5. Látogatás és testőrség

Ginny nem engedte el, de ez most nem hátráltatta a járást, mert egyébként is támogatásra szorult.

A gyengélkedőn aztán Madam Pomfrey a gondjaiba vette, és Harry megnyugodott. A gyógyító rengetegszer látta már el őt magát is a legkülönbözőbb sérülésekkel. Ginny most már jó kezekben van.

McGalagony megkérte a fiút hogy maradjon, míg a tanárnő üzent Dumbledorenak, hogy jöjjön a kórterembe, mert súlyos dolog történt. Alig néhány perc múlva az igazgató meg is érkezett.

- Minerva, Poppy – köszöntötte kollégáit, majd a fekete hajú fiúra nézett. – Harry?

- Igazgató úr! – köszönt egy biccentéssel.

- Albus, elég nyugtalanító dolog történt az este – szólt McGalagony, majd a griffendéleshez fordult. – Mr. Potter, hallgatjuk.

Harry beszámolt róla, hogy amint kilépett a tanárnőtől sikolyt hallott, és felismerte a hangot, így azonnal a nyomába indult.

Elmondta hogy mit csinált a két csuklyás, hogy harcolt velük, végül menekülőre fogták.

- De hát hogy jutottak be? És miért akarták elvinni Ms. Weasleyt? – kérdezte értetlenül McGalagony.

Dumbledore hümmögött egyet, majd Harryre tekintett.

- Nem ismerted fel őket valamiről?

A fiú megrázta a fejét.

- Nem tudom kik voltak, de tudom hogy ismerem őket – kicsit hökkenten néztek rá, ezért folytatta. – Egyszer sem szólaltak meg, csak intettek, vagy bólintottak egymásnak, vagyis nem akarták, hogy meghalljam a hangjukat, mert valószínűleg felismerhettem volna. Szerintem az nem kérdés hogyan jutottak be, mert már itt voltak.

Dumbledore elgondolkodva figyelte.

- Diákokra gyanakszol?

Harry megfontoltan bólintott. Amíg vártak, épp elég ideje volt ezen gondolkodni.

- Mindenképpen. Helyben voltak, és jól ismerték az iskolát. Már Ginnyvel is sokat vesződtek, ahelyett hogy teszem azt elkábították volna. Nem viselkedtek túl gyakorlottan. Emellett elég egyszerűen legyőztem őket és megadták magukat, mert elmenekültek, Ginnyt hátrahagyva. Nem tartom kizártnak, hogy valamilyen oknál fogva, parancsra vitték volna el őt. És persze nem is biztos, hogy csak ketten vannak.

- De hát melyikük tenne ilyet? – kérdezte megrökönyödve McGalagony.

Harrynek volt egy pár tippje, de jobbnak látta, ha hallgat. Vádja amúgy is túl nyilvánvaló lett volna.

Dumbledore mindvégig figyelmesen hallgatta a fiú szavait, és láthatóan komolyan fontolóra vette.

- Egyet kell hogy értsek veled, Harry. Komoly problémával állunk szemben. Voldemorttól nem áll távol, hogy már a fiatalokat felhasználja céljaira. Sokkal fontosabb lenne rájönnünk, vajon miért Ms. Weasleyre volt szükségük.

Harry komoran rábólintott. Számos okot el tudott rá képzelni. Elvégre Ginny egész családja tagja a Rendnek, ráadásul vérárulónak számítanak. Tudják hogy Ron húga, aki az ő legjobb barátja, és őszintén szólva, az az eshetőség is megfordult a fejében, hogy a lány vele való barátsága miatt került veszélybe.

- Nem lehetne még most leellenőrizni, hogy ki nincs a klubhelységben, igazgató úr?

- Sajnos nem hinném. Már sok időt vesztettünk, és alighanem dolgavégezetlenül bár, de már visszatértek. Bizonyára egyébként is úgy intézték, hogy senkinek ne tűnjön fel a hiányuk. Ha nem tévedek, a kapuhoz érve sem hoppanáltak el, hiszen nem lett volna értelme.

