Hermione a szombat éjszakát a titkos szobában töltötte. Szokásához híven Harvolus Handolus Sötét Varázslatok könyvét bújta. Már majdnem teljesen a végére ért, tudásszomja egyszerűen nem engedte, hogy letegye a könyvet. A folyamatos gyakorlások és a jól sikerült varázslatok nyújtotta sikerélmény még inkább ösztönözte őt. „Még szerencse, hogy a jó oldalon állok!"- elmélkedett cseppet sem szerénykedve a lány, majd hirtelen bevillant a fejébe egy kétes gondolat. „Furcsa. Mások ezeket a varázslatokat valószínűleg évek alatt sem tudták volna megtanulni. Nekem meg sikerül néhány éjszakai gyakorlás után. Pedig igen komoly igékről van szó."- Ekkor a nyitott könyvre pillantott, amiben épp a „Természeti erők befogása" fejezetnél járt.

Miközben Hermione kedvenc időtöltésének hódolt, Luna a Csillagvizsgálóban kémlelte az eget Firenzével.
-Gondterheltnek tűnsz – jelentette ki teljes nyugalommal Luna a kedvesének, aki homlokát ráncolva meredt az egyik csillagra.
-Elgondolkoztam.
-Értem.
-Nem kérdezed meg min?
-Ha akarod, úgyis elmondod. - Felelte a lány.
-Mostanában feltűnően sokat érdeklődsz a Bájitaltan után.
-Valóban. Egyre jobban érdekel.
-És a könyveid is. Mindig van nálad valami új ebben a témában. Csak úgy falod őket.
-Ez bánt téged?
-Csak érdekelne, mitől ez a nagy változás. Akkora, hogy képes vagy éjnek évadján meglátogatni Perselus Pitont az irodájában.
Lunában ekkor megfagyott a vér.
-Követtél? - Kérdezte, de hangjában érződött némi zavartság.
-Nem. Véletlenül láttalak meg.
-Félreérted a helyzetet. Szükségem volt néhány összetevőre.
-Értem. Ezért beugrottál éjszaka Pitonhoz, és kértél tőle. Nappal nyilván nem ért rá.
-Miért feltételezel ilyeneket rólam?
-Ez nem feltételezés. Ez tény. - Mondta kissé ingerülten a kentaur.
-Mégis miből gondolod, hogy akkor Piton is ott volt?
-Mert előtted 20 perccel láttam befordulni a folyosóra.
-Ennyi? És ez alapján feltételezel ilyeneket rólam? Ha nem vagy benne biztos mi történt, miért gyanúsítasz meg?
De Firenze nem válaszolt. Látszott rajta, hogy neki már megvan a véleménye, és az észérvek nem érdeklik.
-Úgy tűnik különösen vonzódsz a tanárokhoz. - Bökte ki dühösen. - Talán már betegesen. De vele biztos jobb, elvégre ő egy ember. Miatta nem kéne szégyenkezned, ha a Roxfort befejezése után együtt mutatkoznátok.
-Nem tudom honnan veszed ezt a sok sületlenséget, de tévedsz! Szeretlek. És nem érdekel sem Piton, sem senki más. Csak te. Ha olyan nehéz ezt felfognod, hogy valakinek csak te kellesz, akkor menj és gyártsd csak a további összeesküvés elméleteket. Bár azt hittem, hogy kentaur létedre bölcsebb vagy, mint az ostoba átlagférfi. Talán tévedtem.
Luna még néhány várakozással teli pillantást vetett a kentaurra, aztán szomorúan elment.
„Ezt nem hiszem el. Miért épp velem történik ilyen?"

Másnap reggel hét órakor két diák pusmogott egy kihalt folyosón.
-Még egy bájital? Nem csinált elég bajt a múltkori?
-Ez egy semlegesítő főzet. Ha Mio megissza, újra emlékezni fog mindenre... ami nem feltétlenül jelent jót. - Fűzte hozzá a lány.
-Szarul nézel ki. – Közölte vele a mardekáros.
Mi tagadás, Luna nem aludt túl sokat az éjjel, de nem volt kedve erről beszélgetni.
-Öntsd a poharába.
-Ezt még át kell gondolnom. Nem biztos, hogy jó ötlet.
-A döntés rajtad áll.
-Érdekes ez a hirtelen jött különös vonzalmad a Bájitaltan iránt!
-Te vagy a második, aki ezt a mai nap folyamán a fejemhez vágja.
-De hisz csak reggel hét óra van! - Csodálkozott rá Draco.
-Hát ez az! - Mondta ezt már ingerülten Luna, majd se szó se beszéd, sarkon fordult, és elment.

