Miután Harry befejezte a mondanivalóját, rengeteg eltökélt arcot lehetett felfedezni a jelenlévők között. Úgy tűnt mindenki megértette mit is akart ezzel a fiú közölni. Sose futamodj meg, méltósággal viseld a rád mért megpróbáltatásokat.

Ezek után nem is csoda hát, hogy zökkenőmentesen haladtak a gyakorlással. Mind erősödni, fejlődni akartak.

- Most nincs szükség párba rendeződésre. Felhúzok egy pajzsot erre a falrészletre – mutatott Harry a szoba legnagyobb felületére, ahova nagyjából öt csoportban mind fel tudtak sorakozni. – A cél az, hogy éppen amelyik átkot, ártást vagy bűbájt mondom, ti azt lövitek rá, persze non-verbálisan. Így kiderül, kinek melyik okoz nehézségeket. Természetesen figyelni fogom. Akinek gondja van, szóljon – mondta befejezésül. 

Ezzel kiállt oldalra, az egymás mögött felsorakozott diákokra rálátva, majd a falra irányította pálcáját, és egy középszintű pajzsra koncentrált, s bonyolult mozdulatokat végzett. Nem akarta ugyanis, hogy a védelem visszaverje az általa felfogott varázsaltokat. Mikor végzett, az öt sorba rendeződött társaira nézett.

- Oké. Amint az elsők végeztek, hátramennek, és jöhet a következő – mondta. – Kezdjük az egyszerűbbekkel. Lefegyverzés.

Az elöl állók erre felemelték pálcájukat, és a halvány kékes fényben derengő falra szórták bűbájukat.

Úgy tűnt ezzel nem is lesz probléma, kivétel nélkül mindenki elvégezte.

- Kábítás! – kiáltott most, mire a fénynyalábok rögtön pirosra színeződtek, és ismét végighaladt a csoport.

- Hátráltatás, taroló átok, tűzgömb, szúró átok! – adta sorban az utasításokat.

Ezeknél azonban már adódtak kavarodások.

- Nem jó varázsigét alkalmaztál, Parvati. A Reducto a tarolás! – szólt oda a lánynak.

- Ezt mintha mi is hallottuk volna Justin! – mondta a hugrabuggos fiúnak. – Próbáld meg még egyszer!

- Koncentrálj erősebben a tűzre Luna, és írj le nagyobb kört a pálcáddal – tanácsolta most barátjának.

Türelmesen sorolta meglátásait, és láthatóan javult is a többiek teljesítménye. Mikor már senki sem keverte az igéket, és tökéletesen ment a szavak nélküli alkalmazásuk, ugyan abban a sorrendben elismételtette.

Úgy döntött elég is mára ha ezen varázslatokat átveszik. Az edzés kezdete óta eltelt másfél órában elérték, hogy valamennyien hibátlanul elvégezzék a kért átkokat és ártásokat.

- Nagyszerű! Egész jól ment – mosolygott a társaságra. – A következő alkalommal továbbhaladunk, erősebb varázsigékkel, a ma tanultakból pedig rendezünk egy kis párbajt.

Diáktársai ezt óriási lelkesedéssel fogadták.

- Király! – szólalt fel Dean. – Mikor lesz legközelebb?

- Minél hamarabb legyen! – kiáltott közbe Terry Boot.

- Még nem tudom, mivel sokakkal kell egyeztetnünk – felelte Harry. – De mindenkit időben értesítünk majd. Addig is, sziasztok!

Mind elköszöntek, és csoportokba verődve, beszélgetve indultak a hálókörleteikbe.

- Fantasztikus volt ez az edzés! – nevetett rá Ginny, miután Ron és Hermione mellett odaértek barátjukhoz.

Harry rájuk mosolygott.

- Minden rajtatok múlik.

- Hu, ez már nagyon hiányzott – lépett oda hozzájuk Luna. – Köszönöm a tippet a tűzgömbbel, nem értettem mért sistereg el, még mielőtt a pajzshoz ért volna – mondta álmatagon, majd intett egyet. – Na, sziasztok.

Ron felnevetett, és a távozó lány után nézett, majd megszólalt.

- Azért az sem volt semmi, mikor Justin vöröslő fejjel hadonászott a pálcájával, majd mire végre sikerült neki, fel sem fogta hogy úgy ordította a varázsigét, mint aki megőrült.

- Igen, - csatlakozott hozzá Ginny – Harry meg nyugodtan odaszólt neki, hogy ezt azért mi is hallottuk, úgyhogy megpróbálhatná még egyszer. Azt a megsemmisült arckifejezést! – nevetett vidáman.