Madam Pomfrey végre befejezte Ginny vizsgálatát, így a tanárok és Harry körbeállták az ágyát. A fiú örömmel látta, hogy már sokkal jobb színben van, és nyugodt volt, bár szemei még piroslottak a sírástól.

- Poppy, hogy van? – kérdezte Dumbledore a gyógyítót.

- Nem esett komolyabb baja szerencsére. Adtam neki nyugtatót, de holnap délután el is hagyhatja a gyengélkedőt.

- Köszönjük – biccentett az igazgató.

- Köszönöm, Harry – fordult Ginny a fiúhoz. – Ha te nem vagy ott, biztosan elvittek volna.

Harry zavartan rámosolygott.

- Ne nekem köszönd, hanem a büntetőmunkának – mondta viccelődve. – Pont akkor akartam visszaindulni a toronyba, mikor meghallottam a segélykérésedet.

- Rád mindig számíthatunk – mosolyodott el, majd fáradtan visszahajtotta a fejét a párnára.

- Holnap meglátogatunk Ronékkal – mondta még utoljára Harry.

- Most már hagyjuk pihenni Ms. Weasleyt – szólalt meg Dumbledore, és a gyógyító egyetértően bólintott.

Az igazgató most a fekete hajú fiúhoz fordult.

- Harry, ismételten a griffendéles eszmékhez hűen cselekedtél. Köszönettel tartozunk.

A fiú csak belenézett a kék szemekbe és enyhén megrázva a fejét azt mondta.

- Én vagyok az, aki örülök, hogy ott voltam, és segíthettem Ginnynek – majd enyhén dacos éllel folytatta. – És örülök, hogy ha valóban ő állt a háttérben, ismét keresztbe tehettem Voldemortnak.

Ginny nem sokkal ezután már jólesően álmodott. Egy kócos, fekete hajú fiúról, aki erős karjaiban tartja, és megnyugtató szavakat suttog a fülébe.

Másnap a három griffendéles korán felkel, megreggeliztek, és sietve a gyengélkedő felé vették az irányt, hogy még az órák kezdete előtt meglátogathassák Ginnyt.

Mikor előző este Harry beszámolt barátainak a történtekről, Ron borzasztó ideges lett, és úgy kellett lefogni, hogy ne induljon meg a mardekáros klubhelység felé kivont pálcával. Majd amikor Harry megnyugtatta, hogy Ginnynek nincs komoly baja, és valószínűleg most már alszik, mert pihennie kell, akkor már arról is sikerült lebeszélni, hogy ne induljon azonnal a kórterembe.

Mire végre lehiggadt, megegyeztek, hogy reggel már korán meglátogatják a lányt, majd fogta magát, odalépett Harryhez, és megölelte.

- Kösz. Ismét. – motyogta. Azzal elköszönt Hermionetól és felment a hálóba, maga mögött hagyva a ledöbbent Harryt.

Hermione erre mosolyogva nyomott egy puszit az arcára, és Jó éjt kívánva ő is elindult lefeküdni.

Ilyen korán alig néhányan lézengtek a folyosón miközben a gyengélkedő felé haladtak, azok is álmos pillantásokkal vonszolták magukat. Egyesek egyenesen úgy néztek ki, mintha nem is aludtak volna az este, és most indulnának lefeküdni.

Ginny ébren volt. Madam Pomfrey éppen belediktálta reggelije maradékát, majd vidáman tekintett fel az érkezőkre.

- Sziasztok! – köszönt. A gyógyító pedig csodálkozva azt kérdezte.

- Ilyen korán?

Ron széttárta a karját, ezzel jelezve, amint látja, igen.

- Jó reggelt! – köszöntek kórusban, majd Madam Pomfrey odébbállt.

- Szia húgocskám, hogy érzed magad? – lépett a betegágy mellé Ron.

- Egész tűrhetően – mosolygott a kérdezett.

