Hát ilyen nincs, nincs, és még egyszer, immár harmadjára sincs.

Próbáltam valahogy összerámolni Dudley volt szobáját, még rendszereztem is… (bal sarok, használhatatlan dolgok, pl. repülőgépmodell, nyolc szabálytalan darabkában, jobb sarok, használhatatlan és gusztustalan dolgok, pl. pornóújság, nyugalom, csak lábbal rugdostam odébb.) Szóval, mikor már derengeni kezdett a kékesfekete padlószőnyeg, egy nagyon érdekes dologra bukkantam.

Egy fehér, ragasztószalaggal körbetekert dobozra.

Gonoszkásan elvigyorodtam, aztán az ágyra vetettem magam, hogy lassan tépkedni kezdjem a rögzítést, aminek barna foszlányai persze ragaszkodtak ujjaimhoz, és a jó égnek sem akartak onnan leválni. Közben azon tanakodtam, mit rejthetett el Dudley ilyen fondorlatos módon a szülei elől, még hosszú évekkel ezelőtt.

De végül nem Britney Spears összegyűjtött újságcikkeit találtam.

És nem is aktfotó-gyűjteményt.

Hanem egy jó nagy kupac cédét, meg két összetört discmant. És egy tökéletesen ép harmadikat…

Úgy döntöttem, elnapolom a további rendezkedést, és átadom magamat a Dudley ízlésficamain való szörnyűlködésnek…

És hát, tényleg volt min tépnem a hajam. Nem sorolom, hogy mennyi minden szolgált rá a hányingeremre… Viszont nagyon meglepődtem, mert néhány cédé igencsak a szívemhez nőtt. Ritka jó zenék vannak rajtuk, például a Nightwish, a Metallica, a System, a Children of Bodom, a Slipknot, meg az Ossian, bár ez utóbbi kicsit kilóg a sorból…

Még egy kis idő, amíg átnyálazom ezeket a rockújságokat, de eddig szupernek ígérkeznek.

Most is ezeket hallgatom felváltva. Képtelen vagyok akár egy percre is abbahagyni…!! Nem és nem! Fel is raktam egy másik pár elemet tölteni… de mi a fene ez a kopácsolás?? Rohadtul idegesít, már vagy öt perce megy, de gondoltam, megvárom a szám végét…

****

(5 perccel később)

Csak az a bolond Puli volt… kicsit elfáradt, amíg eszeveszettül kopogtatott, egyhelyben repkedve az ablakom előtt. Na, mindegy… Egy levelet hozott, Rontól. Inkább leírom, mintsem idézzek belőle, és olvasóközönségem (ha-ha) elvétse a lényeget…

„Szia Harry!

Ha minden igaz, négy nap múlva találkozunk! Ginny valahogy meggyőzte anyát és a többieket, hogy elhozzanak a mugliktól. Hogy ezt hogyan sikerült elérnie, nem tudom, nem voltam ott. Rossz hír viszont az, hogy megmakacsolták magukat, és úgy néz ki, semmit nem hajlandóan neked elárulni a „terveikről”, mivel még kiskorú vagy, satöbbi, satöbbi. Péntek délután mennének érted, addig tarts ki! Ne haragudj, nem tudok többet írni.

Ron”

Hé, hé, állj. Nem értek semmit. Afölött egyenlőre megpróbálok elsiklani, hogy Ginny érte el az egészet. Komolyan mondom, ezek szerint ő az egyetlen, aki valamennyire is érdekel a sorsom itt a mugliknál, és megpróbál kínjaimnak véget vetni, ha máshogy nem, ilyenformán. (Csak arra gondoltam, le is lövethetne egy bérgyilkossal, könnyebb lenne neki és nekem is… de hát nő, ezért csak máshogy gondolkodik, mint én.)

Pénteken?? De hát… addig még két hetet sem töltöttem el ezen a patkánytanyán!

Sőt, mi több, a szülinapom is csak szombaton lesz. Naneeee. Ez most valami vicc? Nem, Ronnak nincs ilyen pocsék humorérzéke. Sőt.

Most inkább megyek tombolni. Hihetetlen, milyen állat ez a zene…