Fogalmam sincs, mihez fogok kezdeni a háború után. Abban sem vagyok biztos, hogy túlélem. Három báty - Fred, George és Charlie - és egy apa elvesztése után nem hiszem, hogy tudok még egyszer mosolyogni, önfeledten nevetni. Gyűlölöm a szenvedést, hogy minden reggel úgy kelek fel, hogy talán ez életem utolsó napja. Lesz-e jövő hét, jövő hónap, s ha szerencsém van, jövő év? Ez a bizonytalanság megőrjít!

Épp kint sétálgatok a Hermione által varázsolt Grimmauld téri kertben. Az idő nem a hangulatomat tükrözte. Szomorú szívvel néztem, hogy minden olyan tökéletes. A nap hétágra sütött. Az égen egyetlen, árva felhő sem éktelenkedett. A szellő lágyan ringatta hosszú, vörös hajamat.

- Ginny!- kiáltotta egy vidám női hang a nevemet. Hátranézve megpillantottam a felém szaladó legjobb barátnőmet, Hermionét. Arcán boldog mosoly ült. Hosszú, barna haja már nem olyan volt, mint az iskolai évek során. Lágy hullámokban omlott a vállaira. Fel sem tudom fogni, hogyan tud így állandóan mosolyogni. Valószínűleg jó hatással volt rá a „Harry-kúra”.

Amikor hallottam, el sem akartam hinni. Hermione és Harry elkezdtek járni! Tiszta őrület! Egyik pillanatban még bejelentem Potternek, hogy nem akarok rá várni, és ő se reménykedjen, hogy mi a háború után újra együtt leszünk. Másik pillanatban már a kanapén enyelegnek. Amikor ezt megláttam elfutott a pulykaméreg. Herminek nem Ronnal kellett volna járni? Bár, ez teljességgel lehetelen, hiszen Ronnie-nak menyasszonya van! Aztán persze rájöttem, hogy semmi okom féltékenykedni, mert én szakítottam Harryvel, én mondtam neki, hogy nem fogok harminc évesen is rá várni. Ő persze megértette.

- Ginny, Ginny! Nem fogod elhinni, hogy mi történt!- zökkentett ki az elmélkedésből.

- Roncimonci meg tanult nem csámcsogva enni? - válaszoltam a rám jellemző gúnyossággal.

- Ugyan, nagyon jól tudod, hogy ez teljességgel lehetetlen! - kacsintott - Tudod ki csatlakozott a Rendhez? - egy morgással kifejeztem, hogy fogalmam sincs. - Draco Malfoy!

Kész, én menten elájulok. Talán még a szívem is megállt egy pillanatra. Nem lehet igaz! Iskolai halálfaló szerelmem csatlakozott a Főnix Rendjéhez?! Ez még viccnek is rossz!

- Mi? Hogy?- hebegtem.

- Jól hallottad, de ha szükséges elismétlem még egyszer. DRACO MALFOY CSATLAKOZOTT A RENDHEZ! - magyarázta azzal az érdekes arckifejezésével, amellyel Neville és Hannah kislányának szokott magyarázni.

Kész, vége, én már nem bírom tovább. Már teljesen idegroncs vagyok, de hogy még hallucináljak is? Na jó, vegyük át még egyszer. A kertben sétálgatok, Hermione ideszalad, és valami teljesen lehetetlen dolgot állít. Nem tudtam tovább ezen filozofálni, mert az én drágalátos barátnőm elkezdett ráncigálni.

A Black házba lépve (ráncigálva) megcsapta az orrom az a sajátos illata a háznak, amelyet nehezen lehetne elmagyarázni. Keveredik benne a Weasley család illata, a ház dohos szaga és a reménytelenség hangulata. Mintha már mindenki feladta volna a harcot. Anya szokása szerint a konyhában tett-vett. Már meg sem lepődtem rajta, hogy megint zokog. Nekem is kedvem lett volna velem sírni, de Hermione tovább húzott maga után. Egyenesen felmentünk a volt közös szobánkba. Egymással szemben leültünk az ágyamra.

- Ginny, tudom, hogyan érzel Malfoy iránt - kezdett bele a mondókájába, közben idegesen csavargatott egy göndör tincset a hajából. Ez a mozdulata annyira hermionés volt - Ha majd átmegyünk a Harryvel közös szobánkba, mert ott tartózkodik, ne lepődj meg. Nagyon megváltozott. Teljesen le van törve, attól, ami az anyjával történt. De ezt majd ő elmondja. Annyi a lényeg, hogy Malfoynak elege lett Voldemortból, meg a bandájából.

A gyűlölt név hallatán általában felszisszenek, de most valahogy teljesen máshol járt az eszem. Megpróbáltam csak tőmondatokban felfogni, amelyet Hermione olyan szorgalmasan ecsetelt nekem. Draco, itt, a szomszéd szobában, jó útra tért. A legjobb barátnőm még mondott valamit, de én nem nagyon tudtam koncentrálni. Most azonnal oda kell mennem! Szó nélkül felpattantam. Hermione követett. Automatikusan a szobájukba vettem az irányt. Majd kopogás nélkül benyitottam.

