Ginny Weasley a Griffendél asztalánál üldögélt, éppen az ebédet fogyasztották barátnőivel. A lányok legújabb pletykáikkal szórakoztatták egymást, ez azonban a vörös hajú lányt nem igen foglalkoztatta, így elmerengve kanalazta magába az ételt.
Fel sem tűnt neki, hogy akire meredten bámul kedvesen rámosolygott, majd visszafordult barátaihoz beszélgetni. A fiúnak borzas fekete haja volt, és észbontó zöld tekintete. Emellett jóképű volt, híres és tehetséges. Nem is csupán csak Ginny figyelme terelődött rá, azonban ő volt az egyetlen, akire üdvözlően rámosolygott.
Így a legifjabb Weasleyre irigylő pillantásokat vetettek az ezt észrevevő lányok, pedig az érintettnek most még csak el sem jutott a tudatáig, hogy már megint Harryn felejtette a tekintetét. Mindig is tetszett neki a fiú, de ahogy múlt az idő, egyre inkább kezdett lemondani róla. Vagy talán már meg is tette.
Harry csupán Ron húgát látja benne, semmi több. És ez az utolsó évük, amit együtt tölthetnek Roxfortban. A hármas hetedik éve, aztán Harry Dumbledore támogatásával és vezetésével Voldemort nyomába indul, s alighanem Hermioneek vele tartanak. Neki pedig nem marad más, minthogy értük, és a Főnix Rendjében tevékenykedő családjáért aggódjon. Itt marad egyedül.
- Ginny, ezt nem hiszem el! – szólalt meg mellette Coni, az egyik szobatársa. – Rád mosolygott. Úgy irigyellek, hogy te legalább személyesen ismered. Bármikor beszélgethetsz vele.
- És milyen? – kérdezte most kíváncsian másik barátnőjük Susan. – Persze nem a külsejére gondolok, azt mi is nagyon jól látjuk – kacsintott.
Ginny felsóhajtott. Milliószor tették már fel neki ezt a kérdést.
- A legkevésbé sem beképzelt, kedves, okos, hűséges, elég hirtelen haragú… - sorolta mindazt, ami Harryvel kapcsolatban eszébe jutott. – Talán tanulmányt kéne írnom. Kereshetnék egy csomó pénzt – gúnyolódott huncutul a szavait leső lányokon.
- Nem is rossz ötlet! – lelkendezett Coni. – Én biztos megvenném. Meg rajtam kívül jónéhány lány.
A vörös hajú griffendéles nevetett.
- Na ja. Harrytől meg olyan fejmosást kapnék, hogy többé a közelébe sem mernék menni.
- Azt mondod? – dőlt előrébb a vele szemben ülő Susan.
Ginny komolyan bólintott.
- Gyűlöli, ha megbámulják a sebhelyét, és gyűlöli a körülötte lévő felhajtást. Gondolod, majd örömtáncot járna, ha kiadnék róla egy ajnározó könyvet?
Coni vállat vont.
- Ha igaz, miért ne? – majd felsóhajtott. – Pedig izgalmas lett volna.
Azzal az említett fiú felé fordult, és hosszan nézegette.
- Az. Izgalmas – felelte csendesen Ginny, majd felállt az asztaltól, és elindult a griffendél toronyba a délutáni bűbájtan könyveiért.
Hát még ha Harry kalandjait is megörökítené – fűzte tovább a gondolatot. A fiú többször volt életveszélyben, mint valamennyien együttvéve. Harry hamar felnőtt, vagy mondjuk úgy rákényszerült. Jóképű, magas fiú lett, aki után több lány fordult meg, mint azt valaha is gondolta volna.
A többségnek a diákok közül még csak fogalmuk sincs róla valójában min ment már keresztül. Nem fogják fel, hogy Harry számára ez a hírnév mit jelent. Ismerik ugyan a jóslatot, de csupán annyit fogtak fel belőle, hogy ő a Kiválasztott, akinek le kell győznie Tudjukkit. De valójában nem értik mivel jár ez, és mégis ezt hogyan tehetné meg. Csak bámulnak rá, néhányan tisztelik, megint mások félnek tőle. Egyszerűen csak elvárják, és a múltja miatt természetesnek is veszik. De vajon megfordult e bármelyikük fejében is ez a kérdés: Ők is kiállnának a sötét mágus ellen?
Ahogy így haladt gondolataiba merülve, egyszer csak nekiütközött valaminek. Elvesztette az egyensúlyát, és hátraesett. Zavartan, és némileg értetlenül nézett fel. Három mardekáros állt előtte. Crak, akibe valószínűleg belefutott, az idióta Parkinson, és persze ki más, mint Draco Malfoy.
A fiú gúnyosan elhúzta a száját, miközben Ginny feltápászkodott.
- Lám csak Weasley. Már az is megerőltető a számodra, hogy az orrod elé nézz? – mondta szokásos vontatott stílusában.
Ginny dühösen rámeredt.
