Ginny Weasley és Hermione Granger szótlanul sétáltak a roxforti parkban. Szombat délelőtt volt, sütött a nap, sok diák töltötte idejét a tó mellett. Mivel a két barátnő utolsó közös évét töltötte együtt, megpróbáltak minél több időt egymással tölteni. Szinte mindent tudtak egymásról. Ginny azonban egy valamit titkolt barátnője elől. Hermione már régóta érezte, hogy Ginny hallgatásai idején egy fiúról ábrándozik. Arra azonban képtelen volt rájönni kiről van szó. Tudta hogy a lány régóta rajong Harryért, de nem tudta, ez átalakult-e az évek alatt szerelemmé. És persze Harryn kívül rengeteg fiú volt még a Roxfortban. Hermione remélte a kiszemelt fiú nem a Mardekárból származik, s Hugrabugosnak sem örült volna. Hiszen azok olyan buták!  - gondolta. - Ginnynek én jobbat szánnék… - Bár ő nem szólna bele bárki is, legyen az. Ahogy így szótlanul sétálgattak Hermione ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megkérdezze, mégis ki az a fiú? De ilyenkor mindig lehűtötte magát. Ha Ginny akarja, majd elmondja. -  Ugyanakkor rettenetesen sajnálta barátnőjét. Ő is ugyanekkora kínokat élt át mire végre összejöttek Ronnal. Igaz ezt is Ginnynek köszönheti. Ő volt az, aki egyik beszélgetésükkor ráébresztette a két griffendélest egymás iránt érzett érzelmeikre. S most remekül megvoltak együtt. Nagyon szerette Ront. Úgy gondolta talán ő is tudna segíteni barátnőjének „becserkészni” a kiszemelt fiút. Gondolkodásukból a feléjük rohanó Ron zökkentette ki őket. A vörös hajú fiú, mosolyogva szaladt szerelme felé.

-         Hermione! Hermione! Rég láttalak. Hogy vagy? Mit szólnál egy kis fürdőzéshez a prefektusi fürdőben?

-         Oh, Ron ez nagyszerű! - lelkendezett Hermione. Majd megcsókolta barátját. – Na ezt kell nekem még ma látnom... - gondolta Ginny - Nem volt elég nekik reggelinél egymás szájába átadni a reggelijüket, még itt előttem is ezt kell tenniük. Na nem mintha annyira zavarna, csak akkor legalább nekem is lenne valakim... - sóhajtott Ginny. Persze rögtön eszébe jutott a magas, fekete, torzonborz hajú, zöld szemű fiú. Vagyis Harry. Bárcsak a fiú is észrevenné őt - Mennyire jó érzés volt, mikor először láttam, majd mikor megmentett Voldemorttól. Bár ekkor még inkább csak rajongtam érte. Mint a fiúért, Aki túlélte. Hihetetlen volt, hogy a bugyuta bátyám, Ron épp ő mellé ült be annak idején a Roxfort Expresszen. Az évek folyamán aztán megszoktam, hogy a közelében lehetek, csak sajnos (vagy mégsem sajnos?) beleszerettem. Hjaj azok a zöld szemek!

-         Ginny! Itt vagy? - szólongatták barátai Ginnyt.

-         Mi?? Jah, persze... Csak elgondolkodtam.

-         Azt látjuk! - felelték mosolyogva –, Na és Ginny, drága hugim, ki a szerencsés ifjú, akiről ábrándozol? - kérdezte Ron egy hatalmas vigyorral az arcán. Hermionéval ellentétben nem is sejtette, hogy azzal, amit kérdez, fájdalmat okoz a lánynak.  Így már csak azt látta, hogy húga könnyes szemmel elrohan a Roxfort bejárata felé.

-         Rosszat mondtam? - kérdezte ártatlan arccal Ron.

-         Nem tudom Ron... Nem tudom... De nagyon úgy tűnik... – válaszolta megszeppenten Hermione.