- Áh, szia Ginny! - hallottam a helyiségbe lépve Harry köszönését. A szoba mióta Hermione beköltözött nagyon sokat változott. Személyisége alapján rengeteg könyvet tartalmazott. Viszont sokkal nagyobb rend volt benne, mint amikor még csak Harry lakott itt agglegényként. A kviddics poszterek szemernyit sem változtak, de Granger rendszeresen leporolta őket egy könnyű varázslattal. Harry szavaival élve: „Látszik, hogy van egy asszony a háznál” Ezt mindig csak nekem mondja, mert Hermit ismerve…

- Szia! - feleltem, majd feltettem a legkézenfekvőbb kérdést - Draco?

- Most egy kicsit lepihent a vendégszobában. Nagyon ki van merülve.

Hála az égnek! Nem is biztos, hogy tudtam volna neki mit mondani öt év után. A hátam mögül Hermione, amint beléptünk szó szerint rárontott Harryre. Nem akartam őket zavarni, ezért lementem a konyhába, hogy kezdjek magammal valamit. Ám a kíváncsiságom ismét legyőzte a józan eszemet.

Egy 180 fokos fordulatot téve a vendégszobák felé vettem az irányt. A sötét folyosókon haladva átgondoltam a lehetőségeket. Ha Draco nem vesz észre, akkor nem ébresztem fel. Ha észrevesz, akkor úgy köszönök neki, hogy „Szia”. Mi sem egyszerűbb. Csak ne lennék ennyire betojva…

Lassan közeledtem a célom felé. Sorba halkan benyitottam minden ajtón. Az utolsónál kicsit haboztam. Végül beléptem a szobába. Körülnézve megpillantottam az édesdeden alvó szerelmemet. Most így belegondolva fogalmam sincs, hogyan tudtam őt ennyi éven át nélkülözni. A kanapén szunyókált. Hosszú szőke fürtjei az arcába omlottak. A mellkasa fel és le emelkedett. Olyan cuki volt! Kedvem lett volna hozzábújni, de tudtam, hogy ez lehetetlen. Pár percig (lehet, hogy órákig) néztem. Utána terveim szerint lementem a konyhába. Anya még meg is kérdezte, hogy miért somolygok. Mégis szép az élet!

___*___*___*___*___*___*___*___*___*___*___*___*___*___*___*___

      *      *      *      *      *      *      *      *      *      *      *      *      *      *      *

A vacsorát már nagyon izgatottan vártam. Csalódnom kellett. Harry azt mondta, miközben Hermione ínycsiklandozó falatokkal kínálgatta, hogy Draco nem akar a családdal vacsorázni. Erre anya fel akart neki vinni egy kis kóstolót, hátha mégis lejönne. Önként jelentkeztem a kézbesítésre.
Így tálcával a kezemben ismét az ajtaja előtt találtam magam. Kivételesen kopogtam. A szoba lépve Malfoyt a kanapén ülve találtan. Nagyon le volt törve szegény. Így, hogy a haja nem takarta el az arcát, jobban szemügyre tudtam venni. Szemei alatt hatalmas karikák éktelenkedtek. Szája kiszáradt, mintha napok óta nem evett volna semmit. Gyönyörű szürke szemeiben fájdalom csillogott.

- Hello Weasley! - gúnyolódott, csak tudnám, hogy miért!

- Szia! - köszöntem én is, majd elé raktam a tálcát. Néhány percig gyanakodva nézett rám, aztán elkezdett enni. Nagyon nem tetszett, hogy ennyire közönyös. Mintha ő volna a kis királyfi, én meg a szobalány. Emlékszem még milyen volt, még mielőtt beállt a halálfalók közé.

Éppen Zambinivel randiztam. Amikor megtalált minket a Szükség Szobájában, nagyon kiakadt. Akkor még nem tudtam, hogy gyengéd érzelmeket táplál irántam. Abba a hitbe ringattam magam, hogy csak azért dühös, mert Blaise egy vérárulóval szűri össze a levet. Álmomban sem gondoltam volna, hogy féltékeny. Aztán küldött nekem egy kis fecnit, hogy találkozzak vele a mágikus szobában. Azt hittem, hogy párbajra hív, de kellemesen csalódtam, amikor a szobába lépve egy romantikus helyen találtam magam. Ezek után olyan események történtek, mint a tündérmesében. Nagyon édes volt, nem voltak gúnyos viccei. Én is tudtam, hogy szeret. Aztán jött az 5. évem. Ő halálfaló lett és elfelejtettük egymást. Persze szívem mélyén őt szerettem, és sokat gondoltam rá. Még akkor is, amikor Harryvel jártam. Utána a trió a saját útját járta, én elvégeztem a Roxfortot, aztán bekerültem a Rendbe. Harc, harc, harc és most is harc.

Türelmesen megvártam, amíg befejezi a vacsorája elfogyasztását. Nem tudom, mit akartam hallani tőle. Vajon azt, hogy még ennyi év után is még mindig szeret? Fogalmam sincs. Amikor letette a villáját, egy pillanat erejéig egymás szemébe néztünk.

- Jó éjszakát Weasley! - csak ennyit mondott. Hogy én milyen ostoba vagyok! Már nem szeret, és soha nem is fog!

- Jó éjt! - mondtam, majd egy kicsit sértődötten bevágtam magam mögött az ajtót. Mégis miért áltattam magam? Jaj, Ginny!

Folytatása következik…