Ginny Weasley álmosan sétált le az odú-béli hosszú lépcsõn. Kialvatlan éjszakája volt. Ahogy leért a hallba, valaki befogta a szemét, és rögtön utána meg is csókolta. Ginny halványan elmosolyodott.
- Szia, Harry. Jobb, ha nem veszed le a kezed a szememrõl, mert fekete karikáim vannak - informálta a lány. Harry azon nyomban levette kezét és szembefordította magával a lányt.
- Mitõl? Rosszul aludtál? - aggodalmaskodott.
- Hát igen, eléggé. Nem akarom elkezdeni a hetedik évnek a második félévét - sóhajtotta a lány.
- De utána, ha sikerül letenni a vizsgáidat, temérdek idõt lehetünk együtt! - biztatta Harry, és még egyszer megcsókolta. Ginny fáradt volt most a hosszabb romantikázáshoz, ezért kibontakozott kedvese ölelésébõl és szótlanul ment a konyhába. Miután leült a reggelizõ asztalhoz, egy bögre kávé mellett folytatta.
- És fõleg amiatt a tetû Malfoy miatt. Nem is hiszed, milyen idegesítõ, hogy megbukott és most is ott van. Undorító az a gyerek, de ezt, gondolom, nem kell neked mondanom - mondta, kortyolt egyet a gõzölgõ italból, és kibámult a nagy konyhaablakon a hófödte tájra. Aztán a karácsonyfára esett a pillantása: a Weasley-k, Harry és Hermione együtt ünnepelték itt a karácsonyt. Ginny örült, hogy két barátja is jött, de azért jobban vágyott volna egy kis pihenésre, délig ágyban fekvésre és tunyulásra. Harry leült mellé, kisimította a göndör vörös tincseket a lány arcából, és megcsókolta a fülét. Ekkor öklendezõ hangot hallottak, és egybõl szétrebbentek. A konyhaajtóban Ron állt, karba font kézzel, és undorodó arckifejezéssel.
- Nem gondoljátok, hogy ez egy kicsit gusztustalan? - kérdezte cseverészõ hangon.
- Nem, mivel te is ezt csinálod Hermionéval - vágott vissza Ginny. Ekkor lépett be az említett is a konyhába.
- Mi van velem? - ásítozta a lány, miközben nyomott egy puszit Ron szájára.
- Semmi - mondta Harry és gúnyosan vigyorgott vörös hajú barátjára.
- Szóval semmi kedvem. Hogy a vizsgákat már ne is említsem - mormogta Ginny, elõzõ beszélgetésükhöz fûzve.
- Megértelek, de ha ezt a pár hónapot végigcsinálod, esküszöm, elviszlek valahová külföldre - ajánlotta Harry. Azt gondolta, erre Ginny felvidul és többé gondja-baja nincs, de nem éppen ez történt.
- Köszi Harry, de a suli után még el kell döntenem, milyen pályára lépek. Ezt még nem sikerült... - mondta Ginny. Harry erre elég elszontyolodott képet vágott, ezért a lány gyorsan megcsókolta õt vigaszképpen. Hermione letelepedett Ginny mellé, még mindig ásítozva, és az asztalra hajtotta fejét.
- Kávét? - kérdezte Ginny, mire Hermione csak kiadott magából egy fáradt sóhajt és felhajtotta Ginny bögréjének tartalmát. Ginny angyalarccal fordult Ron felé.
- Mit csináltatok ti tegnap este, ha szabad kérdeznem?
- Nem szabad - vágta rá Ron, és vörösödõ fejjel elfordult.
- Nekem minden oké, csak szólok, hogy nem elõnyös 18 évesen gyereket vállalni. Na, további jó reggelizést! - mondta Ginny csepp iróniával a hangjában, és kisétált. Ron az öklét mutogatta felé, de úgy tett, mintha nem venné észre. Harry ott maradt a konyhában és Ronnal beszélgetett, míg Hermionét újra elnyomta az álom.
