Ginny kinézett a kicsiny házikó ablakán, és Harryt figyelte a hátsó kertben. Ha õ is odakint lenne vele, mint rendszerint, most együtt gyomlálnának és semmiségekrõl fecsegnének. De ma nagyon maga alatt volt: fáradt volt és a gyomra is háborgott.

Nem csoda, hogy olyan pocsékul érezte magát. A tegnapi napnak boldognak kellett volna lennie, és egy meglepetéssel végzõdnie, amit Ginny tartogatott Harrynek. Harry annyira elégedett lett volna. De az ünnepi este helyett Ginny egész éjszaka a karjában ringatta Harryt és kétségbeesetten próbálta felvidítani, próbált vigaszt nyújtani a fájdalmára és zavarodottságára. Megkönnyebbülés volt most õt a kertben látni. Jó, hogy ilyen könnyedén visszaállt a napi rutinja. Az elmúlt nap annyira felzaklatta.

A kert volt Harry kedvenc helye. Neville gyakran átjött és tanítgatta, hogyan ápolja a növényeket. Amikor bejött a hideg idõ, még akkor is gyakran eljött, hogy Harryvel együtt tervezgessék, miket fognak ültetni tavasszal, milyen új padokat és ösvényeket fognak kialakítani. Neville kedves és hûséges barát volt, nagyon szerencsések voltak, hogy ismerhették.

Hedvig könnyedén röpködött Harry mellett, s a mûvészien elrendezett fák ágain pihent meg. Szemmel tartotta a gazdáját, aki átvágott a rózsa- és hortenziabokrok között. Ginny mérhetetlenül hálás volt azért a biztonságért, amit Hedvig nyújtott. Hedvig figyelmeztetni szokta Ginnyt, amikor Harry nagy ritkán túl messze barangolt az otthon biztonságától.

Harry virágot kezdett szedni Ginnynek, és nagy gonddal válogatta a szálakat. A napnak ebben a szakában mindig ezt szokta csinálni, közvetlenül tea elõtt. Mindig olyan jó volt hozzá.

Csak egy kis fagyit szeretett volna. Ginny tudta, hogy nem lett volna szabad az Abszol útra menniük. Meg kellett volna kérnie valakit, hogy segítsen bevinni Harryt a mugli Londonba. De a férfi annyira szeretett volna a varázsvilágba menni. És Ginny azt szerette volna, ha az elõzõ nap különleges lesz a számára. Ostoba varázsmédia! Miért kellett õt megint Voldemortról kérdezniük? Ez csak összezavarta õt, és õk ezt nagyon jól tudták.

Ginny gondolatait félbeszakította egy visítóan magas hang. - Mrs. Harry Potter, asszonyom, látogatója van.

Ginny megfordult, és látta, hogy Dobby gyászos arckifejezéssel néz rá. Kellemetlen látogató lehet, mert Dobby rendszerint mosolyogni szokott. Kedves, drága Dobby! Mindig odafigyelt Harryre és Ginnyre. Ragaszkodott hozzá, hogy nekik fog dolgozni, és McGalagony professzornak nem volt ellenvetése. Nagyon is jól tudta, hogy Ginnynek mennyire kell a segítség.

- Ki az, Dobby? - kérdezte Ginny.

- Hát, nos, Harry Potter Vízije és az õ felesége, Mrs. Hermione. Bevezesse Dobby õket?

- Igen. Köszönöm, Dobby.

Ez aztán végképp nem hiányzott arra a napra. De akkor is családtagok voltak, és Ginny valahogy számított is rá, hogy aznap benéznek. Valaki mindig benézett, amikor Harry neve felbukkant az újságokban.

Csaknem teaidõ volt. Ez volt a kedvenc napszakuk Harryvel. Ginny remélte, hogy Ron és Hermione nem marad sokáig. Tudta, hogy csak jót akarnak, de egyszerûen nem tudták megérteni õt Harryvel kapcsolatban. Nem sok ember tudta.