- De végül csak összehozta – mosolygott Hermione is.

- Én a párbajt várom már nagyon – mondta Ron, miután elhagyták a Szükség szobáját, és a folyosón sétáltak. – Nagyon jó ötlet.

- Ezzel lehet a legjobban kipróbálni magunkat – válaszolt Harry.

- Na ja, mint te Pitonnal, igaz? – nézett rá Ginny.

A fiú elvigyorodott.

- Valahogy úgy.

Harry felriadt álmából az éjszaka közepén, és bár hosszan próbálta, nem sikerült neki visszaaludnia. Szobatársai mélyen aludtak mellette az edzés fáradalmai után.

Úgy döntött lemegy a klubhelységbe, s elüldögél ott a kandalló előtt, míg nem lesz kellően fáradt hogy lefeküdjön. Számítva rá, hogy valószínűleg meglehetősen hűvös van odalent, magára kapott egy pulóvert, és elindult.

Már a lépcső felénél tartott, amikor furcsa zajra lett figyelmes. Mintha valaki feldöntött volna egy útjába kerülő bútort. Az ezután érkező fojtott káromkodás is erre engedett következtetni. Óvatosan nézett körbe a klubhelységben, s két alakot látott mozogni a sötétben. Pontosabban hármat, bár ő aligha önszántából mozgott, mert közrefogtak, és együttesen cipelték. Harrynek nem kellett több hogy átlássa a helyzetet.

Előkapta pálcáját, amit eredetileg a kandalló meggyújtására használt volna, és ráfogta a már portrélyukhoz ért ismeretlenekre.

- Hova, hova? – kérdezte hangosan, majd pálcája végén fényt gyújtott.

Azok meghallva a hangját, rémülten fordultak hátra.

- Potter – sziszegte az egyik.

- A francba! – reagált a másik fojtott, felismerhetetlen hangon.

Ugyan olyan csuklya volt rajtuk, mint legutóbbi alkalommal, de Harrynek feltűnt, hogy egyikük sem olyan nagy darab, így alighanem másokhoz van szerencséje. Nem is várt tovább. Lendítette a pálcáját, s már suhant is feléjük a kábító átok.

Azok gyorsan félreugrottak, majd a portrélyukhoz siettek, az ájultat akit eddig cipeltek rádöntötték a közeli fotelra, s menekültek. A kikerült átok a falba csapódott leszakítva egy festményt.

- Na de kérem! – hangzott belőle a felháborodott tiltakozás.

Harry gyorsan megindult feléjük, bár nem sok esélyt látott rá hogy elkaphatja őket. Már a kijáratnál jártak, s következő átka éppen a mögöttük bezáródó fal sarkába csapódott.

- Már megint – mondta dühödten, és a nyomukban kilépett a folyosóra. Addigra azonban már nem látott senkit. Valahonnan távolról szapora lépések zaja hallatszott.

Lemondóan legyintett, és visszament a klubhelységbe. Tudta kit fog a fotelban találni. Gyorsan az ölébe kapta az elkábított lányt, és a díványra fektette. Leguggolt mellé, s kisimította az arcából odatévedt tincseit, majd fogta a pálcáját és felébresztette: - Stimula.

Ginny szemei hirtelen kipattantak, mint aki tudja hogy valami nincs rendben. Láthatóan nem értette hogy került ide, miután felfogta környezetét. Majd tekintete Harryre tévedt, s vonásai menten ellazultak. Nekilátott hogy felüljön, a fiú pedig segített neki, majd mellé telepedett.

- Mi történt? – kérdezte halkan Ginny.

- El akartak vinni – sóhajtotta Harry. – Szerencsénk volt, épp időben jöttem. Nem tudtam visszaaludni, miután felriadtam – mondta csendesen.

Ginny csak ült, és némán nézte a fiú arcát. Mindketten pizsamában voltak, bár mivel Harry eleve idekészült, így magára vett még egy pulóvert.

Felriadt álmából? Pont amikor szükségem volt rá. Talán éppen ezért történt? – gondolta a lány. Hangosan azonban csak ennyit mondott.

- Köszönöm.

Harry bólintott, és tekintetével végigsimogatta a lányt. Legalábbis Ginnynek ez volt az érzése. Majd megállapodott az arcánál, kócos hajánál. Milyen szép – gondolta, s pillantása a lány szájára tévedt, de gyorsan visszakapta a csillogó szemekre. Azok melegen viszonozták tekintetét, és valami mást is észrevett. Talán vágyat?

Szinte önkéntelenül emelte a kezét, hogy egy apró vörös tincset, mely Ginny arcába hullott, elsimítson a füle mögé. A lány egyáltalán nem ellenkezett, csak kicsit mintha megborzongott volna.