Hermione is odaért, majd lehajolva, megpuszilta barátnőjét, és leült mellé az ágyra. Ron elindult, hogy szerezzen egy széket magának, közben Harry is megállt Hermioneval szemben az ágy másik oldalán, és követve a lány példáját, adott egy puszit Ginny arcára.

- Szia –mondta, azzal felegyenesedett, majd mintha csak most esett volna le neki mit is tett, zavartan indult ő is szék után nézni.

Ginny elvörösödve követte tekintetével, míg Hermione vizsgálgató pillantásokat vetett hol a fiú, hol pedig barátnője felé. Mint aki sejtene valami óriási titkot, maga elé mosolygott. A fiúk végre helyet foglaltak az ágy mellett, és megkezdték a beszélgetést.

- Tulajdonképpen hogy kerültél te a kezük közé? – kérdezte Ron.

Ginny mielőtt válaszolt volna, óvatos pillantást vetett Harryre.

- Hát, lejöttem a klubhelységből, mert találkozóm volt valakivel – kezdte, de bátyja azonnal közbevágott.

- Mi?! – hördült. – Egy fiúval?

Ginny szeme dühösen megvillant.

- Mit gondolsz ki mással?

Harry maga sem tudta miért, de egyetértett barátja rosszalló kitörésével. Valahogy rosszul esett neki a tény, hogy a lány egy fiúval találkozott.

Ginny gondosan kerülve Harry tekintetét, folytatta.

- Szóval elmentem a találkahelyre, de meggondoltam magam. Nem volt kedvem az egészhez. Így írtam egy üzenetet, és visszaindultam a torony felé. Pár perccel később valaki hirtelen megragadta a kezem, és mikor szabadulni akartam belemarkolt a hajamba. A másik, aki akkor lépett elém, rám küldött egy átkot.

Össze akartam görnyedni, de az a szemét, aki tartott nem engedte. Ekkor kiáltottam segítségért, amire gyorsan befogták a számat, és elkezdtek vonszolni, egészen a parkig, ahol Harry közbelépett. – nézett most már a beszámolójától elsápadt fiúra.

Ron ökölbe szorított kézzel bólintott.

- A többit már tudjuk.

- Vajon mit akarhattak tőled? – merengett Hermione.

Ginny megrázta a fejét, és végre elfordította tekintetét Harrytől.

- Fogalmam sincs - nézett barátnőjére. – De örülök, hogy nem tudtam meg.

- Nem sokon múlt – állt fel Harry. – Óvatosnak kell lenned – intette a lányt. – Nekünk viszont órára kell mennünk.

Hermione felpattant.

- Igazad van! – mondta, azzal gyorsan elköszönt Ginnytől. – Délután találkozunk.

Madam Pomfrey végre kiengedte Ginnyt a gyengélkedőről, azzal az utasítással, hogy azonnal keresse is fel az igazgatót az irodájában. A gyógyító megmondta a kőszörnyet nyitó jelszót, azzal útjára engedte.

Tíz perccel később már Dumbledore professzorral szemben ücsörgött egy kényelmes karosszékben, mellette McGalagony professzor, és éppen belekezdett, hogy elmesélje ugyan azt, amit nemrég barátaival is megosztott, nevezetesen, hogyan kapták el a csuklyás támadók.

A két mágus figyelmesen hallgatta, majd az igazgató szólalt meg.

- Úgy gondolom, nem árt óvatosnak lenned.

- Harry is ezt mondta – bólintott a lány csendesen, megjegyezve a fiú intelmét.

- Igazán? – mosolyodott el Dumbledore, majd folytatta. – Ehhez pedig nyújtanunk kellene egy kis segítséget.

Ginny érdeklődve tekintett az igazgatóra, akárcsak McGalagony.

- Melyik barátodról gondolod úgy, hogy képes megvédeni ha rászorulsz, és kellőképpen megbízol benne ahhoz, hogy a nap nagy részében melletted legyen? – kérdezte Dumbledore nyugodtan.

