb fokai felől meghallotta, hogy néhány mardekáros - szám szerint hárman - Neville-t cikizik, és folyamatosan sértegetik a nagymamája miatt. A lány gondolkodás nélkül kapta elő a pálcáját, és anélkül hogy bárki észrevenné suhintott egyet.
-Coluber concreti!
Pálcája végéből kígyók csúsztak ki, amik lassan és észrevétlenül közelítettek a mardekárosok felé. Neville vette észre legelőször őket, de az ijedségtől csak tátogott, megszólalni nem tudott. A kígyók rátekeredtek a három mardekáros fiú lábára, akikben csak most tudatosult, hogy az általuk szerencsétlennek titulált griffendéles nem miattuk remegett, mint a nyárfalevél, hanem a feléjük haladó lényektől. Próbálták lerugdosni magukról az undorító csúszó-mászókat, de azok nem engedtek. Feltekeredtek a lábukra és miután elhelyezkedtek, szájukat kitátva tettek hirtelen mozdulatokat a fiúk húsos vádlija felé. Egy pillanat műve lehetett, amikor belekaptak. A mardekárosok egymás után üvöltöttek fel, és biztosra vették, hogy nekik ez a vég. De szédülés vagy bármilyen egyéb más várható tünet helyett csupán annyi történt, hogy a kígyók egy kicsiny harapás után megkövültek, ezzel a földhöz ragasztván a támadókat. A fiúk akárhogy is próbálták kiszabadítani magukat, nem sikerült. Hermione lejjebb ment a lépcsőn, így már mindenki felfigyelt rá.
-Hát ti meg mit csináltok itt?
-Nem látod te idióta? Valaki marha jól szórakozott, és lebetonozta a lábunkat.
-De látom. - Mondta gúnyos hangon a griffendéles lány. - És ti nevezitek magatokat ravasznak? Hiszen egy rakás szerencsétlenségnek tűntök.
Azok persze csak hápogtak a lekezelő megjegyzéstől, de nem tudtak Hermione után nyúlni, mert nem érték el.
-Gyere Neville! – mondta rá se nézve a lány, majd továbbindult.
Neville némán követte. Kicsit arrébb aztán megszólalt:
-Köszönöm!
-Ugyan mit? - Hermione hangja most már sokkal kedvesebben csengett.
-Hogy segítettél. Bár nem tudom miféle varázslat ez, de örülök hogy te ismered.
-Csak egy trükk. 2 perc múlva a kővé dermedt kígyók nyomtalanul eltűnnek. Csupán a lábuk fogja egy darabig viselni a harapás nyomát.
-Értem. - Némi tétovázás után újra megszólalt. - Nekem … el kell mondanom valamit.
Hermione most érdeklődve nézett iskolatársára.
-Egyik este elég nyúzott voltam, és úgy gondoltam lemegyek fürdeni az egyik prefektusi fürdőbe. - A lány már tudta miről fog beszélni. - Szóval lementem, de nem tudtam, hogy már foglalt. Benyitottam. Sajnálom. Én nem tudtam, hogy te és Luna. Csak azt akartam tudd, nem került rossz kezekbe a titkotok. - A fiú közben már az ujjait tördelte zavarában.
-Örülök, hogy elmondtad. Egyébként semmi különös nincs köztünk. Csak jó barátnők vagyunk, bár néha elég bensőségesre sikerül egy-két találkozás.
A fiú itt teljesen elvörösödött.
-Értem.
-Amúgy honnan tudtad a jelszót?
-Egyszer véletlenül meghallottam, amikor Harry említette Ronnak.
Hermione mosolygott egyet, megborzolta a nála magasabb, de sokkal esetlenebb fiú haját, és azt suttogta neki:
-Sosem fogom hagyni, hogy bántsanak! És hidd el, eljön a nap, amikor te fogod megbosszulni a szüleidet! - Neville felkapta a fejét, nem számított egy ilyen gyors témaváltásra. - És ne vedd fel, amiket ezek a balfékek mondanak, mert a nagymamád az egyik legnagyszerűbb ember a földön, akivel valaha találkoztam!
A fiú arcára végtelen boldogság ült ki. Odalépett Hermionéhoz, zavarodottan megölelte és nyomott egy puszit a homlokára.
-Köszönöm.