Ginny Weasley depressziós hangulatban indult el a Roxfortba, hogy megkezdje hetedik évét az iskolában. Arra gondolt, hogy nem tud találkozni Harry-vel, mivel az már kijárta a sulit, és most aurornak készül. Hiába vigasztalta a fiú, hogy majd sokszor találkoznak, lemegy Roxmortsba is, Ginny nem nagyon vigasztalódott meg.
Így hát mélabús komorságban ült be az egyik vonatfülkébe, barátnőivel, Jane-nel és Elissával. Oda sem figyelt a lányok csacsogására, inkább bámulta a kinti világot. Ami köszönőviszonyban sem volt az ő hangulatával. Derűs és napfényes reggel volt, és a vonat vígan pöfögött keresztül a lankákon, hegyeken, míg elérte a Roxfort birtokát. A lányok beszálltak egy fiákerbe és eldöcögtek a kastélyhoz. Ginny-nek egyáltalán nem volt hangulata a vacsorához, ezért inkább rögtön felment a Griffendél-toronyba, a barátnőivel közös hálószobájukba. Lefeküdt az ágyára, és a baldachinos ágy tetejét kezdte nézegetni. Addig gondolkodott, míg egyszer csak el nem aludt. Éjszaka felébredt; ránézett az órájára, ami pontosan 02:00-t mutatott. Az ablakokon esőcseppek kopogtak. Ginny nesztelenül felkelt, és csak akkor vette észre, hogy még ruha van rajta. Odasétált az ablakhoz, és kinyitotta. Imádta az esőt, sokszor kiment, hogy bőrig ázzon: akkor nagyon jól érezte magát. Kinézett az ablakon, két kezét kitárta, mintha repülne. Élvezte, ahogy az eső a karjára, fejére, arcára esik.
Egyszer csak megpillantott egy alakot az esőben. Köpönyeg volt rajta, és csuklya. Ginny felkapta a seprűjét és kirepült az ablakon. Messze szállt le az idegentől. Nem tudta ki az, bántani akar vagy nem. Letette seprűjét egy száraz helyre, és közelebb óvakodott az idegenhez. Furcsa módon, az alakjából ítélve, úgy hitte, hogy ismeri, és mindjárt eszébe fog jutni a neve. Ám ekkor az idegen felé fordult. Nem szólalt meg, csak nézte.

- Ki vagy te? – kérdezte a lány, pulóverét összehúzva magán. Az idegen nem válaszolt, csak tovább fürkészte Ginnyt. A lány nem kérdezett többet, de még mindig nagyon ismerősnek tűnt neki a fickó. Pálcáját kézben tartotta, de igazából nem félt.
Ekkor az idegen elkezdett mozogni… táncolni! Karjával és lábaival fura mozdulatokat tett, de nagyon szép volt.

- Esőtánc… - suttogta Ginny, aki ősi könyvekből már sokat olvasott az esőtáncról. Egy régi indián törzs találta ki, kérve az isteneket, hogy adjanak sok esőt. A lány még nézte egy darabig, ahogy a fiú táncolt, majd ő is bekacsolódott. Hajnalig táncoltak, amíg már egészen elfáradtak és teljesen átfagytak. Egy különösen fárasztó mozdulatsor után Ginny megállt, és lihegve, dideregve megszólalt.
– Most bemegyek, mert nagyon fázom… - mondta. Nem tudta, hogyan is köszönjön el. – Hát akkor… viszlát.
Azzal sarkon fordult, felkapta seprűjét és felrepült, vissza a szobájába. Ott megtörölközött, száraz hálóinget vett és visszabújt az ágyba. Egyből elaludt, de álmában is az idegennel táncolt…

Másnap reggel kimerülten, de valamiért boldogan ébredt. Nem mondta el barátnőinek a titokzatos idegen és az esőtánc titkát, de egész nap úgy járt, mint a fellegekben.

Éjszaka ismét felébredt, és megint felfedezte a táncoló idegent. Ismét kiment hozzá, és vele táncolt. Ez így ment egy hétig, amikor elérkezett a hétvége. A hetedévesek már bármelyik hétvégén lemehettek Roxmortsba, és Ginny ki is használta az alkalmat.
– Hé, megyünk együtt? – kérdezte szombat reggel Jane a lánytól.
– Bocs, de el kell intéznem néhány uncsi dolgot. Inkább üljetek be Elissával a Három Seprűbe, majd csatlakozom – mondta Ginny mentegetőzve. Nem hazudott: tényleg csak vásárolnia kellett.
Először is egy írószer boltba ment el: vett több tekercs pergament és egy olyan sastoll pennát, ami Harry-nek is volt régen. Rögtön eszébe jutott a fiú, ezért, miután még vett pár fontos holmit az iskolába, elindult a Három Seprűbe, ahol találkát beszélt meg Jane-nel és Elissával. Jól sejtette, barátnői ott ültek az egyik sarokban, és vajsört iszogattak.
– Sziasztok! – ült le Ginny hozzájuk.
– Hali! Mit vettél? – kérdezte kíváncsian Elissa.
– Á, csak a suliba dolgokat – legyintett Ginny, és elővett egy új pergament, és a sastoll pennát.