Például épp a múlt héten ugrottak be a szülei és kérdezték, hogy nem szeretné-e meglátogatni Charlie-t Romániában, vagy nem vásárolgatna-e egy hétig Párizsban Fleur-rel. Az anyja természetesen felajánlotta, hogy õ majd addig "ápolja" Harryt, amíg Ginny végre alaposan kipiheni magát. Miért nem tudták megérteni, hogy Harry nem teher? Áldás volt õ Ginnynek, folyamatos emlékeztetõje annak, hogy valójában mi is a szerelem. Ginnynek soha nem jutna eszébe nyaralni menni nélküle.

Ginny mosolyogva üdvözölte Ront és Hermionét, és intett nekik, hogy foglaljanak helyet. A bátyja és annak felesége is aggodalmas arcot vágtak. Ginny beletörõdve felsóhajtott.

A beszélgetést Hermione kezdte, vigasztaló hangnemben. - Ginny, hogy vagy ma?

- Én jól, és te, Hermione? - kérdezett vissza Ginny, tudván, milyen irányba vezet ez a beszélgetés, és egyáltalán nem szívesen nézett elébe.

Hermione kedvesen válaszolt. - Igazán, Ginny, velünk elengedheted magad. Végül is egy család vagyunk. Ronnal tudunk a tegnapi incidensrõl, megírták az újságok, és…

Ginny gondolatai akarva-akaratlanul elkalandoztak. Tudta, hogy Ron és Hermione csak segíteni akar Harrynek. De õk csak megcsonkult héjnak látták régi barátjukat. Sajnos képtelenek voltak a felszín alá nézni és nem látták, hogy Harry milyen gyengéd, törõdõ ember.

Szerencsére azonban voltak, akik meglátták. Luna órákig csevegett Harryvel a legújabb mágikus lényekrõl, amik megjelentek a Hírverõben. Nagyon türelmes volt vele, és Harry mindig majd kibújt a bõrébõl, amikor meglátta. Néha, amikor Luna meglátogatta õket, Ginny kimozdulhatott egy kis idõre, hogy utánajárjon az elintéznivalóknak, mert Harry tökéletesen megbízott a fura, szõke lányban.

Fred és George is gyakran benéztek, és megmutatták neki legújabb találmányaikat. Természetesen sohasem próbálták ki Harryn, mert kezdettõl fogva értették, hogy Harry túl törékeny lenne az ilyesféle viccekhez. Ehelyett inkább vígan kísérleteztek önmagukon, Harry nagy mulatságára.

Aztán ott voltak Lupinék. Tonks mindig el tudta szórakoztatni Harry metamorfágusi képességeivel. Remus, vagy ahogy Harry hívni szerette, Holdsáp bácsi gyakran átjött, hogy sakkozzon vele. Idõnként, amikor Harry összezavarodott, Tapmancsnak, Szíriusznak, sõt, apának is szólította Lupint. Ginny jól látta Remus szemében mekkora fájdalmat okoztak ezek a visszaesések. Lupin azonban tudta, hogy õ az, aki Harry szemében a legközelebb áll a szülõ fogalmához, és soha nem próbálta volna meg kijavítani Harryt.

Ginny tudta, hogy Harry gyakran kér tanácsot Remustól arra vonatkozólag, hogy hogyan viselkedjen a feleségével. Harry elmondta a bácsikájának: szeretne biztos lenni benne, hogy Ginny boldog, és sohasem fogja elhagyni õt. Amikor Harry rájött, hogy õ valahogy más, nagyon aggódott, hogy elveszítheti a feleségét. Késõ éjjel néha elsírta magát és azt kérdezgette, hogy õ miért nem lehet normális. Ginny ilyenkor szorosan átölelte és azt mondta neki, hogy õ túl különleges ahhoz, hogy normális legyen, és hogy a normális emberek nem olyan kedvesek és hûségesek, mint õ. Ezután pedig el szokta mondani neki, hogyan mentette meg a világot, kihagyva persze a félelmetes részeket.