A lány meghökkent. Védelmezőt kap? Majd ahogy elgondolkozott egyetlen név ugrott be neki azonnal.

- Harry – mondta csendesen. – Rá gondolnék, igazgató úr.

- Értem – bólintott a mágus, s egyáltalán nem tűnt meglepettnek. – Minerva, - fordult az idős boszorkányhoz – megtenné, hogy küld egy üzenetet Mr. Potternek, hogy itt várjuk?

A nő felállt.

- Természetesen – azzal megvárta, míg Dumbledore rövid szöveget ír egy lapra, majd belecsúsztatva azt egy borítékba, átadja kollégájának.

Harry a klubhelységben ücsörgött barátaival, számítva rá, hogy Ginny bármelyik percben befuthat. Ron éppen azt magyarázta, hogy hamarosan be kell iktatniuk az első kviddicsedzést, és DS találkát, Hermione pedig fél füllel figyelte ugyan a társalgást, de közben egy méteres pergamenre körmölte bűbájtan háziját.

- Harry – szólította meg egy negyedéves lány bátortalanul a fotelban ücsörgő fiút.

Az várakozóan feltekintett, de az érkezett csak bámult rá, mire Ron halkan felkuncogott.

- Segíthetek? – kérdezte a helyzetet elunó Harry, hátha ezzel kizökkenti a lányt a zavarba ejtő tevékenységéből.

- Öö, igen – kapott észbe a szólított. – Vagyis nem. Ezt Dumbledore professzor küldi – nyújtott a fiú felé egy lezárt borítékot. Harry furcsállóan nyúlt érte, majd rámosolygott a lányra.

- Köszönöm.

Az gyorsan bólintott egyet, majd vöröslő arccal elsietett.

- Hát ez jó volt! – vigyorgott Ron. Hermione bosszúsan nézett szerelmére.

- Pont most? – bontogatta a borítékot Harry, figyelembe se véve barátja kaján megjegyzését.

- Lehet hogy csak beszélni akar veled – mondta Hermione, miközben várta mi áll a levélben.

Harry kissé előrébbdőlt, és halkan felolvasta a cirkalmas betűket.

- Hát ebből nem sok derült ki – véleményezte Ron.

- Hát nem – állt fel Harry. – Majd találkozunk! – mondta, azzal elindult az igazgatói iroda felé.

Bekopogtatott az ajtón, majd mikor meghallotta Dumbledore invitálását, belépett. Az idős mágus mosolyogva fordult felé.

- Szervusz Harry – köszöntötte.

- Üdvözlöm, igazgató úr! – viszonozta a fiú.

Ginnynek nem kerülte el a figyelmét a két varázsló közötti közvetlen viszony. Nyíltan tekintettek egymásra, s kölcsönös tisztelet érződött viselkedésükön.

Harry McGalagonyt is köszöntötte, majd tekintete az ücsörgő lányra tévedt.

- Ginny? – csodálkozott. – Jól vagy? – kérdezte gyorsan.

- Ne aggódj Harry, a kisasszonynak semmi baja – szólt Dumbledore, azzal intett, hogy foglaljon helyet. – Én kértem hogy jöjjön ide, és számoljon be a tegnapi eseményekről.

- Akkor jó – könnyebbült meg Harry, és leült a Ginny melletti karosszékbe. – Viszont én már mindent elmondtam amit tudok, tegnap a gyengélkedőn – nézett fel a férfire.

- Ezúttal másról lenne szó – bólintott az igazgató. – Nem lenne bölcs dolog, ha Ms. Weasleyt egyedül hagynánk kóborolni. Éppen ezért az imént feltettem neki a kérdést, hogy mely barátjához fordul olyan bizalommal, aki figyelhetne rá a nap folyamán, és képes lenne megvédeni egy esetleges támadáskor. Ms. Weasley pedig téged nevezett meg, mint erre alkalmast.

Harry megrökönyödve nézte az idős arcot.

