Kegyetlen�l meg fogj�k hurcolni. Az �js�g�r�kban fel se fog mer�lni, hogy tal�n csak a f�jdalm�t leplezi �gy… Ki tudja, mi�rt, de Harryt im�dt�k s�rba tiporni. Annak ellen�re, hogy az eg�sz var�zsvil�g h�sk�nt tekintett r�. Vagy tal�n �ppen ez�rt?

Tal�n t�l sok volt nekik az er�b�l, a b�tors�gb�l, a feddhetetlens�gb�l – vagyis mindabb�l, amit Harry megtestes�tett? Mindenki r� akar hasonl�tani, de ki versenyezhetne a t�k�letess�ggel?

Ha adnak neki n�h�ny rossz tulajdons�got, m�ris el�rhet�bb az �lom… �s az �js�gok megtett�k. Besz�moltak persze sikereir�l is, �s nem tagadt�k �rdemeit, de hihetetlen�l �les karmaikkal megragadtak minden lehet�s�get, hogy �cs�rolj�k nev�t �s tetteit.

Harry, aki sosem v�gyott m�sra, csak egyszer�, nyugodt �letre, �rthet�en nehezen viselte ezt.

De ma m�g a v�rhat� negat�v visszhang sem �rdekelte. Gondolatai eg�szen m�shol j�rtak, t�vol a temet�t�l, t�vol az emberekt�l.

„�g�rd meg, hogy nem adod fel!”. Ezt k�rte t�le kedvese nem sokkal a hal�la el�tt. „Esk�dj meg mindarra, ami benn�nket �sszek�t, hogy elfogadod a hal�lom, �s tov�bb �lsz. �rtem. Hogy legyen, aki eml�kezzen r�m.”

„Sokan fognak m�g eml�kezni r�d.” – v�laszolta akkor Harry, nem akarv�n elfogadni, hogy N�lk�le kelljen tov�bb �lnie.

„De �k nem arra eml�kezn�nek, amire te. Te felid�zheted �letem minden boldog napj�t. Mert mindet Veled �ltem �t. Az �sszes �des cs�kot, az �sszes forr� �lel�st. �s nekem csak azok az eml�kek a fontosak, amelyek Veled �sszek�tnek. A t�bbi l�nyegtelen.”

A gond csak az volt, hogy Harry is pontosan �gy �rzett. Minden mozdulat, sz� �s tett csak �rte, csak Neki sz�lt. Mi�rt �ljen tov�bb, ha � m�r nem lesz?

�m sose tudta megtagadni egyetlen k�r�s�t sem. Figyelte, ahogy napr�l napra egyre t�volabb ker�l t�le, testben �s l�lekben egyar�nt. S ugyanakkor sosem voltak m�g ennyire k�zel egym�shoz. Minden perc �r�knak t�nt, �s minden �ra pillanatokk�nt suhant tova… A v�g legal�bb olyan gyorsan k�zeledett, mint amilyen lass�nak a beteg �rezte az id� m�l�s�t…

�s most Harry n�m�n figyelte a s�llyed� kopors�t, melyet bebor�tott a t�voz� emberek �ltal r�helyezett r�zs�k t�mege.

V�g�l m�r csak �, Hermione �s Ron maradtak a s�rn�l. Egy�tt a h�res h�rmas. Nem sz�ltak �s nem pr�b�lt�k kifejezni a gy�szukat. J�l tudt�k, mit jelent mindez a sz�mukra.

Ron bar�tja v�ll�ra helyezte kez�t, gyeng�den megszor�totta, majd Harry alig l�that� biccent�s�re elindult hazafel�. Feles�ge egy utols� pillant�st vetett Harryre, majd szomor�, k�nnyekt�l csillog� szemekkel k�vette f�rj�t.

Harry v�g�l egyed�l maradt, nem figyelte imm�ron semmi �s senki. A szell�, mely addig tr�f�t �zve kerget�z�tt a gy�szol�k k�r�l, most a s�t�thaj� f�rfit vette c�lba. Felkapta a lehullott r�zsaszirmokat, �s k�rbe- k�rbe f�jta �ket Harry teste k�r�l. Belet�pett hossz� tal�rj�ba is, �s megcinc�lta fekete f�rtjeit, m�gnem olyan kusz�n �lltak, mint hajdan�n, tin�dzserkor�ban.

Harry elmosolyodott.

- Tudtam, hogy nem b�rod ki, hogy ne k�cold �ssze a hajam. – suttogta boldog-szomor� mosollyal az ajk�n.

Nevet�s hallatszott, de hogy honnan, azt neh�z lett volna meghat�rozni.

- Gondoltam, hogy elj�ssz. – folytatta tov�bb Harry.

Kijelent�s�t egy �jabb sz�lroham k�vette, �s a f�rfi teste �sszerezzent. L�thatatlan kezek �rint�s�t �rezte a test�n. Ugyanazon karcs� ujjak szor�t�s�t, melyet m�r j�l ismert kor�bbr�l s melyekr�l k�t nappal ezel�ttig azt hitte, soha t�bb� nem �rezheti majd.

De nem �gy t�rt�nt.

- V�g�l is ez az �n temet�sem. – a hang halk volt �s t�voli, de egy�rtelm�en val�s�gos. – El�g sokan elj�ttek.

- Mondtam, hogy sokan eml�keznek majd r�d. – v�laszolta Harry rekedtesen.

- Nekem csak Te vagy a fontos. Ez�rt j�ttem vissza.

- Nem. – v�laszolta Harry kedvesen. – Az�rt j�tt�l vissza, mert ez a mi sorsunk. Egy�tt, �r�kk�, j�ban - rosszban.

- �s minket a hal�l sem v�laszthat el. – fon�dtak k�r� a l�thatatlan kedves karjai.

- Nem, szerelmem. Minket az sem.

V�ge