Ginny úgy döntött, hogy odafigyel egy kicsit Hermione fecsegésére, hogy ne tûnjön olyan udvariatlannak.

- …a Szent Mungó nem az egyetlen hely, tudod. A muglik nagy eredményeket értek el…

Ginny közbevágott. - Harry nem szereti a mugli orvosokat, Hermione. Ezt te is tudod. Már voltunk náluk. Semmi sem segít.

Ron úgy döntött, eljött az õ ideje. - Olvasd el, mit ír a Próféta, Ginny. Nem mondhatod, hogy téged nem nyugtalanít. Legszívesebben bemennék a Prófétába és alaposan megátkoznám azt az ostoba riportert. Persze aztán ez is bekerülne az újságokba, és aztán, nos…

Ron szünetet tartott, és úgy emelte fel az újságot, hogy jól el lehessen olvasni. - Úgy értem, nézd meg a fõcímet. "A fiú, aki megbuggyant". Hallgasd ezt. " Harry Potter (25) ma felbukkant az Abszol úton felesége, Ginevra (24) társaságában, épp jégkrémet nyalogattak. Amikor a rajongók megközelítették õket, a varázsvilág egykori hõse irracionálisan kezdett viselkedni, és ártatlan járókelõket kezdett dobálni. Kérdezhetnénk, hogy Mrs. Potter miért nem keres egy végleges, zárt intézményt nyilvánvalóan mélyen felkavart férjének."

Ginny felhorkant. - Mit érdekel ez engem? Õk nem értenek semmit. És ne hozd még egyszer ide azt a szemetet. Mi van, ha Harry meglátja? Csak felzaklatná. Arra egyáltalán nincs szüksége.

De Ron folytatta. - De neked sem. Ez túl nagy teher neked. Jobbat érdemelsz. Nézd, õ a legjobb haverom, és mindig is az lesz. Pokolian dühös vagyok, hogy ez történt vele és veled. Ginny, te annyira fiatal vagy. Még mindig befejezhetnéd az iskolát, lehetne karriered, és Harrynek, nos… szóval módosíthatnák a memóriáját, hogy ne emlékezzen, és…

Ginny közbevágott. - Te tényleg azt hiszed, hogy megengedném bárkinek, hogy így belekotorjon Harry elméjébe? Tudod, mi vagy te? Õrült. Teljesen õrült!

Ginny szemét majdnem elborították a könnyek, de visszafojtotta õket. - Mindannyiunkat megmentett - folytatta. - Nem lenne otthonotok, gyermekeitek, sem életetek! Senkinek sem lenne. És hogyan köszönik meg Harrynek, hogy nem kevesebb, mint öt Avada Kedavra átkot szórtak rá aznap este, és hogy megölte a valaha élt leggonoszabb varázslót? Az a mocskos minisztérium mágikusan beszámíthatatlannak nyilvánítja, eltöri a pálcáját, és egy rongyos papírdarabbal nevetség tárgyává teszik? Hálátlan gazemberek!

- De Ginny - kezdte újra Hermione. - Ha Harry tudná, ha valóban tudná, min mész keresztül, nem akarná, hogy ilyen sokat szenvedj.

- Szenvedni? Csak azért szenvedek, mert senki sem hagy minket békén - vágott vissza Ginny. Ismét kipillantott az ablakon, és elszorult a torka. Hová tûnt Harry? Hedvig, hol van Hedvig? Ó, Merlin!

De mielõtt teljesen elborította volna a pánik, Harry beröpült a konyhába régi Tûzvillámán. Flitwick professzor volt olyan kedves és megbûvölte a seprût, hogy az ne hagyhassa el a birtokot, ne lebeghessen egy méternél magasabban a talaj felett, és csak lassan repülhessen.

