|
6. fejezet: A kviddicsmeccs
 Mint említettem, Alabama segítségével megtaláltam a füzetet :D Ezt a részt nagyon szeretem, úgyhogy hálás lennék a véleményekért! A képet az utolsó két mondathoz választottam :P Jó olvasást ;)
Szeptember 28.
Ó, nem Túlvagyunk a kviddicsmeccsen. És mi nyertünk… de hogyan! Az itt a lényeg. Rajtam kívül is vannak emberek, akik így vélekednek, de sajnos sokakat elvakít az, amit ők alényegnek tartanak: győzött a Griffendél.
De inkább kezdem az elej éről.
Jó meccs volt, úgy értem, nagyjából egyenlő erők csaptak össze, a lelátó pedig tömve volt. Az utolsó perekig a szokásos mederben folyt a meccs, szabálytalanság itt, szabálytalanság ott… Ennek ellenére természetesen mi vezettünk. Amikor már majdnem tíz gólnyi előnyünk volt, meghallottam, ahogy a tömeg elégedetlenkedve felhördül. Malfoy, előredőlve a seprűjén, a tőlem alig tíz méterre lévő cikesz felé indul. Ezt azonban Harry is észrevette, és ő is nekiiramodott. Ebből a groteszk szögből nézve úgy tűn t, mintha két oldalról akarnának bekeríteni.
Harry volt hátrányban, ami talán még soha nem fordult elő. Hiába gyorsított, Malfoy úgy suhant, mint egy ágyúgolyó, nem tűnt valószínűnek, hogy beéri. De könyörgöm, Harry mégiscsak Harry! Márpedig ő igen ritkán szokott mecset veszíteni…
A lelátókon mindenki dermedten bámulta a versenyfutást. Én is, így hát nem láthattam, ahogy egy gurkó veszedelmesen közelít hozzám. A vállamnak csapódott, olyan erővel, hogy két métert taszított rajtam. Öntudatlanul kiáltottam fel. Iszonyatosan fájt a karom, nem tudtam tartani a seprűt, és éreztem, hogy kicsúszik a kezemből a seprű nyele, és az irányítás is. A gurkó még egyszer eltalált volna, de a seprűm már ment a feje után, egyre lejjebbb. A cikesz felé néztem, mert a tömeg ha ngjából arra következtettem, fokózodik a helyzet.
Elmosódottan láttam egy piros taláros alakot – Harryt – amint kinyújtja a kezét, és a markába zár valamit, majd diadalmasan bukfencsorozatba kezd. Hol van Malfoy? Futott át az agyamon a gondolat, pont akkor, amikor éreztem, hogy valaki elkapja a derekamat.
A következő pillanatban egy seprűn ültem, ami valahogy nem akart lezuhanni… Nem kellett hátranéznem, hogy megtudjam, ki mentett meg, feláldozva ezzel a győzelmet.
Nem hittem el, hogy Malfoy képes ilyet tenni. Hiszen mindig Harry volt a jófiú, aki az életé t is feláldozná a barátaiért. Csak nem lettem színtévesztő hirtelen? A vörös és a zöld amúgy is gyakori…
- Harry elkapta –motyogtam, mintha Malfoy lenne az, aki nem érti.
- Tudom – válaszolt szokásos hangján.
- Te győztél volna! – néztem rá kérdőn, mire úgy tett, mint aki iszonyatosan koncentrál a leszállásra. Földet értünk, fogta a vállamat, és lesegített a seprűről. Kérdőn nézett rám, pedig azt hittem, csak nekem vannak kérdéseim.
- Köszönöm – néztem a szemébe. Állta a pillantásom, de csak annyit mondott:
- Szívesen. Weasley, öh…
Ekkor megláttuk Harryt, aki a seprűjén állva kanyarodott be mellénk. Kezében a cikesszel leugrott róla, mire a seprű azonnal megállt a levegőben. Rám nevetett, majd szorosan megölelt. Úgy éreztem, megfulladok, olyan szorosan tartott.
- Ó, G inny – engedett el valamelyest, mikor látta, hogy nem vagyok valami lelkes kedvemben. – Csak azért nem mentem érted, mert tudtam, hogy neked fontosabb a meccs… - hadarta izgatottan csillogó szemmel, fülig érő szájjal. Nem szóltam, csak meredtem rá kifejezéstelenül. – Amúgy, öö… jól vagy? – kérdezett szemlátomást csak azért, hogy mondjon valamit.
- Tévedsz – jelentettem ki aztán. A szemem láttára hervadt le a vigyor az arcáról. – Nagyon tévedsz.
Ökölbe szorítottam a kezem, és folytattam.
- Nem fontosabb a meccs!
Döbbenten tátotta el a száját, mintha fel sem tudná fogni, amit mondok. A szemem sarkából láttam, hogy Malfoy hasonlóan döbbenten hallgat, csak némileg harmonikusabb arcberendezéssel, mint Harry. Egy utolsó pillantást vetettem Harryre, majd félig már elfordulva kijelentettem:
- És nem Malfoy hordja a lába között a lelkét!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