- Fázol? – suttogta.

Ginny megrázta a fejét, és kezével megsimította a még mindig hajában játszó fiú kézfejét. Szája résnyire nyitva volt, ahogy vette a levegőt. Ezzel valósággal hívogatta Harryt, aki alig bírta visszafogni magát. Nagyon közel voltak egymáshoz, s Harryben végül elszakadt a cérna.

Előrehajolt, és félve az esetleges reakciótól gyengéd csókot adott a lány felsőajkára. Amint végzett, ugyan ezt megtette a teltebb alsóval, majd szájával alig érintve puhán, remegő ajkakkal végigfuttatta mindkettőt.

Ginny felsóhajtott. Alig merte elhinni ami történt. Nem is gondolkodott egy pillanatig sem, szenvedélyesen viszonozta a csókot. Immár nem bizonytalanul, aprólékosan, ahogy azt a fiú tette, hanem vággyal telve. Keze elindult Harry tarkóján, majd beletúrt a hajába, aki erre megremegett és átkarolta a derekát.

Ekkor azonban lépések zaja hallatszott a lányok hálója felől, és mire Ginny észbekapott, Harry már el is távolodott tőle.

Mindketten zavartalan fordultak az érkező felé, aki maga elé tartotta világító pálcáját.

- Harry? Ginny? – kérdezte csodálkozva.

Hermione volt az. Különös tekintettel vizsgálgatta barátait. Mindketten kissé szaporán vették a levegőt, ráadásul Ginny egészen kipirult, és kócos volt.

- Én zajt hallottam és beszédfoszlányokat, s mivel mostanában elég rosszul aludtam mert aggódtam Ginnyért, gondoltam lejövök megnézni mi történt – mondta most a másik kettőnek.

Harry bólintott és felállt.

- Sajnos valóban baj van. Ne kérdezd hogyan, de bejutottak a klubhelységbe, és megpróbálták elvinni Ginnyt – Hermione elsápadt. – Már itt sincs egyedül, odafigyelés nélkül biztonságban.

A lány most odasietett barátnőjéhez.

- Jól vagy?

- Igen. Elkábítottak, nem is igazán tudom mi történt. Harry ébresztett fel.

Hermione most a fiúhoz fordult, aki kérés nélkül elmesélte mi történt. Természetesen arról már véletlenül sem ejtett szót, hogy nem volt képes parancsolni vonzalmának, s megcsókolta Ginnyt. Az viszont kellemes érzéssel töltötte el, hogy láthatóan a lány egyáltalán nem ellenezte, sőt, meglepően szenvedélyesen viszonozta. Istenem, mi lesz ebből az egész helyzetből?! – gondolta.

- Szólnunk kell McGalagonynak – mondta Hermione, miután Harry befejezte a beszámolót. – Ki kell derítenünk hogyan jutottak a jelszóhoz.

A fiú komolyan bólintott.

- Engem ennél sokkal jobban foglalkoztat az a tény, hogy minden jel szerint kifejezetten Ginny kell nekik, s láthatóan ezért mindent meg is tesznek. Ha legközelebb próbálkoznak, el kell kapnunk őket. Meg kell tudnunk mi a célja Voldemortnak!

Hermione láthatóan nem tudta eldönteni elmondja e mit gondol a dologról, de ez cseppet sem kerülte el Harry figyelmét.

- Hallgatlak – mondta, jelezve, várja a véleményét.

A lány a szemébe nézett.

- Csapda – szólt csendesen. – Fel akarja használni őt. Vagy a Rend, a családja ellen, vagy – halkította le még jobban a hangját – miattad. Hogy meg akard menteni.

Harry arca nagyon komor volt és sápadt.

- Félek igazad van. Voldemort gondolhatja úgy, hogy Ginnyt lehet a legkönnyebben elvitetnie. Mint közülünk a legfiatalabbat, s olyat akire talán az ő feltételezései szerint nem figyelünk annyira. Mostanra bizonyára belátta, hogy óriásit tévedett.

- Mint mindig Harry, most is lebecsülte a törődés és a szeretet erejét – csendült a portrélyuktól nem messze az igazgató jól ismert hangja.

Hermione ijedten megpördült.

- Dumbledore professzor – nyögte.

A férfi csak bólintott, s ismét Harryre figyelt.

- Hogy kerül ide uram? – kérdezte hökkenten a fiú.

