Valahogy olyan furcsa hangulatban ébredtem. Nem tudtam semmilyennek behatárolni, és biztos voltam benne, hogy még soha nem éreztem így. Ásítottam egy hatalmasat, aztán megkíséreltem kinyitni a szemem.

De mikor ez sikerült, akkor se láttam semmit. Csak valami feketét, meg valami fehéret.

És rögtön eme ténymegállapítás után meghallottam életem legszokatlanabb, legfinomabb és legszebb hangját. És rögtön rá is jöttem, hol vagyok, mit csinálok, és legfőképp kivel.

Életem szerelmével egy ágyban alszom, sőt, talán megfelelőbb kifejezés lenne, hogy a karjai közt, és arcomat szorosan a mellkasába temetve… és épp Harry nyugodt, halk légzését hallgatom, és majdnem könny szökik a szemembe attól a tudattól, hogy milyen egy baromi nagy mázlista vagyok, hogy ebben az élményben részem lehet.

Aztán, amint teljes egészében felébredtem, eszembe jutott, hogy rendesen ki lehetek lelkileg, ha ilyen könnyen sírhatnékom támad. Aztán mégis megerősítem magamban azt a gondolatot, hogy szerencsés vagyok, és ez a pillanat igenis mesébe illő.

Próbáltam csukva tartani a szemem, és igyekeztem nem sokat mocorogni, nehogy felébresszem Harryt. Pedig mennyire vágytam rá, hogy egy kis helyezkedés következményeképp nézhessem őt, amint az álmok birodalmában jár… de aztán a józan eszem felülkerekedett akaratomon. Harry alszik, és ennek így is kell maradnia, ha továbbra is élvezni akarom bőrének illatát…

Egyszer csak éreztem, hogy Harry kinyújtózkodik, aztán halkan felsóhajt. Még mindig nem engedett el, és én se vettem le kezeimet a válláról. Óvatosan felemeltem a fejem, és épp jókor: Harry épp abban a pillanatban nyitotta ki álmos, zöld szemeit.

- Jó reggelt – suttogta egyenesen a szemembe nézve, még kicsit rekedt hangon.

- Neked is – válaszoltam halkan, összeszorult torokkal. A szívem ugyanis valahol a manduláim tájékán ficánkolt…

- Nem tudod, hány óra lehet? – pislogott nagyokat. Gondolom, lusta volt megkeresni a szemüvegét. Én szó nélkül megfogtam a csuklóját, és karórájáról leolvastam az időt. Mindketten halkan nevettünk ezen a sajátságos jeleneten.

- Fél nyolc lesz perceken belül – szóltam, mire összeszorította a szemét, és felnyögött.

- Mennem kell…

- Hova? – kérdeztem szinte riadtan. Nem igazán akartam elengedni magam mellől, de meg kellett tennem…. Kínzó lassúsággal bontakoztunk ki egymás öleléséből, majd Harry lassú mozdulatokkal felült. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a pólója kicsit felgyűrődött, és így láthatóvá vált, milyen izmos hasa van… a következő pillanatban ásított, és nyújtózásképp ívbe feszítette a hátát. A póló ráncai visszahullottak, de nekem ennyi is épp elég volt a pulzusszám emelkedéshez… Ezek után felvette a szemüvegét, és rám nézett.

- Felkelteni Jamie-t… aztán irány a tengerpart.

- Ó . válaszoltam lemondó hangon. – Ezek szerint semmi értelme, hogy marasztaljalak. – Elmosolyodott, és így szólt:

- Ígérem, hogy rendesen beletaposok a gázba. Nagyjából két óra, és itt is leszek. Te addig nyugodtan aludj, vagy ilyesmi…

- Nem, kösz, már nem menne. – nyújtózkodtam, majd lassan, csukott szemmel a helyére gördültem. Ő felállt, belebújt a bakancsába, és a hangokból ítélve elindult kifelé. Egy gyengéd csókot éreztem az arcomon, aztán hallottam, hogy ezt suttogja:

- Azért próbáld meg, hátha… - És tudtam, hogy mosolyogva megy, immár tényleg ki a szobából…

