Harry talpig puccban áll az oltár előtt, olyan döbbent ábrázattal, mintha azt sem tudná, mit keres ott. Kétségbeesetten eltátotta a száját, ahogy észrevett engem a vörös szőnyeg másik végén. Láthatatlan erőtől vezérelve indultam el felé, majd megálltam mellette. Hallottam, ahogy anyám az első sorban meghatottan sírdogál. Harryvel cinkosan összevigyorogtunk, aztán a fekete ruhás pap felé fordultunk.

Hihetetlen gyorsasággal házastársakká nyilvánítottak bennünket, aztán a teplomkapuban kellett állnunk, amíg a lelkes fényképészek különböző beállításokból lefotóztak minket. Aztán a szélben egy kicsi, polaroid kép röppent felénk- Harry elkapta, s úgy tartotta, hogy én is lássam. A fotón még egy kicsit sem tűntünk boldognak, sőt, épp ellenkezőleg. Karba font kezekkel álltunk a másiknak hátat fordítva, dühös, utálkozó arccal…

BIP-BIP-BIP-BIP-BIP-BIP…

Az éles hangra azonnal felpattant a szemem. Éreztem, hogy kapkodva veszem a levegőt. Gyorsan az oldalamra fordultam, hogy lássam, Harry mellettem van e. Természetesen ott volt, és pillantásomra megeresztett felém egy álmos - hunyorgós mosolyt, amit kis fáziskéséssel viszonoztam is.

- Jó reggelt, kicsim, hogy aludtál? – kérdezte mély, még kicsit rekedt hangon. Eszembe jutott az álmom, és bizonyosságot keresve közelebb bújtam Harryhez.

- Valami szörnyűséget álmodtam… - fúrtam arcomat a mellkasába.

- Mond el, akkor nem válik valóra – karolt át ő is engem. Nekem ennyi is elég volt ahhoz a bizonyos megerősítéshez…

- Összeházasodtunk, de mintha csak kényszerből. Eleinte, olyan haveri szinten még elvoltunk, de a fényképezéskor már jó, hogy egymásnak nem estünk…

- Felejtsd el az egészet. Egyenlőre úgy tűnik, hogy… mindig szereti foglak.

- Mindig? – ismételtem. – Hiszen ez olyan, mint az örökké…

- Öhm… ennyire férfiatlan kijelentést tettem volna? – nézett rám összeráncolt szemöldökkel.

- Így szeretlek – ráztam meg mosolyogva a fejem. Meg akartam csókolni, de mivel ő is pont ekkor döntött így, az orraink középen összeütköztek, és egy eszkimó-puszi lett a dologból. Elsőbbséget adtam Harrynek, majd végre igazából csókolóztunk.

Ajkaink már ismerősen fonódtak össze, mégis bizsergető érzés volt. Soha sem fogom megunni Harryt, töprengtem volna, ha nem veszem észre, hogy a férfi ujjai már a pólóm alá kúsztak, a hasamra, majd egyre följebb… Először én is átfogtam a nyakát, és ösztönösen közelebb húzódtam hozzá, és csak lassan fogtam fel, hogy az eszem megálljt parancsol. Elszakadtam Harry szájától, és kérdő tekintetére is válaszolva így szóltam:

- Harry, én… el fogunk késni!

- Nézd meg az órát, kicsim – mosolyodott el szinte kapkodva Harry. – Fél órával előbbre állítottam az ébresztést.

- Mmmmm – motyogtam, miközben elkezdtem lehámozni róla a nadrágját. – Nagyon jól tet-HÉÉ!

- Bocsi – vigyorgott fel rám, fogai között pólóm ujjával. Tudtam, hogy hiba volt belenézni azokba a hihetetlen zöld szemeibe. Teljesen ellágyultam, és nem csak a számonkérésről feledkeztem el, hanem arról is, hogy Harry a kedvenc pólómat készül lecibálni rólam meglehetősen brutális módszerrel. Mikor a ruhadarab már a földön hevert, magamban megígértem, hogy soha, de soha többé nem teszek neki panaszt – feltéve, ha nem hagyja abba a kényeztetésem…

Valamivel később kifulladva hevertünk az ágyon. Harryhez bújtam, és vártam, hogy szívem viharos vágtája valamelyest csillapodjon.