Seamus vasárnap délután már háromnegyed ötkor a társalgóban volt, és izgatottan nézte a lányok hálókörletének ajtaját. Azon gondolkozott, hogy lehetséges az, hogy tényleg nem találkozott össze Hermionéval péntek óta. „Lehet, hogy le sem jött Roxmortsba hétvégén." Ekkor viszont megcsikordult az ajtó, és Hermione lépett ki rajta. Mi tagadás, gyönyörűbb volt, mint valaha! Smaragdzöld selyem estélyije finoman követte teste vonalát egészen a térdéig, ahol bővülni kezdett és az alja már a földet súrolta. A könnyed ruhadarabot egy hajszálvékony pánt rögzítette Hermione hattyúnyakához. Kezén egy vékony ezüstkarláncot viselt, rajta szépen művelt fehér opálköves díszítő elemekkel. Enyhén hullámos, világosbarna haját most hagyta, hogy a vállára omoljon. Egy kis bűbájnak köszönhetően még azt is elérte, hogy aranyszínben játsszon a fény rajta, ha egy gyertya vagy más világító test közelében áll. Seamus Finnigan tátott szájjal csodálta meg partnerét, és persze fülig is vörösödött rögtön.

-Igazán … gy.. gyönyörű vagy – nyögte ki nagy nehezen, a pillanatnyi csodálattól még mindig elkábulva.
-Köszönöm. - Pironkodott Mio – Te is jól nézel ki – Mondta, és most már ugyanolyan zavarban volt, mint Finnigan. A srác igazán jól mutatott mélyfekete, ezüstszegélyes talárjában. Hermionénak kifejezetten tetszett a fiú bozontos haja, amin látszott, hogy egy üstnyi főzettel sem lehetett a forgóit megregulázni. Ahogy nézte Seamus hófehér arcát, és rajta a finoman elhintett szeplőket, biztos volt benne, hogy jól döntött. „Milyen helyes! És Griffendéles! És .."
-Mio! - Hallotta meg Ron csodálkozással teli hangját!
-Ron! - Mosolygott rá a lány.
-Hű, fantasztikusan nézel ki!
-Köszi Ron! A te választásod! - Mosolygott a lány. - Bár tény, hogy amikor felpróbáltam, rám se néztél.
-Hát igen – szégyellte el magát a fiú. Tudod, elég … nyitott, és …
-Az én barátnőm – vágta oda vicces féltékenykedéssel, fennhangon Finnigan, és gyorsan belekarolt Hermionéba.
Súlyos csend ült hirtelen a társalgóra. Mindenki odakapta a fejét Seamus kijelentésére, aki most már paprikavörös színbe váltott át.
-Vagyis, .. ö … a táncpartnerem.
Mio zavarában a földet bámulta, és próbálván megtörni a kínos csendet, megszólalt:
-Induljunk.
-Őő, igen. - Felelte Finnigan, majd rá sem nézve a többiekre elhagyták a Griffendél Házat.
A csarnokba érvén mély levegőt vettek, és a lassan hömpölygő tömeggel együtt ők is beléptek az akkorra báli díszbe öltöztetett Nagyterembe. Mindketten csodálattal bámulták az ünnepi dekorációt, ami szinte mindent arany és mélykék színben úsztatott. A csillagos égbolttá varázsolt mennyezet sejtelmes hangulattal ruházta fel a termet, és kábulatba ejtette az alatta gyülekező gyereksereget.

A hangszerek játszottak, a diákok pedig önfeledten táncoltak a pörgős és lassú zenékre egyaránt. Hermione és Seamus többször is eltáncolt a Harry-Lavender páros mellett, de ebben a tervezettel ellentétben már semmi szándékosság nem volt. A két fiatal csillogó szemekkel bámulta egymást. Lelkük a felszökő dallamokkal szabadon szárnyalt a festett éjszakában. A körülöttük lévő világ lassan megszűnt létezni. Minden egyes érintés futótűzként perzselte fel a bőrüket, ami után édes pillantásokkal jutalmazták a másikat.
Lavender dühösen nézte a Hermione-Seamus párost, és rá kellett jönnie, hogy a "tegyük féltékennyé Seamust" terve csúfosan megbukott. Még a tanárok szeme is megakadt rajtuk. Flitwick professzor hangosan meg is állapította, mennyire jól mutatnak egymás mellett.

