A Roxfort mellett lévő temető az utóbbi években sok-sok sírral lett megtöltve. A sírhalmok között semmi sem zavarta a csendet. Csak egy sír előtt térdelt egy 18 év körüli lány, hosszú vörös haja a vállára omlott, és összekócolta a hűvös októberi levegő. Orcája már sápadt volt, de szeme vöröslött a sok sírástól. Bár most is a sírás kerülgette, egyszerűen nem tudott… könnyei a szomorú sor-gyász alatt elfogytak. Percy bátyja is itt nyugszik. Ront is, majdnem elveszítette, de segített rajta a jó isten, de Hermione így is elvesztette a babát emiatt. Egy kedves barátja is elhagyta az élők sorát, Neville és egyedül hagyta feleségét, Lunát. Legjobb barátja, aki talán több is, volt egy szimpla barátnál még most is, Harry, de magával vitte a sírba Voldemortot is. Már másodjára emelik poharukat országszerte, sőt világszerte rá, de ő már halott. Ginny miután elvégezte az ötödévet, Harry szakított vele, ezután jó barátok lettek, de talán még többet éreztek, még mindig szerették egymást. Ginny nem bírta tovább erőt vettek rajta a fájdalmas emlékek és néma zokogásba kezdett, könnyei is megeredtek. Összecsuklott a rá nehezedő fájdalomtól.

De akkor már egy másik alak is volt a sírnál. Nem, nem a sírhantok őre, ő most éppen házon kívül volt. Draco Malfoy volt az, aki a lány vállára tette kezét, és megszorította azt. Ginny hirtelen felállt és szembefordult vele. Szeme elkerekedett a meglepetéstől. Majd arcára undor ült ki, és csak ennyit mondott:

-Tűnj innen Malfoy semmi keresnivalód nincs itt!

A fiú arcára fájdalmas kis mosoly ült ki, majd válaszolt:

-Sajnálom Ginny, de nem tűnök el innen, és igen is van keresnivalóm itt. -arcára szomorúság ült ki és mit sem törődve a lánnyal a sírhoz fordult. Csak úgy ömlöttek belőle a szavak:

-Potter, Harry Potter, el sem hiszem, hogy itt vagyok -hangja halkabbra váltott- és talán csodálod, de azt sem, hogy te itt vagy. Elismerem már rég meg kellett, volna tennem, de vki, aki egykor hozzád is közel állt azt mondta talán még most sem késő, így hát itt vagyok. Kérlek, bocsáss meg nekem… mindenért. Nem találom a szavakat a tetteimre, mert azok szinte elmoshatatlanok. De új életet kezdek, már akkor elkezdtem mikor te, még éltél. Én tényleg borzasztóan sajnálok mindent, semmim sem volt, de most van, és ez rá ébresztett, hogy jogtalanul viselkedtem veled. Hermione segített, mellettem állt, úgy ahogy azt veled is tette, és ez sokat segített nekem. Végre igaz barátokra leltem, végre jó lehettem és segíthettem. Kár, hogy téged nem menthettelek meg, jobban megérdemelted volna az életet nálam, sokkal. –mire monológja végére ért hangja teljesen elfúlt, Ginny mégis minden szót halott, és újra néma zokogásba kezdett. Közben pedig a fiúhoz lépett, állát megfogva maga felé fordította az arcát. Nagy megdöbbenésére azon könnycseppek folydogáltak lassú ütemben, és szemében eddig még soha fel nem fedezett érzelmeket látott. Szomorúságot, megtörtséget, egy anyjáért síró kisfiús szemeket, melyek most nem hidegen, szürkén tekintettek. Másik kezével átkarolta Draco nyakát, majd a fiú állát tartó kezét elvette, és letörölte szép arcáról a könnyeket. Közben a fiú is így tett, majd óvatosan megsimogatta az arcát, amely szinte a tenyerébe simult. Majd Ginny Draco karjaiba vette magát, és újra némán sírdogált. Már teljesen besötétedett mire a két fiatal ráeszmélt, hogy hol is vannak, kivel és hogy éppen mit tesznek. Akkor hirtelen szétrebbentek, és elindultak a temető két ellentétes kapuja felé. Azonban, a hazaúton, gondolataikba merülve újra szembekerültek egymással. Draco bár semmi esélyt nem látott rá, megszólította a lányt, de az nem reagált, hanem továbbállt. Így Draco hirtelen eléállt, és újra megszólította:

-Ginny! Kérlek! –és látva a lányon a fájdalmat, mely megint erőt vett rajta, magához ölelte. Lassan elindult vele az ellenkező irányba, majd folytatta-, gyere, elmegyünk hozzám, megiszol egy bögre, forró teát… és megbeszélünk mindent. Az út további felében egy szót sem szólva egymáshoz, közben végig gyengéden karolta a lány derekát. Csak a ház kapujában akarta elengedni, de Ginny kezével visszahúzta Draco kezét. Így hát a fiú nem engedte el addig, amíg a házban egy fotelba bele nem ültette. Utána elment teát főzni, épp a teafüvet rakta bele a forralt vízbe, mikor az ajtóban vki megszólalt:

-Tudtam, a szívem mélyén tudtam, hogy nem vagy gonosz. De még így is csodálkozom, mert hirtelen jött nekem a változás- Ginny volt az, az ajtóban állt, hátát a falnak vettette.

-Köszönöm -sóhajtott a fiú.-, el sem tudod képzelni mennyit jelent ez nekem.

A két fiatal minden bánatát kibeszélte egyetlen éjszaka alatt, közben jó pár bögre teát elfogyasztottak. A felkelő nap sugara a kanapén egymás vállára bukott fejjel, az álmok birodalmában talált rájuk.