- Fogd be a szád Malfoy! Nem vagyok kíváncsi a merőben felesleges megjegyzéseidre! – mordult.
- Ó, méltóságodon alulinak tartod a velem való társalgást? Mocskos kis véráru… - miközben beszélt, tekintete a lány háta mögé tévedt, ahol ebben a pillanatban állt meg egy magas, fekete hajú fiú. Így elharapta a mondandóját.
Ginny nem értette mi lelte a mardekárost, majd követte a tekintetét, és ahogy megfordult, meglátta a tőle alig egy lépésre álló Harryt.
A fiú nem nézett rá, helyette Malfoyt figyelte jéghideg tekintettel.
- Fejezd be nyugodtan. Megvárom. Aztán majd belátásom szerint reagálok – szólalt meg tőle szokatlanul higgadt hangon.
Draco arca elsötétült.
- Ez ugye még véletlenül sem burkolt fenyegetés volt, Potter? – sziszegte.
- Látom fejlődsz Malfoy – biccentett Harry. – Elég gyorsan felfogtad a lényeget.
Mostanra kisebb tömeg verődött köréjük a folyosón haladó diákokból, és érdeklődve várták a fejleményeket. A két fiú közötti utálat senki előtt nem volt titok, ahogy a Griffendél – Mardekár közötti örökös háború sem.
- Látom még mindig túl sokat képzelsz magadról – mondta dühösen Malfoy.
- Kipróbálhatod – felelte a másik.
Ekkor Ginny hangja csendült közéjük, aki megelégelte a helyzetet.
- Harry, erre semmi szükség. Magam is elintéztem volna.
A zöld szemek most felé fordultak, és a lány kissé elszégyellte magát, hiszen nagyon is örült hogy Harry meg akarta védeni, de nem szerette volna, ha egy béna libának hinné, aki nem képes elintézni az ilyen Malfoy féle szemeteket.
- Ahogy gondolod – hagyta rá Harry, miután alaposan megnézte az arcát. Azzal távolabb lépett.
Többen furcsállóan meredtek rá. Még Ginny is meghökkent kicsit, igazából nem számított erre. A szőke mardekáros viszont gúnyosan szólalt meg.
- Magára hagyod a kis vérárulót, hogy védje meg magát? Ez igazán férfias és griffendéleshez méltó bátor cselekedet.
Harry szeme megvillant, és most először némi düh érződött hangjából.
- Ne merészeld még egyszer így nevezni! Egyébként pedig csupán azért nem foglalkozom veled, mert Ginny egymaga is elboldogul a magadfajta hencegő szájhősökkel.
Malfoy haragosan csattant rá.
- Soha nem fogtok a nyomomba érni! Se te, se a sárvérű Granger, hát még a két véráruló Weasley!
Harry villámgyorsan reagált. Szinte észre sem vették mikor került a kezébe pálcája, ami már fel is fénylett, s az átok vagy két méterrel arrébb repítette a mardekárost.
Felnyögött, majd izzó tekintettel meredt a fekete hajú fiúra.
- Gyerünk Malfoy! Most legyen nagy a szád! – szólt kihívóan. – Párbaj!
Nem kellett kétszer mondania. Draco felpattant, és már az ő kezében is ott volt a pálcája. Csatlósa és állítólagos barátnője, Harry mellől pedig Ginny távolabb húzódott. Bár utóbbi csupán jobb meggyőződése híján. Aggódva tekintett barátjára.
- Ha nem bánod, eszem ágában sincs meghajolni előtted – mondta gúnyos megvetéssel Harry.
- Nincs is rá szükség Potter. Hamarosan úgyis térdelni fogsz – felelte a szőke fiú, és küldte is első átkát.
Harry ügyesen hárította, és egyszerre két fénycsóvát indított viszonzásul. A közelükben többen meglepődve felkiáltottak. Draco pajzzsal védte a támadást, ám erejük hatására kissé elvesztette egyensúlyát.
Szórták egymásra a különféle ártásokat és átkokat, ám a jó megfigyelő számára Harry fölénye mindvégig egyértelműen érezhető volt. Enyhén vérzett ugyan az arca egy karcolástól, de Malfoy lényegesen rosszabb állapotban volt nála. Ami nem is csoda, hiszen kétszer, vagy olykor háromszor annyi fénycsóva vette őt célba, mint fordítva. Levicorpus! – mondta magában Harry megelégelve a helyzetet, mire a szőke fiú a lábánál fogva a levegőbe emelkedett.
Elkezdett csapdosni, és kilőtt vaktában még vagy két átkot arra, ahol a nagy szédülésben ellenfelét sejtette. Ezek azonban nem találtak el senkit, szerencsére a bámészkodók közül sem. Harry nem akarta, hogy megismétlődjön, így szoros kötelek fonódtak Draco végtagjai köré, majd egyszerűen lezuhant a földre, ahova az alig fél másodperccel kimondott lefegyverző átoknak köszönhetően a pálcája is landolt.
Potter lassan odasétált, és felvette a fegyvert.