Egyetlen ember volt csupán, aki még Lavender Brownnál is savanyúbb képet vágott. Draco Malfoy. Zsebében ott szorongatta a Lunától kapott főzetet, az egyetlen lehetőségét, amivel még emlékeztetheti Hermionét, mit is éreznek ők egymás iránt.
-Ostoba ötlet volt. - Csattant ki félhangosan, mire néhány mardekáros oda is kapta a fejét.
"Mit áltattam magam? Tényleg azt hittem, hogy ez sikerülni fog? Ha akkor nem küldöm el, most velem táncolna, és nem azzal a ír barommal!"
Hermione, maga sem tudta miért hirtelen a mardekáros tömeg felé nézett, egyenesen az őt méricskélő Draco szemébe. Látta a fiú dühvel és fájdalommal átitatott tekintetét, de valahogy nem tudta meghatni. Ő már megmagyarázta magának, hogy minden ami Malfoyjal kapcsolatos, az csak rossz lehet. Pillanatokon belül visszafordult Seamushoz, és tovább élvezte a srác társaságát.

Amikor Draco meglátta Hermone közönyös arckifejezését, már egyenesen tajtékzott. Határozott léptekkel indult el az egyik asztalnál megpihenő pároshoz, és nem éppen gyengéden megragadva a lány karját így szólt:
-Beszélnünk kell! Most! - Azzal felrántotta az asztaltól, és elkezdte magával húzni a kijárat felé. Seamus felpattant, és utánuk eredt. Mio persze nem hagyta magát. Kicsavarta magát a szorításból, de a lendülettől majdnem hátraesett. Szerencsére ott állt Finnigan, és megtartotta őt. Hermione félig mögé bújva nézte Draco villámokat szóró szemét, majd ridegen megszólalt:
-Hagyj békén. Semmi közünk egymáshoz.
Malfoy egy lépést tett a lány felé.
Seamus erre kihúzta magát, ezzel még inkább fedezve táncpartnerét. Draco a zsebébe nyúlt, kihúzta a fiolát, és Mio felé nyújtotta.
-Lássuk, tényleg így van-e! Idd meg és meglátjuk, kinek van igaza!
Hermione kezdte elveszíteni a türelmét. Kiragadta a mardekáros kezéből az üvegcsét, és mindenféle kérdezősködés nélkül felhajtotta a tartalmát. Abban a percben forogni kezdett vele a világ, és képek jelentek meg előtte. Képek arról, hogy ő Malfoyjal szemben áll, hogy vágyakozva megcsókolja, hogy azt mondja neki, csak az övé lesz, senki másé. Az emlékáradat megriasztotta és bizonytalanság járta át a testét. Visszatérvén a valóságba viszont Malfoy gúnyos, elégedett vigyorával találta szembe magát.
-Most mi a véleményed?
-Azt, hogy ideje lenne tovább állnunk... Seamus!
Azzal se szó, se beszéd, magára hagyták a ledöbbent mardekárost.

Ez idő alatt Luna céltalanul bolyongott a Nagyteremben. Egyszerű barna vászonruhája és barna topánkája inkább hasonlított egy nyári mugliviselethez, mint báli ruhához. De kétségkívül gyönyörű volt benne. Az őt vizslató fiúk szokás szerint hidegen hagyták. Szomorúan vette tudomásul a tényt, hogy az általa tökéletesnek hitt kapcsolat egy szempillantás alatt tönkre ment. Bizalmatlanság, féltékenység, gyűlölet. Ezek a fogalmak köröztek a hollóhátas fejében, ezek azok a dolgok, amiket most Firenze érezhetett.
Mély gondolataiból egy lágy érintés zökkentette ki. Hermione. Szavak nélkül is megértették egymást. A griffendéles megölelte barátnőjét, aki a könnyeivel küszködött.
-Nem bízik bennem. Pedig én feltettem mindent. Az életem. A halálom. A te életed!
Mio nem mondott semmit. Nem tudta mi történt pontosan, így bölcsebb volt hallgatni.

-Ő az! - Szólalt meg egy remegő hang, és a három fiú egy emberként kezdte el bámulni a két összeölelkező lányt.
-Biztos vagy benne Nick? - Kérdezte Aaron.
-Viccelsz? Szerinted el fogom tudni valaha felejteni?
-Tévedsz. Nem ő az. - Vetette közbe Mickey, akire most a másik kettő értetlenül nézett. - Hanem ők azok.