Úgy látszik, kimerültebb lehettem, mint azt hittem, ugyanis mikor felébredtem, a fényekből ítélve már hajnalodhatott. Halkan csiripeltek kint a madarak. Még soha nem éreztem magam ilyen békében, ilyen biztonságban.

Pontosan tudtam, hogy Elijah szobájában vagyok, és éreztem, hogy még álmában is határozottan szorít magához. Egy cseppet sem zavart, hogy kezei a közvetlenül a csípőmön pihennek, pont félúton az Elijahtól kapott ing és nadrág között. Kipihentebbnek éreztem magam, mint eddig valaha, és úgy tűnt, Elijah elég mélyen alszik ahhoz, hogy kócos, szőke fürtjeit kisimítsam az arcából. Mosolygott álmában. Végigsimítottam bársonyos bőrén, és megpróbáltam még közelebb húzódni hozzá. Nem volt raja ing, mint ahogy ezt fejemet a mellkasára hajtva észleltem. Már meg sem döbbentem azon, hogy nem dobog a szíve. Átkaroltam, miközben azért könyörögtem az égiekhez, hogy Elijah ne ébredjen föl a mocorgásomra.

Késő volt. Éreztem, ahogy Elijah finoman kinyújtózott. Egyenesen rám nézett, és nem úgy tűnt, mintha vissza kívánna még aludni.

- Semmi – motyogta. Láttam, hogy egy darabig küzd az ásítással, majd megadja magát neki. Olyan szépnek találtam, mint még soha. Azt hiszem, tényleg van valami abban, amit a romantikus regényekben ismételgetnek fáradhatatlanul: ha igazán szeretsz valakit, mindig gyönyörűnek látod. Főleg kora reggel, mikor még olyan közel van az álmaihoz…

- Mondtam én ezt egy szóval is? – játszotta az ártatlant Elijah. De észrevettem a szemében egy huncut, szégyenlős szikrát.

- Akkor felesleges tagadnom – válaszolt lassan. Még mindig csak néztük egymást. Félelmetes volt, és kellemesen borzongató. Az iskolában soha, senki nem állta ennyi ideig a tekintetem, és persze voltak olyanok, akiknek a pillantását már ösztönösen kerültem… Ez viszont teljesen más volt. Ahogy Elijah arcát és tekintetét fürkésztem, éreztem, hogy belelátok egyenesen a lelkébe, és ő is enyémbe.

Megfigyeltem mindent rajta, komolyan mindent. A lányosan hosszú szempilláit, és a halvány nevetőráncokat a szeme körül. A barnának és a borostyánszínnek azt a különleges keveredését a szemében, amivel máshol még soha nem találkoztam. Lágy vonalú, halvány rózsaszín ajkait. Kicsit pisze orrát, és a lehelethalvány szeplőket rajta és körülötte. Éreztem, hogy elveszem. Hogy miben is? Ebben az egész helyzetben. Elijahban.

Pillantásom visszatévedt az ajkaira, és nem is bírtam elszakadni tőlük. Sőt, azon tanakodtam, hogyan kerülhetnék hozzájuk még közelebb…

Azt hittem, ezt már nem lehet fokozni. De mikor kicsit följebb emeltem a tekintetem, Elijah szemében a saját vágyamat láttam visszatükröződni.

A szívem úgy vert, hogy azt már én is világosan hallottam. Egy furcsa kettősség volt bennem: egyfelől mindennél jobban vágytam rá, hogy Elijah megcsókoljon, másrészről viszont futottam volna, egyenesen ki a világból, csak hogy magam mögött hagyhassam azt az égetően fontos kérdést, hogy mi lenne, ha tényleg megcsókolnánk egymást…

Egy életnek tűnt két pillanat, ahogy ott feküdtünk egymásra meredve. Aztán Elijah megszólalt, halkan, riadtan, de mégis határozottan.

- Violet. – mondta ki úgy a nevemet, hogy kirázott tőle a hideg.

Egy csapásra kijózanodtam. Levegő után kaptam, de tüdőm teljesen összement attól az ütéstől, ami a szívemet érte. Sírni szerettem volna, némán, minden hiszti nélkül – hiszem a szívemet is így tépték ki…

A hátamra fordultam, és hitetlenkedve bámultam a plafont. Aztán be kellett csuknom a szemem, hogy még véletlenül se engedjem szabadjára a könnyeimet. Közben gondolkodni próbáltam, hogy mit mondhatnék erre. Úgy tűnt, nem sok mindent.

- Nem találkozhatunk többé. Halott vagyok. – mondta mesterkélten tárgyilagos hangon. Tudtam, hogy ő is elrejti az érzelmeit. Vagy egyáltalán nincsenek is neki? Csak képzelődöm…?

- De… de a jóslat! – folytattam kicsit később. – Dumbledore tud a jóslatról, nem?

- Az igazságnak, melyet kimondasz, múltja s jövője sincs. Létezik, s nincs is több dolga ennél. Ez úgy tudom, ugyanettől a szerzőtől van. – válaszolta rezzenéstelenül.

Tényleg halott vagy, Elijah, mert üres a szíved, akartam mondani, de szavak helyett zokogásban törtem ki. Felálltam, és úgy, ahogy voltam – Elijah ruháiban, kócosan és mezítláb – kirohantam a szobából. Úgy tűnt, mintha Elijah mondott volna még valamit, de nem voltam benne biztos, hogy nem képzelődöm - e. Döngve becsapódott utánam a nehéz faajtó, és én csak szaladtam, egyenesen az orrom után.

Magam sem tudom, hogy, de a könyvtárban kötöttem ki. Rajtam és a sápadt, halvány napsugarakon kívül senki nem volt bent. Minden szürkének tűnt a hajnali fényben. Az egyik asztalon még ott volt az a könyv, amit a napokban kezdtem el olvasni, és amiből pár perce idéztem Eljahnak. Tenyeremmel megtöröltem az arcom, majd leültem egy székre, és találomra felcsaptam a kötetet.