- Én? Persze jó ötlet, - folytatta gyorsan – csak nem lenne… nem lenne jobb Ron? Mármint mégiscsak a testvére. De természetesen, ha Ginny így…

Dumbledore félbeszakította a zavart hebegést.

- Ms. Weasley valamiért téged választott – folytatta volna még, de ekkor Harry hirtelen Ginnyhez fordult.

- Miért? Ron is… - nem tudta befejezni, mert az időközben elpirult lány félbeszakította.

- Egyszerűen mert téged lényegesen könnyebb elviselni mint a bátyámat, sokkal jobban megértjük egymást. Úgy gondolom ha védelemre szorulnék is előbb számíthatnék a te gyors reagálásodra és lélekjelenlétedre, mint az övére. Csak…biztonságban érezném magam – fejezte be, miután elhadarta mondanivalóját, és most teljesen elvörösödve meredt maga elé. Csönd borult a szobára.

Harry hosszan nézte Ginnyt, és ezernyi gondolat futott át az agyán. Sosem gondolta volna, hogy a lány ennyire bízik benne, és persze már csak ezért sem hagyná soha cserben, ha úgy döntött az ő segítségét kéri. Remélte hogy nem sértette meg az akadékoskodásával.

Végül Dumbledore megköszörülte a torkát.

- Természetesen nem tesszük kötelezővé, Harry – hunyorgott rá a fiúra szemüvege mögül. – Dönthetsz úgy, hogy nem vállalod…

Ginny most bátortalanul felpillantott, Harry pedig határozottan megrázta a fejét.

- Nem dehogy! Mármint hogy persze, vállalom – az igazgatónak nem jelentett újdonságot a válasza, a fiú pedig Ginnyhez fordult. – A segítségemet kérted, és én nem hagylak cserben. Ne haragudj, eszem ágában sem volt megbántani téged a bizonytalanságommal, csak meglepődtem.

A lány hálásan rámosolygott.

- Értem. Köszönöm.

- Nos, - szólalt meg Dumbledore – javaslom, ahova tudod, és amikor csak teheted, kísérd el Ms. Weasleyt, ha elintéznivalója akad. Egymaga természetesen ne mászkáljon, főként este felé. Amennyiben a kisasszonynak lyukasórája lenne, maradjon a klubhelységben, vagy kísérjen el téged és a barátaidat az óráitokra. Legalább előre megtapasztal pár hetedéves anyagot – mosolygott a lányra.

- Igen, igazgató úr – bólintott rá Ginny beleegyezően.

- Jutott valamire azzal kapcsolatban miért őt támadták meg? – kérdezte Harry az igazgatótól.

- Sajnos csak elméleteim vannak. Persze még az is előfordulhat, hogy csupán Ms. Weasley volt kéznél.

Harry elmerengett.

- Ez azt jelentené, hogy mindenki veszélyben van – mondta komolyan.

Dumbledore gondolataiba merülve felelt, összetámasztott ujjai mögül.

- Ha ez az eshetőség állna fenn, számításba jöhet hogy a megtámadottak Griffendélesek lesznek, netán hölgyek, vagy talán a halálfalók által vérárulónak, sárvérűnek titulált tanulók – ejtette ki komoran a két szót. – Esetleg hogy a szüleik a Rendben tevékenykednek.

Harry felsóhajtott.

- És még mindig előfordulhat hogy miattam történt, és én vagyok a kapocs.

Dumbledore ráemelte átható tekintetét.

- Ne gondolj erre Harry. Semmi nem utal rá, hogy így lenne. Még sötétben tapogatózunk, és sajnálatomra csak várhatunk. Amíg nem történik újra valami, addig marad a bizonytalanság.

A fiú bólintott. Gyűlölte hogy folyton nekik kell rettegniük, mert Voldemort beteg agyában felmerül egy újabb ötlet.

- Ezzel mind így vagyunk, fiam – mondta szomorúan az idős mágus olvasva a gondolataiban.