Ginny még mindig könnyes szemmel szaladt a Roxfort folyosóin. Remélte, senkivel nem találkozik a Griffendél toronyig. Amint ezt kívánta, beleütközött valakibe - Óh, miért ver ma engem az Isten? - kérdezte magától. Miközben próbált felkelni a földről, felpillantott - Úristen! Csak Te ne! Ne most! - előtte azonban pontosan az állt, akit annyira nem szeretett volna, így kisírt szemekkel látni. Harry. Harry a zöld szemivel, amelyek belefúródtak Ginny tekintetébe.

-         Jól vagy Ginny? Megütötted magad? Jesszus Ginny! Te sírtál? - nézett Harry aggódva a lányra.

-         Nem, nem sírtam. Csak... Csak... Belement valami a szemembe. Veled még nem fordult elő? Szerintem a házimanók jobban is takaríthatnának. Nagy itt a por - hazudta Ginny.

-         Hát, én még nem vettem észre. Biztos nincs semmi baj? Hova siettél így?

-         A toronyba. Ööö otthagytam a táskámat.

-         És minek neked a táskád? Szombat délelőtt van.

-         Megígértem az egyik barátnőmnek, hogy segítek neki egy házidolgozatban. Szegény nem nagyon érti a koboldfelkelések okait.

-         Aha. Értem. Hát akkor én megyek is Ginny. Vigyázz magadra! Nem örülnék, ha bajod esne. Jó tanulást!

-         Szia - köszönt Ginny Harry után – Vajon mit jelent, hogy „nem örülnék”? Mindenesetre rosszat biztos nem. – Miután Ginny ezt végiggondolta, kicsit boldogabban felszaladt a Griffendél toronyba.

-         Csokibéka - mondta a Dámának. Felszaladt a hálóba, s levetette, magát az ágyára – Lehetséges, hogy tetszem neki? Nem. Biztosan nem. Hiszen ott az a rengeteg lány, aki csak arra vár, hogy Harry beléjük szeressen – és még ilyen gondolatok keringtek Ginny agyában, amikor rápillantott egyik szobatársnőjének az ágyára. Egy újság feküdt ott. „Szombati boszorkák” állt az újságon öles betűkkel a cím. Ginny belül mindig is megvetette ezeket az újságokat. „Csak hülye, nyávogós lányoknak való tesztek, cikkek vannak benne.” Most azonban ahogy jobban odanézett észrevett egy érdekes felhívást a magazin címlapján. „Titkok és praktikák a férfiak elcsábításához. Lapozz a 15. oldalra és csábítsd el álmaid férfiját!” – Miért is ne? Egy próbát megér. Talán még sikerül is  – gondolkodott Ginny. Kezei közé kapta az újságot és buzgón olvasni kezdte. Csak olvasta és olvasta. Közben, pedig próbált minél több trükköt megtanulni belőle. Így mikor délután kilépett a szobájukból, magabiztosan lépkedett a klubhelyiség felé. Lent megpillantotta Ront, Hermionét és Harryt. Gondolta, elég jóban lettek már, hogy odamehessen hozzájuk.

-         Sziasztok! – köszönt rájuk.

-         Szia! – válaszolták. Ginny rögtön látta, hogy Harry kényelmetlenül érezte magát eddig, mivel Hermione és Ron ismét úgy döntöttek nem vonulnak el, inkább Harry társaságában esnek egymásnak. Ginny el is mosolyodott Harry hálásan csillogó szemeit látva.

-         Hogy telt a tanulás Ginny? – kérdezte Harry. – Tanulás? Úristen! Tudja, hogy olvastam a Szombati Boszorkányokat? – Mondtad, hogy tanulsz az egyik barátnőddel, nem? – kérdezett tovább Harry. –  Jah... persze... A tanulás.

-         Jól köszi. Mostmár jobban érti a koboldfelkeléseket. Bolond egy lány. Nem is tudom miért segítettem neki.