- A festmény, melyet levertél az átkoddal. A benne lévő alak jelentést tett nálam, hogy a toronyban behatoló járt – majd folytatta a meglátásait. – Már egyáltalán nem becsüli le a te közbelépésedet. Ha értesült a ma estéről többet nem hinném hogy próbálkozik Ms. Weasleyvel. De ha esetleg mégis, szeretném elejét venni a dolognak. Ezért bevezetnék egy újabb intézkedést, ha beleegyeztek – nézett most a két fiatalra.

- Mire gondol professzor? – kérdezte Harry.

- Gyertek velem – intett a lányok hálója felé. – Ms. Granger, menjen nyugodtan lefeküdni. Biztos vagyok benne, hogy holnap úgyis értesül majd mindenről.

Hermione némán bólintott, azzal felszaladt a szobájába. A lépcső aljába érve Harry megtorpant.

- Öö, igazgatóúr! Én nem igazán mehetek fel ezen a lépcsőn.

Dumbledore szórakozottan megfordult.

- Igaz, igaz. Ezen könnyen segíthetünk – azzal előhúzta pálcáját, és a fiúra mondott egy igézetet.

Harry nem értette mit akar az öreg, s meglehetősen zavartan követte őt Ginny nyomában. Mikor odaértek a lány szobájához a professzor megszólította.

- Ms. Weasley, megtenné, hogy felébreszti a szobatársnőit?

Ginny sem értette mire akar kilyukadni az igazgató, de miután gyorsan bólintott, már

keltegette is őket.

- Coni, Susan! – rázogatta barátnőit. Mikor azok már ébredeztek továbbment a negyedik ágyhoz. – Kate, Kate! Ébredj!

- Mi van? – kérdezte álmosan.

Ekkor vették észre a két férfit az ajtóban, és elkerekedett szemekkel bámultak rájuk.

- Apám! A Roxfort két leghíresebb embere a szobánkban! – nyögte Susan.

- És az egyik leghelyesebb – csatlakozott Coni is Harryt vizsgáltatva.

Dumbledore mosolygott, a zöld szemek viszont zavartan pislogtak.

- Nos, hölgyeim! Elég nyugtalanító problémával állunk szemben, amit Mr. Potter segítségével igyekszünk orvosolni. Bizonytalan ideig, az este hátralévő részétől, itt fogja tölteni az éjszakákat – jelentette ki az igazgató olyan természetes hangon, mintha csak azt közölné, hogy holnap mint tudják, valóban péntek lesz.

Harry megmerevedett, és döbbenten nézett a férfire. Ez most komoly?! Tekintetével Ginnyt kereste, aki hasonló állapotban volt mint ő. Tanácstalanul néztek össze.

A három lány ellenben túljutva első hökkenetükön, izgatottan fészkelődtek. Harry Potter itt alszik majd velük egy szobában?! Hát ez óriási!

- Mivel Ms. Weasley van nehéz helyzetben, azt pedig nem szeretnénk ha maguknak is bajuk esne, így egy másik szobába költöztetjük önöket. Remélem megértik. – folytatta Dumbledore.

A lányok csalódottan néztek rá, de láthatóan ennél most azért valami jobban foglalkoztatta őket.

- Ginny veszélyben van? – kérdezte Susan aggódva.

Harryy azonban erre most egyáltalán nem tudott figyelni. Ő és Ginny kettesben fognak aludni? Így is vele tölti minden órán kívüli szabad percét, ráadásul a ma este történtek után!

Pedig Hermionenak igaz volt. A lány minden valószínűség szerint miatta van bajban. Még ha nem is támadják meg többet, akkor sem szabad hozzá túl közel kerülnie. Továbbra is célpont lenne, és eszköz Voldemort kezében akit felhasználhat ellene. Márpedig ezt nem engedheti! Soha többé, Sirius éppen elég volt.

Mire mindezt végiggondolta, Dumbledore már ki is alakított Ginny szobatársainak egy külön hálót, a csomagjaik pedig szintén átkerültek. Pár perccel később, a lányok már új lakhelyükön vitatták meg a fejleményeket.

Az eddigi szobában immár csak Ginny és Harry ládája volt.

A fiú még mindig dermedten állt korábbi helyén, és egyfolytában az járt a fejében, hogy ez nem jó, nagyon nem jó így.

- Harry? – szólította meg Dumbledore. – Minden rendben?

- Nem mondanám professzor – tért magához. – Nem lenne egyszerűbb védőbűbájt mondani a szobára? Vagy mondjuk a klubhelység bejáratára, hogy eleve be se jussanak?

A férfi enyhén oldalra döntött fejjel vizsgálta.

- Nem hinném fiam. A védelem megtörhető, ellenben te felveheted velük a harcot, és miután lelepleződtek, a szándékukat is megismerhetjük.