Harry leszállt a seprûrõl és átnyújtotta Ginnynek a csokrot, amit neki készített. Ginny kuncogni kezdett, és köszönetképp arcon csókolta Harryt, aki elvörösödött a büszkeségtõl.

Ekkor megszólalt Hermione. - Ginny, nem szabadna bátorítanod ezt a viselkedést. Harrynek nem szabadna seprûn repülnie. Igazán, még kárt tehet magában!

Amikor Harry megpillantotta Ront és Hermionét, hátrálni kezdett és nekiütközött a falnak. - Kérlek, ne - motyogta. - Nem akarok elmenni. Kérlek, ne vigyetek el. Nem mehetek, itt kell maradnom…

Ron odament hozzá. - Szia, Harry pajtás - mondta kissé túl vidáman. - Mit szólnál egy parti sakkhoz?

De ahelyett, hogy válaszolt volna Ronnak, Harry a fal mentén lecsúszott a földre. Kétségbeesetten hadarni kezdett. - Ginny, sajnálom azt a fagyit tegnap. Nem akartam eldobni. Csak megijesztett, amikor arról a… arról a rossz emberrõl beszélt. Kérlek, ne hagyd, hogy elvigyenek.

- Harry - mondta Hermione anyáskodva. - Senki sem fog elvinni. Mi ez a nagy felhajtás?

Harry összekuporodott a földön, és megpróbált elkúszni Ron és Hermione elõl. Ez már több volt, mint amit Ginny el tudott viselni. Hirtelen elborította a hányinger, és csendesen sírni kezdett.

Harry magatartása egy szempillantás alatt megváltozott. Felállt és hirtelen Ginny mellet termett, érdes, kérges tenyerével letörölte a könnyeit. Az örök megmentõ, az örökös hõs.

- Ginny, jól vagy? Megint valami rosszat csináltam? Visszajött a rossz ember? - kérdezte Harry habozva, és bûnbánó szemekkel nézett rá.

- Nem, Harry. A rossz ember nem jött vissza. Te eltüntetted, és már soha többé nem jön vissza. Semmi rosszat sem tettél, szerelmem - felelte Ginny gyengéden, és megfogta a kezét.

Harry elmosolyodott az érintésére, és megvidámodott a hangja. - Majdnem teaidõ van, nem? Nem teázhatnánk a kertben? Ehetnénk szirupos gyümölcslepényt?

- Igen, a tea a kertben remekül hangzik, Harry. Tudod, mit? Mi lenne, ha kivinnéd a lepényt az asztalra, én pedig pár perc múlva viszem a teát?

- Rendben, de nem tart sokáig, ugye? - kérdezte Harry, amint gyanakodva Ronra és Hermionéra nézett.

- Nem, azonnal ott leszek - ígérte meg Ginny.

Harry sugárzóan rámosolygott, majd felkapta a gyümölcslepényt és kibotladozott az ajtón, miközben halkan egy dalt dúdolt magában, ami valahonnan az agya legmélyébõl bukkant fel.

- Most pedig, ha végeztetek, nekem randevúm van a kertben - mondta Ginny.

- De Ginny, már azt sem tudja, hogy kik vagyunk. Ez egyre csak rosszabb lesz - kezdte újra Ron.

- Ó, de igen, nagyon is jól tudja, kik vagytok - felelte Ginny keserûen, és alig bírta visszafogni magát. - Jól emlékszik rá, amikor eljöttetek azokkal a gyógyítókkal, és csokibékákkal meg Mindenízû Drazséval igyekeztetek õt rávenni, hogy menjen el velük. Meglep, hogy egyáltalán a szemébe… a szemünkbe tudsz nézni egy ilyen húzás után.

- De Ginny, nagyon jól tudod, hogy mindketten szeretünk. Valahol mélyen ezt Harry is tudja - jelentette ki Ron atyai hangon, nyilvánvalóan azzal próbálkozva, hogy megnyugtassa a húgát.