-         Szerintem jól tetted. Az embert jobban szeretik, ha segítőkész – válaszolt Harry.

-         Ööö... Igen talán igazad van. Csak elég unalmas volt. Sokkal inkább tettem volna valami mást.

-         Mint például behálózod álmaid pasiját? – kérdezte Ron, miután kibontakozott Hermione öleléséből. Hermione rögtön érezte, hogy ezt nem kellett volna barátjának. Ginny viszont azt érezte, hogy mindjárt felrobban mérgében. Ugyanakkor a Weasley-knél jellemző pirulás is megmutatta magát.

-         Milyen pasi? – kérdezte Harry.

-         Óh semmi... Csak Ron nem hagy ezzel békén. Igazán nem fontos – válaszolta Ginny paprikapirosan.

-         Nekünk igazán elmondhatod Ginny. Mi nem mondjuk el senkinek.

-         Igen, igaza van Harrynek. Bennünk bízhatsz - helyeselt Hermione.

-         Ne haragudjatok, de én úgy érzem, nem szeretném elmondani. Majd ha úgy látom, lehet valami a dologból, szólok. De előtte nem szeretnék. Nem örülnék, ha csak egy kis buta fruskának tartanátok, miután az illető visszautasított - ezzel elrohant.

-         Én nem értem Ginnyt. Ma már másodszor teszi ezt - értetlenkedett Ron.

-         Talán ha nem hoznád fel folyton ezt a „Ginny szerelmes valakibe” dolgot, nem rohangálna el folyton - pirított rá Hermione.

-         Jól van, na. De olyan kíváncsi vagyok.

-         Hát ez igaz. Én is kíváncsi a mi kis Ginnynk kit szemelt ki magának - gondolkodott Harry.

-         Szerintem már nem kicsi – ellenkezett Hermione. – Egy évvel fiatalabb, mint mi. Mi pedig már felnőttek vagyunk. 

-         Hát ez igaz Hermione. Azonban én még mindig úgy tekintek Ginnyre, mint a kishúgomra. Nem, pedig mint egy lánytesómra. Igaz csak egy lánytesóm van – vélekedett Ron. - Jaj Hermione, Ron, ha tudnátok én, mit érzek Ginny iránt. Én már nem nézem kislánynak. Igaz, erre csak ma jöttem rá. Amikor belém ütközött és felnézett rám, mintha egy istennő nézne rám. A gyönyörű vörös haja, meleg, barna szemei, karcsú alkata. Ez bizony már több mint egy kislány. Tudom, hogy valamikor rajongott értem. De csak rajongott. Nem szeretett. Az más.

-         Harry? Harry jössz velünk vacsorázni? – kérdezte Hermione.

-         Mi? Jah, persze. Indulhatunk.

-         Ronald Weasley lenne szíves velem fáradni? – kérdezte McGalagony.

-         Én? Miért? – kérdezte Ron.

-         Azt később megtudja. Miss. Granger, Mr. Potter, kérem, fáradjanak a nagyterembe. Maga pedig, Mr. Weasley jöjjön utánam.

-         Majd lent találkozunk – válaszolta halkan Ron barátainak. Szemében azonban látni lehetett a kíváncsiságot, félelmet, és értetlenséget is.

-         Vajon hová viszik? És miért?

-         Nem tudom Hermione. De biztos nincs semmi baj. Nem tettetek semmi illegális dolgot tegnap éjszaka ugye? – kacsintott Harry.

-         Jaj Harry, miket gondolsz! – pirult el Hermione.

-         Jól van, jól van. Én nem fogok turkálni a szexuális életetekben.

-         No de Harry! – háborodott fel Hermione. Harry ezt csak egy nagy vigyorral válaszolta meg.

-         Sziasztok! – ért melléjük Ginny.

-         Szia! – köszönt Hermione.

-         Szia! – köszönt Harry is, bár sokkal lágyabb hangon, mint szokott. – Óh, azok a barna szemek... – Ezt persze Hermione is érzékelte és meg is akarta kérdezni Harryt de ott volt Ginny.

