Ginny napokig nem mozdult ki a szobájából. Magát okolta Luna haláláért. Mint minden túlélő. Negyednap rávette magát, hogy elmenjen Luna apjához. Hosszasan állt az ajtó előtt, míg végül, szinte nem is a maga erejéből, becsöngetett. Egy jóképű, ám már korosodó, mosolygós férfi nyitott ajtót.
- Á, Miss Weasley! A lányom sokat mesélt magáról! Jöjjön csak be, kérem! Hol van Luna? - tessékelte be Mr Lovegood. Ginny beljebb ment, egészen a nappaliba. Helyet foglalt, vele szemben barátnője apja.
- Mr Lovegood, a lányáról van szó. Az a helyzet, hogy szilveszterkor, mint tudja, bulit rendeztünk az Odúban. Ám... halálfalók jelentek meg - mondta könnyes szemmel a lány.
- De ugye nem sérült meg? - kerekedett el Mr Lovegood szeme. Ginny arcán lecsorgott az első könnycsepp.
- Sajnálom, uram... Luna derekasan küzdött, mint egy igazi hős... de az Adava Kedavra ellen nincs védekezés... - zokogta a lány. Mr. Lovegood felállt és az ablakhoz sétált. Ginny elfojtott sírást vélt hallani.
- Tudod, kislányom - fordult vissza az apa, könnyáztatta arccal. - Luna anyukája is így halt meg. Harc közben. Ő... rendkívüli teremtés volt. Luna teljes hasonmása volt. És most... örökké, mindkettőjüket elvesztettem - zokogott fel Lovegood.
- Egy helyen vannak, uram - Ginny ennyit bírt kinyögni, majd elment. Nem bírta azt a tömény sajnálatot, ami a házban volt. Miközben hoppanált, elszégyellte magát. úszkál az önsajnálatban, miközben valaki a saját gyerekét siratja. Letörölte könnyeit és szilveszter óta bement a csata helyszínére, a konyhába. A kertben egy kereszt állt: Lunára emlékeztetett mindenkit.
- Ginny! - nézett rá Molly.
- Szia, anya - szinte lehelte ezeket a szavakat, de arra gondolt: tovább kell lépni. És közben attól rettegett, hogy ebben a háborúban nem csak Luna hal meg. És akkor, talán először, hatalmas gyűlöletet érzett a szívében. Voldemort, a halálfalók, az egész sötét oldal iránt. Ökölbe szorította a szemét és kibámult Luna emlékkeresztjére. Aztán Neville-re gondolt, Luna barátjára. Folyamatosan zokogott, minden nap. Ginny arra gondolt, milyen lenne elveszíteni Harry-t. De nem érzett fájdalmat. Szomorú volt, ha erre gondolt, de nem fájt a szíve. Maga is megijedt ettől az érzéstől... vagy talán annak hiányától.
Eközben Harry a szobában kuksolt. ő nem volt annyira elkeseredve Luna halálától, mint Ginny, bár ő is vigasztalhatatlanul szomorú volt. Kibámult az ablakon, és azon gondolkozott, talán nem kéne ennyire elkeseredni: elvonja a figyelmet a harcról. Halálfalókra mindig, bármely percben számíthattak. Támadhattak, ölhettek, rabolhattak: ez nekik nem volt bűn. Ideje továbblépni, gondolta Harry. És támadni. Lerohant a konyhába.
- Molly! - kiáltott rá az éppen vacsorát főző asszonyra. - Gyűlést kell tartanunk! Van egy ötletem!
- Most, Harry? Hiszen... - kezdett tiltakozni a nő, de amint meglátta Harry arckifejezését, feladta. - Rendben, hívom a többieket.
Fél óra múlva már az összes Rend-tag ott gyülekezett a hatalmas konyhaasztalnál.
- Szóval... az lenne a tervem, hogy beépítünk valakit - kezdte Harry, bár saját maga sem tudta még a pontos akaratát.
- Azt akarod, hogy valaki álljon be halálfalónak? - fortyant fel McGalagony.
- Nem! Másféle megközelítésből! Gondolkozzatok! - kiáltotta Harry.
- Talán... egy halálfaló hozzátartozóján keresztül? - gyanakodott Remus.
- Igen. Pontosabban... Draco Malfoyon keresztül - mondta Harry.
- Na ne! Te Malfoynál akarod benyalni magad? - nézett megütközve Ron.
- Nem, nem én, engem utál. Olyan megközelítésben, hogy... szóval egy lányon keresztül.
- NEM! - ez Ginny végszava volt, aki az ajtó homályában állt. Eddig nem látta senki, hogy ott van. Azt hitték, fönt siratja Lunát. Most azonban dühösen lépett be a fénybe. Szeme szikrákat szórt, és meredten nézett Harry-re. - Tudom, mire gondolsz! És nem csinálom meg! - Ekkor a többiek felé fordult. - Mégis, mit gondoltatok? Ki jár egy iskolába Malfoy-jal? Hát én! ki van benne a Rendben? Hát én... nem. De akkor is bevontatok! És te azt akarod, hogy... hogy Draco Malfoy-jal... - zokogott Ginny, és kirohant a konyhából, egyenesen a kis kuckójába. Remegő kézzel meggyújtott egy cigarettát. Hamarosan lépteket hallott, és közben a lélegzetét is visszatartotta. Nem akarta, hogy felfedezzék őt és a rejtekét. Ám hamarosan megjelent Hermione arca. A lány bemászott és lekuporodott Ginny mellé, majd átölelte barátnője vállát.
- Nem értem! Nem értem Harry-t! - zokogott a cigarettát szorongató lány. - Miért csinálja ezt? Mindennél fontosabb neki, hogy tőrbe csaljuk Voldemortot! Nálam is fontosabb! Kész feláldozni! DRACO MALFOY-jal kell összeállnom, érted?! - mondta, bár tudta, önzőség, amit mond.
- Ugyan már! Nagyon szeret, de... ez most egy cél Ginny! Muszáj megcsinálnia, különben azt mondanák róla, hogy... szóval hogy te fontosabb vagy neki, mint az egész világ... - csitította Hermione, s Ginny pontosan tudta, mennyire igaza van, de ezt nem bírta belátni.
- De... DRACO MALFOY! - mondta reszketve Ginny. Hermione megdörzsölte a hátát.
- Igen, ő. Ginny, te szép vagy, okos, intelligens...
- És egy Weasley, vagyis véráruló - nevetett fel Ginny kissé reszketegen.
- Na gyere, te vérárulókám. Menjünk be. Kényelmes kuckó, de kissé hideg! - nevetett vele Hermione. Kimásztak a kuckóból, és Ginny, immár felszegett, könnymentes arccal lépett be a konyhába.
- Ha kell, elcsavarom Draco Malfoy fejét. De csak a jó ügy érdekében - mosolygott halványan. A többiek megkönnyebbült arccal néztek fel...