Végül is, nem aludtam el. Hallottam, ahogy felkelti Jamie-t, majd úgy fél órával később távoznak. Csak akkor ültem fel, mikor hallottam, hogy Selly Audija kifordul a sarkon. Akkor aztán vettem egy jó hosszú, nyugtató fürdőt, közben pedig valami nappaliban talált, lassú zenére lazítottam. Megmostam a hajam, levágtam a lábkörmeimet, és felvettem egy viszonylag csinosnak mondható ruhát. Hogy mindezt miért? Talán, hogy előcsalogassak magamból valami önbizalom szerűséget, és hogy mikor Harryvel úgy válunk el, mint barátok, mondhassam magamnak: Harry egy jó nő mellett ment el… aki mellesleg egy buta liba, de valamennyire azért mégiscsak szép…

A többi időt tévézéssel és persze körömrágással múlattam. Halkan dúdoltam magam elé az előbb hallgatott, andalító számok egyikét, és furcsa módon nyugodtnak érzetem magam. Hogy miért, azt magam sem tudom, mert mikor egy bizonyos autó hangosan lefékezett a ház előtt, nem kis erőfeszítésbe került, hogy ne sikítsak fel…

- Halihó… - motyogta Harry, miközben ledobta a kocsikulcsot az ebédlőasztalra.

- Szia – sikerült kinyögnöm második próbálkozásra.

- Figyelj csak – lépett mögém pár perccel később. – Elmegyek, megfürdök, ha nem haragszol.

- Persze, menj csak – válaszoltam. Az ajtó csukódásának hangjára gondolataim cikázni kezdtek a fejemben. Nem létezik, hogy haragszik rám!

Ugyan miért haragudna!

De mi van, ha nem akar még látni se?

Reggel még nem tűnt haragvónak, igaz? – vitatkoztam elszántan elképzeléseimmel, egészen addig, míg eszembe nem ötlött a tökéletes megoldás…

Menj be, mintha csak valami mást keresnél… majd meglátod, hogy áll ahhoz, hogy besétálsz, miközben fürdik! Rajta, csak bátran, zengte egy, az enyémhez kísértetiesen hasonlító hang a fejemben.

Rajta, csak bátran! Ismételtem meg halkan, és kikapacsoltam a tévét. Ajkaimat harapdálva sétáltam lassan a fürdő felé… Nem engedtem a lábaimnak, hogy megtorpanjanak. Egy rövid kopogtatás után határozottan benyitottam a kis helységbe.

- Bocs, csak itt felejtettem valamit… - fordultam azonnal a fürdőszobaszekrény felé.

- Semmi gond – hallottam a teljesen nyugodt férfihangot a kádból. Fél percig levegőt sem tudtam venni, csak vigyorogtam magam elé. Már csak egy baj van: mit vigyek ki, a fültisztító pálcikát, az alapozót, vagy a tisztasági betétet?!

- Ömm… úgy látszik, még sincs itt… - vontam vállat, és egyből az ajtó felé fordultam.

- Ginny, várj – hallottam Harry hangját. Kérdőn néztem rá – nem tudtam nem észrevenni, milyen szélesek a vállai…-, mire folytatta. – Nem vennél le nekem egy törölközőt? – nézett olyan szépen, hogy szinte reflexből bólintottam.

Körülnéztem, és meg is láttam egy fehér kupacot az egyik legfelső polcon. Elbizonytalanodva lestem fél szemmel Harryre, és meg is találtam a megoldást!

- Bocsika… léptem fel a kád szélére, miközben igyekeztem nem benézni a fehér habok alá. A polc úgy egy méternyire lehetett tőlem, így igencsak nyújtózkodnom kellett, hogy elérjem… végül, meredeken előredőlve, két ujjam hegyével megkaparintottam az egyiket. Óvatosan Harryre lestem, hogy ne szédüljek meg, és ekkor láttam, hogy a férfi félig tátott szájjal néz felfelé… de nem azt figyelte, hogy nem vesztem-e el az egyensúlyom, hanem… hogy mit rejt a szoknyám! Talán ettől szédültem meg, mindenesetre igyekeztem minél hamarabb a földre kerülni. Igyekezetem csúfos kudarcot vallott… Levegő után kapni sem volt időm, egyenest belezuhantam a kádba, pontosabban félig Harryre.