De Ginnyt nem lehetett ezzel megnyugtatni. - Tudja, hogy be akarjátok zárni, mint ahogy mindenki más is. De nem ezt érdemli, azt érdemli, hogy boldog legyen.

Hermione ismét megpróbált észérvekkel hatni Ginnyre. - De a te károdra? Amikor hozzámentél, úgy tûnt, hogy fel fog épülni. Mindenki azt mondta. De ez nem fog megtörténni. Mindenki látja, hogy sosem lesz részed normális házasságban, vagy… - habozott egy pillanatig, mielõtt rekedt suttogással hozzátette: - Normális, valódi házaséletben. Megismerkedhetnél valakivel, talán egy-két gyereked is lehetne. Tudom, ez mind egy kicsit hidegnek tûnik a számodra. Megértem. De senki sem vádolna téged, ha úgy döntenél, hogy a saját boldogságodra is gondolsz.

Ginnynek elege lett ebbõl a beszélgetésbõl. Harryvel normális házasságban éltek, beleértve a házaséletet is. Harry figyelmes és odaadó szeretõ volt. Nem mintha Ginny megosztaná ezt az információt ezzel a kettõvel itt. - Én boldog vagyok; boldogabb, mint képzelnétek. Kérlek, most menjetek el. Teaidõ van, és nem akarom tovább váratni Harryt.

Ron és Hermione beletörõdõ sóhajjal végre elment. Nem mintha Ginny nem értékelte volna az erõfeszítéseiket. Tudta, hogy csak a legjobbat akarják neki. Miért nem tudják kinyitni a szemüket és meglátni, mi a legjobb neki és Harrynek?

Ginny kivitte a teástálcát, amit Dobby elõkészített, a kertbe, ahol Harry várt rá. Harry felugrott és elvette tõle a tálcát, hogy az asztalra tegye, de kicsit hevesen. Az egyik csésze leesett az asztalról, és nagy csattanással a földre esett.

Harry azonnal szabadkozni kezdett. - Sajnálom, Ginny! Annyira használhatatlan vagyok. Már megint elrontottam, igaz?

Ginny magához ölelte, és megnyugtatón a fülébe suttogta: - Nem, Harry. Semmi rosszat nem tettél, szerelmem. Mellesleg rendbe tudod hozni azt a csészét. Emlékszel, hogy megmutattam neked? Tessék, itt a pálcám.

Harry áhítatosan elvette tõle a pálcát, és Ginnyre nézett jóváhagyásért. Ginny bólintott. Harry felemelte a pálcát, a csészére mutatott, és azt mondta: - Reparo!

A csésze azonnal összeforrt. Harry örömében felkacagott, és visszaadta Ginnynek a pálcát. - A nyelével nyújtani, és sose mutasson rád a pálca, igaz, Ginny?

- Igaz - felelte a nõ.

Harry felvette a megjavított teáscsészét, és óvatosan az asztalra tette. Aztán egy nagy gesztussal kihúzta Ginny számára a széket, majd mindkettejüknek töltött teát. Ginny megköszönte, majd koccintott vele.

Harry szégyenlõsen a nõre pillantott. - Ginny, te annyira gyönyörû vagy. És mindig olyan kedves vagy velem. Gondoskodsz rólam, és én is gondoskodni akarok rólad. Tudod, nekem sok pénzem van. Hozzám jössz?

Ron és Hermione látogatása és az elõzõ napi Abszol úti kiruccanás nyilvánvalóan jobban felzaklatta Harryt, mint ahogy õ azt sejteni engedte. Rendszerint nem szokott olyan fontos dolgokat elfelejteni, mint a házasságuk. És csakugyan, Harry imádta az esküvõi fényképeket nézegetni, szinte minden nap megnézte. De nem számít. Majd késõbb eszébe jut.