- Azt hiszem, visszaálltam elemi részecskékből emberré – motyogta Harry résnyire nyitott szemmel. Lustán arcon csókoltam, és néztem, ahogy lassan elmosolyodik.

- Olyan mumusnak érzem magam, de negyed óránk van, hogy beérjünk – suttogtam tétován.

- Na ne! – pattantak el azonnal Harry szemei. – Hideg van és hétfő, mellesleg mindenre képtelen vagyok, ahol nem vagyunk mindketten meztelenek!

- Hát, ez remek – habogtam zavartan vigyorogva – de nem hinném, hogy erre lehetőségünk lenne bent.

- És mi lenne, ha nem is mennénk be?

- Te mondtad, hogy ma gyűlés van…

- Viszont egy gyomorrontás nem tart estig. – Egy néma begyűjtő bűbájjal magához hívott egy darab pergament és egy pennát. – Daniel, az a helyzet, hogy tegnap én főztem vacsorát, és valamit nagyon elszúrhattam, mert hajnal óta felváltva hányjuk tele a vécét…

- Te ilyen szabadon beszélsz a főnököddel? – csodálkoztam.

- Mivel minden pénteken velünk jár szórakozni… vagyis, nem velünk, hanem, a srácokkal, érted.

- Persze, világos – bólintottam. Néztem, ahogy kanyarít még pár szót a levélhez, majd a szobába repülő Hedvig lábához kötözi. Ahogy a madár elrepült, felém fordult, és minden szó nélkül megcsókolt.

- Harry, mégis mit fogunk mi egész nap csinálni? – kérdeztem, amint szóhoz jutottam. Komiszul csillogó szemeit látva meg is bántam a kérdést.

- Azt hiszem, tudod te azt – suttogta a fülembe két apró puszi között. Mit is tehettem volna? Természetesen megadtam magam, és ez nem is került olyan nagy erőfeszítésembe…

Ilyen elképesztő, fárasztó, boldog, gyönyörű, és szerelmes napom még sosem volt, persze ez nem is csoda, ha megszámoljuk életem eddigi komoly kapcsolatait… Egész nap szeretkeztünk, és enni is az ágyban ettük, már ha azt a pár falatot evésnek lehet egyáltalán nevezni. Mindenhol csináltuk, ahol eddig valaha, és ott is, ahol eddig még elképzelni sem mertük. Boldog voltam, és egy percig sem gondolkoztam azon, milyennek talál Harry, hiszen szerelmesek voltunk, és minden benne volt a másik tekintetében. Alig múlt öt óra, én mégis nagyon fáradtnak éreztem magam, viszont eszem ágában sem volt megszakítani a viharos csókot Harryvel.

- Ne, ne, könyörgöm, ne is mondj semmit – mondta, mikor észrevette, hogy szólni akarok. – Pontosan tudom, hogy hatkor kezdődik a gyűlés, és hogy odaérjünk, legkésőbb tíz perc múlva el kell indulni. Mindent tudok… te kis kakukk. – Durcásan felszusszantam, de nem volt időm tiltakozni. Harry a fülemhez hajolt, és suttogva folytatta. – Viszont még nem szándékozom abbahagyni…

Hát, én sem szándékoztam! Így történhetett az, hogy negyed órát késtünk. Mire egymás kezét szorongatva bebokáztunk a zsúfolt terembe, már annyian voltak, hogy senkinek nem tűntünk fel. Szerencsére, ugyanis eléggé kapkodva öltöztünk fel, és elég viccesen néztem ki Harry ruháiban – az enyéimet megkeresni nem volt időnk. Egy székre ültünk ketten, Harry az egyik szélére, én a másikra, a lábaimat pedig átvetettem az övén, és a mellkasának dőltem. Azt még észleltem, mikor végre elkezdődött a gyűlés, viszont elaludtam Dumbledore lelkesítő beszéde alatt. Harry nem úgy tűnt, mint aki bánja, mert nagyon édesen simogatta a hátam, még akkor is, amikor már rég ébren voltam, a többieknek meg talán fel sem tűnt, de azért elég kínos volt.

- Most pedig hadd mutassam be legújabb rendtagunkat. Kimegyek érte, mert hangszigetelt a helység. Mindenkit arra kérek, hogy őrizze majd meg a nyugalmát.

