Szeptember 9.

Jaj, nem… Most már nagyon is tusom, mi volt az tegnap Harry szemében…

Eltökéltség. Elhatározottság. És persze düh…

És tényleg senkin nem jött volna rá, mire készült.

Nem hordja az iskolai egyenruhát. Fekete, mugli farmert, és fekete pólót visel, a táskáját lecserélte egy éjfekete tarisznyára, annak a szíjára kötötte a griffendéles nyakkendőjét. Az egyenruháját állítólag elégette, ezt mondják a megbízhatóbb források (Ron és Hermione), de egyesek esküsznek rá, hogy levágott a nadrág szárából és az ing ujjából, kicifrázta anarchiás kitűzőkkel…

Hermione szerint minden órán levontak vagy ötven pontot a griffendéltől, sőt, Piton például élből százat, majd szemtelenségért még ugyanennyit, és büntetőmunkát. Megérte, Harry? Neked biztos.

Érdekes módon senki sem dühös rá, vagy nem merik mutatni, nem tudom. Csak engem érdekel a griffendél állása a pontversenyben? Jó, persze vannak, akik nálam ezerszer jobban izgulnak, csak most behúzzák fülüket és miegyebeiket. Itt, a nagyteremben mindenki olyan nyugodt, mintha altatót ivott volna.

Az előbb megéreztem, hogy valaki bámul. Harry volt az. Elfordítottam a fejem, ugyanis láttam a pólóján a feliratot: make love not war? Így, kérdőjellel. Értem a célzást…

Most is megsejtettem, hogy néznek. De nem Harry volt… hanem, ki más, mint Malfoy?

Kérdőn nézett, de kicsit sem arrogánsan. Őszintén, érdeklődve. Valószínűleg mindent kiolvasott a szememből, mert kisvártatva bólintott. Nagyon picit. Alig vettem észre….

Szeptember 12.

Újabb kviddicsedzés réme lebeg Damoklész kardjaként a fejünk fölött…

Alicia ismertette a tervét, aztán seprűre ültünk. Alig tíz perce repültünk, mikor fentről nézve apró, zöld bábuk léptek a pálya gyér füvére… A többiekkel együtt azonnal arrafelé vettem az irányt. Mire leértem, Alicia és pár mardekáros már szokás szerint ordítozott egymással. Csak én álltam olyan meredten, mint egy sóbálvány, és aztán hirtelen eszembe jutott: Malfoy! Itt kéne lennie, hacsak nem lépett ki a csapatból! De megtaláltam, pár méterre tőlük. Karba font kézzel bámulta a kék eget. Aztán észrevette, hogy nézem, felém fordult és rám mosolygott. De még csak nem is cinikusan!

Levegőt sem vettem, mikor rájöttem: ha csak a vitatkozás miatt megyek arrébb, akkor is Malfoy felé visz a lábam!

-          Hát szia, Weasley.

-          Szia – néztem fel én is az égre. – Hogy vagy?

-          Én? – kérdezett vissza színtelen hangon. – Hm… nem olyan rosszul.

-          Azért valami közelebbit mégiscsak mondhatnál…

Levette átható pillantását az égről, és kisfiúsan rám vigyorgott. Szinte csodálkoztam, hogy nem csokis az arca…

-          Oké, akkor… jól.

Hallgattam, ahogy ő is. Jobb ötlet hiányában ismét a felhők felé fordultam. Ott van valamiféle virág, Meg egy igencsak szabálytalan szív. És egy fenyegetően összegörnyedő kígyó…

-          Figyelj, Weasley. Te meg…-

-          GINNY! GYERE, EDZÜNK!

Te jó ég, Alicia meggyőzte a mardekárosokat, hogy miénk a pálya?! El sem hiszem…

-          Még fél órát kaptunk, aztán ők jönnek – magyarázta később a csapatnak a lány.

Vajon mit akart Malfoy kérdezni?

De miért vagyok rá ENNYIRE kíváncsi?!

„Te meg..” Én és valaki… Ki lehet az, és mi lenne velünk? Na jó, úgysem találhatom ki, szóval teljesen felesleges az egész.

Ő végül is „csak egy Malfoy…”