A víz félig elfedett, a felcsapó hullámok pedig teljesen összevizeztek, a hajam nyirkos tincsekben hullott az arcom elé. Döbbenten meredtem a víz tetején lebegő törölközőre.

- Jesszusom, egyben vagy?

- Igen, igen… - majd magam sem tudom, miért, kitört belőlem a kacagás. Harry, miután el mert engedni, mert meggyőződött róla, hogy semmi bajom, csatlakozott hozzám. Potyogtak a könnyeim, és csak percekkel később tudtam abbahagyni a nevetést.

- Ó te jó ég… - kuncogtam, de végérvényesen befogtam a számat, mikor belenéztem Harry most valamiért szinte áttetszően zöld szemeibe.

- Tiszta víz vagy, Ginny – jegyezte meg halkan, valami tényleg furcsa fénnyel a szemeiben.

- Igen, tudom, de ne mondd, hogy te nem!

- Az más – váltott suttogásra. – rajtam nincs ruha.

- Ó. – pirultam el a gondolatra, hogy mennyire igaza van. Én pedig jóformán a karjai között csücsülök, küzdve a nevetéssel…

- Mondd csak, Ginny, nem mondták még neked, hogy ha az emberen vizes ruha van, milyen könnyen megfázhat?

Hagytam, hogy óvatosan a ruhám gombjaihoz érjen, és szép lassan lehámozza rólam… hagytam, hogy így tegyen a többi ruhadarabommal is, és hagytam, hogy a törölközővel együtt messze hajítsa őket. Hagytam, hogy időről időre gyengéd csókokat leheljen ámulattól szétnyíló ajkaimra, a nyakamra, és így tovább…. Egyszóval hagytam, hogy olyan dolgot cselekedjen velem, amit még soha nem engedtem senkinek… Persze, udvarias volt, mint mindig. Egészen beleszédültem abba a kérdő, ugyanakkor vágytól égő zöld pillantásba, amit egy váratlan pillanatban vetett rám. Reszketve bólintottam, hagytam, hogy tegyen velem, amit csak jónak talál, és… aztán…. Mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm…

És hogy kiknek tartozom köszönettel és hálával azért, hogy ez a történet itt áll előttetek befejezve? Mindenekelőtt Mashának, és a drgs gárdának, akiknek együtt és egyenként is van bőven mit köszönnöm… Lilian türelméért is hálás vagyok, hiszen neki kellett elviselnie nyavalygásaimat és monológjaimat, hogy én ugyan nem folytatom. A kritikák megmosolyogtattak és boldogsággal töltött el, hogy vannak, akik olvassák és tetszik is nekik a történet. A Coldplay erőt öntött belém, és az esetek túlnyomó részében zenéjükkel kísérték végig a fejezetek születését.

Köszönök mindent még: a Harry Potter poszternek az ajtómon, akin Harryre mindig bátran rámosolyoghattam; a mobilomnak, amiért segítségével lektorom és bétám meghallgathatta az aktuális fejezeteket, ha éppen nem volt netközelben; és Apának, aki az esetek nagy részében (khm khm :D) majd kinövöd típusú legyintésekkel hagyta, hogy órákat üljek a gép előtt. Ami nektek egy felejthető fanfiction, nekem az utóbbi hónapok szinte összes írott munkája. Köszönöm mindenkinek, aki egy kritikával vagy egy beszélgetéssel erőt adott nekem ahhoz, hogy bízni tudjak magamban, hogy véghezviszem.

Eleget kell tennem azon kötelességemnek is, hogy bevalljam… lesz még egy harmadik része is a Ginny Weasley sorozatnak… nem hinném, hogy a Merengőre felkerül, ezért álljon itt sokadjára a cím, ahol nmegtalálható vagyok én is, és az írásaim is: //gportal.hu/portal/drg

Köszönöm, hogy végigolvastad a fanficem! :)