Hermione és Ron a vacsoránál jelentették a baba érkezését. Így az este további része már kicsit oldottabb hangulatban telt. Hermione mikor már nem kellett újabb rokonok gratulációit fogadni, odasomfordált Ginnyhez.

-Szia Ginny! -mondta a lánynak.

-Szia Hermione! Gratulálok, kellett végre egy ilyen jó hír, hogy felülkerekedjen a gyászon. –mondta Ginny, és egy nagyot sóhajtott. Közben Hermione újra szóba elegyedett vele:

-Hát igen, én is örülök neki, olyan boldog vagyok, és Ron is. De te se szomorkodj Ginny. Lehet, hogy most megharagszol rám, de beszéltem Dracoval –és egy újabb szusszal elhadarta a mondatot, mit sem törődve Ginny hangos ’Mi!?’ kiáltására –és, ő sem utolsónak gondolta a beszélgetéseteket. Ginny már nem szólt semmit, hanem felrohant a szobájába. Ő tudta, érezte, hogy a fiúnak is fontos volt ez a beszélgetés, és, hogy nem ez volt az első és utolsó. De viszont úgy ítélte meg, hogy könnyebb lesz folytatni ezt a „barátságot”, ha nem úgy ébred a fiú, hogy Ginny a házában van. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a ház kapuja elé hoppanál, majd elindul a temető felé. Fejében egymást kergetik a gondolatok, de egy ép gondolatot keresve sem talál. A lábai viszik az úton, már teljesen megszokták az útvonalat, annyiszor jött el ide mostanában. Akkor ocsúdik fel gondolatmenetéből, mikor Harry sírjánál nekimegy vkinek.

-Draco! Te? –kérdezi döbbenten a lány, így még köszönni is elfelejtett. A fiú is ezen az észrevételen volt, amelynek hangot is adott, mikor megszólalt:

-Neked is jó estét Ginny!- mondta gúnyosan, de mikor folytatta már nyoma sem volt a gúnynak- hát lehet nem hiszed el, de abban reménykedtem, hogy  itt talállak téged. De én is kíváncsi lennék, hogy-hogy itt vagy.

-Értem, hát most megtaláltál. Én azért jöttem ide, amiért mindig. Miért is kerestél?- kérdezte.

-Mert, Hermione beszélt velem.- mondta a fiú.

-Igen, tudok róla, elmondta.- szólt a lány.

-Miután már beszélt velem?

-Igen, az imént este.

-Emiatt jöttél ide?- kérdezte Draco.

-Hát, ami azt illeti, igen. Pontosan emiatt. Fogalma sincs róla, hogy mit érzek.- Ginny lehajtotta a fejét, hogy Draco ne lássa eleredő könnyeit. A fiú azonban tudta, hogy sír. Óvatosan átkarolta, gyengéden magához ölelte, és a fülébe súgta:

-Gyere, menjünk el hozzám, és mond el, mit érzel.- közben pedig letörölte Ginny könnyeit. Tudta, hogy az efféle közhelyek nem megnyugtatóak, hogy „tudom mit érzel”, „megértelek”. Egyedül talán a sajnálom jelentett egy kis megnyugvást, ha őszintén szólt.

~Pedig olyan okos lány Hermione, és mégis, olyan buta tud lenni. Ginny már nem mondta el neki mit érez, hiszen Herm pontosan tudhatta, mert ott volt.~ gondolta, és szépen lassan elindultak Draco házának irányába. Ginny könnyei elapadtak, és félúton el is húzódott a fiútól. Akit ezzel sikerült zavarba hoznia, de, hogy miért azt maga sem tudta volna megmondani. Tíz perc múlva már meg is érkeztek. Ginny segített a teakészítésben, mikor már mindkettejük kezében ott gőzölgött a forró ital, helyet foglaltak az asztal két oldalán. Draco várta, hogy Ginny meséljen, de ő csak hallgatott. Mikor pedig meglátta az első könnycseppet a szemében, sürgősnek érezte, hogy megszólaljon.

-Meséld el, hogy mit érzel! Hidd el megkönnyebbülsz tőle. Magam is megkönnyebbültem, hogy tegnap éjjel kiönthettem neked a szívem.

-Tudom- suttogta a lány.- Miónak fogalma sincs róla, hogy mit érzek, de én sem tudnám elmagyarázni. Pedig … mindegy.- fejezte be hirtelen.

-Pedig? Mondd, kérlek! –szólt Draco.

-Pedig, volt már más is ilyen helyzetben, az ő érzéseit megértette, és a másik félnek el is magyarázta, hogy ő is megértse. De…de most az én esetemben nem ért meg, mert a másik fél nem a barátja.

-Igen, tudom, hogy Hermione nem tart a barátjának. Amennyire okos, annyira tud buta is lenn i.-elmélkedett hangosan a fiú. Ginny elnevette magát.

-Igen, ebben teljesen igazad van.- de, amint folytatta hangja újra komolyra fordult- Cho Chang volt még olyan helyzetben, hogy akit szeretett meghalt. Ezután pedig közelebb került Harryhez, akit mindig is kedvelt. De az érzést nem tudom elmagyarázni. Az ő esetét Mio megértette, a miénket nem.- fejezte be.

-Abban más, mert te talán nem akarod elfogadni, vagy nem is érzed azt, amit Chang Potter iránt.. Ők nem voltak ellenségek.

-Mi sem vagyunk ellenségek, csak voltunk. Tudom, hogy tudod, ha nem is mondtam ki. Te mit érzel irántam? Mit gondolsz rólunk?- kérdezte halkan Ginny.

-Igen, fogtam az adást.- vigyorgott Draco.- Nem tudom, Ginny. Nem éreztem még ezt soha életemben. Szeretlek. Örülök, ha velem vagy, boldog vagyok, és csak az a pillanat számít. Hiányzol, ha nem vagy velem. Új ez az érzés nekem.- mondta, de már csak szelíden mosolyogva.

-Nekem nem új, csak valahogy más, más személy, más érzés. Ez így nekem is új a gyász után.

-Ráérünk, van időnk. Barátok?- kérdezte a fiú, és egy vigyor kíséretében kezet nyújtott.

-Barátok.- mosolygott Ginny is, és kezet fogtak.- Na, akkor én megyek is, mert csak úgy se szó, se beszéd nélkül leléptem otthonról. Pedig ünnep van.- folytatta a lány, azzal felállt.

-Mit ünnepeltek?- kérdezte Draco, majd ő is felállt.

-Majd megtudod, ha Mio elmondja neked.- mosolygott Dracora Ginny.- Szióka!- majd hoppanált.

Draco pedig csak somolyogva meredt arra helyre, ahol a lány eltűnt.