Harry ennek ellenére úgy gondolta, hogy a közismerten nagy varázslón csak nem fognának ki, de azt belátta, hogy tényleg értelmesebb, ha elkaphatná őket.

Így felsóhajtott.

- Rendben, őszinte leszek. Félek. Nagyon féltem Ginnyt, és most nem csupán a kialakult körülményekre gondoltam. Hermione és Ron már így is túl sokszor volt miattam veszélyben. – most az sem érdekelte hogy mindezt a lány is hallja. Tagadhatatlanul fontos volt neki. - Ha ez most Ginnyvel is elkezdődik… Minél közelebb vagyok hozzá, és ezt Voldemort megtudja, vagy az elmémbe férkőzik és megérzi, Ginny annál inkább…

- Nem! – szólt rá határozottan Dumbledore. – Harry, nem félhetsz szeretni! Nem engedheted hogy elvegye tőled a normális élet lehetőségét. Kivételes bátorsággal és kitartással viselted a megpróbáltatásokat eddig is, ne most add fel önmagad!

Harry szomorúan megrázta a fejét ha nem szerethetek félelem nélkül, akkor nem merhetek szeretni. Hangosan csak annyit mondott.

- Már elvette tőlem a normális életet, a családot. Kétszer is.

- Azon már nem segíthetünk, de a saját családodat felépítheted.

A fiú nem nézett fel rá. Nem volt benne biztos, hogy eléggé bízik e abban, hogy túléli a háborút. Márpedig akkor nem sok értelem van tervezgetni.

Ekkor Ginny megmozdult. Már régóta úgy érezte hogy közbe kellene szólnia. Nem akarta még az előtt elveszteni a kapcsolatuk lehetőségét, mielőtt elkezdődhetett volna. Már odalent, Hermione szavai után sejtette, hogy Harry ide fog kilyukadni. Képzeletében már jó párszor visszajátszotta a kanapén történteket.

Harry óvatos, szinte saját magán csodálkozó csókjait, és saját, elsöprő vágyát hogy viszonozhassa, és bőrén érezhesse a fiú érintését. Szüksége volt rá!

Éppen ezért úgy gondolta, szavai helyett többet érne, ha inkább tenne valamit. Odasétált hát Harry elé, nem törődve vele hogy az igazgató is ott van, egy szinte észrevehetetlen, gyengéd csókot lehelt a szájára, majd átölte, és szorosan hozzábújt.

Azt akarta, hogy a fiú érezze mennyire fontos neki, és hogy mellette áll és számít rá.

Harry teljesen ledöbbent, s meg se tudott szólalni. Mikor egy kicsit magához tért, bátortalanul megfogta a lány vállát, és gyengéden arrébb tolta.

- Ginny… - nézett rá csodálkozva, majd az idős mágusra tekintett, és ekkor jött csak igazán zavarba.

Dumbledore azonban mindeddig csak derűsen mosolygott, s mikor látta hogy Harry rá figyel, azt mondta.

- Úgy látom Harry, a helyzet ismét eldőlt. Javaslom feküdjetek le aludni még egy kicsit, hiszen nem is olyan sokára már kelhettek is. Mr. Weasley pedig bizonyára kíváncsian várja majd a reggeli beszámolódat, amint tudomására jut a dolog.

Harry erre csak jobban elsápadt. Úristen, mit fog ehhez szólni Ron? Egyáltalán volt már ilyen Roxforton belül, hogy egy fiú a lányok hálójába költözzön?

- Ne aggódj! – somolygott az igazgató mindentudóan. – Mr. Weasley meg fogja érteni. Máskülönben akár igazgatói rendeletnek is vehetitek. Jó estét! – köszönt el, azzal kisétált a szobából.

Mindketten utána bámultak, majd szinte egyszerre fordultak vissza, és néztek egymásra. Harry még mindig Ginny vállát fogta, s most hogy ez eljutott a tudatáig, gyorsan el is engedte. A lány jól látta, pillanatokon belül be fog zárkózni.

- Harry – szólította meg ezt elkerülendő, de a fiú nem hagyta hogy folytassa.

- Feküdjünk le. Még alhatunk pár órát. Mindkettőnkre ráfér – mondta, azzal a frissen megvetett ágyhoz fordult, amit Dumbledore utalt ki a számára, s a legközelebb esett Ginnyéhez.

A lány figyelte még egy darabig a mozdulatait, majd sóhajtott egyet, és ő is bemászott takarója alá.

- Jó éjt! – szólt csendesen.

Harry viszonozta a köszöntést, majd csend borult a szobára.