Én nem láttam semmit, és még túlságosan alhatnékom volt ahhoz, hogy felemeljem a fejem. Aztán többen felhördültek, Harry keze pedig megdermedt és ökölbe szorult.

- Micsodaaaa?

- Egy Malfoy?

- Miért nem az apja mögött lohol?

Hallottam a hangokat, és döbbenten emeltem valamivel feljebb a fejem. Dumbledore mellett nem más állt, mint Draco Malfoy. Kitartóan bámulta a cipője orrát, de egyenesen állt.

- Felelősséget vállalok érte – harsogta Dumbledore. – Letette a Megszeghetetlen Esküt!

A hangzavar lassan, de elcsitult. Éreztem, hogy Harry mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed. Nyugtatóan megsimítottam közvetlenül a szíve fölött, de rám se nézett, így hát visszafordultam Dumbledore felé.

- Tiltakozom – emelte fel a hangját Harry.

- Nocsak, Harry! Észre sem vettünk. – felelt nyájasan Dumbledore.

- Már megszoktam – mosolyodott el rezzenéstelen szemekkel.

- Véleményem szerint elkerülte figyelmedet az utolsó két mondatom.

- Nem, nem kerülte el. Tiltakozom – ismételte.

- Ez a kamaszkori lázadóreflexed egyik maradványa?

- Nem – válaszolt Harry meglehetősen barátságtalanul. – Csak nem értem, mi szükségünk van rá, hogy itt legyen.

- Talán tudok nektek segíteni – felelt Draco, megelőzve Dumbledore-t.

- Igen? Fényesre nyalnád a cipőinket? – vetette oda Harry felhúzott szemöldökkel.

- Hé, hagyd abba! – néztem Harryre. Valamivel hangosabbra sikerült, mint akartam – nem csak Harry hallotta, hanem mindenki más is. Felháborodott, dühös pillantást vetett rám, amit viszonoztam is.

- Miss Weasley jól mondta. Mr. Malfoy a rend ragja, és eskü köti a jó oldalhoz. Önként jelentkezett, és én készséggel hallgattam meg információit, amiket majd mindenkivel megoszt, de nem ma. A következő találkozóról majd megkapják a szokásos értesítést.

- Miért tetted? – kérdeztem Harryt a már sötét utcán sétálva hazafelé. – Miért kellett porig aláznod?

- Ginny, ő egy Malfoy! Az egész családja Voldemortot követi! Ki tudja, hányszor keresztbe tett nekünk az iskolában…

- De miért kellett ilyen nyilvánosan lebaltáznod?

Harry megállt, és felém fordult. A szemeiben düh villant, és láttam, hogy most is ökölbe szorult a keze.

- Ginny – kezdte, mintha egy szellemi visszamaradotthoz beszélne. – Malfoy! Honnan tudhatjuk, hogy tényleg hű lesz hozzánk?

- Letette a Megszeghetetlen Esküt…

- De ez nem elég! – már majdnem kiabált. – Lehet, hogy Voldemortnak ő csak egy bábú! Megszerzi az információkat, átadja őket, és kampec! Vége!

- Mérges vagy rám? – kérdeztem halkan. Egy pillanatra becsukta a szemét, majd lehalkított hangon válaszolt.

- Nem – sóhajtotta, majd felnézett. – Dehogy. Ne haragudj.

- Semmi – vontam vállat. – Csak féltem, hogy… szóval, semmi – motyogtam.

- Gyere ide – tárta szét a karját, majd megöleltük egymást. – Sajnálom – mondta a hajamat simogatva. Felnéztem rá. Olyan meghitt volt a lámpa és csillagfényes hidegben Nem először éreztem úgy magam az ölelésében, mintha ő volna az, akit nekem szántak odafenn.

Egymásba karolva mentünk hazáig, majd nem sokkal később aludni mentünk. A történteken rágódtam, és bár szédelegtem a fáradtságtól, képtelen voltam becsukni a szemem. Harry már rég aludt, álmában is szorítva engem magához. Draco sápadt arca lebegett lelki szemeim előtt, és a lehajtott, szőke üstök, míg végül Harry mellkasába nem fúrtam az arcom. Mélyeket lélegeztem bőrének édes illatából, és valamivel később már aludtam is…