Ginny elmosolyodott, amikor az ártatlan, reménnyel teli zöld szemekbe nézett. - Harry, mi már házasok vagyunk.

- Igazán? Ejha, akkor tényleg szerencsés vagyok, nem? - mondta Harry jókedvûen.

- Nem - felelte Ginny kicsit remegõ hangon. - Én vagyok a szerencsés.

Harry és Ginny kint maradtak a kertben, iszogatták a teát és élvezték egymás társaságát. Tovább maradtak kint, mint szoktak. Harrynek több idõre volt szüksége odakint a szokásosnál, hogy rendbe jöjjön az elmúlt napok eseményei után. Dobby csöndesen és kötelességtudóan leszedte az asztalt, majd könnyû vacsorát szolgált fel a lemenõ nap fényében.

Amikor befejezték a vacsorát, Potterék kéz a kézben sétálni indultak, majd leültek egy padra, amit Harry évekkel azelõtt a saját kezével készített Ginnynek születésnapi ajándékul. Vagyis Harry ötlete volt. Gyengéd félóriás barátjuk, Hagrid számtalan órát töltött azzal, hogy megtanítsa Harryt, hogyan készítse el a padot. És amikor Harry figyelme elkalandozott, Hagrid leült Ginnyvel és nézték, hogyan hancúroznak Agyarral a kertben.

Ginny arra gondolt, hogy Harry sorsa mindenki másnál mélyebben érintette Hagridot. Csakugyan, voltak idõk, amikor Hagrid könnyei zokogásba fordultak és átkozta magát, amiért Dursley-éknél hagyta Harryt annyi évvel azelõtt. Ginny ilyenkor megpróbálta megnyugtatni, hogy Dumbledore utasítását követve Hagrid életben tartotta Harryt, hogy aztán késõbb legyõzhesse Voldemortot.

Harry és Ginny szótlanul bámulták a csillagos eget. Amikor Ginny megborzongott egy hûvös éjszakai szellõ hatására, Harry védelmezõn átkarolta és magához ölelte, hogy felmelegítse. Ginny közelebb kucorodott hozzá, és teljesen elmerült Harry egyedi fûszeres illatában.

- Ginny?

- Igen, Harry?

- Most már emlékszem az esküvõre. Sajnálom, hogy korábban elfelejtettem. Nem haragszol rám, ugye? - kérdezte Harry csöndesen.

- Hát persze, hogy nem, Harry. Idõnként mindenki elfelejt dolgokat - felelte a nõ.

- De te sosem felejtesz el semmit. Mindig emlékszel, hogyan szeretem a teámat és hogyan nevettess meg, és hogy szeretem a szirupos gyümölcslepényt, és hogy hogyan vidíts fel, amikor szomorú vagyok. Te sose próbálsz elküldeni - mondta Harry, Ginny haját simogatva.

- Sose küldenélek el, Harry. Nem tudok nélküled élni, szerelmem - felelte Ginny, és érezte, hogy a szemét megint elborítják a könnyek. De ezek ezúttal az öröm könnyei voltak, és hagyta, hadd folyjanak szabadon.

Harry jól érezte, hogy Ginny nem szomorú, és megcsókolta a feleségét. Ginny válaszolt, és a szenvedély hamarosan elborította õket. Szeretkeztek a mohás talajon, egy hatalmas almafa tövében, ami a kert közepén állt. Aztán Ginny elõvarázsolt egy hatalmas hálózsákot, és melegítõ bûbájt szórt rá.

Mielõtt Ginny Harry karjában elaludt, arra a meglepetésre gondolt, amit még nem osztott meg a kedvesével. Harry gyakran beszélt errõl, s minden másnál jobban vágyott rá. Lehet, hogy várnia kellene vele egy-két napot; Ginny úgy döntött, ad még egy kis idõt Harrynek, hogy helyrejöjjön. Mert hihetetlenül izgatott lesz. Ginny az elsõ gyermeküket várta.