-         Nem láttátok Ront? Flittwick professzor szólt, hogy McGalagony keres minket – kérdezte Ginny.

-         Ő már elment a professzorral. Szerintem menj utánuk. Biztos McGalagony szobájában vannak – felelt Hermione.

-         Köszi. Akkor megyek is. Sziasztok – azzal elszaladt.

-         Ginny és szaladgálás - mosolyodott el Harry. 

-         Ha már Ginnynél tartunk. Mondd csak Harry, nem vettél észre semmit Ginnyn?

-         Mire gondolsz? Az igaz, hogy már nem kislány. Ezt én is észrevettem. És valahogy máshogy viselkedik. Érzékenyebb. De ez biztos azért van, mert szerelmes – ezt Harry olyan lágyan mondta ki, mint talán, még soha senki.

-         Harry mit érzel Ginny iránt? Ne tagadd, nem vagyok vak.

-         Ööö... nem tudom. Valahogy mikor a közelében vagyok, melegség járja át a testem. Mindig elveszek a mogyoróbarna szemeiben – ekkor észbekapott kivel is beszél. – De nem hiszem, hogy lenne nála esélyem. Igaz, hogy régebben rajongott értem, de az nem szerelem. Szerintem más tetszik neki.

-         Hát nem tudom Harry. Azért én a helyedben nyitva tartanám a szemem, és ha valamilyen jelet látnék, azonnal cselekednék.

-         Biztos igazad van Hermione - sóhajtott Harry.

Eközben McGalagony szobájában.

-         Mr. Weasley, Miss. Weasley kérem, üljenek le. Szomorú hírt kell közölnöm önökkel. Édesanyjuk, Mrs. Weasley értesített, hogy bátyjuk, Charlie Weasley munkája közben megsérült. Jelenleg a Szent Mungóban kezelik. Molly szeretné, ha hazamennének egy időre a bátyjuk mellé. Ezt persze az igazgató engedélyezte. Önök most azonnal indulnak haza Hop- porral. Itt a kandalló, kérem, induljanak.

-         Mi történt Charlieval?

-         Sajnálom, de nem tudok erre válaszolni. Erről nem értesítettek. Kérem, siessenek. Viszlát!

-         Odú! – kiáltotta Ron, mikor belépett a zöld tűzbe.

-         Odú! – szólt szintén Ginny is.

-         Ron, Ginny hála az égnek, hogy itt vagytok. Siessetek, megyünk a Szent Mungóba – szólt édesanyjuk idegesen.

-         Anya, mi történt? – kérdezte Ron.

-         Charliera rálépett egy sárkány.

-         Úristen! – sikoltott Ginny.

-         Komolyabb baja nem történt, eltört az egyik lába és keze, néhány bordája. Jelenleg eszméletlen. Siessünk! – azzal el hop-poroztak a Szent Mungóba.

-         Nővér! Nővér! Hogy van Charlie fiam? Magánál van már? – kérdezte Mrs. Weasley.

-         Nem. Még mindig eszméletlen. Valószínűleg fejsérülései is vannak. De túléli ez biztos. A többi fia és a férje már bent vannak. Kívánnak Önök is bemenni? – kérdezte a nővér.

-         Persze – Molly idegesen, Ron sápadtan, Ginny reszketve lépett be a kórterembe. A lány odalépett Fred mellé és megszorította a karját. Fred rápillantott, s mikor látta, hogy a lány alig áll a lábán, megszólalt:

-         Anya, én kiviszem Ginnyt, mert mindjárt rosszul lesz.

-         Persze Fred drágám vidd csak!

-         Gyere Ginny! – azzal karon fogta és kisétáltak a folyosóra. – Jól vagy? Hívjak valakit? – Ginny csak megrázta a fejét. – Gyere, üljünk le! Hidd el, meg fog gyógyulni. Minden rendben lesz.