Ginny most hálás volt Harry-nek, amiért nem jött utána. Nézegetni kezdte a karácsonyfát. "Holnap lesz szenteste", gondolta, "és egy hét múlva már megyek is vissza a kastélyba...". Erre a gondolatra savanyúan elfintorodott. Feltápászkodott és visszament Harry-vel közös szobájukba. Felöltözött jó melegen, felvette kabátját és cipõjét, és a saját erkélyén keresztül lecsúszott egy fémkorláton, amit jó sokszor használt, fõleg olyankor, amikor titkos randevúra ment valakivel. Nem akarta, hogy bárki is kövesse, fõleg ne Harry. Szerette, de néha vágyott egy kis magányra.
Most is az udvaron lévõ kis, elkerített bozótosba ment. Kívülrõl úgy látszott, mintha csak egy sûrû bokorrengeteg lenne, de Ginny hatévesen kivágta belülrõl, és hátul egy kis rést is nyitott, bejáratnak. Az alatt a tizenegy év alatt idejárt, ha valami gondja volt, vagy csak egyedül akart lenni. Mint például most. Bemászott a kuckóba és elfeküdt a hóban. Mivel a bokrokat szinte teljesen hó fedte, nem volt olyan világos... Ginny körülbelül ugyanolyan fáradt volt, mint Hermione, persze nem ugyanabból az okból kifolyólag. Õ még azt nem tette volna megtenni. "De tényleg?" gondolta a kis kuckójában. "Hát persze!" Mondta egy határozott hang a fejében. "Legalább magamnak nem kéne hazudnom... igenis képes lennék rá... de nem Harry-vel." Ilyeneket gondolt, és valóban igaza volt. Nem akarta Harry-t. Szerette, mind barátként, mind kedveseként, de arra nem lenne képes vele. Ahogy ezen gondolkozott, szép lassan elnyomta az álom.

Már egészen sötét volt, amikor felébredt. Ruhája csurom vizes volt, õ maga átfagyott és reszketett. Nyögdécselve kivánszorgott, futott pár kis kört, aztán a földszinti teraszajtón keresztül bement a házba. A nappaliban csak Hermione volt, de õ is aludt, egy takaróval betakarva. Levette vizes kabátját és cipõjét, pulóverét és nadrágját, így csak egy szál pólóban és egy bugyiban odaült a kandalló elé, hogy a tûz fel melegítse egy kicsit.
- Pirointito! - motyogta, varázspálcáját elõszedve, mire még nagyobb lángok lobbantak. Ginny behunyta szemét, ám ekkor valaki berobogott az ajtón.
- Na végre! Égre, földre kerestünk! - hallotta Ron hangját. - Harry, megvan! - kiáltotta keresztül a lakáson, mire Harry is befutott. Rögtön leült Ginny mellé és aggodalmasan kérdezte barátnõjétõl:
- Ginny! Hol voltál? Nem esett bajod? - Ginny ezt pedig már nem tûrte.
- Harry! 17 éve lakom itt! Hogy eshetne bajom? Csak egyedül akartam lenni, és sétáltam! - forgatta szemeit, és megdörzsölte elmerevedett lábait.
- Ja, elnézést. csakhogy szólhattál volna - mondta mérgesen Harry, fölpattant és feldübörgött a lépcsõn.
- Hát ezt nem kellett volna, hugica - rímelt Ron, és vigyorogva odaült Hermione mellé. Az rögtön felriadt és megcsókolta a vörös hajú fiút. Önfeledten merültek egymás szájába, Ginny pedig hátat fordított, és igyekezett nem figyelni a háta mögül érkezõ cuppogó hangokra.
- Jé, szia Ginny! - szólalt meg tétován Mione. Ginny csak fáradtan intett egyet, majd feltápászkodott és elindult fel a lépcsõn. Benyitott a Harry-vel közös szobájukba. Észrevette a korlátra támaszkodó fiút az erkélyen, de nem volt kedve odamenni hozzá. Inkább egy fáradt sóhajtás keretében lerogyott az ágyra és elszundított...