Kedves Harry!
Hogy vagy? Én eléggé jól, a Roxfort ugynaolyan unalmas, mint régen J
Most éppen a Három Seprűben ülök Jane-nel és Elissával, és egy olyan sastoll pennával írok, ami Neked is volt. Mikro jössz le Roxmortsba? Megígérted…
Nagyon várom már!
Ölel: Ginny.

Miután befejezte a rövidke levelet, összecsavarta a pergament és elsüllyesztette a táskájában. Talán eszébe sem jutott, de nem írt az Idegenről. Barátnőivel még sokat beszélgettek, aztán visszamentek a kastélyba. Még rengeteg házi feladat várt rájuk. 

Több hét telt el, míg eljött karácsony. Ginny rendszeresen táncolt esőtáncot, mindig, mikor esett, és rendszeresen levelezett Harry-vel. A fiú azt írta, hogy nem tud karácsony előtt elszabadulni, mert be van temetve munkával.
Egyik szombat reggel elérkezett a karácsony előtti utolsó hétvége, amikro a diákok lemehettek Roxmortsba. A hetedéveseknek karácsony után megkezdődött a komoly tanulás a RAVASZ-vizsgákra. Ginny sóhajtozva indult le Roxmortsba, Jane-nel és Elissával. Éjszaka rengeteget esett a hó, és mindent fehér takaró lepett el. A lányok vastag télikabátban, sapkában és szőrös csizmában mentek a fagyos úton. Körülöttük a kisebb diákok hócsatáztak, leszánkáztak a domboldalról, vagy korcsolyáztak a tavon.
– Mit csinálunk majd? – vetette fel a kérdést Jane.
– Nekem jól esne egy forró vajsör a Három Seprűből… - vacogta Ginny, és már éppen befordultak a sarkon, hogy az említett kocsma felé vegyék az irányt, amikor a vörös felettébb ismerős alakot látott álldogálni a jeges járdán. Harry volt az, vastag télikabátban, szélfútta hajjal és piros arccal.
– Harry! – kiáltotta Ginny, és szerelméhez futott. Megölelték, megcsókolták egymást.
– Hogy kerülsz ide? Ugye maradsz karácsonyra? A lányok nem bánják, hogy nálunk aludnál. Mi újság? Nagyon sok volt a munka? – áradt a kérdésözön a lányból.
– Nyugi, nyugi! – nevetett fel a srác. Ahogy sötét haján leülepedtek a fehér hópelyhek, különösen jóképű volt. – Maradok karácsonyra, ha a neked is jó. A munka tűrhető volt, de azért ahhoz épp elég, hogy ne tudjalak meglátogatni… - nevetett rá gyengéden barátnőjére. Elissa és Jane tapintatosan elvonultak, Ginny és Harry pedig beültek a Három Seprűbe.
– Hogy van Ron és Hemrione? – kíváncsiskodott Ginny, miközben forró vajsörüket kortyolgatták a kellemes melegben.
– Jól – bólogatott Harry. – Képzeld, Ront előléptették, most már velem egy szinten dolgozik, és Hermione teljes jogú gyógyítóvá vált a Mungo-ban. De ami a legjobb, és ezt te még nem is tudod… összeházasodnak! – vigyorogta a fiú, és érdeklődve figyelte a lány reakcióját.
– Merlinre! – sikított a lány, és felugrott. – Nem is beszéltek velem! Na, majd megkapják a magukét! – mondta, de persze nem gondolta komolyan. – Hogyhogy? És mikor lesz? Hol?
– Hát, azért, mert Hermione gyereket várt – adagolta a híreket Harry, mire Ginnyre újabb sikítóroham jött rá. – Két hét múlva lesz, az egyik szombaton, és a Roxfortban. Akkor még mindenki el lesz utazva, így nyugodtan ünnepelhetünk.

Ginny még egész délután a jótékony sokk hatása alatt állt, így Harry-nek kellett elvonszolnia egy kicsit sétálni. Mikor Ginny már értelmesen tudott beszélgetni, leültek egy padra.
– Úgy hiányoztál… - bújt a fiúhoz a vörös.
– Te is nekem… de mindkettőnknek volt vigasza – mondta a fiú, miközben Ginny haját simogatta.
– Micsoda? – kapta fel a fejét a lány.
– Ugyan már… - mosolygott rá gyengéden a fiú. – Hiszen minden esős éjszaka együtt voltunk!