-         Remélem – suttogta a lány. Érezte, szeme megtelik könnyekkel. - Mennyire hiányzik most Harry. Vajon mi lehet velük? Írnom kéne neki és Hermionénak egy levelet. - Fred! Én most megyek és írok levelet Harryéknak. Azt se tudják, hol vagyunk.

-         Rendben menj csak. Esetleg elkísérjelek?

-         Nem, nem kell, köszi – azzal elsietett a bagolyházba. Fogott egy pergament és egy pennát, és neki fogott az írásnak.

Drága Hermione és Harry!

Azonnal el kellett jönnünk a kastélyból, mert Charliet megtámadta egy sárkány. Eltört a keze, lába, néhány bordája és fejsérülései is vannak. Eszméletlen. Azt mondják, túléli. Nem tudom, mikor megyünk vissza. Egyelőre itt van ránk szükség. Kérlek titeket, legyetek jók és vigyázzatok magatokra. Nagyon, nagyon hiányoztok.

Barátotok: Ginny

Ui.: Keterezs tika, úif a za melev tsom ennel tti kacsráb. (Hermionénak)

Azzal elküldte a levelet.

Harry és Hermione a nagyteremben vacsoráztak, és várták Ront és Ginnyt.

-         Szerintem már nem jönnek Hermione.

-         Gondolod, hogy történt valami?

-         Szerintem menjünk fel klubhelyiségbe, hátha ott várnak ránk.

-         Rendben – felálltak és felmentek.                                                                                               A klubhelyiségben azonban se Ront, se Ginnyt nem látták.

-         Kezdek ideges lenni – sóhajtott Hermione.

-         Ron miatt ne aggódj. Feltalálja magát.

-         A te hangodban is hallok némi idegességet. Feltételezem, nem Ron miatt – mosolyodott el Hermione.

-         Miért kell ezen gúnyolódnod? Nem szabad szeretnem őt?

-         Ezt egy szóval sem mondtam, és kérlek Harry ne, vesszünk össze most.

-         Tényleg nem kéne. Nézd csak! – mutatott az ablak felé. – Egy bagoly! Szerintem hozzánk jött. Beengedem. Egy levél nekem és neked. Ginnytől.

-         Harry megőrülök attól, hogy ezt a nevet olyan lágyan mondod ki.

-         Bocs. Felolvasom.

Drága Hermione és Harry!

Azonnal el kellett jönnünk a kastélyból, mert Charliet megtámadta egy sárkány. Eltört a keze, lába, néhány bordája és fejsérülései is vannak. Eszméletlen. Azt mondják, túléli. Nem tudom, mikor megyünk vissza. Egyelőre itt van ránk szükség. Kérlek titeket, legyetek jók és vigyázzatok magatokra. Nagyon, nagyon hiányoztok.

Barátotok: Ginny

Ui.: Keterezs tika, úif a za melev tsom ennel tti kacsráb. (Hermionénak)

-         Ír neked valamit a végén. De nem tudom, mi lehet. Használtok saját jelbeszédet?

-         Nem. De szerintem, ezt csak visszafelé kell olvasni. „Bárcsak itt lenne most velem az a fiú, akit szeretek.”

-         Ezt most miért írja nekünk? Hiszen nem mondta el ki az illető.

-         Nem tudom. Írjunk neki vissza. Hátha elárulja.

-         Ez egy jó ötlet.

Drága Ginny!

Jobbulást kívánunk Harryvel Charlienak. Ron hogy van? Szerinted nem kéne oda mennem hozzá? Biztos szüksége van rám, ahogy neked is a kiszemelt fiúra. Ginny, ha elárulnád ki az, talán el tudnám intézni, hogy odamenjen hozzád. Higgy nekem! Neked is jobb lenne! Legyél jó, és tarts ki!

Ölel: Hermione

-         Most pedig reménykedünk, hogy elárulja – mondta Hermione.

-         Én meg abban reménykedek, hogy én vagyok az – válaszolt Harry.