- Ne érj hozzá! – sziszegte Malfoy.
Harry lenézett rá, a szeme fenyegetően megvillant, ráfogta, majd a szőke fiú pálcájával feloldotta a kötelek szorítását, végül az ölébe dobta azt. Néhányan ezt látva megkönnyebbülten felsóhajtottak. Bármit tehetett volna vele.
- Vesztettél – közölte egyszerűen. – Nem lep meg.
Azzal megfordult, és többet figyelemre se méltatva a fetrengő fiút, elindult a Griffendél torony irányába, a sóhajtozó lányokkal mit sem törődve.
Malfoy dühödt sértettségében még utána kiáltott.
- Még nincs vége Potter!
Harry meg sem fordult, úgy szólt vissza.
- Már alig várom, Malfoy.
Ginny pár másodpercig meredten bámult a lassan távozó fiú után, majd észbe kapva ő is elindult.
Mikor beérte Harryt, az megszólalt.
- Sajnálom Ginny, de amit utoljára mondott már nem nyelhettem le. Ő mocskolódik, amikor egy átkozott halálfalónak és gyilkosnak a fia.
A lány csodálkozva nézett rá.
- Tudod, én voltam az, aki inkább bocsánatot akart kérni. Amiért azt mondtam, hogy nincs szükségem a segítségedre.
Harry megállt, és felé fordult.
- Tudom hogy gondoltad. Semmi baj. Normális, ha el akarod érni, hogy képes legyél megvédeni magad. Én is emiatt gyakoroltam és edzettem annyit – mondta komolyan, majd sokkal vidámabban folytatta. - Persze ez nem azt jelenti, hogy legközelebb elfordulok, ha bajban lennél.
Ginny elmosolyodott ezt hallva, majd egészen más jutott az eszébe.
- Nem gondoltál még a DS folytatására?
A fiú megrázta a fejét.
- Lupin remek SVK tanár, és semmi kedvem nem lenne vihogó libákkal vesződni, akik minden bizonnyal jelentkeznének, Romildaval az élen.
Ginny felnevetett, majd elgondolkodva vizsgálgatta Harry arcát. Az iskolában ő volt a legjobb sötét varázslatok kivédéséből. Ez a körülményeket tekintve nem is csoda. Emellett sokkal érettebb volt a koránál, és az eddigi tapasztalatok is azt mutatták, hogy remekül el tudja magyarázni mit szeretne, hogyan kell helyesen alkalmazni a bűbájt, mi kell a pontos mozdulathoz. Egyszóval, minden adott ahhoz, hogy taníthassa őket.
- Ginny? – szólalt meg Harry, miután már jó ideje csendben álltak. – Minden rendben? – lépett közelebb a lányhoz.
- És ha csak a régieket tanítanád? – nézett a fiú szemébe. – Ez az utolsó évetek, és akkor kikerültök a háborúba. Biztos vagyok benne, hogy a többiek is szeretnének felkészülni. Én magam pedig nagyon szívesen folytatnám.
Harry elgondolkodott. „Kikerülnek a háborúba”. Igen. Nem lesz többé biztonságot nyújtó Roxfort, és Dumbledore. Boldogulniuk kell majd, ha túl akarják élni. Ron, Hermione, Neville, Luna. Ők biztosan örülnének neki, és itt van Ginny is, aki egymaga is folytatná.
- Jól van – szólalt meg végül. – Ha a többiek is úgy gondolják, de ha akár csak ketten is lennénk, csinálhatjuk. Ha lehetőségem van, hogy segítsek túlélni a harcokat, vagy legalábbis nagyobb esélyt adni rá, akkor miért ne tegyem? – tárta szét egy kicsit a karját. Anno, mikor Umbridge rémuralma alatt létrehozták a DS-t, - akármennyire is vonzotta őket, hogy ezzel keresztbetesznek a banyának - az alapgondolat és a céljuk ugyan ez volt.
- Nagyszerű – mosolygott Ginny. – Beszélek Hermioneval, és együtt megkeressük a többieket.
Harry beleegyezően bólintott, majd hirtelen felnevetett.
- Ahhoz képest, hogy eredetileg a könyveimért indultam! Azóta párbajoztam Malfoyal, és ismét szakkört indítok.
Ginny is vele együtt nevetett.
- És ez még újdonság a számodra? Mikor nem történik veled valami?
- Igaz – vigyorgott rá Harry. – Mindez ráadásul úgy, hogy lekéstük a következő órát – mondta karórájára pillantva.
- Mi?! – ijedt meg Ginny, és elkapta Harry karját, hogy rápillantson a számlapra, majd miután rájött hogy éppen a fiú kezét fogja, zavartan elengedte, és gyorsan ezt mondta. – Rendesen elkéstünk.
Harry megvonta a vállát.
- Már értelmetlen sietni. Még a könyvekért is fel kell menni, és vissza. Részemről ezt az órát kihagyom.
A lány egyetértően bólogatott.
- Sétáljunk fel a klubhelyiségbe – javasolta.